Belitzky János: Adatok Budapest koraközépkori helyrajzához.

Annak a területnek, amelyen ma Budapest székesfőváros fekszik, koraközépkori múltján kívül koraközépkori helyrajza is csaknem teljes mértékben ismeretlen. Ez azonban nemcsak az okleveles adatok hiányának, — diplomatáriumunkban mindössze 24 tatárjárás előtti budapesti vonatkozású oklevelünk van — hanem annak is tulajdonítható, hogy eddigi kutatóink a rendelkezésünkre álló adatokat csak a maguk merő szárazságában használták fel és nem igyekeztek azokból, más támpontok felhasználásával is, plasztikus képet alakítani. Az oklevelek adatainak csoportosítása és a köztük lévő kapcsolatok felismerése kétségtelenül elengedhetetlen követelménye egy-egy történelmi tanulmánynak, de semmit sem ér az egész, tudományos és kritikai szemszögből megrostált anyag, ha segítségével nem tudjuk magát az elmúlt életet, vagy annak akár csak halvány visszfényét is felidézni. Ehhez azonban nemcsak az oklevelek adatainak ismerete szükséges, hanem bőséges földrajzi tudás és térismeret is és az, hogy ismerve a magyarság és általában a török és törökös népek koraközépkori társadalmi viszonyait, ne csak azt az egy vidéket nézzük mereven, amelyről éppen írni akarunk, hanem tágabb, országos perspektíva kereteibe igyekezzünk történeti és helyi ismeretünket, tudásunkat beilleszteni.
Budapest középkori — tatárjárás utáni — múltja ismeretének elengedhetetlen követelménye, hogy a városterület tatárjárás előtti múltját és helyrajzát is ismerjük. A tatárjárás utáni idők már jóval bővebb iratanyagát csak úgy tudjuk eredményesen felhasználni, ha tudjuk azt, hogy ezt az iratanyagot reánkhagyók minő előző helyrajzi adottságokat találtak itt. Ma, amikor Budapest történetének árpádkori okleveles emlékei már nyomtatásban is megjelentek1), sokkal könnyebb ezeknek az adatoknak is a feldolgozása és ellenőrzése, mint azelőtt, amikor a szétszórt anyag összeszedése és a hibás közlések felismerése nagy nehézségekbe ütközött. Tudnunk kell azonban, hogy ez az anyag csak egy része, valószínűleg csak igen kis része az egykori irattermelésnek és hogy ez az anyag inkább csak az élet egyes, főleg egyházi birtokügyi vonatkozásaira vet világot. Tekintettel arra, hogy a valószínűleg örökre elvesztett, esetleges írásos anyag ismerete nem áll módunkban, nem szabad a terra incognitának tekintett koraközépkori multunk, mint nem létező mellett elmennünk, hanem új adatnyujtó lehetőségeket és következtetéseket is fel kell használnunk.
* * *ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HELYRAJZÁHOZ 63
Célunk Budapest székesfőváros területének történelmi helyrajzát lépésről-lépésre a lehető legnagyobb pontossággal meghatározni. Magyarországon a történelmi földrajz egyike a legelhanyagoltabb stúdiumoknak. Történelmi földrajzi munkánk, eltekintve Csánki Dezső rendkívül értékes és szinte európai viszonylatban is egyedülálló nagy munkájától, — Magyarország Történelmi Földrajza a Hunyadiak korában2) — tulaj donképen nincsen. Igen alapos és hézagpótló műveknek kell tartanunk ezen a téren még Mályusz Elemérnek Turóc megyéről,3) Fekete Nagy Antalnak a Szepességről4) és Szabó Istvánnak Ugocsamegyéről5) írt munkáit, bár ezek nem kifejezetten történelem-földrajzi tanulmányok. Nem történelemföldrajzi tanulmány azonban tulaj donképen — címe ellenére sem — Csánki fentemlített munkája. Csánki ezen műve csak alap lehet a történelemföldrajzi kutatások számára, mivel merőben csak topográfiai adatokat tartalmaz és úgy viszonylik egy történelem-földrajzi munkához, mint egy modern helységnévtár egy földrajzi tanulmányhoz.
Nem tarthatjuk kifejezetten történelem-földrajzi tanulmányoknak azokat az értekezéseket sem, amelyeket Budapest székesfőváros területével kapcsolatban a Fehéregyháza és Árpád-sírja kutatók végeztek, bár igen sok topográfiailag értékes adatot tartalmaznak. Nem történelem-földrajzi eredményeket felmutató művek ezek már csak azért sem, mert eredményeiket nem a rendelkezésünkre álló összes tényezők figyelembevételével szűrték le és így részleteredményeik, ha helyesek is, egy vagy más szempontból még minden esetben vitathatók. Fehéregyháza pontos térbeli helyzetét ugyanis csak az egész középkori Óbuda topográfiájának tisztázása és az eddigieknél nagyobbszabású ásatások útján nyert támpontok segítségével elért eredményeknek a mai topográfiai adatokkal való teljes azonosítása után tudjuk csak meghatározni.6)
A földrajz ugyanis szintetikus, mondhatnánk, szinoptikus tudomány, mert az élet minden vonatkozására, a természet és a geológiai múlt minden adottságára figyelemmel kell lennie és így önállóságát megtartva mintegy összekötő kapcsot kell képeznie a szellem- és a természettudományok között. Hasonlóképpen a történelmi földrajz is nem foglalkozik kevesebbel, mint egykor emberi és természeti tájalkotó tényezőinek összefogó, szintetikus tanulmányozásával.
A történelmi földrajz szellemtudományi része következéskép mindazokat a forrásokat felhasználhatja, amelyeket maga a történettudomány is felhasznál. A történelmi földrajz természettudományi része az óholocén sőt pleisztocén problémák kutatása révén a paleogeográfiának a szerves része. Ilyen szempontból forrásanyagát — magán a természeten kívül — elsősorban a ránkmaradt régi térképanyag alkotja. Fontos adatokat találunk azonban minden más történeti, történelem-földraj zilag felhasználható forrásban is.
Iyehetetlen az elmúlt emberi életről helyes képet alkotnunk, ha nem ismerjük a történelmi idők paleogeográfiáját. így például Győrffy István tanulmányai a nagykunsági szilaj pásztorkodásról csak ezen vidék régi vízrajzának a teljes ismerete mellett alakulhattak ki egységes képpé.7) A megtelepülések szempontjából pedig már a múltban is nagy jelentőségük volt az agrogeológiai tényezőknek. 64
BEUTZKY JÁNOS
Budapest székesfőváros mai területéről is megállapítható, hogy még a XVIII., sőt még a XIX. század folyamán is jelentősen más vízrajzi viszonyokkal találkozunk, mint manapság.8) A régi pleisztocén Dunaágak medrét morotva maradványok, vízmosások, pusztai szikes tavak foglalták el és a nagy árvizek szabadon öntötték el az elhagyott medermélyedéseket. Szinte mocsárvilág és sívó homok közepén húzódott meg a XVIII. század derekán is középkorból maradt falainak tövében a kis Pest város.9) Túl a Dunán pedig apró mocsári szigetek pereméig terjedtek Óbuda mezőváros kis házai és kertjei. A kép tehát merőben más mint a mai és egész valószínű, hogy több száz évvel azelőtt ismét más volt. Az egyre változó természeti táj elemeknek a felismerése és világos, érthető képbe való összefogása az óholocén korral foglalkozó paleogeográfia feladata.
Jelen kis tanulmányunkban figyelembe véve a megállapítható természeti változásokat, elsősorban azt kutatjuk, hogy a magyar honfoglalás óta eltelt időben a középkor egyes szakaszaiban az ember miként változtatta meg települése révén a főváros mai területének helyrajzát. Keressük tehát az egymást követő emberi települések térbeli elhelyezkedését és a velük összefüggő emberföldrajzi táj elemeket.
Kutatásunk alapját a már említett táj elemeken kívül elsősorban az okleveles adatok képezik. Hogy milyen nehéz azonban az egyes oklevelekben rejlő helynevek vagy az azokban megjelölt épületek helyének elhelyezése, aminek oka elsősorban a lakosság teljes kicserélődése, arra igen jó példát szolgáltat az alábbi eset.
Fennmaradt 1505-ből és pár évvel későbbről a budai polgárok bordézsmájának jegyzéke,10) 1531-ből pedig a sasadi bordézsma jegyzéke.11) A két jegyzékben előforduló dűlő-, helyesebben szőlőrésznevek a következők :
Budai szőlőrésznevek (zárójelben az 1505 utáni összeírás nevei) : Rosamál (Rosa), Maczkalyk (Machalyk), Kysaranygomb (Kisarangomb), Fertal (Fertal), Bordelmal (Bordelmal),Thykermal (Thykermal), Kapplankvfr (Kapplankhw), Aranygomb (Arangomb), Sármelléke (Sármellék), Chykostho (Chykostho), Mondolas (Mondolas), Magasalya (Magosalya), Kerekpalasth (Kerekpalasth), Damyenmal (Demjén Mai), Mezesmai (Mezessmal), Kappasthemethes (Kapasthemethes), Vereskep (Wereskep), Barsonmal (Barson Mai), Formankuth (Formankwth), Nagydezma (Nagdezma), Kegler (Kegleer), Iyigethvelg (Iyigethwelgh), Hengereythew (Hengerethew), Aranpohar (Aranpohar), Agyagwerem (Agyagweren), Kechelt (Kethelee), Vereskw (Wereskw) és (Zakadak).
Sasadi dűlőnevek : Isten Kwthya, Isten Kerthe, Akastho hegh, Kánya Kapw, Mázas, Gomba Mai, Bperies, Kys Wymal, Nagh Wymal, Sagadadh, Kys Kewes, Nagh Kewes, Hollomal, Bechkew, Nadaskwth, Sasadh, I^igethwelgh.
Már maguk ezek a nevek is, amelyekkel a középkorvégi budai polgárok szőlőiket illették, egészen más képet nyújtanak, mint aminőt eddig általában a »német« Budáról alkottak történetíróink. Történetföldrajzi kutatások hiányában azonban ma még nem tudjuk ezeket a neveket a mai elnevezésekkel azonosítani. Éppen az ilyen azonosítások lennének az általunk kitűzött munkának az eredményei. Ahhoz azonban, hogy ezt véghezvihessük, ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 65
szükséges először a főbb, történetíróink által is aránylag legtöbbet vitatott topográfiai kérdések tisztázásával foglalkoznunk. Ezek közé tartozik annak megállapítása, bogy à koraközépkorban, a tatárjárás előtt, milyen volt a főváros mai területén elhelyezkedő emberi telepek térbeli helyzete és hogy a főváros mai területe minő szállásbirtokok határaiból tevődött össze.
* * *
Az adatnyujtó koraközépkori oklevelek hiánya ellenére is topográfiai-lag leginkább az érdekel bennünket, hogy területünkön és közvetlen környékén a magyar honfoglalás után milyen törzsek és nemzetségek szálltak meg. Erre nézve igen értékes adatokat szolgáltatnak a részben már eltűnt és a részben még ma is élő helynevek.12) Ezirányban használható adatgyűjtésünket ugyanis az teszi lehetővé, hogy a magyarság igen gyakran törzs-, személy- és nemzetségnevekkel jelölte szállásait és így ezek a nevek oklevelek hiányában is birtoktulajdont bizonyító erővel bírnak, hiszen eredeti rendeltetésük is ez volt egy írásos emlékeket nem produkáló korban. Vagyis, ha egy-egy törzs töredékének szállása más törzs nagyobb, összefüggő szállásterületére vagy annak a peremére került, akkor ezt a szállást rendszerint annak a törzsnek a nevével illették, amelyhez a töredék tartozott, így például a Megyer vagy a Kér helynevek sohasem a Megyer- vagy a Kér-törzs szállásainak közepén, hanem azok területének peremén, vagy más törzsek szállásainak közepette vagy közelében fordulnak elő. Egyszóval ott, ahol a más törzsbeliekkel való érintkezés szükségessé tette, nem pusztán csak a birtokos vagy nemzetsége nevével, hanem magával a törzsi névvel való jelölést is. 13) Természetes, hogy ez a jelölési mód alkalmat szolgáltat arra, hogy a honfoglaló törzsek és nemzetségek X. századi elhelyezkedésére némi fényt derítsen.
Első feladatunk tehát összeszedni a honfoglaló törzsek vidékünkön helynevek alakjában őrzött emlékeit.
A honfoglaló törzsek nevei közül környékünkön a Megyer-, a Keszi- és a Jenő-törzs neve maradt fenn helynevek alakjában. Mégpedig a Megyére Pócsmegyer, Békásmegyer és Káposztásmegyer, a Keszié Budakeszi és Dunakeszi a Jenőé pedig Budajenő, Borosjenő és az elpusztult Jenő helynevek alakjában. Természetes, hogy ez a felsorolás nem teljes és még sok olyan ma már nem élő elnevezéssel találkozhatunk, amely a részleteket még jobban kidomborítaná. Jelen tanulmányunkban elégedjünk meg azonban a főbb vonásokkal.
Igen érdekes, hogy ezek a törzsnevek egymáshoz meglehetősen közel és közelebbről tekintve bizonyos rendszert eláruló módon helyezkednek el, amit legjobban a mellékelt térképvázlat árul el.
Az eddigi kutatások kétséget kizárólag megállapították, hogy Fehér és Pest vármegyék Budapestről délre eső területein a fejedelem törzse, a magyarságnak nevet adó Megyer-törzs szállt meg. Nyilvánvaló tehát, hogy a Pócsmegyer, Békásmegyer és Káposztásmegyer nevében fönnmaradt Megyer törzsnév a fejedelmi törzs vidékünkön legészakibb — egyéb törzsek vagy törzstöredékek szállásainak határterületéhez közeleső — szállásainak az emlékét őrzi.
7. Tanulmányok Budapest múltjából VI. 66
BEILITZKY JÁNOS
Arra, hogy melyek voltak ezek a többi törzsek, a Budajenő, a Pilisborosjenő és az elpusztult Jenő falu nevében rejlő Jenő-, továbbá a Budakeszi és a Dunakeszi nevében rejlő Keszi nevek adnak közelebbi felvilágosítást. Komplikációra az elhatárolásnál csak az szolgáltat látszólagos okot, hogy ezek a nevek meglehetősen keverten fordulnak elő.
Tudjuk azonban, hogy a honfoglaló törzsek nyugatra való haladása tervszerűen történt és hogy voltak elővéd csapatok, amelyek megszervezése minden valószínűség szerint a Nyék-törzsre volt bízva. Tudjuk továbbá azt is, hogy ez a nyugat felé való haladás bizonyos mértékben egyes törzsek töredékekre bomlását, sőt szétporlását eredményezte és hogy éppen a Keszi-törzs volt az, amely annyira feldarabolódott, hogy más, nagyobb egységekhez, például a Tarján-törzshöz, mint függelék csatlakozott. Kisebb mértékben ugyanez történt a Jenő és a Kürt-Gyarmat-törzzsel is. Ez utóbbi különben már eredetileg is két ősi törzsünk egyesített töredéke volt.14)
A Keszi-törzs nevének előfordulását tehát igen szépen megmagyarázza az a körülmény, hogy ennek a törzsnek a töredékei egy nagyobb törzshöz.

Ez a kép is mutatja mely terület a legősibb országunkban a Magyarság szempontjából: A Magyeri rév és környéke a Pilis!

ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 67
csatlakozva jutottak vidékünkre. Ez a nagyobb törzs vagy a fejedelmi Megyer-törzs, vagy a Jenő-törzs vidékünktől északra jutott nagyobb töredéke lehetett, lehetséges azonban, — mint már jeleztük — hogy ez a Keszi-töredék a vidékünktől északra elhelyezkedő nagyobb Jenő-töredéknek volt a függvénye. Hihetőbb azonban, hogy a Keszi-törzstöredékek vidékünkön a Megyer-törzs szállásrendszerébe beilleszkedve helyezkedtek el.
Akár a Megyer-törzsnek, akár pedig a Jenő-törzstöredéknek volt is a függvénye ez a vidékünkön szereplő Keszi-töredék, a lényeg ugyanaz marad, tudniillik, hogy Budapest székesfőváros területének északi határához közel a Megyer-törzs és egy Jenő-törzstöredék, nyugaton és északkeleten pedig a Keszi-törzstöredék szállásai érintkeztek. A törzs nevét viselő helynevek egymástól való távolsága csekély, ami viszont a törzsválasztó közök igen korai birtokbavételére enged következtetni, ami a törzsek nemzetségeinek vérségi keveredését nagymértékben előmozdította. (Iyásd az I. sz. térképvázlatot 14a) a 19. képen.)
* * *
Az a tájékoztatás, amit az ősi települési viszonyok ismeretéhez a törzsnevek nyújtanak, nem lenne elegendő, ha azt a vidékünkön előforduló nemzetségi vonatkozású nevekkel nem hoznók párhuzamba.
A magyar nemzetségek neveit az oklevelek és a krónikák adatainak alapján állíthatjuk össze és ezeknek a nemzetségneveknek a megfelelőit a környékünkre vonatkozó régi és újabb térképeken kereshetjük ki. Ezen az alapon vidékünkön a következő nemzetségnevet rejtő helyneveket találjuk : Buda-Kaláz, Szenté vagy Szemcse, (Pomáz határában a I/Uppa-major helyén), Nagy-Tétény, Érd, távolabb a budai oldalon Baracska, Bicske, Pilis-Marót, továbbá a pesti oldalon Kartal, Rátót és Maglód. (Iy. az I. sz. térképvázlatot.)
Ezek megállapítása után a következő lépés most már az lesz, hogy ezeknek a nemzetségeknek az iratanyag alapján igazolható birtokviszonyait vegyük vizsgálat alá, mégpedig abból a szempontból, hogy a székesfőváros mai területén mely nemzetségek voltak szállásbirtokosok.
Anonymus Gestája 46. fejezetében a mai budai részekre vonatkozó következő sorokat olvassuk :
Et in eodem loco, cundunec patri curzan dedit terram, a ciuitate Atthile regis usque ad centum montes, et usque ad gyoyg, et filio suo dedit unum castrum ad custodiam populi sui. Tune Curzan castrum illud sub suo proprio nomine iussit appellari, quod nomen usque in hodiernum diem non est obliuioni traditum.15) Vagyis magyarul : Es azon a helyen Kündünek, Kurzán atyjának földet adott (Árpád fejedelem) Attila király városától a Százhalomig és Diósdig és fiának várat adott népe védelmére. Akkor Kurzán megparancsolta, hogy azt a várat az ő nevéről nevezzék, amely név mind a mai napig nem ment feledésbe. — Első lépés, ha tovább akarunk haladni, hogy kikutassuk ennek a Kündünek és Kurzánnak nemzetségbeli hovatartozását, ennek megállapítása után pedig azt, hogy a meghatározott nemzetség oklevélileg igazolhatóan is birtokos volt-e vidékünkön.
68
BELITZKY JÁNOS
Mind a két feladatot elvégezte már a magyar történettudomány. Karácsonyi János foglalta össze eddig a legkimerítőbben a kérdést. Ő állapította meg, hogy a XIII. századi írott forrásokban felmerülő Korczán-(Kurszán)nemzetség azonos a Kartal-nemzetséggel. Megállapítását azzal igazolta, hogy az 1263-ban Korczán nembelinek írt Uza fia Pétert 1247-ben és 1276-ban a Kartal-nemzetség tagjának írták.16) A kettős nemzetségnév használata a magyarság körében nem tartozott a ritkaságok közé és így a Kartal-Korszán-nemzetség esetében is csak egy példát kell láttunk a sok közül, amikor a nemzetségi totem állat neve — a kartal=sas — felcserélődik, talán keresztény hatásra, a nemzetség egyik nagytekintélyű ősének — Kurszánnak — a nevével. Sokkal fontosabb azonban annak a megállapítása, hogy ez a nemzetség a mai budai és pesti részeken tényleg birtokos is volt.17) Igen fontos bizonyítéka ennek még az is, hogy a Kurszán vára elnevezés még 1332-ben- és 1373-ban is szerepel az óbudai területen.18)
Anonymus Gestájában határozottan Kündü fiának mondja Kurzánt. Bizánci feljegyzésekből viszont tudjuk, hogy amikor Leó császár 894-ben követeket küldött a magyarokhoz, hogy azokat a bolgárok elleni háborúra rávegye, követei a magyarok fejeivel, Árpáddal és Kurzánnal tárgyaltak.19) Ezek szerint a mintegy hat év múlva a mai budai részeken szállásföldet szerző és nyerő Kurzán, a kende fia, a legtekintélyesebb magyar vezérek egyike volt. Fel kell ugyanis tételeznünk azt a másik lehetőséget is hogy az Anonymusnál említett cundu-kündü nem személynevet, hanem a kündü-i=kende-i méltóságnevet jelöli, mint ahogy a gyula szavunk is jelent méltóságot és jelez személyt is. Feltehető azonban még az is és erre éppen a Gyula személynév ad analógiát, hogy a Kündü szó ebben az esetben személy- és méltóságnevet is jelent, azaz egy olyan személyt jelöl, aki mint kende a Kündü nevet viselte.20)
Véleményünk szerint azonban nem ez a második, hanem az első változat forog fenn, vagyis, hogy Anonymus és többi krónikánk közös ősforrása a kündü, azaz a kendei méltóságot viselő fejedelmi személy fiának írta Kurzánt, illetve az ugyancsak a kendétől származó Kusidot és Kopjánt, azaz Kaplonyt.21) Ezzel kapcsolatban azonban vessünk egy pillantást a kendéi méltóságra és kíséreljük meg az események sodrába a vidékünkön szereplő személyeket beállítani.
A magyar koraközépkori történelem egyik legkiválóbb művelője Pauler Gyula volt. Megállapításai igen sok tekintetben még ma is helytállóak, aminek az az egyszerű magyarázata, hogy rendkívüli forrásismerettel dolgozott. Mi sem természetesebb, hogy egyes kérdésekről alkotott véleményét csaknem minden kutatónk elfogadta és így megállapításai mindig a megdönthetetlen tekintély súlyával birtak és hatottak. így ő volt az, aki a magyarság etelközi szereplésével részletesen foglalkozva megírta, hogy a kündü=kende, kenderkhagan nem más, mint a magyarság
fölött fennhatóságot gyakorló kazár kán kinevezett helyettese, egyszóval, vajda volt.22) És ebben teljes mértékben igaza is volt. Konstantinos Porphy-rogennetos előadása nyomán megírta azután azt is, hogy : ,,»L,ebedias, az első vajda« — magyar néven Eleud, Előd — a IX. század nyolcvanas éveiben élt. A kozárok nagyrabecsülték, kényeztették a »vitéz és nemes származású« férfiút ; a khagán előkelő kozár nőt adott neki feleségül, »hogy tőle gyermeke ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 69
szülessen«, de ez a házasság meddő maradt.«"23) Paulernek ezen sorai oly nagy hatással voltak kutatóinkra, hogy fel sem ötlött bennük az a gondolat, hogy I^ebediásnak esetleg gyermekei is lehettek, következéskép krónikáink Cundu és Cund néven szereplő egyazon egyéniségét ilyen nevű személynek vették.
Ezzel szemben Konstantinos Porphyrogennetos szövege a következőket mondja : ô as Asßsöia$ êxeïvoç ÉK TIVOÇ TÚ%r]Q fisra rfjç aúrfjc Xa^ccçov óta èrcaiâoTtoiriasv = de Lebediasnak attól a kazár nőtől véletlenül nem lett gyermeke.24) Konstantinos szövege tehát egy szóval sem mondja, hogy L,ebedias magtalan volt, csak azt, hogy attól a kazár nőtől nem születtek gyermekei, de már maga ez a kitétel is magában rejti annak a lehetőségét, hogy más nőtől lehettek gyermekei. Sőt egészen valószínű, hogy voltak is gyermekei, hiszen egy IX. századi nomád nagyúr egész lelkületével és világnézetével ellenkezett még a gondolata is annak, hogy magtalanul haljon meg. Gondoljunk csak az őskultuszra, amely már önmagában véve is megkívánta a férfi utódokat.
Mindenki által ismert tény, hogy Iyebedias, amikor a kazár kán az Etelközbe sodort magyarságot megnyerendő, felajánlotta neki, hogy választassa magát fejedelemmé, ő a megtisztelő vezéri állást elutasította magától és maga helyett Álmost, vagy fiát, Árpádot ajánlotta.25) Lebediasnak ez a magatartása arra enged következtetni, hogy Álmossal és Árpáddal igen szívélyes viszonyban volt. A Turul-, azaz a fejedelmi Árpád- és a Kartal-azaz Kurzán-nemzetségnek mai hazánkban lévő birtokviszonyaiból pedig arra következtethetünk, hogy a két nemzetség között igen közeli vérrokoni kapcsolatok álltak fenn.
Ennek igazolására lássuk a következőket.
Hóman Bálint foglalta össze azokat az alapvető kutatásokat, amelyek a fejedelmi törzs és nemzetségei elhelyezkedésére fényt vetnek.26) A honfoglaló nemzetségek vidékünkhöz közel eső területen való elhelyezkedésével pedig legutóbb legrészletesebben Glaser Lajos foglalkozott.27) 0 figyelembe véve a földrajzi és növényföldrajzi adottságokat, Fejér vármegye településtörténetét, amennyire azt a rendelkezésünkre álló adatok lehetővé teszik, csaknem teljesen tisztázta. Az ő kutatásaikat akarjuk területünkre vonatkozólag továbbépíteni, amikor helytálló megállapításaikat átvesszük.
Egyik korábbi tanulmányunkban már megállapítottuk, hogy a honfoglalók a 900-ik év táján lépték át a Duna vonalát és vették birtokukba a Dunántúl Rábáig és Répcéig terjedő területét, hogy azután 907 után egész a Bécsi-erdőig, sőt azon túlra tolják ki szállásaik nyugati határait.28) Ennek az országfoglalásnak második periódusában, tehát 900 körül történt a budai és festi részek nemzetségi megszállása. Az itteni szállástelepek Árpádfejedelem családjában használatos személynevet megőrző birtoknevei alapján megállapítható, hogy a Dunántúli-Középhegységtől a Mecsekig és a pestmegyei futóhomok-területtől a somogyi homokterületekig elterülő országrészen a fejedelmi család és közvetlen rokonai, egyszóval a Megyer-törzs vezető nemzetségei telepedtek meg.29) Ezen a nagy területen akadt bőven fű, víz, legelő, úgyhogy a téli és nyári szállások váltogatására bő alkalom nyílott. Ezeknek a nemzetségeknek a száma pontosan még nem határozható meg, de kétségtelen, hogy az ágakra való szakadás következtében egyre több új nemzetség keletkezett.30)

Nagymértékben hozzásegít azonban bennünket a tények megismeréséhez a középkori egyházi szervezet területi beosztásának ismerete. Szent István ugyanis az általa alapított püspökségek felállításánál figyelembe vette a törzsi és a nemzetségi adottságokat és így a f őesperességek területei bizonyos nemzetségek, vagy nemzetségcsoportok szállásterületeinek a határaival esnek egybe. Mivel azonban a középkori egyházi élet és közigazgatás szerves kiegészítője volt a világi életnek, mi sem természetesebb, mint hogy a vármegyék politikai határai is a főesperességek határaival estek egybe.31) így például Fejér vármegye XI. századi királyi uradalmának határai egybeestek a fehérvári főesperesség határaival, tehát Árpád nemzetségének birtokaival. Ezt a birtoktestet kiegészítették északon a közös tőről származó Csák és Baracska nemzetségek szállásai. Ezek a nemzetségi szállástömbök meglehetős előszeretettel ragaszkodtak a folyóvízhatárokhoz, úgyhogy ezen az alapon a koraközépkori Fehér vármegye határait a Bakony-patak, a Váli-víz, a Duna és Sárvíz alkották.32) Ettől a fehérvári főesperességtől és az ezzel egybeeső koraközépkori Fehér vármegyétől északra esett az ugyancsak a veszprémi püspökség fennhatósága alá tartozó budai főesperesség területe, amely azonos volt a koraközépkori Pillis, vagy ahogy Glaser I^ajos előszeretettel nevezi, Visegrád vármegyével. Mi inkább a koraközépkori Pilis vármegye elnevezést tartjuk helyénvalónak.
A középkori budai főesperesség területét a veszprémi püspökség területén szedett pápai tizedek jegyzéke alapján ismerjük. Ez a tizedjegyzék az 1333-tól 1335-ig terjedő időben szedett hátralékos tizedtartozásokat tartalmazza.33) így tehát nem lehet teljes, de még így is, más főesperességek, különösen a fehérvári adataival egybevetve, meglehetős pontosan feltünteti a budai főesperesség kiterjedését. A jegyzéket három egymástkövető időszakban készítették el. Ezért egyes nevek írásánál eltérések mutatkoznak. Ennek ellenére Csánki Dezső a helynevek megfejtését csaknem mindenben kielégítő pontossággal oldotta meg.34)
A tizedjegyzék budai főesperességre vonatkozó adatait a plébánosok és a községek neveinek feltüntetésével az alábbiakban ide mellékeljük. A dőlt betűkkel szedett nevek mind a két felsorolásban előfordulnak.
Archidiaconatus Buderisis. (I,. a II. sz. térképvázlatot a 20. képen.)
1333—1335.
I.
Merboldus de Dechen
Dominu
s Johannes de Kezin Nicolaus de Chic Petrus de Odon 5. Petrus de Gerche Nicolaus de Boroky Blasius de Epel Michael de Merecy Petrus de Teliki
II.
Stephanus de Cholnus Nicolaus de Chut Petrus de Telky Merboldus de Tethin 5. Nicolaus de Erd Paulus de Horky Nicolaus de Berky Iyaurentius de Monasterio Jacobus de Yenen 72
BEIfïTZKY JÁNOS
IL
10.
Clemen
s de Beyod Saulus de Nova-Villa Benedictus de Halab Johannes de Nezmel Iyadislaus de Pizke
15.
Petru
s de Barchy
Nicolaus de Chama Zumbata Thomas de Zambuch Stephanus de Prebor Nicolaus de Dag
20.
Martinu
s de Ivanch Stephanus de Cholnuch Paulus de Sap
10.
Johanne
s de Nezmel Michael de Banchida Iyadislaus de Pizke Pertrus de Kerche Johannes de Kezin
15.
Petru
s de Kele Andreas de Probor Franciscus de Kaluz Michael de Boztich Dominicus de Gyod
20.
Johanne
s de Curbag Stephanus de Bach Saulus de Nova-Villa Petrus de Tolina Thomas de Sambok
25.
Nicolau
s de Chumaburnata Clemens de Orsap Nicolaus de Monoreus
III.
Andreas de Boyod
A fenti oszlopok neveit betűrendbe szedve Csánki a következő azonosságokat állapította meg :
Banchida = Bánhida, Komárom vármegyében.
Bach = Bót puszta, Fejér vármegyében.
Barchy = Bérese (Barcsi), Ksztergom vármegyében Sáp és Bajna környékén volt.
Beyod, Boyod = Baj ót, Esztergom vármegyében.
Berky, Boroky = Berki-puszta, Fejér vármegyében, Tárnok mellett.
Boztich = Basztély, ma Vasztély-puszta, Fejér vármegyében, Bicskétől északra.
Chama Zumbata, Chamaburnata = Csamaszombatja, Esztergom vármegye déli részén feküdt.
Cholnuch, Cholnus = Csolnok, Esztergom vármegye.
Curbag = Torbágy.
Chut
=
Alcsut.
Dag
=
Dág, Esztergom vármegye.
Dechen = Tétény, 1. Tethin.
Epei = Epöl, Esztergom vármegye.
Erd = Érd, Fejér vármegye.
Gerche — Kerche = Gercse, Pilis vármegye, elpusztult falu.
Gyod = Diósd.
Halab = Halasz, Tata mellett, Komárom vármegye.
Horky = Horki, Fejér vármegye. ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 73
Ivanch = Iváncsa, Fejér vármegye.
Yenen = Boros-Jenő, Pilis vármegye.
Kaluz = Buda-Kalász, Pilis vármegye.
Kezin = Buda-Keszi, Pilis vármegye.
Monoreus = Mogyorós, Esztergom vármegye.
Nezmel = Neszmély, Komárom vármegye.
Nova Villa = Nyerges-Újfalu, Komárom vármegye.
Ódon = Adony, Fejér vármegye.
Orsáp• = Sáp és Orsáp,
Pizke = Piszke, Esztergom vármegye.
Prebor, Probor = Perbál.
Sap
==
= 1. Orsáp.
Teliki, Telky = Telki, Pilis vármegye*
Tethin = Tétény.
Tolina = Tolna, Komárom vármegye.
Zambuch, Sambok = Zsámbék.
Kétséges megállapításúak a Chic, a Kelé, a Merecy és a Monasterium helynevek. Csánki Chic-et Chut-tal vette azonosnak, mivel mind a két jegyzékben Miklós pap nevével áll kapcsolatban. Ennek ellenére mi az elpusztult Csik-kel vesszük azonosnak. Merecy-t Pilis Maróttal vagy a Baj na melletti Marót-pusztával vette azonosnak Csánki. Károlyi ezt a Merecy-t a fej érmegyei Ercsivel azonosította és Glaser megállapítása szerint, amit mi is elfogadhatunk, alighanem igaza is van.35) Kelé és Monasterium (Monostor) fekvését eddigi ismereteink alapján nem merjük lerögzíteni. Felvetjük azonban a kérdést, hogy a Kelé nem azonos-e Kelen-nel, vagyis, amint rátérünk, a mai Tabán helyén létezett Kelen-földdel.
A középkori budai főesperesi kerület kiterjedése különösen azért késztet gondolkozásra, mert feltehető, hogy területe — amint a mellékelt térképről is kitűnik — törzsi vagy nemzetségi szállásbirtokok eredeti, XI. század eleji kiterjedésével esett egybe. Ezt, valamint a többi körülményt; is, figyelembe véve, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ez a terület, bár északnyugati részein erősen szaturált volt a többi törzsek kisebb szállásaival, eredetileg a Megyer-törzs azon részének volt a birtoka, ahol a Kartal-nemzetség és a vele rokon vagy tőle függő többi kisebb-nagyobb nemzetségek szálltak meg.
Az elhelyezkedés szempontjából az a figyelemreméltó, hogy a tulaj donképen legértékesebb dunamenti területet a Váli-víztől fel egészen Szentendréig (Pomázon ott van a mai Kartalja = Orlovác — sasad-dűlő) kisebb megszakításokkal, fővárosunk múltjára nézve is elhatározó módon, a Kartal nemzetség vette birtokába.
Ezen a vidéken akkor a Duna kiöntései gyakran elárasztották még a pleisztocén- és óholocén-kori Dunaágakat és így a tavaszi árvizek egész a késő nyár derekáig vizes legelőket, jó szénatermő helyeket teremtettek. A nemzetség tagjainak gulyái és ménesei kora tavasztól késő őszig főleg a hegyek lábainál legeltek és húzódtak tavasszal északról délre, majd pedig nyár derekán délről északra, hogy télen a Duna-part közelében, római korból származó romvárosok helyén várják be a tavaszt. Itt, a téli szállások helyén alakultak ki az állandó jellegű, nemzetségi szállások. Köztük Buda, Kurszán, Etele szállása. Mivel pedig az egész budai főesperesség területén a Kartal-Kurszán-nemzetség volt a legtekintélyesebb, ezért a terület súlypontja ennek szállásai körül helyezkedett el. Itt székelt a főesperes és hihetőleg itt volt a XI—XII. századi királyi megyeközpont is, bár ez utóbbi kérdés még vitás.
A budai főesperesség területének nagy kiterjedése — szemben a középkori pesti főesperesi kerület aránylag kis kiterjedésével36) —• ennek régebbi alapítására enged következtetni. Ennek a következtetésnek később még nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk.
A főesperesi kerület nagy kiterjedése és Esztergomnak területéből való kivétele azonban még arra is enged következtetni, hogy a Kartal- és a Turul-nemzetség, tehát a fejedelmi család és Kurszán leszármazottjai között igen közeli rokoni kapcsolat lehetett, hiszen birtokaik egymásbaékelődtek. Gondoljunk továbbá még arra is, hogy az Anonymus által megőrzött hagyomány szerint Árpád fejedelmet a Kartal-nemzetség területén temették el egy kis patak fejénél, amely kőmederben folyt Attila városába. Azt, hogy ez az Attila-Etele a Kurszán-nemzetség tagja volt-e és hogy ez a helynév a mai Óbuda valamely részére vonatkozik-e, vagy hogy azon a tágabb, a középkorban általában Buda névvel jelölt területnek egy másik pontján feküdt-e, csak a szorgosabb és minden tényezőt figyelembe vevő történelem-földrajzi kutatások dönthetik el.
A fent előadottak során láttuk tehát, hogy a Buda névvel jelölt szállásterület a tulajdonképeni tágabb értelemben vett középkori Óbudával azonos. A Buda név tehát nem egy kis, akár római, akár egyéb nyomokon épült várost jelent, hanem jelent ezen kívül még több, ennek a területénél jóval nagyobb szállásföldet, Buda szállásának határát, ahol Buda úr és nemzetsége ménesei és gulyái szabadon járták a határt, téli és nyári legelőiket váltogatva.
Ennek a koraközépkori Budának területén kialakult egyházi és egyéb intézmények körülhatárolása azután nagymértékben lehetővé tette ennek az ősi szállásterületnek a felaprózódását. Erre vonatkozólag lássuk a következőket.
* *
*
Óbuda középkori helyrajzára vonatkozó, a puszta neveken kívül adatokat is tartalmazó első írásos emlékünk az az 1212-ben kiállított oklevél, amelyben II. Endre király visszaadja a budai káptalannak az Imre királytól adományozott, de általa elvett jogokat ; nevezetesen a Buda, azaz a mai Óbuda területén a bíráskodási jogot, a vásárvám és szőlődézsma szedésének jogát.37) Ez alkalomból a királyi hites ember, Marcellus comes vezetésével körüljárták a káptalani terület határait is. A határleírás, mint maga az oklevél is, két különböző átiratban maradt ránk. Az első, nem hamisított oklevél szövegét egy 1273., egy 1295., egy 1328. és egy 1332. évi átirat őrizte meg. A hamisított oklevél pedig, a valószínűleg később odaiktatott 1212-es évszámmal ellátva maradt fenn.38) ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 75
A kétségtelenül eredeti szöveget megőrző átiratok és a valószínűleg későbbi időpontban használatos kifejezéseket tartalmazó hamisított oklevél helyneveinek íráskülönbségei igen értékes adatokat nyújtanak. Az átiratoknak és a hamisított oklevélnek a határjárásra vonatkozó szövegét Gárdonyi Albert kiadása alapján párhuzamosan közöljük.
Hamisított hártyaoklevél.
1.
Prim
a meta est inter Budam et Calidas Aquas, videlicet lapis rotondus copertus in terra
2.
e
t inde vadit ad crepidinem vallis 2. et inde vadit ad crepidinem vallis
Átirat.
1.
Prim
a meta stat inter Budam et Calidas Aquas, videlicet lapis rotundus cohopertus in terra
3.
e
t asscendit in locum qui dicitur Wzahashege
4.
e
t inde vadit ad montem, qui Morohel dicitur
5.
Ind
e ad lapidem, qui vulgo dicitur Chemarkw,
6.
e
t inde descendit ad vallem
7.
e
t ducit inter duas vias
8.
e
t inde vadit ad angulum Verhardy
9.
e
t inde ascendit ad vineas Guerchey et ibi est meta terrea
10.
e
t inde vadit ad finem ville Guerchey et ibi est meta
11.
e
t inde vadit superius ad lapidem perforatum
12.
e
t inde desscendit sub montem Hyges et ibi est meta de terra
13.
e
t inde vadit metatim transeundo collem et ibi est meta
14.
e
t inde vadit metatim ad montem qui dicitur Pilisheg,
15.
e
t inde metatim desscendit admagnam viam Strigoniensem et ibi est meta
16.
e
t inde ascendit ad medium montis Tebewra
17.
e
t inde cum tribus villis, videlicet Meger et duabus villis Pazanduk participando vadit usque Danubium.
3.
e
t asscendit ad locum qui dicitur
Vzhashage
4.
e
t inde vadit ad montem, qui dicitur
Monneroshig
5.
et
inde vadit ad lapidem, qui vulgo dicitur Cemarkeu
6.
e
t inde descendit in vallem
7.
e
t ducit inter duas vias
8.
e
t inde vadit ad agrum Werhardi
9.
e
t inde ascendit ad vineas Guerche ibique est meta terrea
10.
e
t inde vadit ad finem ville Guerche et ibi est meta
11.
e
t inde vadit superius ad lapidem perforatum
12.
e
t inde descendit sub montem Hozest et ibi est meta de terra
13.
e
t inde vadit metatim ad viam transeundo collem et ibi est meta
14.
e
t inde metatim vadit ad montem, qui dicitur Pelishig.
15.
e
t inde metatim descendit ad magnam viam Strigonii et ibi est meta
16.
e
t inde ascendit ad medium montis, qui dicitur Tebevra
17.
e
t inde cum tribus villis, videlicet Meger et duabus villis Poucernie participando vadit usque Danubium.
A
két szöveg azonossága, az eltérések lényegtelen voltát tekintve, kétségtelen, de a mi szempontunkból igen fontos, hogy néhány helynév kettős alakban fordul elő. Erre a későbbiek során még kitérünk. Most meg-kiséreljük vázolni a határjárásban szereplő helynevek egymásutániságát és függőleges tagoltságát.

A fenti ábrából kiderül, hogy a két oklevél eltérő nevei azonos helyeket jelölnek. A Morolhel azonos a Monneroshig-gyel, a Hyges a Hozesttel, a Pilisheg a Pelishig-gel, a Pazanduk a Poucernie-vel. Kiderül továbbá, hogy Guerchey = Gurche falu és szőleje magaslaton feküdt, az Esztergomba vezető út pedig a Pilisheg és a mons Tebewra közötti völgyben vonult. Jellemző továbbá, hogy a határ járók a mons Tebewra és a Duna közötti határrészt csak nagy vonásokban vázolták. Az oklevél adatai alapján egyelőre csak ennyit állapíthatunk meg.
Igen fontos a további kutatások szempontjából a ránkmaradt oklevelek helyneveinek közelebbi megvizsgálása, mert ennek alapján a hamisított oklevél keletkezése idejének helynévhasználata a névfejlődésre is enged következtetni.
Elkeli tekintenünk azonban mind Katona István,39) mind Fejér György szövegközlésétől, mert ezek nem az eredeti okleveleken, hanem újkori másolataikon, a Batthyáni- és Hevenessi-féle kéziratgyűjtemény ekén alapulnak és számos névelírási hibával terhesek.
Az eredeti oklevél, eddigi tudásunk szerint ma már nincs meg. Ezt az oklevelet azonban 1273 augusztus 24-én IV. László király egyik oklevelében átírták. Ezt az átírott oklevelet azonban szintén csak egy másolatból, ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ
77
Károly Róbert király 1328 április 18-án kelt átíró okleveléből ismerjük.41) Bzt a szöveget, mivel helyesírása az 1328. évinek felel meg, II. számmal jelöljük. Az eredeti oklevélnek azonban nemcsak királyi, hanem egyházi átiratai is fennmaradtak. János kalocsai érsek, királyi kancellár 1295 január 12-én,42) az esztergomi káptalan pedig 1332. március 31-én43) írta át az 1212. évi eredeti iratot. Az 1295-ös átirat szövegét, mint legrégebbiét, l-es, az 1332-es átirat szövegét pedig III-as számmal jelöljük. A három szöveg eltérő helyneveit egymásmellé téve a következő eredményre jutunk.
II.
I.
III.
(1273—1328.)
(1295.)
(1332.)
Vzahashage
Wzahashege
Uzahashege
Monorosheg
Morolhel
Monoroshig
Chemarkeu
Chemarkw
Zamarku
ad agrum Vechardy
ad angulum Verhardy
Verhardi
ad vineas Guerche
ad vineas Guerchey
Gurche
Guerche
Guerchey
Gurche
Hyges
Hyges
Hegis
Pelizheg
Püisheg
Pelis Hig
Tebevra
Tebewra
Theberora
Megér
Megér
Megér
Poucernic
Pazanduk
Poucernic
A három szöveg közül az I-gyel jelzett 1295. évi átirati szöveg azonos a Gárdonyi által közölt A szöveggel.44) Az I-gyel jelzett szöveg főjellemzője a Morolhel, az ad angulum Verhardy és a Pazanduk helynév, illetve kifejezés. Ezek alapján a II., III. és a Gárdonyi által közölt B szöveg45) közelebbi rokonságba hozható. Ezek legjellemzőbbje a Monorosheg, az ad agrum Verhardy és a Poucernie (Poucernie) helynév és kifejezés. A II. és III. átirati szöveg és a hamisított B szöveg között azonban ismét különbség van. Ezt a sub montem Hozest kifejezés mutatja.
Leszűrve a fentiek eredményeit és figyelembe véve azt, hogy a későbbi átiratok szerzői az érthetőség kedvéért — mivel a vázlat szerint ezek másra nem vonatkozhattak — az ő korukban használatos neveket írták a szövegbe az oklevelek, illetve a névhasználat korát a következőkben állapíthatjuk meg.
azonos a Gárdonyi által közölt A-val 1295
II.
1273—1328
.
III. 1332.
IV.
azonos a Gárdonyi
által közölt B-vel
1332. után
Az átiratok ilyen csoportosítása után még mindig kétséges azonban az 1212. évi oklevélben szereplő adatok hitelessége, mert ennek az egyházra vonatkozó nagy kedvezései és az, hogy később a gercsei részeken ellentmondásokat találunk, méltán keltenek gyanút, különösen ha ismerjük a sopronmegyei Borsmonostor hasonló természetű hamisítványait. Mivel azonban az oklevél esetleges hamis volta vagy interpolációja a helyrajzi adatok szempontjából jelen esetben közömbösnek tekinthető, a kérdéssel
most nem foglalkozunk.
* * BEIvITZKY JÁNOS
A fenti adatok birtokában, most még vegyük figyelembe két, Óbuda helyrajza egyrészének tisztázása szempontjából igen jelentős oklevélnek az adatait. Az egyik 1355 augusztus 17-én kelt és benne Nagy I^ajos király a közte, Erzsébet királyné és az óbudai káptalan között létrejött cserét és a királynak jutó városrész határait foglalta írásba. A másik oklevelet 1524 október 8-án állították ki, amikoris II. I^ajos király az óbudai lakosok és az óbudai káptalan közötti határvillongások elsimítása végett határjárást végeztetett és a határt Nagy Lajos király 1355. évi határ járó levele alapján állapították meg.
Az 1355. évi oklevél a székesfehérvári káptalan egyik keltezés nélküli átiratából ismeretes, amelynek eredetije a pozsonyi káptalan levéltárában található.46) Ugyanezt átírta 1361 január 13-án a budai káptalan is. Ennek az eredetijét is a pozsonyi káptalani levéltár őrzi.47) Az 1524. évi oklevél eredetije kissé rongált állapotban a veszprémi káptalan országos levéltárában maradt fenn.48) Ezen két oklevél részletes taglalása ismét közelebb visz minket a helyrajzi adatok ismeretéhez. Ezért a két irat határleíró részét ismét párhuzamosan közöljük.
1355. 1524.
1. Prima meta incipit a parte orientali tatra partem Danobii ab angulo claustri Sancte Clare de Insula leporum
2. et sic procedendo et transeundo Danobium versus partem occidenta-lem tendit ad rippam ipsius Danubii ad duas metas lapideas, quarum una separat Budeueteri et altera ville Sancti Iacobi apostoli
3.
e
t abinde ad eandem partem modicum procedendo venit ad quendam lapi-dem rotondum in superiori parte dicte ecclesie Sancti Iacobi situm iuxta viam, per quam (de Nova) Buda itur in Veterem Budam, iuxta quam est alius lapis pro meta positus
4.
e
t inde vadit ad crepidinem vallis usque ad finem ipsius crepidinis et ibi in fine sunt due mete nove terrée erecte et ibi metatus terra Topsa eiusdem ecclesie Budensis,
quod primo iidem prepositus et capi-tulum demonstrationem eandem ince-pissent a quodam lapide rotundo in superiori parte ecclesie Beati Iacobi apostoli iuxta viam, per quam de Buda nova itur ad Budam veterem situm et habitum
et inde ab eodem lapide venissent ad vallem angustam in medio vinearum existentem, per quam vallem via pro-tenditur, quam utputa (sic!) vallem prescripte littere per antefatos pre-positum et capitulum exhibite crepidinem vallis dénommant et per eandem viam in ipsa valle sive crepidine vallis protensam usque in finem eiusdem vallis procedentes, licet prenominate littere privilégiâtes dicti condam Lodovici regis etiam in fine ipsius vallis duas metas terreas ibidem erectas fuisse déclarassent, tarnen unam tantum metam terream inibi cumulatam reperissent, ubi metas civitatis Bude veteris iuxta contenta pre-scriptarum privilegialium metis terre prefate ecclesie Budensis Thapsa vocate iungi agnovissent, ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ
79
5. deinde reflectitur ad partem sep-temtrionalem, ascendit ad. locum, qui dicitur Vzahashege et ibi sunt due mete terrée erecte, quarum una separat predicte terre Topsa et alia domino regi
6.
e
t inde per eandem plagam vadit ad montem, qui dicitur Monorosheg et ibi sunt due mete terrée erecte, quarum una seperat dicte terre Topsa et alia domino regi,
7.
deind
e per idem Monoros vadit ad cacumen montis excelsi, in cuius cacumine est lapis magnus pro meta signatus, ubi mete terrée Topsa predicte terminantur et iungitur metis ecclesie Budensis ueteris.
8.
E
t abinde reflectitur ad partem orientalem et transeundo quandam vallem pervenit ad quendam montem, in cuius fine est lapis alter similiter pro meta signatus, circa quem sunt due mete terrée erecte, quarum una seperat (sic!) a parte septemtrionali eidem ecclesie Budensi
9.
e
t abinde descendit ad eandem plagam orientalem in vallem ad duas metas terreas erectas circa quandam semitam,
10.
deind
e inter vineas ad alias duas metas terreas de novo erectas,
11.
e
t abinde finita ipsa sémita pervenit ad magnam viam, que ducit versus Albam ecclesiam Beate Virginis et ibi circa eandem viam unam metam terream erexerunt
12.
e
t inde per ipsam magnam viam venit circa dictam Albam ecclesiam ad viam magnam Strigoniensem, circa quam sunt due mete terrée erecte, quarum una a parte orientali et
inde ad partem septemtrionalem reflectendo et montem Wzahaz hegye appellatum ascendendo, ubi prenotate littere privilegiales duas metas erectas extitisse continerent, unam metam terream reperissent inter terram Thopsa (et) terram prescripte civitatis nostre Budeveteris metantem. Inde per eandem plagam devenissent ad montem Monyoros begye nominatum, ubi prescripte littere privilegiales similiter duas metas fuisse expersissent, ubi modo simili unam tantum metam erectam comperissent. Deinde procedentes ad cacumen eiusdem montis Monyoros, quem montem dicte littere privilegiales montem excelsum nominant, in quo cacumine lapidem magnum pro signo metali denotatum et in eiusdem litteris privilegialibus expressum reperissent, ubi mete terre Thopsa terminate, metis ecclesie Budensis iungeretur.
Abinde reflectendo ad partem orientalem et transeundo vallem quandam venissent ad montem, in cuius fine a parte orientali alter lapis pro meta signatus repertus extitisset, circa quem lapidem duas metas terreas in litteris privilegialibus specificatas minime reperissent, metas tarnen et terras a méridional! ad dictam civitatem nostram, a septemtrionali vero partibus ad fprescriptum capitulum ecclesie Veteris Budensis pertinere agnovissent.
Kxhinc descendendo ad eandem plagam orientalem venissent ad quandam semitam inter vineas existentem, ubi prescripte littere privilegiales in valle quasdam duas metas terreas
et exhinc rursum alias duas metas terreas fecisse dénotassent, easdem tarnen metas inter dictas vineas ad presens diligenti cultura provisas minime reperissent. Inde semitam eandem continuantes venissent ad viam Magnam, que de medio ipsarum vinearum versus Albam eclesiam Virginis gloriosae protenditur, metam quandem terream in antefatis litteris privilegialibus iuxta ipsam Magnam Viam denotatam modosimili non com-parissent, immo de eo ipso loco ubi ipsa meta terrea erecta fuisse demon-strata extitisset, terram abductam et fossam quandam factam vidissent, inde per eandem Viam Magnam versus prefatam ecclesiam Albam Virginis Gloriose procedentes pervenissent ad Viam Magnam versus Strigonium euntem, iuxta quam viam metas duas terreas in sepedic- BEUTZKY JÁNOS
meridiey separat
domin
o regi et alia a parte occidentalis ecclesie Budensi antedicte,
13.dein deper eandem magnam viamStrigo-niensem ad puteum sub monte f luentem
14.et abipso puteo circa eandem viam magnam ad unam metam terream circa fossatum vinearum erectam
15.etdeinde parvum eundo similiter circa fossatum vinearum alia meta terrea est erecta
16.etabinde circa eandem viam eundo sub arbore piri similiter circa fossatum vinearum similiter una meta terrea est erecta.
17.
Indecirca eandem viam magnam una meta terrea est erecta,
18.
exinde ad unam metam terream inter eandem magnam viam et quandam semitam erectam
19.
et
ind
e per eandem semitam currendo ad eandem plagam occidentalem ad très metas terreas angulares, quarum una separat ex parte meridionali ecclesie Budensi et a parte occidentali terre Wrs, ac parte orientali domino regi.tis litteris privilegialibus ab orientali et meridionali pro maiestate nostra, ab occidentali denique partibus prenominate ecclesie Budensis factas fuisse expressas minime comperissent. Quam quidem Viam Magnam continuando venissent ad fontem sub monte eff luentem, et ab eodem fonte eandem Viam Magnam prosequendo
etusque ad terrain Bwrs procedentes ubi in prescriptis litteris privilegialibus très mete angulares, puta a parte meridionali ecclesie Budensis, ab occidentali dicte terre Ewrs, ab orientali vero partibus nostre Maiestati. Insuper ab ipso fonte sub monte effluente usque ipsas très metas angulares eedem littere privilégiâtes nonnullas metas terreas erectas fuisse déclarassent, easdem tarnen metas terreas ab ipso fonte usque dictas angulares, sed nee ipsas angulares reperire potuissent.

A két oklevél egymással párhuzamos szövege itt végetér. Az 1355. évi oklevél határ járó részlete azonban még tovább is folytatódik, de mielőtt ezekkel a további részekkel foglalkoznánk, az 1524. évi oklevél további adataival vessük egybe az itt közölt két oklevél részeit.
Az 1355. évi és az 1524. évi oklevél között a szemünkbe ötlő lényeges különbség abban nyilvánul meg, hogy az 1355. évi irat adatai szűkszavúságuk ellenére is határozottabbak, mint az 1524. évié, amely a helymeghatározások terén ingadozik és éppen ezért bővebben magyaráz meg egyes részleteket. így jelentős dolognak kell tartanunk az 1355. évi oklevél 7. szakaszában említett mons excelsus azonosítását a Monyoróshegy legmagasabb csúcsával. Fontos az is, hogy míg az 1355. évi oklevél csak a Fehéregyházának vezető magna viáról beszél, addig az 1524. évi oklevél idevonatkozó része határozottan megemlíti, hogy ez a magna via a szőlők között haladt Fehéregyháza felé. Igen jellemző különben, ami a 169 évnyi időköz miatt természetes is, hogy az 1524. évi bizottság nem tudta a határjeleket az 1355. évi határ járó levél adataival azonosítani. így például az 1355. évi irat 11. részével kapcsolatban a határjelek helyett árkot és úgylátszik vízmosást vagy homokkavics-) gödröt (terram abductam et fossam) találtak. Hasonlóképpen nem tudták részletezni a hegy alatti forrástól Őrsig terjedő vonalat sem.
* * *
* * * ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 81
A fent leírt határ j eleket 1524-ben Petróczi Henczelfy István iudex curiae és Szentmihályi Turóczy Miklós azonosították az 1355. évi határ járólevél adataival, az azonosítás ellen azonban egyesek részéről kifogások merültek fel, amely kifogások a topográfiai helyzet tisztázásához szintén hozzájárulnak.
A Szent Jakab apostol templomától a völgy végéig terjedő határvonal ellen senki sem emelt kifogást. Innen, az itt elhelyezett határhalomtól elindulva, áthaladtak a völgyön északfelé (processissent per vallem ad partem septemtrionalem) és egy jó idő múlva elértek ahhoz a majorsághoz, amelyet az óbudai bíró, esküdtek és polgárok Uzahazahelyenek neveztek (per bonum spatium in locum quendam predialem, quern locum iudex et iurati ceterique cives nostri Wzahazahele denominassent). Azután pedig az északra haladó mesgyén fölkapaszkodva a köves hegyoldalon mintegy keletfelé elkanyarodva eljutottak addig a hegyig, amely a többi közül legkiemelkedőbb volt (deinde verő ad eandem plagam septemtrionalem ascen-dendo ac per latus montis oppositi lapidosi quasi ad orientem reflectendo venissent ad ipsummontem ceteris eminentiorem) és amely hegyet az óbudaiak Monyoróshegynek neveztek (quem montem iidem iudex et iurati ceterique cives nostri Monyoroshegye nuncupassent) és amelynek tetején határjelként egy nagy szikla állott (in quo monte Saxum Magnum metalem fore allegando demonstrassent). A fenti határvonalnak a Monyoróshegyen való ilyetén vonulását Gercsei Iyeán Péter a maga és több gercsei nemes nevében kifogásolta és a határmegállapításnak ellentmondott és azt állította, hogy a hegy Gercse faluhoz tartozik (Verum demonstrationi huius montis nobüis Petrus I^ean de Gerche in sua et certorum nobilium de eadem Gerche contradixissent, eundem montem in propriis metis eiusdem possessionis Gerche adiacere allegando). Az óbudaiak ellenben Őrshöz tartozó földnek mondták. A bizottság azonban nem tudott az állítás végére járni, mivel a hegyről arrafelé nem lehetett lemenni (ab eodem autem monte et saxo ibidem demonstrato antedicti iudex et iurati ceterique cives nostri demonstra-tionem eorundem versus predictam terram Ewrs demonstrassent, iidem vero magistri prothonotarii eandem demonstrationem propter montis ad eas partes inhabilem descensum peragere non potuissent, sed in se duntaxat considérassent). Állításukat azonban az óbudaiak sem határjelekkel, sem okiratos bizonyítékokkal nem tudták igazolni és az a major, amelyet állításuk szerint Uzahazahelyenek neveztek, a prothonotarius kielégítő tanúsága szerint régi időktől fogva a káptalan allodialis háza volt. (Quam quidem demonstrationem dicti iudex et iurati ceterique cives nostri per easdem modo premisso factam nullo signo, sed nec aliquo litterali aut alio evidenti documento firmare voluissent antefatumque locum predialem per eosdem iudicem et iuratos ceterosque cives nostros demonstratum ac Wzahazahele appellatum dicti magistri prothonotarii testimonio sufficienti antiquitus locum domus allodialis dicti capituli fuisse, eundem capitulum in domino eiusdem loci extitisse comperissent apparenter.) Ez nyilván az Óbuda területéhez való tartozást bizonyítja.
A fent elsorolt adatok nyilvánvalóvá teszik, hogy 1524-ben az 1355. évi határjárásnak csak egyik vitás részét járták be újból. Ez a határbejárás azonban több igen fontos kérdést tisztázott. Ezek egyik legfontosabbika, BEIylTZKY JÁNOS
hogy az Uzaházahelyének nevezett majorság régtől fogva a budai káptalan birtoka volt. Kz a megállapítás méginkább megerősíti azt a feltevésünket, hogy a budai káptalan ősi temploma egyúttal a Kartal-nemzetseg budai ágának nemzetségi monostora is volt, hiszen a majorság nevében is egy Kartal-nembeli személy neve maradt fenn.
A két oklevél fent idézett szövegét mint topográfiai adatokat tartalmazót Bártfai Szabó László vizsgálta a közelmúltban a legkimerítőbben.49) Mielőtt azonban megállapításaival foglalkoznánk, vessük egybe az 1212., az 1355. és 1524. évi oklevelek azonos tartalmú szövegrészeinek helyneveit, illetve helymeghatározásait.
Az 1212. évi eredeti oklevél átiratainak szövege tartalmilag csak az általunk megjelölt 5. szakasz végéig azonos az 1355. évi oklevél első hét szakaszának szövegével.
Az egybevágó részek figyelembevétele után kitűnik, hogy mind az 1212-es oklevél átiratai, mind az 1524-es oklevél a határjárást — szemben az 1355. évivel — a Hévizek és Óbuda (Buda) között álló határjelnél kezdik. Ettől a határponttól kezdődoleg 1212-ben állandóan felfelé, völgynek, hegynek föl haladva jutottak el a Chemarkw-ig. Ugyanígy haladt az 1355. évi határ járó bizottság is Szent Jakab apostol templomától a »mons ex-celsus« csúcsáig és az 1524. évi határjárásban sem találunk annak nyomára, hogy a bizottság valahol ettől felfelé, az előző oklevelekben meghatározott határmezsgyétől eltért volna, hanem azt követve jutott el a Monyoroshegy csúcsáig. Nyilvánvaló tehát, hogy ugyanazon az úton jártak.
A Chemarkwnek, az excelsus mons-nak és a Monyoroshegy csúcsának azonosítása és a mai térképen való kétségtelen elhelyezése igen fontos topográfiai eredmény lenne a koraközépkori Buda helyeinek meghatározása szempontjából. Vegyük tehát ezért vizsgálat alá a határvonal futását a három oklevél adatainak a figyelembevételével és vessük azokat egybe az 1212. évi oklevél adatainak vertikális vázlatával.50)
A Nyulakszigetén, a Margitszigeten álló ferencrendi Szent Klára kolostor romjai mai napig jól láthatók. Ez a rom, a Duna szabályozása következtében ma a sziget közepén áll. Egykor azonban nyugati széléhez igen közel állott. A rommal szemben, nyugat felé a Duna túlsó partján Szent Jakab apostol egyháza és falva feküdt. Ennek helye a mai újlaki plébániatemplom és a Duna között húzható vonaltól inkább valamivel délre, mintsem északra keresendő. Ennek az egyháznak felső (tehát északi), az út felé eső végénél állott az a kerek kő, amely már 1212-ben is jelölte a határt Buda és a Hévizek között. Abból, hogy az 1212. évi oklevél átiratai a kő mellett álló templomot nem említik, arra kell következtetnünk, hogy Szent Jakab egyháza ennél az időnél későbben épült.
A Szent Klára kolostor és a Szent Jakab egyháza között húzható vonal egyenes folytatásként elvezet bennünket a mai Pál-völgybe. Itt attól a résztől, ahol ma a kőfejtőben a barlang bejárata van, kissé északkeletre végződhetett a ma már jelentősen északabbra harapódzott vízmosás, amelyet mind 1212-ben, mind 1355-ben és 1524-ben a szúk völgy végének tekinthettek. Ettől kezdve lankásabbá váló oldalakkal északnak fordul a völgy (ma a kőbányák már megváltoztatták képét). Itt fordultak északnak 1355-ben és 1524-ben a határ járók is és megtartva az irányt, balkéz azaz nyugat felől ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ
83
hagyva a Topsa = Thapsa nevű földet feljutottak az Uzaházhegyre. Ez a hegy tehát csakis a mai Remetehegy-gyei lehet azonos. Knnek hihetőleg keleti lejtőjén helyezkedett el az a majorság, amelyet az óbudaiak 1524-ben Uzaházahelyének neveztek. Hogy ez a major itt állott, valamint annak, hogy a mai Remetehegy azonos a középkori Uzaházheggyel, egyik legfőbb bizonyítéka az, hogy itt a Mátyáshegytől északnyugatra, a Remetehegy délkeleti lejtőjén, gazdálkodásra alkalmatlan nummulinás és orthophragmi-nás mészkövek, valamint dolomit és szőlőművelésre alkalmas budai márgás és bryozoumos márgás területek közepette egy olyan pleisztocénkori lösz-takaró töredéket találunk, amely gabonatermelésre is alkalmas.51) Majorság, amelynek létezése földművelést tételez fel, a hegyvonulatnak csak ezen a részén létezhetett.
Igen figyelemreméltó, hogy mind a három oklevél ettől a ponttól kezdve nem

Oldal: Történelmi Földrajz
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat