Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

                                     

                                          Keveháza 1853.
                    szerző: Arany JánosElbeszélő költemény[1]

arany_janos.jpg


     1

Mért vijjog a saskeselyű?
Mért szállong a turul s ölyű,[2]
Hadintéző, baljós madár,
Széles Dunának partinál? -
   Azér' vijjog a keselyű,
Azér' szállong turul s ölyű,
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.

                2

Széles Dunán túl és innét,
Nem gyűl hiába ennyi nép:
Túl napnyugat, innen kelet
Néznek kemény farkasszemet.
   Áradj folyam, ma vízözönt,
Holnap habod vértől kiönt,
Holnapután könny neveli:
Anyák keserves könnyei.

                3

Nem áradott meg a folyó,
Megússza bármi kis hajó,
De túl Makrin[3] és Detre[4] szász
Gond nélkül vígad, éjszakáz.
   "Itt a kehely, igyál, kocints!
Huntól ne félj: hajója nincs."
Cseng a pohár, és Százhalom[5]
Egy messzedöngő vígalom.

                4

Sokféle nép ott összegyűlt,
Sok zagyva nyelv egybevegyűlt,
Sokféle arc, sokféle mez,
Páncél, sisak, kézíj, tegez.
   Alán, herul, gót, longobárd,
Szürr,[6] kelta hozza táborát:
Tengerfövény ezeknek száma:
Gyüszű nekik Potenciána.[7]

5

„Itt a pohár: igyál, kocints!
A hún elűlt: hajója nincs.”
Makrin kiáltja: „Tölts belé!”
Mig Detre járja kétfelé.
   Ne bízakodj' el Detre szász!
Te római, jobban vigyázz;
Tánc és ital megárt, ha sok:
Kerted alatt a farkasok.

                6

Kelen[8] táján, a hegy megett,
Borúlni látom az eget;
Kelen körűl setét a föld,
Mozdúlni látom a mezőt:
   Minden porszem egy-egy vitéz,
Minden füszál egy kelevéz,
S a hűvös éj hő szellete
Százezerek lehellete.

                7

Kemény Keve ott a vezér,
Hadával ím a parthoz ér;
Széles a víz, mély a folyó:
Nincs rajta hid, nincsen hajó.
   S hid volna bár: ledűlne az,
Hajó volna, elűlne az,
Ennyi sok nép amerre lép,
Hajlik a part, miként a jég.

                8

Parancsolá hún fejdelem:
Minden tömlő üres legyen;
S mit ő kiad, mit ő beszél,
Nem tréfaszó, nem puszta szél.
   „Igyál, igyál, te vén Duna!
Nem ittál ennyi bort soha;
Igyál és tartsd nagy hátadat:
Szállitsd keresztül a hadat.”

                9

Sötét az éj: elig-elig
Hogy a vizfény fehérelik;
Csendes a táj; alig-alig
Hogy a folyamzugás hallik:
   De majd a víz jobban zubog,
Majd elborúlnak a habok:
Komor felleg, gyászfeketén,
Úsz a folyam terűletén.

                10

Tömlőkön ott a hős Keve
Hadával igy átalkele,
Miért a hegy, miért a sik
Kelenföldének mondatik.
   „Lassan, fiúk! lábujjhegyen!
Amerre a Duna megyen.”
És halkal, mint az éji köd,
Ereszkednek a part mögött.

                11

Nem gondolá Makrin vezér,
Hogy már nyakában a veszély;
Ingyen se véli Detre szász,
Hogy feje fölött ég a ház.
   Tüz van, tüz van! - de aki fut,
Lángok közől kardélba jut;
Lerontva és fegyverre hányva
A nagy város, Potenciána.

                12

Kő nem maradt másik kövön,
Nem csecsszopó anyaölön;
De távol még a völgyi harc
Fel-felsivít, meg elviharz.
   A zagyva nép, kevert tömeg,
Egymás szavát nem érti meg:
Barát baráttal szembe ví;
Gót és alán és római.

                13

Ó. bár fedezné még sötét
A hajnalcsillag üstökét!
Ó! a nap is bár még soká
Emelné fényes homlokát!
   Ne hozna bút, ne látna vért:
Holtak között a hún vezért,
S elképedő, bomlott hadat;
Mely győzedelmétől szalad!

                14

Kemény harcos a Detre szász:
Nem tőle jött hunokra gyász;
Éles a Makrin fegyvere,
Nem bánta azt erős Keve;
   Őtet, - hadúr[9] akarta így! -
Húnok közől sebhette íj,
És elborítá szertelen
Nyilzápor a vak éjjelen.

                15

Melyet midőn a hegytetőn
Jó Detre szász eszébe vőn,
Mint hullámot a sziklagát,
Visszanyomá futó hadát.
   Kezében a nagy dárdanyél
Keresztbe fogva nem henyél:
Egy vége szúr, más vége üt,
Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.

                16

Sokat leölt az éji harc,
Porba borult sok büszke arc:
De, mint hullám hullámra kél,
Jár a halotton, aki él.
   És bár a holtnak száma nincs
Az élőknek egy híja sincs,
Mindenfelől a hegyközön
Új had tolong, új népözön.

                17

Hej Béla, most, hej Kadosa,
Kemény tánc lesz ez a tusa!
Barna hajú szép hunfiak,
Mi haszna még a gyors nyilak!
   Bár tőlük a nap elborul,
Tárnokvölgye[10] bealkonyul:
Zászlótokon lecsüngve áll,
Nem repdes a turulmadár.[11]

                18

„Előre hún, Nimród fia![12]
Meg kell nekünk itt halni ma:
A vészbanyák[13] ott fenn vadul
Csikorganak, s nem jő Hadur.
   Előre hát, úgy forgassad
Utoljára kemény vasad,
Hogy sok vitézt küldhess levágva
Szolgáidul a másvilágra.”[14]

                19

Két kézre ví jó Kadosa,
Csillog-villog nagy pallosa:
Körül-körül hős Béla vág,
Omlik-bomlik a sokaság.
   De, mint ha ki fövénybe ás,
Hull a porond helyébe más;
Vagy mint a hab meg' összecsap:
Úgy összefoly megint a had.

                20

Hiába vítt jó Kadosa,
Homályba száll fénylő vasa;
Őtet, kivel nem birna száz,
Lebirkozá vad Detre szász;
   Mig Béla hőst a nagy tömeg
Nehéz ostrommal dönti meg;
Mint egy toronyt, mely egyedül
Sokáig állt, amig ledül.

                21

Hej! nem hamar lesz az, midőn
Szilaj ménes fut e mezőn;
Soká lesz, mig új gyökeren
Fű és virág itt megterem.
   A széles völgy egy lábnyom: a
Súlyos had óriás nyoma,
Ki egyet toppantott, s ehol!
Egy emberöltő nincs sehol.

                22

Százhúsz ezer[15] jó hún halott
S két annyi ellenség van ott;
Nem ellenség, mind vérrokon:
Vérök vegyest foly a fokon.
   Ki a vesztes? ki a nyerő?
Erőtelen mindkét erő,
Győztes, legyőzött, - mint ahogy
Két birkozó egymásra rogy.

                23

Őket, az ég átellenén,
A két hajnal harcban lelé;
S mire megoszlott a csata,
Már visszajött az éjszaka.
   A hún, mikép földhöz vert vad,
Pihegve a síkon marad:
Míg Detre és győzelmi társa
Elég erősek - a futásra.

                24

„Hol egy paripa, mint a téj?
Másik fekete, mint az éj?
Kövér, hibátlan harci ló:
Ezt kívánja Hadúr s Manó.”[16]
   Ősz Torda im kettőt hozat:
Lobog, ropog az áldozat,
Füstjétől az ég tetején
Piroslik nagy éjszaki fény.

                25

„Szép hún anyák hős magzati,
Ne essetek bánatba ti:
Ármánynak a bosszú elég,
S Hadur mosolyogva néz felénk!
   De, mielőtt új napja kel,
A holtakat temessük el,
Nehogy haragja döghalált
Eresszen ránk, ostor gyanánt.”

                26

Táltos[17] szavát igyen veszik -
S a fél tábor temetkezik:
Temeti a másik felét,
Dombbal fedi nyugvó helyét:
   Külön-külön egy-egy csoport
Temérdek földet összehord;
Tölcséres a domb, és középen
Sok halott ég máglyák tüzében.[18]

                27

Széles az éj köröskörül,
Tárnokvölgye belémerül,
De hosszában, de széltiben
Sok tűz lobog egyszeriben.
   Távol ha nézné valaki,
Vélné, hogy a menny csillagi:
Közötte sűrü népgomoly
Sürög-forog, mint hangyaboly.

                28

Szép a halál a harcmezőn,
Valaki ott meghal dicsőn:
Bajtársi őt pajzson viszik,
Ijját, tegzét mellé teszik;
   Mellette bárdot, kelevézt
Fényes, fehér tüzláng emészt;
Három követ, s azonfelűl
Halmot raknak reá jelűl.

                29

De hős Kevét nagy sokaság,
S Bélával egyben Kadosát,
Az ország utjához közel[19]
Egy domb alá temette el.
   És a halomtetőre jelt
Magas kősziklából emelt,
Mig ajkain a tenger népnek
Búsan búgott lassú gyászének.

                30

Örökre hát a vérmezőn
Bátor Kevének háza lőn;
Hol ő hadával nyúgoszik,
A temetőt így nevezik.
   Év, év után gyorsan lejár,
Jő-megy mikép vándor madár;
De egy sem költi fel Kevét, -
De egy sem oltja ki nevét.

                31

Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada;
Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hős Bendegúz!
   Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!

                32

Nem messze van már Cezumór,[20]
Ott éri ő Makrint utól;
Hadával a Hunbércre hág:
Onnan zúg le a sokaság.
   A déli nap megváltozik,
Fényében megfogyatkozik.
Elrejti szép ábrázatát:
Ne lássa e szörnyű csatát.

                33

Fényes delet éjszürkület
Váltá fel a küzdők felett,
Rémes homályban dúl a harc,
Haragosabb lesz minden arc,
   Ám isten úgy akarta, hogy
Az ellenség ritkulva fogy,
S hegyről alá vérzuhatag
Hömpölygeti a holtakat.

                34

Szórja nyilát hős Bendegúz,
Ivet nem is hiába húz;
Csörög-csattog szélvész gyanánt,
Kardot nem is hiába ránt.
   Kardjával ő Makrin fejét
Irgalmatlan repeszti szét;
Míg gyors nyilát az ívnek hurja
Szász Detre homlokába furja.

                35

Utoljára lőn az, hogy ott
Makrinnak a nap elfogyott!
Majd megteli vidám sugár:
De Makrin azt nem látja már.
   Ám Detre hős, mint egy bika,
Ha taglót érez homloka,
Megrendűl a csapás miatt -
S kettétöri a vas nyilat.

                36

„Add meg magad, jó Detre szász!”
- Nem én soha, mig élve látsz.
„Add meg magad kegyelemre!”
- Nem én soha, szégyenszemre.
   S mint a szelindek hogy forog,
Ha tépik nagy komondorok:
Majd erre, majd amarra csap, -
Homlokában a vasdarab.

                37

„Kár volna még, vitéz, neked
Táplálni éhes ölyveket,
Heverni, mint egy kődarab
S nem űzni el a madarat.
   Imhol kezem: fogadd jegyűl
Békében és hadban frigyűl.”
És Bendegúz és Detre szász
Kezet kézben ropogva ráz.

                38

Ott a sereg három napig
Áldoz, toroz, vigan lakik;
Hadúrnak ott hálaadást,
Ünnepeltek nagy áldomást.
   Peng a koboz: húrjaira
Harcot idéz a dalia:
Őseiről csatás emléket;
S elzengi - mint én az övéket.

Megjegyzés
  1. ↑ Arany e művét Hábor énekeként be kívánta dolgozni Csaba királyfiról szóló trilógiájába. Lásd: a Csaba királyfi első dolgozat hatodik énekéből maradt töredéket.
  2. ↑ Ragadozó madár, a sólymok, vagy keselyűk fajából: hihetően torol vagy toroly (tor-öly?) a holt testekeni lakmározástól; mint karoly, talán mert a karra száll. A. J. jegyzete.
  3. ↑ Római vezér, máskép Matrinus, Pannónia kormányzója. A. J. jegyzete.
  4. ↑ A vashomlokú vagy halhatatlan veronai Detre, ki Macrin segítségére jött. A. J. jegyzete.
  5. ↑ Ma Bata hegység, a Duna jobb partján. A. J. jegyzete.
  6. ↑ Így írám a scyrri nép nevét. A. J. jegyzete.
  7. ↑ Római város, Bata helység körül, a Duna partján. Sáncai ma is láthatók. A. J. jegyzete.
  8. ↑ Kelenhegy, a vén Gellért, Kelenföld a térség alatta. A. J. jegyzete.
  9. ↑ Fölösleges említnem, hogy e nevet adták újabb költőink a magyarok istenének A. J. jegyzete.
  10. ↑ Érd helység körül. A. J. jegyzete.
  11. ↑ Csatavesztés jele, ha turulos zászló nem lobogott vígan, hanem a rúdjára lefüggött. A. J. jegyzete.
  12. ↑ Minden hazai krónikák szerint. A. J. jegyzete.
  13. ↑ Ily, számra nézve három, s a csata kimenetelét intéző, csodás némberekről is látszik tudni valamit a hun - magyar hitrege - legalább külföldi mondák szerint. A. J. jegyzete.
  14. ↑ Harcos hajlamaikat nem kevéssé táplálta azon meggyőződés, miszerint mindazok, kiket a csatatéren leölnek, őket a másvilágon szolgálni fogják. Toldy F.: Magyar Irod. Tört. (1851) A. J. jegyzete.
  15. ↑ A hazai krónikák a hunok veszteségét 125 000-re, a szövetséges hadakét 300 000-re teszik. A. J. jegyzete.
  16. ↑ Manó vagy Ármány a rossz szellem: a gonosz elem képviselője. A. J. jegyzete.
  17. ↑ Bendeguz atyja, tulajdonkép kádár vagy bíró szavát ígyen veszik - itt táltos vagy pap. A. J. jegyzete.
  18. ↑ Mind arra, mi itt a temetkezésről mondatik, lásd Lutzenbacher akadémiai előadását: A pogány magyar sirok-ról. (Akad. Ért.; 1847. IX. szám.) A. J. jegyzete.
  19. ↑ Ma is látható római út. (Lutzenbacher.) A. J. jegyzete.
  20. ↑ Cetium vagy Cetii murus (Zeiselmauer) római város, Bécsen túl, melyet hazai krónikáink Cesunaur, Cesumaur, Kesmaur névvel irnak s én ezekből lágyítám a Cezzumór. Nem messze tőle, délkeleti irányba, a Mons Comagenus, vagy Comanus, Hunesberg vagy Chunisber: Kunbérc. A. J. jegyzete.

Csaba királyfi (Első dolgozat)
szerző: Arany János
A hatodik énekből

Földnek adván így a nagy király tetemét,
Tartanak egyszersmind halottak ünnepét,
Mellyet Keveházán ősi módra ülnek,
Minden esztendőben egyszer összegyülnek.

Csatamondó Hábor a nagy kőre álla,
Szózatos ajkához isten lelke szálla,
Lebegő ujjakkal megérinti kobzát,
És átfutja szemmel a nép széle-hosszát.

Emlékezik ama legelső tusára,
Keve jó vezérre, Béla, Kadosára;
Kik alatt a hún nép, villogtatva kardját,
Legelőször látta Duna-Tisza partját.

Dunán túllevő rész még Rómának hódolt,
Egy Makrinusz nevű benne helytartó volt,
Sok özön serege, sok gyülevész népe,
Készen várta a hunt, nem jöve elébe.

De borongós éjen bátor Keve átkél
Mind egész hadával Szent Gellért hegyénél,
S megüti Makrínuszt, Tárnok vize táján,
Hamzsabég az a hely most a köznép száján.

Ott esett el Keve, Kadosa és Béla,
Győzött a hun elébb, aztán elaléla;
Most is látni Bata és Hamzsabég között
A sok dombot, hová e had temetközött.

De Makrin is ottan maradni nem mere,
Sebes futamással Lajtán átalkele,
A hunok ellenben, mihelyest üdültek,
Sebes száguldással utána repültek.

És nem messze Bécstől, hol a Húnbércz vagyon,
Megvevék a kölcsönt a római hadon,
Elesett Makrinusz; szász Detre, a társa,
Viseli a nyilat, köz álmélkodásra.

Mondom, ezt a dolgot Hábor emlegeté,
Bendegúzt, az Etel atyját, sem feledé;
S állván sírja felett a három vezérnek,
Szózatos ajkáról zeng az ősi ének:


                 Hábor éneke

         Mért vijjog a saskeselyű,
         Mért szállong a turul s ölyű.[1]
                         stb.

Így énekle Hábor, estvéli homályban,
Nem érték egészen, de érzék mindnyájan:
Szivöket elnyomta tompán sajgó érzet,
Mire nincs egyéb szó: enyészet, — enyészet.


ARANY JÁNOS (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Bp., 1882. október 22.): költő, műfordító, szerkesztő.

1834-ben debreceni tanulmányait megszakítva Kisújszálláson ideiglenes tanítói állást vállalt. 1835 tavaszán ismét Debrecenben tanult, festészettel, szobrászattal, zeneszerzéssel kísérletezett, sőt színésznek szegődött. Anyját elvesztette, apja megvakult. 1839-ig segédtanító a nagyszalontai gimnáziumban, később községi segédjegyző, majd aljegyző. 1840 novemberében feleségül vette Ercsey Juliannát. 1842-ben a nagyszalontai gimnázium rektora. Az elveszett alkotmánnyal megnyerte a Kisfaludy Társaság vígeposzra kitűzött pályázatát, majd 1847 januárjában az ugyancsak pályázatra beküldött Toldit a Kisfaludy Társaság fölemelt pályadíjjal jutalmazta, Arany Jánost tagjává választotta (1848). 1847 februárjától fűzi  szoros barátság és szövetség pályatársához, Petőfi Sándorhoz. 1848-ban júniustól decemberig Vas Gereben mellett a Nép Barátja társszerkesztője; novemberben Aradon önkéntes nemzetőr; 1849-ben belügyminisztériumi fogalmazó Debrecenben, majd Pesten. A szabadságharc bukása után bujkálni kényszerült, pénzét, állását, jegyzői lakását elvesztette. 1851. májustól októberig Geszten Tisza Domokos nevelője, novembertől a nagykőrösi református gimnázium magyar és latin tanára. 1859-ben az Akadémia tagjai közé választotta. Szerkesztette a Szépirodalmi Figyelőt, majd a Koszorút. 1865-ig a Kisfaludy Társaság igazgatója, 1865-ben az MTA titkára, 1870–1879 között főtitkára. 1882. október 10-én Petőfi szobrának leleplezésekor meghűlt, betegségéből már nem épült föl.

A Toldi sikere után 1847–48-ban elkészült a Toldi estéjének első változata, de 6 énekre kiegészítve csak 1854-ben jelent meg. A Toldi alapeszméjét tovább bonyolítva a nemzet és a haladás (polgárosodás) programjának egymásra utaltságát emelte ki. Elégikus humorral búcsúztatta Toldi patriarkális lovagi világát, mert a diadalmaskodó új korszak veszélyes belső ellentmondásait is látta. A forradalmi korszellem és Petőfi hatására lírai, részben hazafias, buzdító költeményeket is írt, bár levelezéséből és későbbi értekezéseiből kiderül, hogy alkatához és az irodalmi fejlődés követelményeihez képest inkább a verses epikát és a balladát érezte igazi területének. A Nemzetőr-dal típusú lelkesítő verseken kívül már a forradalom és szabadságharc idején olyan nem dalszerű verseket is írt, amelyek Széchenyi és Teleki szellemében a várható nemzeti tragédia balsejtelmeit jelzik (Álom-való, Válság idején), vagy az allegóriát meghaladó objektív költészet irányába mutatnak (A rab gólya); ide sorolhatók a korai balladák (Szőke Panni, A méh románca, Rákócziné) is.

Ötvenes évekbeli lírájának középponti motívumai a nemzeti szabadságküzdelem bukása miatti kiábrándulás, Petőfi elvesztése, a romantikus költőtípus és magatartás lehetetlenné válása, csalódás a polgárosodásban és a fejlődéselvű idealista világmagyarázatokban (A lantos, Letészem a lantot, Reményem, Kertben, Visszatekintés, Gondolatok a békekongresszus felől). Illúziótlanságát és az öröm nélküli élet fölfakadó panaszait (Mint egy alélt vándor, A lejtőn, Az örök zsidó) sztoikus fegyelem, a vállalt kötelesség teljesítésének erkölcsi pátosza ellenpontozza. Fő lírai műfaja az elégikoóda, de a műfaji spektrum az ódától a dalig, az életképtől a szatirikus tankölteményig, az allegóriától a paródiáig széles sávot fog át (Dante, Írószobám, A laci-konyha, Vojtina levelei öccséhez, A gyermek és a szivárvány, Lisznyai Kálmánnak).

Válságkorszakként is emlegetik pályáján az ötvenes évek elejét. A válságból való kibontakozást az 1852-ben kezdődő nagykőrösi balladakorszak hozta meg. A történeti balladák témáját a nemzeti, költői és az általános emberi helytállás igazolt példái közül merítette, a zsarnok bűnhődésébe, az igaz ügy győzelmébe vetett bizakodás erősítésére (V. László, Mátyás anyja, Szondi két apródja, A walesi bárdok). Más balladáiban a bűn és bűnhődés lélektani és erkölcsi kérdései kerültek középpontba (A hamis tanú, Ágnes asszony), esetenként kísérteties hangulatfestéssel, zaklatott előadásmóddal, „balladai homállyal” utalva a megírás korával való közérzetbeli analógiákra (Bor vitéz). 1859–61-ben a Habsburg önkényuralom elleni küzdelmek sikerébe vetett hit nagy nemzeti ódák megírására ihlette (Reményinek, Széchenyi emlékezete); Vörösmarty és a nemzeti romantika hitvallását idézik föl a Rendületlenül, a Magányban sorai. Amikor az országgyűlés föloszlatásával visszatért a nyílt erőszak, a lírikus Arany elhallgatott: 1877 nyaráig legföljebb „alkalmi szesszenéseket”, „mondacsokat”, emlékkönyvbejegyzéseket, „akadémiai papírszeleteket”, sírverseket írt.

A Buda halála (1863) a Csaba-trilógiának nevezett és a hun–magyar rokonság hagyományát elfogadó honfoglalási eposzterv szerint a tragikus előtörténet szerepét töltötte volna be. A Keveháza (1852) Etele elődeinek korában játszódik, a hunok pannóniai térfoglalását ábrázolja az epikus tárgy balladai tömörítésével.

A Gyulai Páltól 1856-ban kapott, kulccsal zárható „kapcsos könyv” Új folyam című részébe írta az Őszikék verseit. A legismertebbek a goethei értelemben vett alkalmi líra remeklései (A lepke, Vásárban, Plevna), amelyekben a pillanatnyi érzékelés vagy politikai értesülés tárgya hívta elő a versbe kívánkozó gondolatmenetet és asszociációsort. Életének mérlegét vonta meg az Epilógus, A tölgyek alatt című és a velük rokon versekben, a halálra fölkészült ember beletörődő humorával. A kései balladák közt a népi tárgyú vagy középkorban játszódó, lélektani érdekű típus van túlsúlyban (Tengeri-hántás, Az ünneprontók, Népdal, Vörös Rébék, Tetemre hívás, A kép-mutogató), gyakori bennük a keretes szerkezet, ahol az életkép szereplőinek nézőpontjából, netán parodizálva vagy túlstilizált költőiséggel adja elő a tragikus, tragikomikus és didaktikus történeteket. A lélektaniság és a korrajz elevensége dolgában a Toldi szerelme (1879) a világirodalom nagy eposzaihoz mérhető enciklopédikus mű.

Műfordításai remekművek: legnagyobb vállalkozásai közül a három Shakespeare-darab (Szentivánéji álom, János király, Hamlet) a hatvanas években, Arisztophanész összes vígjátéka a hetvenes évek első felében készült el.

Értekező prózájának legfontosabb témakörei a magyar verstan (Valami az asszonáncról, 1852; A magyar nemzeti versidomról, 1856), a műfajelmélet (Bánk bán tanulmányok, 1858; Zrínyi és Tasso, 1859; Naiv eposzunk, 1860), valamint a korabeli magyar irodalom helyzete, föladata (Irányok, 1861–62).

Arany János fedezte föl Az ember tragédiája kivételes jelentőségét; a Szegény gazdagok ismertetésében hallgatólag, de határozottan szembefordult Gyulainak Jókai-ellenes értetlen kritikájával; fontos érveket sorolt föl Tompa Mihály költészetének elismertetéséért.

Levelezése irodalomtörténeti és emberi dokumentumként is értékes, egyben elsőrangú olvasmány, naplószerűen folyamatos vallomás életéről, gondolkodásáról.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 532
Tegnapi: 512
Heti: 3 410
Havi: 9 969
Össz.: 1 140 824

Látogatottság növelés
Oldal: Arany János Keveazoua
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2017 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: sicambria - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »