Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

etelburg.jpg

Ecilburg Aquincum felett

Lübecki Arnold leírására hivatkozom, aki Barbarossa Frigyes keresztes hadának 1189. évi átvonulásáról jegyzete fel: „Amikor a császár úr abba városba érkezett, amelyet Esztergomnak neveznek s amely a magyarok fővárosa, a király ünnepélyesen ezer vitéze kíséretében vonult eléje, és teljes tisztelettel nemcsak vendégszeretőnek, hanem szolgálatkésznek is mutatkozott. A császár pedig négy napig időzött ott s a főemberek tanácsára a nyugtalanságra hajlamos had túlságosan féktelen természete miatt, a szilárd és tartós békét seregszerte esküvel erősítették meg. A királyné a császár úrnak ajándékozott egy pompás sátor-lakot....Ezt követően a király a császárt a Grane nevű várban fogadta, miután átkeltek a hasonnevű folyón, amelyről a város, ahol korábban voltak, és maga a vár is a nevét kapta.....a király azután elvitte császár urat az Atilla városának nevezett helyre, ahol a császár négy napon át vadászattal töltötte idejét."

Hol volt Atilla városa? Óbudán? A Pilisben?


atilla_solyom.jpg

MONDAI TÖRTÉNET. AZ ETZELBURG, SICAMBRIA ÉS BUDA NEVEK KELETKEZESÉNEK MAGYARÁZATA

  Sűrű homályba van burkolva Budapest környéke a népvándorlás ideje alatt.
Attól fogva, hogy a római csapatok kivonultak Pannóniából s helyüket a római birodalommal olyan a milyen szövetséges viszonyban levő barbárok foglalták el, a mi Salamon Ferencz egybevetései szerint 378 körül történt,1 Aquincum, a rómaikori város nevét is mind ritkábban emlegetik.
Utoljára Acingus néven az V. század dereka táján olvassuk Sidonius Apollinaris, galliai latin költő egyik versében, melyet Maiorianus nyugot-római császár (457—461) tiszteletére irt.2 Azután hét századon keresztül sem róla, sem a helyén vagy környékén alakult új városokról vagy községekről nincs többé semmi hir.
Csak a XII. század folyamán hallatszik az Ei^elburg név, melyet a monda a hunn király, Attila, németesen Aziló, Etzel nevével kötött össze, Aquincum romjaiban Attila királyi palotájának maradványait keresvén, Attila városának (civitas Athilse regis, urbs Adtilse dicta) magyarázván az Etzelburg nevet.Azt, hogy Aczel- vagy Eczelburg «Acincóból képződött, nem csak á névnek nagyon is erőltetett átalakítása miatt, de főképen annálfogva nem hihetjük el, mivel a Nibelungok csak a XII. században kezdték «megénekelni» Attilát, Acinco pedig már a VI. század derekán pusztult el végkép : alig képzelhető tehát, hogy az akkor már jelentéktelenné vált város emléke az itt megfordult németek utódainál hat század multán is megmaradt volna. De megmaradt igenis Eczelburg neve, melyet a gótok s a többi németek még Attila korában adtak volt neki, és mely hagyományképen szállott át az utókorra. E hagyomány folytonosságát nem vonhatja kétségbe senki. Anonymus pedig egy századdal előbb írta be Gestáiba Eczilburg nevét, mint a legrégiebb Nibelung-monda. Hogyan mondhatjuk tehát, hogy Eczelt- s Eczil- vagy Eczelburgot a németek csempészték be hozzánk? Föl kell ugyanis tennünk, hogy midőn Attila a középeurópai, illetőleg nyugati hadjárataira indult, a fölvonulás a seregét védő Duna jobb partján történt. A Tisza mellől jövő hadsereg Aquincumnál, s ettől éjszakra a rómaiak által épített kész hídfőket és átjárókat talált, a milyenek a Dunán nem voltak sem fent, sem alant. Az Ó-Buda fölött elterülő sík az egymást követő hadtestek befogadására alkalmas vala, és nem-e valószínű, hogy a hadvezér a sereg átkelését intézendő s azt szemmel tartandó, ennek áttekintése czéljából az egész vidéken uralgó pontot választá, milyen az épen említett római castellum vala, és hogy ott tartózkodott talán heteken át, illetőleg addig, míg a több százezerre menő hadsereg mindenestől a jobb partra át nem költözött.Ö nemcsak a fél világ urának képzelte magát, hanem valóban az volt, sok millió ember ajkain fordult meg neve, kik őtbámulták vagy rettegtek tőle. A vele volt népek között kétségkívül legműveltebbek valának a németek: a góthok, osztrogótok, rúgok, herulok és gepidák, ezek hittak őt a maguk nyelvén Eczelnek, ezek nevezték el az általa megszállott római erődöt, vagyis castellumot Eczelburgnak, és ugyanezen ős germánok révén jutott mindkét név a németség régi mondái közé, nem öt vagy hat század multán, midőn e mondákat már írni kezdték, hanem midőn Attila és kortársai még életben voltak, mivel csakis a szájról-szájra kelt szóbeli hagyomány képezhette az Eczel és Eczelburgról szóló tudósítás alapját, mely a Nibelung-monda-körben lett megörökítve.
Ám vessük el Anonymus elbeszélését azon értelemben, mint azt ő veszi, hogy Atilla a hun király Eczilburgot magyarul Budavárt székhelyéül választotta, az ott talált épületeket helyreállíttatta és a várost igen erős fallal véteté körül ; vessük el mondom, mivel a hun király folytonos hadakozásai között alig ért rá az építkezésre, ehhez nem értett, nem is állhatott szándékában, hogy állandóul ott tartózkodjék a zárt falak közt, ki egész életét a tábori sátorban, úgyszólván a szabad ég alatt szokta volt tölteni ; de neki egyáltalában nem volt állandó székhelye, ez a hadműveletek követelményeihez képest mindig változott, de a vállalat befejezése után visszatérhetett vagy vissza is kelle térnie oda, a honnan indult. És így Eczelburgban való tartózkodása is csak ideiglenes és alkalmi volt. Nagyot vétenénk, ha azt hinnők, hogy Attilának udvartartása a Tisza vagy Maros mentén, mint azt Priscus Rhetor leírja, állandó vala. Ha az lett volna, bizonyosan századok multán is maga után nyomot hagy vala, de mind a magyar mind pedig a német krónikák, csak Eczel-, Eczilburgot, Urbs Ethelse, Civitas Attiláé Regis, vagyis a mai Ó-Budát említik.

eczilburg_keletrol.jpg

És így magyarázom én Eczelburg nevét és eredetét, és hiszem azt, hogy ebben a nagy hun király itt tartózkodásának emléke van megörökítve, hiszem pedig azért, mivel a kérdés megfejtésére más megoldás nincs. Erre ugyan közvetlen történelmi bizonyítékunk nincsen, de az időbeli és helyi viszonyoknak, melyek közt a különben ismert történelmi események lefolytak, megvan a maguk természetes logikája, melyet figyelmen kívül hagyni nem lehet. Az, hogy Attila bizonyos időben itt tartózkodott, hogy egyszer-másszor itten szállott meg, •hogy e szállását tőle nevezték el Eczelburgnak a germán népek, történelmileg megokolt és elfogadható valószínűség, de nem valótlanság. Valótlan csak az, a minek határozottan ellentmond más bizonyíték, minek megtörténte az idő és az akkori viszonyok közt lehetetlen volt, végre aminek valószínűsége mellett sem lehet fölhozni nyomós érveket.
Eczelburgot illetőleg pedig ezeket előre kellett bocsátanom, mivel látni fogjuk, Eczelburg volt hajdan az ó-budai királyi várak egyike!

Anonymus írja, hogy a magyarok Eczelburgot Bud-várnak nevezték. És íme itt vagyunk a «Buda» névnél, melynek eredetén marsok tudós és nem tudós ember törte a fejét, de a több rendbéli vélemény közül egyik sem tudta meghódítani a közvéleményt. Én sem kecsegtetem magamat azzal, hogy ez nekem fog sikerülni, de midőn az erről vallott nézetemet én is elmondom, reá mutatok egyúttal a tévedésekre, melyek a «Buda» név használata körül előfordultak és a történelemben is zavart okoztak.
A főváros mostani területén hajdan három rendbéli királyi vár volt, melyek hol közösnek vett néven, hol pedig külön nevek alatt fordulnak elő az okiratokban és más kútfőkben. Mindenek előtt tehát tisztába kell jönnünk az iránt, mit értsünk Eczelburg, Buda, Új- vagy Nagy-Buda, Ó-Buda, Nagy- vagy Kis-Pest, Alt-Ofen innen és túl a Dunán, Castrum Budense, Novum Castrunr Montis Pestiensis és még más nevek alatt, melyek egymással gyakran fölcseréltettek és egész a mai napig több tévedésre adtak alkalmat.
Kezdjük a főváros legrégibb részén, a mai Ó-Budán.
Ó-Budát hajdanában kizárólag «Budának» hívták. E név először Szent Gellért nagyobb legendájában fordul elő, mely a XI. században íratott. Ebben olvassuk, hogy a Székes-Fehérvárról jövő Gellértet, kinek kíséretében Budi, Beneta és Zonuk nevű comesek valának, Budán Endre és Leventhe fogadták. Az első oklevél, mely Budán kelt, 1124. évből II. István korából való, ki azt «Péter a budai egyház (illetőleg káptalan) prépostja által rendelte kiadatni és saját pecsétjével megerősíttetni». (Cod. dipl. Fejér II. 80. 1.). A budai nagyhírű és a királyoknál nagy befolyással bírt társas káptalan, melynek prépostjai közül egész Zsigmondig tizenketten viselték a kanczellári vagy királyi jegyzői tisztet, elejétől kezdve fennállásáig (Lippai György esztergomi érsek volt az utolsó valóságos budai prépost 1649-ben) állhatatosan és kizárólag budainak nevezte magát, és az általa kiadott számtalan királyi rendelet és egyéb közokmány mindig Budáról van keltezve, pedig időközben a Buda név már rég átment volt a szomszédos más városokra, melyek az ős Buda területétől külön állottak.
És ez okozta azt, hogy az ős Budának = a mai(*P*régi határok szerinti) Ó-Budának történelme a csak századokkal később keletkezett mai Budának történelmével vegyült össze, sőt abban eltűnt. Történetíróink úgyszólván kivétel nélkül nem figyeltek arra, hogy a mai Buda várában egész Zsigmondig király nem lakott s udvart nem tartott. Budát fölcserélik Ó-Budával, a mi itt történt, azt a mai Budán történtnek mondják ; az egyik azt írja, hogy ez a mai Buda IV. Béla óta a királyok rendes lakhelye volt, hogy Róbert Károly alatt kísérlet történt, hogy megszűnjék az lenni, Katona pedig azt állítja, hogy I, Lajos volt első, ki Visegrádról Budára tette át udvarát. Mindez nem való; a tévedés a «Buda» név félremagyarázása-

eczilburg.nyugatrol.jpg


Közel 200 éve foglalkoztatja a magyar tudományos világot az a kérdés, hogy a mai Budán és a mai Óbudán hol fekszenek az Árpád-kori építkezések maradványai. Több mint 100 év óta úgyszólván megszakítás nélkül folynak az ásatások fővárosunk mai területén Attila, Árpád és a magyar királyok sírjainak felkutatására, az Alba Ecclesia (Fehéregyház), a hatalmas prépostsági templom, az Árpád-kori vár és sok más, a korabeli írásokból ismert, valamikor az ősi Budán (Vetus-Budán) létezett épület maradványa, romjai után, majd a mai Buda várhegyi területén a késői Árpád-kori építkezések után is.

Ez a sok kutatás sok sikertelenséget jelentett. Végeredményben az ásatások egyetlen esetben sem vezettek a várt eredményre az Árpád-kori teletek feltárása tekintetében. Természetesen a kutatások vezetői általában igyekeztek ásatásaikat sikeresnek feltüntetni, ez az oka annak, hogy az óbudai ásatások eredményességéről a kutatók véleménye megoszló. Sokszor még komoly kiadványok is azt a szempontot képviselik, hogy a régi Buda ismert épületeinek maradványait a mai Óbudán már megtalálták, romjait kiásták. Ha azonban a kutatások részleteit vizsgáljuk, leírásait, az egyes kutatásokról szóló szakjelentéseket ellenőrizzük, akkor arra kell gondolnunk, hogy legfeljebb csak többé-kevésbé elfogadhatóan megfogalmazott magyarázgatásokról, bizonytalan alapokon nyugvó teoretikus feltevésekről van szó, és ez azért van így, mert a mai Óbudán egyetlen esetben sem sikerült megtalálni a régi Buda kétségtelen nyomait.

A tudományos történelemkutatás emiatt eddig csak ezeknek a bizonytalan feltevéseknek alapján dolgozhatott a mai Óbuda, a mai Buda és a régi Buda múltjának megállapítása érdekében. Elgondolható, hogy ez milyen károsan befolyásolhatta egész történetírásunkat. Sok éve foglalkozom a Pilis-hegység kulturális múltjával. 1955-ben jelentettem a Magyar Tudományos Akadémiának és a Nemzeti Múzeumnak, hogy a Pilisben ezeknek a kutatásoknak eredményeképpen sikerült megtalálnom az Árpád-kori Magyarország központi királyi székhelyének nyomait, romjainak maradványait. Annak a városközpontnak nyomaira akadtam, mely valamikor magába foglalta az ősi Budavárát (mely a krónikák adatai szerint Attila városára épült), Alba Ecclesiát (Fehéregyházát), a vezérek és királyok temetkezési helyét, stb. Az Akadémiának adott részletes jelentésben kifejtettem azt a nézetemet, hogy a mai Óbudán és Budán történt eddigi kutatások téves elgondolások alapján indultak el és ezért nem vezethettek eredményre az Árpád-kori épületek romjainak felkutatása tekintetében, valamint, hogy véleményem szerint a régi Buda nem a mai Óbuda területén, hanem a Pilisben volt.

Miután elgondoláscím a régi Buda helyrajzi fekvéséről merőben ellenkeznek az eddigi felfogással, ezért többen mereven elutasították teóriámat. Tekintettel azonban arra, hogy a Buda múltjával foglalkozó tudományágak kutatóinak munkássága nem csekély áldozatot követel, ezért minden lehetőséget fel kell használni annak érdekében, hogy a Buda múltjával kapcsolatban felmerült kérdésekre minél előbb kielégítő választ kapjunk. A kutatómunkák egyszeriben sikeresek lesznek, ha a régi Budát nem a mai Óbudán, hanem a Pilisben keressük.

Az Árpád-kori Buda helyrajzi fekvését illetően a régészek az utóbbi időkben nem is vetettek fel kérdést. Minden esetben elfogadták a régebbi kutatók által követett gyakorlatot, azt, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával. Így természetesen az az állítás, hogy ez a régi Árpád-kori városközpont nem a mai Óbudán, hanem a messzi Pilis erdő borította hegyei között létezett valamikor, merésznek és megdöbbentőnek hathat. Ám ha megvizsgáljuk az eddigi kutatások leletanyagát, ha mérlegeljük a 200 éve folyó nyomozás eredményeit, azt kell megállapítanunk, hogy okvetlenül szükség van az eddigi elképzelések felülvizsgálatára, a nézetek revíziójára. Az eddig elért kutatási eredmények szigorúbb átvizsgálása után ugyanis azt kell feltételeznünk, hogy az eddig Árpád-korinak gondolt óbudai leletek kormeghatározásánál csak azért ismerték el azok Árpád-koriságát, mert az volt a feltevés, hogy miután a leleteket a vélt régi Buda területén találták, és mivel a régi írások szerint a régi Budán voltak Árpád-kori építkezések, így a talált leletnek Árpád-korinak kell lennie. Csak a kényszer hatása alatt elfogadott eredmények ezek, olyanok, amelyekkel a meglévő űrt kellett betölteni. Komoly vizsgálat után az óbudai Árpád-kori leletek nem állják ki a kritikát, és semmi esetre sem alkalmasak arra, hogy bizonyítsák a mai Óbuda azonosságát a régi Budával.
Óbuda = Vetus-Buda?

Elsőként fel kell vetnünk azt a kérdést, mikor indult meg az óbudai kutatás-sorozat, milyen leletekre támaszkodtak a kutatók, és milyen tudományos adatok birtokában kezdték keresni a régi Árpád-kori romokat, az ősi Vetus- Budát a mai Óhuda területén? A Buda helyrajzi történetével foglalkozó eddig megjelent tudományos művek és dolgozatok közül különösen Sclzoenwisner, Salamon, Rupp, Gárdonyi, Csemegi, Bárt/ai ,Szabó László és legutóbb Györffy György műveiben találhatók bővebben helyrajzi adatok a régi Budáról. Mindezek a gyűjtések azonban sajnálatosan abban a tudatban készültek, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával. Minden kutató kivétel nélkül elismerte azt, hogy a mai Budát egy régi, hagyományokban gazdag, előzőleg már létező másik Buda nevű helység után nevezték el Budának.

Régebben ezt a helységet Pestnek, a mai budai Várhegyet, a rajta épült várat Pest-hegyi várnak nevezték. Nem lehet az sem kétséges, hogy annak a helységnek, amelyről ezt az új, gyorsan fejlődő várost a lakosság elnevezte, hosszú évszázadokig vezető, nagyon nevezetes 1-celynek kellett lennie, mert különben a király új városát nem nevezték volna el róla. A sok történeti, krónikás, valamint okirati adat összegyűjtése és azok megvizsgálása, a különböző szerzők egyéni megvilágításával sem vezetett soha arra az eredményre, hogy bármelyikük megoldotta volna a régi Buda és a mai Óbuda helyrajzi adatainak összeegyeztetését, illetve azonosításának kérdését. Sőt, Györffy II. András és I. Lajos királyok 1212 és 1355-ben kiadott, az itteni kutatások alapjául szolgáló határjárási oklevelének tanulmányozása után a régi Buda és a mai Óbuda határai egyezéséről végső kővetkeztetésként ezt írja: A határjárási iratokban szereplő fix pontok fekvését nem ismerjük minden kétséget kizáróan.


Árpád sírjától Attila városáig

A mai Óbuda és a régi magyar oppidum, az ősi Budavár (Vetus-Buda) azonosításának kérdése és a helyrajzi adatok egyeztetésének munkája akkor indult meg, amikor a mai Óbuda területén kezdték keresni Árpád vezér sírját. Gárdonyi Albert erről a következőket írja: Az általános érdeklődés csupán attól kezdve fordult Fejéregyháza felé, mikor a Névtelen Jegyző munkája 1746-ban ismeretessé vált. Katona István 1790-ben ennek alapján kezdte keresni Árpád sírjának felkutatása céljából a hajdani Fehéregyházát, mert már nem támaszkodhatott az óbudai lakosság helyi ismereteire... Nézzük tehát, mit is mondanak Budáról a középkorból származó krónikák és más írásos adatok.
Először is vegyük elő ismét a már oly sokszor forgatott Anonymus-gestát. Az I. fejezetben már szól Attila városalapításáról: Kinek is nemzetségéből származott azon nagyhíres és hatalmas Athila király, ki az úr születésének 451. esztendejében a scythia földről kiszállva hatalmas erővel Pannónia földjére jőve, s a rómaiakat megfutamítva, az országot elfoglaló, és királyi lakot alkota magának a Duna mellett, a hév vizek fölött, és minden régi műveket, melyeket ott talált, megújíttató és körül igen erős kőfallal megépíte, melyet magyar nyelven most Budavárnak, a németek pedig Eczilburgunak neveznek. 3 Figyelemreméltó utalások vannak Anonymus gestájának XLVI. fejeztében is Attila városáról: Átkelvén a Dunán, tábort ütének (Árpád és a honfoglaló magyarok) a Duna mellett a felhévvízekig. S ennek hallatára a Pannónia földjén lakó rómaiak mind futással menték életöket.

Másnap pedig Árpád vezér és minden előkelői, Magyarország minden vitézivel egyben, bémenének Athila király városába, és megnéznék mind a királyi palotákat, némelyeket földig rontva, némelyeket nem, és szerfölött bámulják vala mindazon kőépületeket, és kimondhatatlanul örvendének, mivelhogy harcz nélkül bévenniük sikerült Athila király városát kinek nemzetségéből származott vala Árpád vezér. És naponta vendégeskednek nagy örömben Athila király palotájában... Akkor Árpád vezér és övéi örömükben húsz napig maradának Athila király városában... S ugyanazon helyen ada földet Kundunek, Kurzan atyjának, Athila király városától...és fiának ada egy várat a maga népének védelme végett. Kurzan aztán azon várat tulajdon nevére neveztette, mely név a mai napig sem ment feledségbe. A továbbiakban még a XLVII. és az L. fejezetben van rövid említés téve Attila városáról, de már Ecilburg néven. Mindkét esetben arról tudósít a krónikás, hogy Árpád vezér innen kiindulva hogyan ment hadba Pannónia meghódítására. Árpád vezér temetéséről esik szó az LII. fejezetben: Ezek után urunk születésének 907. esztendejében Árpád vezér elköltözék e világból, ki is tisztességesen lőn eltemetve egy kis patak forrása fölött, mely egy kőmederbe folyik alá Athila király városába; holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Albának (Fehéregyháznak) neveznek, boldog szűz Mária tiszteletére. A Névtelen krónikás leírásában rejlő, már igen sokszor taglalt hibákat is figyelembe véve, mégis észlelnünk kell néhány olyan igazságot, melyet tényként fogadhatunk el.

Anonymus Árpád-kori királyi környezetben élő pap volt. Gestája írásakor számolnia kellett kortársai, udvarbéli főurak, egyházi kollégái, felettesei és tanítványai kritikájával. Ez pedig arra kényszerítene, hogy az általánosan ismert tényekkel ellentétes adatokat ne írjon művébe. Kitalált meséket tehát nem írhatott le. Amit megírt, annak - legalábbis az akkori körülményeknek -, az akkori közfelfogásnak meg kellett felelnie.

Így az Árpád-kori királyi székhely helyrajzi adatában nem tévedhetett, annak a valóságot kellett tükröznie.

Az a leírása tehát, hogy Árpád Attila székhelyén ütötte fel tanyáját és ez lett az Árpád-kori Magyarország királyi székhelye, azt jelenti - és minden bizonnyal az akkori felfogást tükrözi -, hogy a magyarság fejedelmi udvara tényleg egy régi, jelentős városban, várban telepedett le. Ezt a várat az akkori közvélemény kétségtelenül Attila várának ismerte, ezt Anonymus többször is megírta. Ismert volt ennek a várnak az általa szintén többször említett német neve, az Ecilburg is. Az a tény, hogy többször említi a civitatem Athilae regis elnevezést, azt is kétségtelenné teszi, hogy az az Ecilburg név Attila, a nagy hun uralkodó emlékét idézi, és semmi esetre sem lehet az Aquincum- Acincum kicsavart változata, mint ahogyan azt egyes régebbi szerzők az Ecilburg elnevezésre magyarázták. Az Ecilburgu kifejezés, amit Anonymus használ, vitathatatlanul Attila várát jelenti, mert a Niebelung- énekben is ez az Etzilburg szerepel mint Attila vára, és az ebben megénekelt, Attilával kapcsolatos vonatkozások bizonyossá teszik azt, hogy ez az Etzilburg név nem valami régi városnév elferdítéséből származik, hanem Attila székhelyét jelenti. A Niebelung- ének és az Anonymus- gesta származási idejét figyelembe véve, ez az adat a kor álláspontját tükrözi.

Anonymus tehát, mint láttuk, határozottan állította, hogy a honfoglaló magyarok Attila székhelyére telepedtek. A Névtelen Jegyző gestájának az Attila-város létezését igazoló kitételeit nagymértékben alátámasztotta az a körülmény, hogy a másik ismert középkori krónikásunk, Kézai Simon mester, aki a magyar királyi udvar szolgálatában állott-szintúgy, mint Anonymus -, a XIII. századból származó krónikájában igen határozottan állítja, hogy a magyar királyok székhelye Attila városának helyén alakult ki.
A Kézai-krónika a hunok történetét tárgyaló részében (II. fejezet 4.) említi először Sicambriát olyan vonatkozásban, hogy a hunok ott keltek át a Dunán. Később (III. fej. 4.) Buda megöletéséről szólva, a következőket olvashatjuk: Eisenachból osztán, miután ott udvart tartott, Ethele megindulván Sicambriába vonala, hol testvérét Budát tulajdon kezével megölé, s testét a Dunába vetteté, azért, hogy míg ő a nyugati részeken harcszolt, a közte és testvérei közt megállapított határon uralkodásában túl ment vala, minthogy Sicambriát maga nevéről neveztette. És mivel Ethele király a hunoknak és más népeknek megparancsolta volt: hogy azt Ethele városának hívják: a németek a tilalomtól félve azt Eczelburgnak nevezték; de a hunok azon tilalommal keveset gondolva mint előbb mai napig is Ó-Budának hívják. - Majd az 5. -ben: ...miután tehát ezeket így végezte, öt esztendeig folyvást Sicambriáhan nyugodott, őrszemeit a világ négy része felé szétosztván.
Az ez ideig nagyrészt mesének tartott Attila-város kérdését vizsgálva, a következőket lehet megállapítani:

Priscos Rhetor leírásából kiindulva, eddig minden esetben azt a megállapítást tették kutatóink, hogy Attila nyilvánvalóan sátorlakó nomád volt, mert a régi görög szemtanú sátorban találta, és ebből a környezetéből adott leírást. Még az is lehet igazság azonban, hogy Attila táborban volt, amikor a Priscos-féle görög követséget fogadta, valahol hadi úton vagy országjárás közben, így nem is láthatták valódi székhelyét.

4. Szabó Károly fordítása; az eredeti Kézai- szövegben Ó-Buda Oubuda formában szerepel.

Ebből a tudósításból kiindulva elterjedt az a nyilvánvalóan téves nézet, hogy Attila olyan barbár vezér volt, aki csak sátorban vagy lóháton érezte jól magát. Nem vették figyelembe, hogy Attila valószínűleg már európai születésű volt, hogy római ifjakkal együtt nevelkedett, nevelői római tanárok voltak, és nyilvánvaló, hogy igényei sem különböztek a római főúri igényektől, több nyelven beszélt, és korának legműveltebb uralkodója volt.
Attila-város helyének holléte mind mostanáig tisztázatlan kérdés maradt, pedig az Attila-várra utaló adatok azt mutatják, hogy valószínűleg mégis volt összefüggés a hunok vezérének székhelye és a honfoglaló magyarság elhelyezkedése, központi helyének megválasztása között. Attila székhelyét hosszú évtizedeken keresztül az Alföld síkságán képzelték e1 kutatóink. Priscos Rhetor leírását, mely szerint Attila háza vagy palotája tiszta fából volt, úgy értelmezték, hogy Attila városa, tanyája olyan helyen állt, ahol nem volt kő. Ma ezt a feltevést kételkedve kell fogadnunk, mert ennek a határozott megállapításnak ellentmondanak a legújabb kutatások.

Gerő László Magyarország várépítészete című műve igazolja, hogy a Priscos-féle megjegyzés helytelen és téves következtetésekre vezetett. Gerő László szerint az európai várépítésben kb. a hunok európai betörése idejétől a XI-XII. századig két merőben ellentétes irányzat uralkodott. Európa déli vidékein a várakat ebbe az időszakban is kőből építették ugyan, az ott elterjedt antik hagyományok folytatásaként, de északabbra, az északi népek építési kultúrájának hatására a várak fő építőanyaga a fa volt. Joggal gondolhatunk tehát arra, hogy Priscos, amikor Attila várába került, ott megcsodálta az általa még nem látott faépítkezésű várat, és ezt írta meg feljegyzéseiben. A nagy hun vezér, aki ismerte a meghódolt északi népek kényelmes favárait, valószínűleg az akkor modernebb irányzatnak megfelelően, fából építtette székhelyén a saját várát is, és ezt csodálta meg Priscos, aki egyébként azt is megírta, hogy Attila fürdője pannóniai kőből készült. Ez a fürdő feltehetően ugyanaz a melegvízfűrdő, amelyről azután Anonymus azt írhatta, hogy Attila városa a felső hévvizek mellett volt.

Ez a mondai alap lehetett oka annak, hogy ezt a fürdőt későbbi adatok szerint Krimhild fürdőjének nevezték, és a Vetus- budai Szűz Mária szigeti apácakolostor tulajdona volt. Még 1413-ban is a szigeti apácák fürdőjeként szerepelt. Ezt azért lehet feltételezni, mert Mária királynő 1389-ben kelt oklevele szerint Krumhelt-ferdeje annak a pataknak a neve volt, amely az Alba Ecclesiától folyt a Vetus budai klarissza kolostor felé, s amely melegvizű patak volt. Ez a patak pedig ugyanaz, melyet Anonymus említ gestájában, mint amely az Alba Ecclesiától, Árpád temetkezési helyétől folyt le Attila városa felé.

Megállapítható tehát, hogy a régi Budán általánosan elterjedt tudat volt az Attila-várossal való azonosság, s ennek nemcsak krónikás bizonyítékai vannak, de az ennél erősebb bizonyító erejű helyi hagyományok is ezt a kapcsolatot igazolják.


És Aquincum?

Mindez pedig rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy a mai Óbuda területén soha nyomát sem találták a régi leírásokban szereplő Árpád-kori épületeknek, de nem találták meg az Anonymus és Kézai által említett Attila-város építkezéseinek nyomait sem. A kérdéssel foglalkozó tudományos kutatók szerint a régi krónikások bizonyosan Attila építkezésének tartották az aquincumi régi római épületmaradványokat, és azokról írtak, mint Attila alkotásairól. Ez azonban - mint látnunk kell – túlzottan kényelmes és felületes vélemény volt, hiszen ha kissé boncolgatják ezt a kérdést, rá kellett volna jönni, hogy az ott fekvő régi épületmaradványoknak római eredetét nagyon jól ismerték a régi krónikások is, hiszen Anonymus pontosan megírja gestájának I. fejezetében, hogy Athila Pannóniában a rómaiak kiverése után a felhévvizeknél királyi lakot épített magának, és az ott talált római műveket megújíttatta és a várost hatalmas kőfallal vette körül.

Ebből látszik, hogy a kérdéses város római eredetét ismerték már a XIII. század elején is, de tudtak és ismertek egy római építkezéseknél frissebb, hatalmasabb építkezést is és kellett látniok még egy nyilván jó állapotban lévő, hatalmas védőfalat is a város körül. Hogyan lehet feltételezni ezek után azt, hogy a római épületmaradványok megmaradtak, de a város állítólag hatalmas védőfal-rendszerének nyomát sem lehet már a mai Óbudán megtalálni, pedig nyilvánvaló, hogy ez a fal későbbi létesítmény volt? Ha pedig az a város, amelyről Anonymus és Kézai is, mint Attila városáról írt, azonos lett volna a mai Óbudával vagy az Aquincumnak ismert római várossal, akkor mégiscsak azt kellene feltételeznünk, hogy a régebbi kőépítmények megmaradtak, de a későbbi, hatalmas védőfal-építmény eltűnt. Ez így nem valószínű! A krónikák adatai minden esetben cáfolják az eddigi feltevéseket Óbuda szerepét illetően, mert leírásaikat egészen más környezetről adták. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a krónikaírók általában igazat írtak saját korukról, és csak a sok száz évvel későbbi téves olvasás miatt történhettek félreértések, mivel a környezet mindenütt megváltozott, és a későbbi olvasó már nem értette meg a régi leírásokat. Nemcsak Aquincum városa vált rommá Európa népvándorlási korszakában. A barbároknak a római birodalom ellen intézett sok-sok támadása már Attila hunjainak megérkezése előtt sok várost tüntetett el Pannóniában a föld színéről. Például Aquincum elpusztulásának ideje elég pontosan megállapítható.

A régészek és történelemkutatók részletező munkáinak eredményei szerint Aquincum a IV században pusztult el. Pusztulása látszólag teljes lehetett, mert attól az időponttól Pannónia tartományi székhelye más város volt, lakottsága ebben az időben jelentéktelen, felégetése után csak a barbár germán törzsek átmeneti tanyahelye lett a hajdan dicső kultúrhelység. Attila idejében mindenesetre rom volt, és abban az időben a régészek megállapítása szerint semmiféle építkezés itt nem folyt. Hunok települési nyomait itt egyáltalán nem találták, Attila városa tehát semmi esetre sem lehetett a mai Óbuda vagy Aquincum területén. A külföldi származású krónikák, útleírások stb., valamint Árpád-kori krónikáink helyrajzi bizonyságát adják annak, hogy az ősi magyar Budavár, Buda, Vetus- Buda Attila-város romjaira épült rá. A közvetlen ráépítkezések és szoros kapcsolatok az Attila-városi romépületekkel a régi adatok szerint nem vitathatók. Csemegi József szerint az óbudai református templom telkén különböző időszakokban (1908-tól 1934-ig) végzett több ásatás azt igazolja, hogy ezek az Óbuda területén talált legrégibb római kor utáni építkezési nyomok sem lehettek a XIII. század közepénél korábbi származású épület maradványai. A mai Óbuda területén tehát nem állhatott olyan Árpád-kori helység, amilyen Buda volt Anonymus és Kézai korában. Így nem téveszthették meg a római romok a történetírókat: egyszerűen nem a mai Óbudáról, nem annak területéről írtak!

Csemegi József Hol állott egykor az óbudai királyi vár? (1943)

Sokkal inkább valószínű, hogy a tévedés később történt, akkor, amikor a XVIII. század közepén keresni kezdték az ősi magyar koronázó templom romjait. A mai Budapest kőzetében előkerült római maradványok azt a hitet keltették az akkori kutatókban, hogy azok a romok a magyar királyok ősi városának, Vetus-Budának romjai, és azért keresték ezen a területen Alba Ecclesiát, a királyi várat, Árpád sírját és az egész régi magyar királyi Buda városát. Csak a látszat vezette a kutatókat akkor erre a helyre.

Caspinus, Carolus Sigonius és Januarius Salinas tudósítása szerint Attila városa a nagy hun vezér halála után, a 455. évben, július vagy szeptember hónapban egy szörnyű, pusztító földrengés áldozata lett. Ez a földrengés a tudósítások szerint a város nagy részét eltemette, más része romba dőlt. Ez az adat nemcsak azt jelzi, hogy Attila városa tényleg létezett az V században, hanem azt is megmagyarázza, mi az oka annak, hogy a későbbi időkben nem szerepel komolyabb formában, illetőleg hogy miért csak romjairól írnak a régi krónikák. A 455. évben lezajlott nagy földrengés egyébként ténylegesen szörnyű pusztítást végzett Pannóniában, hiszen ebben az évben dőlt romba az akkor még gyönyörű Savaria is. Nagy Károly frank seregei az avarokat egy nagy pannóniai erősségben, a legnagyobb és legerősebb avar gyűrűben verték végzetesen tönkre, és rendkívül nagy arany- és ékszerzsákmányra tettek szert. Minden valószínűség szerint ez az erősség is ugyanaz a város volt, amelyet előzőleg Attila erősített meg, s amelyet a földrengés pusztításai után az avarok magas töltéssel vettek körül, és talán valamelyest rendbe is hoztak.

Kétségtelen, hogy a frank csapatok az akkori avar fővárosban aratták ezt a döntő győzelmüket. Ezt bizonyítja a hatalmas kincs zsákmányolása és az avar birodalom felbomlása a csata elvesztése után. Az avarok pedig bizonyára egy előzőleg is létező várost választottak legfőbb székhelyökül. Ezt igazolja az is, hogy Bonfini állítása szerint a régi budai_ Bazilikát még Nagy Károly emeltette azon a helyen, ahol az avarok feletti döntő győzelmet aratták. Bonfininek ezt az állítását a múlt században sokan érthetetlennek minősítették csak azért, mert köztudomású volt, hogy Nagy Károly frankjai sohasem vívtak csatákat a mai Buda területén, miután idáig a frank csapatok nem jutottak el. Figyelembe veendő ennél a kérdésnél, hogy tudományos megállapítások (Gárdonyi, Hóman, Erdélyi, Györffy stb.) szerint Béta király Névtelen Jegyzője és Kézai is egy régebbi Gesta alapján írták krónikájukat. Így feltételezhető, hogy Attila városépítéséről és Attila városáról írt elég részletes beszámolóik nem az aquincumi római romépületek láttán kialakult helyi hagyomány alapján születettek, hanem a régi, megbízhatóbb írott emlékek alapján, alapos meggondolás után íródtak.


A budai káptalan

A régi Buda történetéről a budai káptalan ismertebb története is adhat tájékoztatást. A budai káptalan templomát a Képes Krónika szerint I. István király kezdte építeni. Erről Gárdonyi Albert összefoglalója adja a legvilágosabb képet. A középkori Óbudáról, - mely az 1241. évi tatárjárásig csupán Buda néven volt ismeretes -, az ottani káptalannal kapcsolatosan kapjuk első értesüléseinket. Az óbudai káptalan alapításának története hazai krónikáink közül csupán a Képes Krónikában maradt fen, melynek írója saját vallomása szerint régibb krónikákból merítette adatait. A krónikaíró elmondja, hogy Szent István király a legyőzött Sámuel bolgár fejedelemtől zsákmányolt kincsek felhasználásával hatalmas templomot kezdett építtetni Péter és Pál apostolok tiszteletére. A templom építése tehát az 1004-ben lezajlott bolgár hadjárat után kezdődött. Szent István a templom építését hadjáratai miatt nem tudta befejezni, a megkezdett munka befejezése Szent Lászlóra maradt, aki - II. Géza király 1148-ban kelt oklevele szerint - a budai káptalant és templomának fennmaradását adományokkal biztosította. A XIV században született Képes Krónika adataitól függetlenül a II. Boleszló uralkodása (1058-1080) alatt íródott lengyel krónika is beszámol a Vetus- budai káptalani templom építéséről. A lengyel krónika írója, aki II. Boleszláv király haláláig Magyarországon tartózkodott királya kíséretében, azt írta krónikájában, hogy a káptalani hatalmas templomot Szent István halála után a velencei Péter kezdte építeni, de azt nem tudta befejezni. Ez az adat, melyet egy XI. századbeli szemtanú írt le, mindenesetre azt jelenti, hogy Budán a Péter-Pál székesegyház már állt 1080 körül. Az említett lengyel krónika írója magyarországi tartózkodása alatt állandó kísérője volt királyának és így több évig élt Szent László király udvarában. Rendkívül figyelemreméltó, hogy ez a krónikaíró a magyar királyok otthonát leírva azt nem Budának vagy Budavárának nevezi, hanem Bazoár-nak írja.

Ezt a krónikaíró semmi esetre sem vehette a Buda vagy Budavár kiejtésből. A krónikás mint idegen tartózkodott a magyar király udvarában, és az itt hallott neveket természetesen saját írásmódja szerint írta le. Mégsem lehet feltételezni, hogy kiejtés és leírás között ilyen - érthetetlen - különbség alakulhatott volna ki. Viszont a b és v betű számtalan cseréjére gondolva (lásd pl. Bezprém = Veszprém), a Bazoár szó nagyon megfelel a Vazvár, a magyarban bizonyosan Vasvár szónak. Tekintettel arra, hogy Szent István, Szent László királyok korszakában a királyi udvar Esztergom- Dömös környékén volt, ezt a Vasvár nevű királyi várat csak itt lehet feltételezni, semmi esetre sem lehet azonosítani a későbbi korokban a nyugati határvonalon jegyzett Vasvárral. Vasvár helység vagy vár természetesen több volt a régi Magyarország területén. A krónikaíró által említett Vasvár, Bazoár azonban kétségtelenül az Esztergom környéki akkori királyi székhely neve volt. Ez az a vár, amelyet lengyel krónika megírása után kb. 100 évvel Anonymus már Buduvárnak írt.


Ofen = Pest = Kemence

Az ősi Budát németnyelvű krónikák, régi német írások minden esetben Etzilburgnak nevezik, ugyanolyan következetességgel, mint a mai Budát Ofen-nak. Az Ofen elnevezés pontos fordítása a Pest névnek. Pest tulajdonképpen kemencét jelent, ilyen értelemben a Pest szót még ma is használják egyes vidékeken és különösen egyes szakmákban. Ezt a kemence értelmet fordították Ofen-nak a németek, akik már 1235-ben Ofen- nak nevezték a mai Budát. Minden valószínűség szerint már akkor kialakult az Alt- Ofen név a mai Óbudára vonatkoztatva. Óbudát a németség még ma is Alt- Ofen-nak nevezi, és ezért bizonyosnak kell vennünk, hogy a legrégibb Pest = Ofen elnevezésű helység a mai Óbuda volt. Tudományos fejtegetések a régi téglaégető kemencékről származtatták ezt a nevet, és nagyon logikusnak látszik, hogy az a terület a római korban, sőt a kelták korában is a mai Pest-környék központja, legjobban és legrégebben lakott területe volt. Az itt lévő tégla- és mészégető kemencék lehettek a névadók. Miután a mai Buda és Óbuda neveként idegen szövegekben mindig az Ofen név szerepelt, és mint láttuk, ez a legrégibb írásos emlékeknél is megállapítható, fel lehet tételezni, hogy az Ofen- Owen elnevezés még a kelta ősnevet jelzi.

Így nincs okunk kételkedni abban, hogy a mai Óbuda legrégibb neve a kemence = Pest = Ofen elnevezés. Amikor a keresztény seregek visszafoglalták a törököktől a mai Budát, a németek Ofen felszabadítását ünnepelték, és Buda hivatalos neve 1873-ig Ofen volt. A mai Óbuda igazi, régi neve tehát Alt- Ofen, öreg-Pest, régi-Pest. Ugyanez a névösszeállítás szerepel a XIII. századbeli oklevelekben, amikor a latin szövegben Vetus- Pest, Antiqua- Pestet írtak. Létezett tehát egy ilyen elnevezésű helység, és az csak a legrégibb Pest lehetett: Alt - Ofen, a mai Óbuda. Az Alt- Ofen elnevezés ugyanazon időkben volt már használatos a mai Óbuda neveként, amikor az igazi Buda, a régi Budavár minden német szövegben Etzilburgnak neveztetett. Ez kétségtelenül igazolja, hogy a mai Óbuda sohasem lehetett Etzilburg, sem az Attila-városnak ismert Vetus- Buda, az ősi királyi Budavár. A nevek hagyományosságát is figyelembe véve látnunk kell, hogy ebben a vonatkozásban nagyon bizonytalannak tűnik a mai Óbuda~ Vetus Buda azonosság megvédése. A kétely nélküli azonosítás régi elmélete végeredményben nem vált be, a feltételezett hely nem azonos a régi Buda területével. Attila-város, Etzilburg, Sicambria, Vetus- Buda a török uralom megszűnése óta semmilyen formában nem került előtérbe, sem a hivatalos írásokban, sem birtokperek megmaradt okleveleiben nem került említésre ezen a néven ez a város. A régi elnevezések láthatólag eltűntek a köztudatból, és csak ezek után alakult ki egy olyan elgondolás, hogy az a nagyfontosságú helység, amely a régi Buda volt, azonos a mai Óbudával, német nevén Alt- Ofennal.


Nyomozások Árpád sírja után

Így a régi Árpád-kori Buda, Budavára épületeinek maradványait a mai Óbudán kezdték keresni. Hogy mi volt az eredmény, erről valljon egyik legkiválóbb Buda kutatónk, Bánfai- Szabó László, aki az Árpád-sír kutatások eredményeit összefoglalva, egy tanulmányában a következőket írta: (8) A múlt század negyvenes éveiben Horváth István lelkes előadásai nyomán kezdenek az emberek Fehéregyháza kérdésével foglalkozni s az egyetemi ifjúság Vasváry Pál buzdítására, - melyet az Akadémiának 1847-ben, a magyarországi műemlékek összeírására és megmentésére vonatkozó felhívása tudományosan is alátámasztott -, 1848-ban több kirándulást tett Óbudára, a földből itt-ott még kilátszó romok felderítésére.

A forradalom és szabadságharc nagy eseményei következtében a felbuzdulás ellanyhult, csupán Érdy János folytatja 1850 nyarán a kutatást Árpád sírjának megtalálására. Az elnyomatás egész ideje alatt ugyanis a honszerző Árpád hamvait keresik azon vélemény alapján, hogy Fehéregyháza és Árpád sírja egymástól el nem választható, egymással ok és okozati összefüggéseiben levő kérdés.

`8. Bártfai- Szabó László: Miért nem találták neg eddig Árpád sírját? (tanulmány)

Kutatásai eredményét Érdy 1852. február 21-én nyilvános felolvasáson mutatja be, amelynek váratlan eredménye lett: a rendőrség politikai tűntetést látván a dologban, a további kutatásokat betiltotta.

A közvélemény azonban nem nyugodott bele a kérdés ilyetén elintézésébe: Buda város jogkönyvének nemrég (1845-ben) megjelent kiadásában ugyanis szerepeltek Cronfeldt, Vibecz (Újbécs), Lacken, Ezelpurg, Alba ecclesia kitételek, amelyekre nézve a szerkesztők nem tudtak kielégítő magyarázatokat adni, sőt Salamon és Rómer vagy harminc évvel később bevallották, hogy a jogkönyv néhány szakaszát nem értik meg. Az ásatások pedig a főváros területén igen becses emlékeket hoznak felszínre: 1847 tavaszán, a Gellérthegyen találnak kirabolt római kősírt, Bugát Pál a birtokán kiásott s kétségtelenül a szentlőrinci pálos kolostorból eredő keresztény emléket mutat be az Akadémián, Óbudáról előkerül az 1845-ben talált Hipponarelief, mely az archeológusok figyelmét Aquincumra irányítja. 1851-ben a kissingi pusztán egy boltozat szakad be; Érdy János megnézi, s a Schwanfelder- nyaraló előtt, a mai Árpád-forrás közelében levő kápolna romjaiban úgy véli, megtalálta Fehéregyházat, amelynek felásására Thaly Kálmán, Nádasdy Ferenc gróf, Gaal Ernő, Réső E. Sándor alapot gyűjtenek össze és 1860-ban külön hajón, zenekarral mennek ki a munka elvégzésére. A romantikus vállalkozást azonban a rendőrség újra megakadályozta.

Az így elnyomott hazafias felbuzdulás most irodalmi téren keres teret a kutatásra; kellő tudományos felkészültség nélküli, meddő szómagyarázatokban kimerült viták folynak arról: hogyan kell Anonymus szavait értelmezni, vajon Attila sírját is meg lehetne-e hamarosan találni stb. Hogy a kutatás akkoriban milyen módon történt, „jellemző eset” gyanánt idézem, hogy Réső E. Sándor, - aki nyelvészkedő kísérleteivel többet ártott, mint használt a magyar történetírásnak -, bevallja, hogy atyja halála után, pontosan 1860. május 29-én kezdett foglalkozni Árpád sírjának keresésével. Két hét múlva kiment Óbudára... az eső cseperegni kezdett, úgy mentünk be a református egyház udvarára s ott az egyház kulcsát elkérve, a toronyba másztunk, én soká nézdegéltem szét és egyszerre azon helyre mutatva, hol a Szent Pál-féle zárda (most rokkant katonák háza) áll, - ezt jelöltem ki Árpád sírjának... Hogy az első kutatók felfedezéseit nem vették komolyan - a fenti, minden komolyságot nélkülöző módszertől eltekintve -, az okozta, hogy ugyanazon kutató többször megváltozott nézeteit hasonló hévvel igyekezett a közvéleményre ráerőszakolni. Réső pl. két esztendő múlva szintén a Péterhegy táján ásatókhoz csatlakozott, Wekerle László pedig háromszor változtatta meg véleményét ugyanazon adatok alapos megvizsgálása után.

Hozzájárult mindehhez továbbá azon napjainkig észrevehető nagy hiba, hogy fehéregyházat kiszakítva a többi óbudai egyházi intézmény köréből, a helytörténet mellőzésével és kellő okleveles adat összegyűjtése nélkül akarták megtalálni. Ez a sajnálatos állapot nem változik meg 1879 után sem, amikor az Országos Régészeti Társulat veszi a kezébe a további kutatásokat. Érdynek ama lehetetlen érvelésével szemben, - pl. hogy a Péterhegynél fakadó meleg forrás vizét kőmederben vezették be a városba -, senki nem tud megfelelő ellenvetést támasztani s vagy másfél évtizeden át megelégszenek a kutatók a helyi hagyományok szembetűnően téves elnevezéseivel. Sikerrel jár Arányi Lajos tervezete is, hogy Buda várának régi épületeit táblákkal jelöljék meg, - noha mint utólag kitűnt, Rupp Jakab meghatározásaiba sok hiba csúszott -, ellenben pl. Pest megye régi térképének, műemlékei összeírásának tervét elodázzák, noha Römer még 1864-ben felhívja a főváros figyelmét a belvárosi templom északi tornyára és egyéb keresztény műemlékeire is. A főváros keresztény műemlékeinek kimerítő leírását s a városrészek fejlődésének egységes képét várta a közvélemény Salamon Ferenc munkájától, amiben köztudomásúlag csalatkozott.

Eltekintve attól, hogy a műben a középkor anyaga jelentéktelen s inkább csak függelék gyanánt van a munkához ragasztva, észrevette minden olvasója, hogy Salamon állításai a középkort illetően bizonytalanok, Óbuda középkori életében egyenesen tájékozatlan. Amikor Havas Rezső, a főváros által felállított bizottság elnöke a munkához hozzáfog, nyomban megállapítja, hogy a hagyomány Fehéregyházról a legkisebb nyomot sem tartotta meg, tehát okleveles adatok után kell kutatni. De ezt nem teszi! Megelégszik Knauz Nándor néhány - kétségtelenül igen becses - kivonatával, elfogadja és éveken át makacsul védi Knauz ama nézetét, hogy Fehéregyház a mai Kiscell helyén állott. Nem tud latinul, mégis oklevelek szövegeit hozza elő bizonyságul, arra, hogy az általa feltalált 1355-iki, 1510-iki oklevelek szövegeiben eltérések vannak. Hogy egyik-másik kétes eredetű lehet, arra gondolni sem mer. Tíz évi kutatás után is azon panaszkodik, hogy nem talál a kérdésre új okleveles bizonyítékot. Így történik, hogy az adatok mérlegelésében néha tarthatatlan eredményekre jut, pl. hogy a magyar királyok 1390-ig, a visegrádi évektől eltekintve, mindig Óbudán laktak; nyelvészeti nézetei, történeti ismeretei jobbára elavultak. Viszont érdeméül kell betudnunk azt, hogy határozottan kimondja: Fehéregyházát csak Óbudán lehet keresni, a mai Bécsi út, az egykori magna via Strigoniensis mellett.

Akkor már ti. az országnak vagy hat helyén keresték mások Alba Marfiát. Amikor a főváros 1882-ben ismét kiutalja az ásatásokra szánt összeget, hangsúlyozza: igyekezzék a bizottság - melyet Thallóczyval, Salamonnal, Zichy Jenő gróffal és Kaas Ivor báróval egészítenek ki -, Fehéregyházát megkeresni. Úgy tudom, a bizottság együttes munkája amellett, hogy a levéltári kutatásokat megkezdi, főként abban merül kí, hogy megpróbálja Óbuda határát az 1355-í oklevél és régi térképek alapján megjárni, de ez nem sikerül. Viszont Havas tekintélye oly nagy, hogy a Pulszky- emlékkönyvben (1884) Torma Károly csak vagylagosan következtet: Fehéregyháza vagy Kiscellben, vagy a Radl-malom környékén volt. Ugyanott Wekerle László, a kérdésnek akkor felmerült új kutatója, csak annyit mond: a kolostor és a templom völgyben nem állhatott, csak hegyoldalon. Havas érezvén azt, hogy a közvéleményt 1882. november 14-én tartott előadásával sem tudta meggyőzni arról, hogy Fehéregyháza Kiscellben volt, itt-ott ásatott még, de néhány év múlva a kérdést véglegesen elejtette.

Idevágó utolsó előterjesztésében arra kéri a fővárost: hozassa az ezredéves ünnepekre rendbe Kíscellt, létesítsen Árpád-szeretetházat. Amikor Wekerle László tanfelügyelő tanulmányával (1885-ben) azt bizonygatja, hogy Fehéregyháza a meleg forrástól (a mai Radl- malomtól északra állott, kevés. hitelre talál, mert előbb a Kapucinus-hegyen kereste azt. A Viktória téglagyár területén időközben teljesen kiássák nemcsak a templom, de a melléépült kolostor alapjait is. A felmerült vitában Henszlmann ezeket XIV századi épületnek és apácakolostornak tartja, Némethy Lajos, aki az egyetlen szemtanú volt a harmadik ásatásnál, egyenesen klarissza kolostornak véli és csatlakozik Toldt Titusz nézetéhez, hogy Fehéregyház a Radl-malom feletti magaslaton volt. Rómer szintén azt a véleményt vallja, hogy a Viktória-téglagyári templom nem lehet Alba Mária egyháza. A közvélemény most már valóban nem tudhatta, kinek van igaza? Havas meghalt, Toldt Titusz kiesett a vitatkozók közül, mert az ő általa jelölt helyen mit sem találtak. Wekerle utóbb (1907-ben) ugyan erős érvekkel vitatta, hogy a Viktória-gyári templom Fehéregyháza, de nem hitték el neki.

A kutatást az Óbuda felé menő Magna Via felásásával önálló irányból kezdte meg Hetényi Imre, aki Fehéregyháza fekvésének helyét hozzávetőleg szintén a Viktória téglagyárban mutatta ki, de anyagi támogatás hiányában ez is félbeszakadt. A helyzet tehát a millenáris években az volt, hogy Fehéregyháza helyét nem tudta megjelölni senki, viszont kiástak egy igen korai templomot és kolostort, amelynek rendeltetését senki sem tudta megmondani. A megoldáshoz nagy lépéssel közelebb vitte a tudományt a klarisszák kolostorának és templomának kiásása 1908-ban a mai óbudai kálvinista templom mellett. Ezután már csak két eshetőség maradt: a Viktória téglagyárban kiásott templom és kolostor vagy a pálosoké -, s akkor azonos a keresett Fehéregyházzal -, vagy a ferences rendieké volt. Minthogy az adatokból az tűnik ki, amit a bemutatott, 1760 körül készült hivatalos térkép is igazol, hogy a ferencrendiek kolostora a Flórián-téren állott, így tehát egyéb okok mellett ez a lehetőség is megszűnt, mert e három kolostoron kívül több a középkorban Óbudán nem volt. A felhévízi lovagoknak tudvalevőleg csak kórháza volt Óbudán, se rendháza, se temploma nincs. A kutatásokat, mint láttuk, sok hazafiúi hevület mozgatta.

A romantikus felbuzdulások jó lendületet adtak a régi Buda felkutatása ügyének, de nagyon eltérítették a realitástól és a tudományos vonaltól. Ezekben az időkben a régi Buda épületeinek keresése közben olyan teóriák rögződtek meg a köztudatban, melyek később - amikor már a szakképzett régészet vette át a kutatások irányítását - maradandóan hatoltak a tudományos kutatásokra is.

Az ősi Buda holléte után folytatott kutatások eredménytelensége elszomorító volt, de a régi város létezését olyan sok megbízható adat igazolta, hogy a kutatásokat abbahagyni nem lehetett. Sajnos, a régi tévedéseket nem ismerték fel, és ennek következtében továbbra is a mai Óbudát tartották a régi Buda utódjának. Ezt a téves szemléletet természetesen nem a mai kutatók alakították ki, hanem a hosszú évtizedek óta törvényszerűen elfogadott álláspont, hogy Vetus- Buda a mai Óbuda területén volt.
Ezt még az osztrák elnyomás éveiben állapították meg, feltehetően az akkor uralkodó szempontok szerint.

Nyilvánvaló, hogy Katona Istvánnak az a meggondolása, hogy Árpád sírját a mai Óbudán feltételezze, az akkori idők tájékozatlanságában gyökeredzik. 1790 körül még sok helyen igen bizonytalanok voltak a helységnevek, mert sok régi lakott hely elnéptelenedett, neve a török uralom alatt feledésbe ment. Az adóösszeírások adatszolgáltatása szerint 1696-ban Esztergom vármegyében csak 7 adózó portát jegyeztek fel, holott a megyében 1494-ben még 1322 adózó portát tartottak nyilván. Acsády Ignác szerint az 1690 évi népösszeírás alkalmával az egyesített hatalmas Pest- Pilis- Solt vármegyében összesen csak 85 lakott hely maradt. Az elhagyott helyek közül sok már nemzedékek óta hosszú évtizedekkel azelőtt kipusztult.

Ezt bizonyítja az a tény, hogy az összeírásnál ige sok helység (puszta) nevét nem tudta senki.
Maguk a törökök már a XVII. század elején nagyobbára kiirtottnak hitték az ország lakosságát, s amikor 1605-ben Bocskai István fejedelem néhány ezer főnyi seregével a budai basát meglátogatni Pest alá érkezett, a törökök csodálkozva nézték a nagy magyar hadat, fölemlítve: azt hitték, hogy egész Magyarországon mindössze sincs ennyi ember.

A török uralom utáni időkben a győzedelmes osztrák császárság úgy tekintette Magyarországot, mint az osztrákok, a németség legtermészetesebb terjeszkedési területét. Ennek a gondolatnak hívei természetesen igyekeztek minden nyomát eltüntetni annak, hogy Magyarország esetleg az osztrákokénál is magasabb rendű kultúrával rendelkezhetett valaha. Elnyomtak, pusztítottak minden fellángoló magyar kultúrtörekvést. Már Lipót császár a jelentősebb várak felrobbantásával, lerombolásával megkezdte a régi kultúrépítkezések javának pusztítását. Először még a törökök esetleges újabb foglalásainak meggátlása volt a felhozott ok, később, a Rákóczi szabadságharc leverése után, az újabb ellenállási gócok megelőzésének ürügyével pusztították a régi magyar kultúrmaradványokat, majd az 1848-as szabadságharc is újabb alkalom volt erre. Jogosan tételezhetjük fel tehát, hogy Buda várának visszafoglalásától a kiegyezésig az osztrákok tervszerűen pusztították a régi magyar kultúrára utaló nyomokat.

Sok mindent romboltak le a tatárok és a törökök is, de a planírozást, a nyomok teljes eltüntetésének befejező műveleteit az osztrákok végezték. Adatok szólnak arról, hogy az ősi Buda nyomait a törökök tüntették el, hogy földdel egyenlővé tették a helyét is, de az, hogy e régi királyi vár és város helyét a mai Óbuda területén kellett máig is keresni, hogy a régi kultúrközpont valódi helyét a nép tudatából kiölték, ez már a magasabb rendű osztrák ténykedés eredménye kell legyen. Erre a céltudatos osztrák törekvéseknek bőven volt ideje az említett kor kétszáz éve alatt.

eczilburg.jpg

A filoxéria vész ami a szölőket elpusztította, a még alapjaiban létező romváros teljes széthordását eredményezte. Az embereknek más megélhetési forrás után kellett néznie és erre a kövek adták a megoldást. Ezért van minden (utakon is elérhető közelségben) a Pilisben kőbánya, az egykori épületek helyén.


A Schönwísner-korszak

A legutolsó évtizedekben a mai Óbuda területén folytatott ásatások a római korszakról bő tájékoztatást adtak. Így a kutatók körében tökéletesen igazolódott Schöenwisner 1778-ban megjelent könyvének megállapítása, mely szerint az Alt-Ofen területén előkerült, római korból származó feliratos kövek és romok, az Aquíncum nevű római kori város maradványai. Schöenwisner életművének egyik döntő állomása volt Óbuda és Aquincum azonosítása. Azért jelentett új korszakot ez, mert az a törvényszerűen megállapított tény, hogy a mai Óbuda területén a római korban Aquincum volt, sok régebben fel- feltörő kérdést látszólag véglegesen lezárt. Akkoriban már a mai Óbuda területén keresték az Árpádok korában ragyogó budai királyi várat, a környezetében valamikor létező középkori várost és maradványait, Fehéregyházát stb. A mai Budát a török utáni időkben beözönlő németség Ofen néven ismerte meg. A szomszédos Alt- Ofen neve igazolta, hogy az ősi Buda csak ott létezhetett. A nagyrészt németül gondolkodó felső osztály nem vette észre az itt nagyon régen feledésbe ment Pest-név azonosát ebben: az Ofen-ban. Az az elgondolás tehát, hogy Alt- Ofen= Óbuda rejti magában a régi; királyi székhely romjait, egészen logikusnak tűnt. Egy súlyos akadálya volt még az azonosításnak, éspedig az, hogy a régi írások szerint az ősi Buda Attila városának területén feküdt, mely várost a rómaiak idejében Sicambriának neveztek.



9. ACSÁDY IGNÁC: Magyarország Budavár visszafoglalásának korában. Bp. 1886. 31. o.

10. SCHOENWISNER: De ruderibus laconici caldarüqve Romani. Buda, 1778.

Kézai Simon krónikájában már ezt a nevet említi, mint Attila városát, de más adatok is jelzik, hogy a magyar királyváros római kori nevét az Árpád-korban Sicambriának ismerték. Mutatja ezt Albericus tudósítása, aki szintén írt Sicambriáról. Ezután mind a magyar krónikákban, mind a középkori oklevelekben sorozatosan szerepel a Sicambria név, mint Buda régi neve.
Rupp említ egy oklevelet 1376-tól, Gárdonyi 1516-ból, amelyekben Sicambria mint Vetus-Buda régebbi elnevezése szerepel. Bártfai-Szabó László egy San Marco- könyvtárbeli kódex szövegéből idézi a Sicambria nevet az akkori magyar fővárosnak, Vetus- Budának, Attila városának neveként. Ha hozzátesszük ehhez, hogy Oláh Miklós a XVI. század közepén is még Sicambriának írja ezt a területet, amelyen a Vetus- budai Alba Ecclesia állt, akkor láthatjuk, hogy a Sicambria név hosszú évszázadokon keresztül ismert neve volt a régi Budának. Ezt a Sicambria nevet véglegesen igazolta Bonfani közlése, aki művében azt állította, hogy: Óbuda (értsd: Vetus- Buda - N.P) fölött a Duna ugyanazon partján látni még egy igen régi város nyomait, melynek falai messze terjedtek. Újabb korbeliek Sicambriának tartják, a sicamberekről, Germania távoli népéről, mert nevét a germaniai sicamber legiöról vette, melynek mellékneve adjutrix volt. Mikor Ó-Buda területén Mátyás az ő feleségének Beatrixnak egy palotát építtetett - folytatja Bonfani - az alap ásása kőiben egy feliratos kőre bukkantak.

Erről ezeket olvasták le: Az Ide Őrségül Elhelyezett Sicamberek Légiója Várost Épített, Melyet Nevéről Sicambriának Nevezett.... (Salamon Ferenc: Buda-Pest története. Bp. 1885. 88. old.) Bonfininek ez az állítása, hogy feliratos kő igazolta az ősi Buda Sicambria nevét, rengeteg problémát vetett fel a XVIII. században, amikor már kialakult az a nézet, hogy a mai Óbuda neve





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 198
Tegnapi: 691
Heti: 1 467
Havi: 8 026
Össz.: 1 138 881

Látogatottság növelés
Oldal: Atilla Városa-Eczilbug
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2017 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: sicambria - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »