Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

Legnagyobb ellenségünk a berögzült dogmák, a vaskalaposság, még a nem hivatalos oldalon is. A hamis történelemoktatás a mostani nemzedékben már megtette a magáét.

Az előnyünk egyben a hátrányunk is egyben. Nem vagyunk akadémiai tagok vagy hivatásos régészek ezért elért eredményeinket agyonhallgatják és próbálják lesöpörni az asztalról.

Ezért történhetett meg a múltban is az, hogy e területet legjobban ismerő és feltáró kutató régész hatalmas munkáját nem ismerik el a mai napig sem, csak azért mert magánemberként atódidakta módon képezte magát és próbált tenni valamit a hazájáért.

Sashegyi Sándor  látta mi található lakóhelyén és környékén, már az 1940-es években kijelentette tévedés történt a Királyi Fehér-Alba Regalis ezen a területen található!

Az ősi Buda területén több objektumot feltárt a saját költségén, ő volt az aki leginkább átlátta mindazt ami itt található.

Vajon véletlen az, hogy mindezeket a kutatásokat régebben sem díjazták?






A kutatókat munkájukban akadályozták, a hazafias érzéseiket veréssel jutalmazták, koncentrációs táborokba hurcolták vagy örökre eltüntették...

A POGÁNY TORONY

Őseink hite feltámasztásának gondolata komoly formában a századfordulón vetődött fel az akkoriban alakuló Turáni Mozgalom köreiben. Különösen a Paikert Alajos és elvbarátai által 1910-ben alapított Turáni Társaságban, melyhez olyan ismert szeméylek tartoztak, mint József Ferenc főherceg, gróf Széchenyi Béla, gróf Teleki Pál, Pekár Gyula és mások.


E mozgalomból nőtt ki több mint tízezres létszámmal, Bencsi Zoltán vezetésével a Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza. E csoport az 1930-as években Budán szobrot akart állítani „Ősi Istenünk és fajtánk védelmében vértanúhalált halt Koppány vezérünk és a vele pusztult sok-sok jó magyar emlékére”. De a keresztény egyházak nyomására a főváros nem adott helyet. Ahogy nem kaptak engedélyt a Hármashatár-hegyre egy sumér stílusú, örökké égő áldozati oltár felállítására sem. A turániak azonban nem adták fel céljukat. Az állandó rendőri zaklatások ellenére folyamatosan kiadták lapjukat, a Turáni rohamot, illetve egyik jómódú tagjuk, az erdélyi Szász Farkas saját telkén, az óbudai Aranyhegyen (Állomás u. 1.) felépített egy tornyot Atilla, Árpád, és Koppány tiszteletére. Ami 1935-re készült el.

A július 7-ei avatási ünnep aztán amolyan kereszténykurzusosra sikeredett. Ugyanis az ünneplő több ezer embert, köztük gyerekeket, asszonyokat is a kivonultatott csendőrök megkardlapozták. Jelezve ezzel a Krisztushívő hatalom tűrőképességének határát, saját fajtájának múltja iránt. Az állandóan félillegalitásban élő hívők többsége életének a II. világháborúba történt belépésünk adott végletesen tragikus fordulatot. A vallási közösség tagjainak ezreit ugyanis Ukrajnába hurcolták munkaszolgálatra, mint „megbízhatatlan magyarokat”. Erről a tényről, és az esetleges túlélők kárpótlásáról azonban a mai napig nincs szó, hiszen ők csak magyarok voltak 1945 után az úgynevezett népi demokráciában se működhettek. Bencsi Zoltán meghalt. Más ismert tagok, mint Magyar Adorján, Nagy Kászon, végleg visszavonultak a nyilvános szerepléstől. Némely nyugatra menekült túlélő, például Homonnay Ottó János azért folytatta a tevékenységét.


Aranyhegy (III. kerület Kilátó utca), a Pogány-torony, 2009  augusztus 1-én--13.36


A tornyot az ötvenes években az ÁVH használta őrtoronyként, majd eladták. Azóta többször is gazdát cserélt. Jelenlegi tulajdonosának tetszett, mikor megvette. „Legalább mászhatnák rá a gyerekek”.Az elmúlt években történtek kísérletek a környékbeliek által pogány toronynak nevezett emlék megmentésére, műemlékké nyilvánítására. Ami annál inkább könnyű lenne, mert megvan az eredeti tervrajz és a torony körül a leomlott kövek is.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 324
Heti: 1 198
Havi: 3 098
Össz.: 1 809 025

Látogatottság növelés
Oldal: Különvélemény
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »