Ha ezt elolvassuk ezután kétségünk sem lesz a királynői (vár)  város területéről, ami az Óbudai káptalan területével volt határos és 1355 előtt a királyi vár és még régebben a Kartal-Kurszán (Kende) nemzettség vára volt. A régi neve: Alba Regalis

P

GÁRDONYI ALBERT
ÓBUDA BS KÖRNYÉKE A KÖZÉPKORBAN.
Mióta az 1872. évi XXXVI. t.-c. Óbudát a fővárossal egyesítette, mint Budapest jelentéktelen III. kerülete élt tovább s lassanként az emléke is elhomályosodott annak, hogy valamikor a fővárostól különálló tele-pedés volt. Annál inkább megszűnt az emléke annak, hogy a középkorban egy ideig a királyi udvar székhelye volt, egyideig pedig a magyar királynék lakásául szolgált. A magyar királyok és királynék sokat tettek Óbuda szépítése érdekében, alkotásaiknak azonban ma még a helyét sem tudjuk pontosan megjelölni. Ennek oka részben a török hódoltság alatti pusztulás, amely csupán részben írható a törökök rovására, részben pedig régészeinknek a római emlékek iránti kizárólagos érdeklődése, ami a középkori emlékekről hosszú időn át elterelte a figyelmet. Ha az Árpád fejedelem sírjának feltalálása iránti lankadatlan buzgalom a Viktória — utóbb Bohn — téglagyár telkén feltárt középkori templomra és kolostorra nem irányította volna a figyelmet, bizonyára ez a középkori emlékünk is nyom nélkül eltűnt volna. Viszont, ha 1785-ben, mikor az óbudai református templomot építették, a középkori emlékek iránti szakszerű érdeklődés már fennállott volna, akkor most nem kellene vitatkozni afelett, vájjon a királynői vár vagy a klarissza kolostor maradványai voltak-e azok a kövek, melyeket a templomépítéshez felhasználtak? S mennyi más középkori emlékünk pusztult itt el nem is a török hódoltság alatt, hanem a hódoltság utáni újjáépítő munkában, amint a Zichy-kastély
építéséhez sem használtak új építőanyagot, hanem az óbudai református templomhoz hasonlóan, a helyszínén kibányászott kőanyagból építették. Ennek tulajdonítható azután, hogy ma már azt sem tudjuk pontosan megállapítani, hol állott az a káptalani templom, amelyről Ranzanus annyi elragadtatással írt. Ha ennek ellenére mégis kísérletet teszek Óbuda középkori hely rajzának vázolására, ezt abban a reményben teszem, hogy az e célra felhasznált okleveles anyagot az ásatási eredmények mielőbb tökéletesíteni fogják. Reményemet pedig arra alapítom, hogy az új dunai híd felépítésével kapcsolatosan olyan átalakulások fognak bekövetkezni, amelyek középkori alapfalakat hozhatnak napfényre s ezek az alapfalak Óbuda most vázolandó középkori tervrajzát fogják teljesebbé tenni. Buda középkora kétségtelenül fényesebb volt Óbuda múltjánál, mert a királyi udvar székhelye mégis csak Buda volt s a magyar királynők nem tudtak a budaihoz hasonló környezetet teremteni székhelyük körül ; mindamellett sok olyan emléke volt a városnak, amelyek feltárása a magyar múlt megismerése szempontjából kívánatos.
A középkori Óbuda területének első határleírását II. Endre király 1212. évi oklevele tartalmazza, ez azonban nem Óbuda városa, hanem az óbudai káptalan földesúri fennhatósága alá tartozó terület határ leírása. Ezen a határleíráson nem könnyű eligazodni azért, mert hiányzik belőle a határ leírásokban szokásos égtáj megjelölés, csupán a hegyre felmenés és völgybe leereszkedés van megjelölve, aminek alapján már azért is bajos eligazodni, mert a hegynevek legnagyobb része nincs meg a későbbi oklevelekben. Pontosan lehet követni a határ-leírás első részét, amely egyezik az 1355. augusztus 26-i határleírással. Eszerint a kiindulópont 1212-ben az Óbuda és a hévizek közötti kerek kő volt, amely az 1355. augusztus 26-i határleírás szerint a Szent Jakab egyház felső végében a Budáról Óbudára vivő út mellett volt elhelyezve ; a Szent Jakab egyházról pedig tudjuk, hogy a margitszigeti ferencrendi kolostorral szemben a Duna túlsó partján állott. Innen egy szűk völgybe, illetőleg egy völgyszorosba ment át a határ (vádit ad crepidinem vallis), amit II. I,ajos király 1524. október 8-i oklevele is így értelmez (venissent ad vallem angustam, quam vallem littere exhibite crepidinem vallis dénommassent). Ez a szűk völgy, melyet az 1524. október 8-i oklevél szerint mindkét oldalról szőlők környeztek (in medio vinea-rum existentem), csupán a mai Szépvölgyiárok lehetett, mely később elvesztette völgy -szorosi jellegét. A völgyszorosból az Uzaház-hegye nevezetű helyre megy fel (ascendit) a határ, amely hely az 1355. augusztus 26-i oklevél szerint a völgyszorostól északra (ad partem septemtrionalem) terült el. Innen a Monyoróshegyhez és utóbb a Szamárkőhöz jut el, amely utóbbi az 1355. évi oklevélben a magas hegy csúcsaként (ad cacumen mon-tis excelsi) van megjelölve, a magas hegy csúcsát viszont az 1524. október 8-i oklevél azonosnak mondja a Monyoróshegy csúcsával (procedendo ad cacumen eiusdem montis Monoros, quem montem dicte litere montem excelsum nominant). Innen egy völgybe ereszkedik le a határ, amely völgyről az 1355. augusztus 26-i oklevél megállapítja, hogy a nevezett hegycsúcstól keletre esett (reflec-titur ad partem orientalem). Ebben a völgyben váltak külön az 1212. évi oklevélben foglalt káptalani terület és az 1355. augusztus 26-i oklevélben foglalt királynői városi terület határai, mert a királynői város határvonala a nevezett völgyön túli hegyhez vezet, a káptalani terület pedig ugyanazon völgyben két út között Werhard szántóföldjének a sarkához ért, s innen folytonosan felfelé haladva először a gercsei szőlőkhöz, aztán Gercse faluhoz (ad finem ville Gerchey) s végül egy likas kőhöz ért. A likas kőtől kezdve aztán a káptalani terület határa a Hegyes nevű hegy tövéhez ereszkedik le (descendit sub montem Hyges) s egy dombon áthaladva előbb egy úthoz, majd a Pilis nevű hegyhez ér (vádit ad montem, qui dicitur Pilishegy). Innen tovább leereszkedve (descendendo) eléri az esztergomi utat, ahol ismét találkozik a királynői városnak az 1355. augusztus 26-i oklevélben foglalt határvonalával. Az 1212. évi oklevél szerint ugyanis a káptalani terület határvonala az esztergomi útról a Tebeura nevű hegyre megy fel (ascendit), a királynői város határvonala pedig az 1355. évi oklevél szerint az esztergomi útról északra fordulva a Fenyőmái nevezetű hegyre megy fel, melynek északi lejtőjén terült el a Tebesere nevezetű hely, ahol Megyer község határa kezdődött, amint az 1212. évi oklevélben is itt van Megyer határa. Az 1212. évi oklevél azonban Megyeren kívül Pazandukkal is határosnak mondja a káptalani területet, ami a királynői város határleírásából azért hiányzik, mert a városi terület határvonala dél felé fordult, mielőtt Pazanduk határát elérte volna. Ezekből nyilvánvaló, hogy a káptalani terület és a királynői város északi határvonala az esztergomi úttól kezdve addig a pontig, ahol mindkettő Megyer határával érintkezett, teljesen összeesett. Ha tehát a káptalani terület határkijelölésében kétségek merülhetnek fel, azok kizárólag a nyugati határvonalra korlátozandók, ahol a hegynevek nem azonosíthatók a ma is fennálló hegyekkel. Ezt a bizonytalanságot csupán Gercse község helyének pontos kijelölésével lehetne mérsékelni, mert az 1212. évi határleírásban ez a község fontos szerepet tölt be. Ezidőszerint a hidegkúti határban álló templomromot tartják Gercse középkori templomának s ha ez a feltevés helytálló lenne, akkor a középkori Gercse község e templomrom körül lenne keresendő. Ez a feltevés azonban nem áll biztos alapokon, mert a nevezett templomrom Hidegkút középkori temploma is lehetett. A gercsei templom mellett szól Kneidinger András 1767. évi térképe (Mapparum cameralium nr. 830.), amelyen a mai Csúcshegy »mons Gercse« névvel van megjelölve, e hegy közelében kellett tehát Gercse községnek is állni, ami megfelel a nevezett templomrom helyének. Ezután is megoldatlan probléma marad azonban a Pilishegy, mely az 1212. évi határleírás szerint a Csúcshegy és az esztergomi út között állott, itt pedig olyan hegyet, melyre a Pilishegy elnevezés ráillenék, nem tudunk megjelölni.
A királynői város határait az 1355. augusztus 26-i oklevélben foglalt határleírás nyomán egész pontosan meg lehet állapítani, mert a határleírás kiinduló- és zárópontja minden vitán felül áll, a határ irányváltozásai pedig az egész eljárás folyamán fel vannak tüntetve. A kiindulópont a ferencrendiek margitszigeti kolostora, melynek maradványai ma is megvannak még. Innen nyugati irányban haladva a kolostorral szemben elvonuló völgybe (vádit ad crepidinem vallis) megy át a határ, amely völgy II. Lajos király 1524. október 8-i oklevelében völgyszorosnak van nevezve (venissent ad vallem angustam in medio vinearum existentem, quam vallem prescripte litere crepidinem vallis denomi-nassent), s egészen a völgyszoros végéig halad. Alig lehet kétséges, hogy itt csupán a Szépvölgyi árokról lehet szó s csupán arra nézve merülhetnek fel kétségek, hogy hol volt a völgyszoros vége, mert e tekintetben az idők folyamán történhettek változások. Az azonban kétségtelen, hogy a völgyszoros még a Pálvölgyi barlang előtt végetért, mert innen kezdve a völgy annyira kitágul, hogy nem nevezhető többé völgyszorosnak.
Az 1355. évi oklevél szerint a völgyszoros végénél északra fordult a határ s elérte az Uzaházhegye nevű helyet (ad locum, qui dicitur Uzahazhege). Ezt a helyet az 1524. évi oklevél hegynek mondja, ahova fel kellett menni a völgyszorosból (montem Uzahazhege apellatum ascendendo). Úgylátszik, hogy ez az Uzaházhegye a Mátyás-és Remetehegy közötti nyergen keresendő, ahonnan tovább is északi irányban haladt a határ
a Monyoróshegyiiek nevezett Remetehegyre, illetőleg a magas hegy csúcsára (ad cacumen montis excelsi), amelyet az 1524. évi oklevél azonosnak mond a Monyoróshegy csúcsával (ad cacumen eiusdem montis Monoros, quem montem dicte litere montem excelsum nomi-nant). A hegycsúcson keletre fordult a határ s a hegy keleti oldalán levő domborulatokon áthaladva ment tovább, míg a Fejéregyháza felé vezető nagy úthoz nem ért, amely nagy útról az 1524. évi oklevél megállapította, hogy szőlők között haladt (venissent ad viam magnam, que de medio ipsarum vinearum versus Albam Ecclesiam Virginis Gloriose protenditur), tehát nem lehetett magasan. Ezen a nagy úton vonult tovább a határ az esztergomi út azon pontjáig, ahol Pej éregyháza állott, t. i. a mai Perényi-út keleti torkolatáig.
Pej ér egyházánál ismét északi irányt vett a határ s az esztergomi út mentén, illetőleg az esztergomi út melletti szőlők alatti árok mentén vonult tovább mindaddig, míg az esztergomi úttól északra emelkedő hegyeket meg nem közelítette. Az esztergomi utat elhagyva a Fenyőmái nevezetű hegyre ment fel (tendit ad quendam montem Feneumal dictum), amely hegy minden valószínűség szerint azonos a mai Aranyheggyel, amely ma is a főváros határán belül áll. A nádor 1473. évi határmegállapító levele szerint e határvonalig állandóan északi irányban haladt tovább a hegy csúcsáig (ascendendo ad verticem ipsius montis), majd arról leszállva a Theberese nevű helyig jutott el (pervenit ad locum, qui dicitur Thebesere) s itt érintette Megyer határát. A Thebesere nevű helynél keletre fordult és eljutott a nagy réthez (ad latus cuiusdam prati magni), amely minden valószínűség szerint azonos a mai Mocsáros-dűlővel. Ezen a réten keleti irányban áthaladva a Szentlélekről elnevezett kórház malmához (molendinum Cruci-ferorum ecclesie Sancti Spiritus) jutott, amely minden valószínűség szerint a mai Rómaifürdő területén állott. A malomtól kezdve a hajdani római vízvezeték mentén (per murum dirutum) déli irányban vonul tovább és érintette a ferencrendieknek Fejér-egyházával szemben álló kőfalát, amely minden valószínűség szerint a vízvezetéki pillérek kőanyagából épült. A királynő majorja melletti utcán áthaladva s kerteken keresztülvágva a királynő vára melletti árokhoz ért a határ, amely szakaszról a nádor 1473. évi határmegállapító oklevelében azt olvassuk, hogy keleti irányú volt (inde decli-natur ad orientem). A határvonal utolsó szakasza a királynői vár előtti utcán ment tovább, amely keleti irányban a Dunához vitt s azon áthaladva a Margitsziget északi csúcsán állott vár romjai előtt végződött (juxta superiorem partem castri diruti termi -natur), tehát a királynői város egy darab Dunaszakaszt is magábazárt.
Knnek a határjárásnak az egyedüli kritikus pontja a mons excelsus, amelyet a Hármashatárheggyel szoktak azonosítani, holott ennek téves volta az 1524. évi oklevélből minden kétséget kizáróan megállapítható. A királynői város polgárai ugyanis valósággal a Hármashatárhegyig akarták kitolni városuk határait s ennek megfelelően magyarázták az 1355. évi oklevél idevonatkozó részét. Magyarázatuk szerint a határvonal a völgyszoros végénél nem hajlott el, hanem jö darabon (per bonum spácium) tovább ment a völgyben s csupán ezután jutott el az Uza-hazhele nevezetű helyhez (in locum quendam predialem), ahol hajdan a budai káptalan majorháza állott (antiquitus locum domus allodialis dicti capituli fuisse). Szerintük ettől a helytől a határ a szemben emelkedő köves hegy oldalán ment tovább s keletre fordulva elérte a messze kiemelkedő hegyet (ad ipsum montem ceteris eminentiorem), amelyet az 1355. évi oklevélben előforduló Monyorós-heggyel azonosítottak. Nyilvánvaló, hogy itt a.Kecskehegyről és Hármashatárhegyről van szó, amint az irodalom is rendesen így magyarázza az 1355. évi oklevélben előforduló mons excelsust. K magyarázat téves volta mellett tanúskodik, hogy az 1524. évi oklevél szerint a gercsei nemesek ellenmondással éltek s a Hármashatárhegyet maguknak követelték (eundem montem in propriis metis eiusdem posessionis Gerche adiacere allegando). De a határmegállapítással megbízott nádori és
országbírói ítélőmesterek sem adtak igazat az óbudai polgároknak, mert magyarázatukat nem találták indokoltnak.
A káptalani és a királynői városok közötti megkülönböztetés tisztán jogi természetű volt, mert földrajzilag a két város annyira összefüggött egymással, hogy az 1355. évi oklevél szerint a határvonal egy darabon kerteket szelt át (per ortos ad quoddam fossatum ante castrum), ezek a kertek pedig csupán a városon belül kereshetők. A királynői város I. Lajos király 1355. augusztus 26-i oklevelével önkormányzati jogot kapott (quam quidem opidi seu civitatis partem sic nobis cedentem civitatem reginalem fore constituimus), míg a káptalani város a káptalan földesúri fennhatósága alatt maradt. A hivatkozott oklevélben foglalt határleírás alapján különben arra lehet következtetni, hogy a káptalan kezén csupán a Duna melletti keskeny parti sáv maradt meg, mely a Margitsziget északi csúcsára húzott merőlegesben végződött. Fennek a területnek csupán egyetlen házsorát, illetőleg utcáját ismerjük, melyben a kanonokok és a káptalan jobbágyai laktak. A káptalan kezén maradt ezzel szemben a szőlőhegyek nagyobb része, melyek az esztergomi nagy úttól nyugatra terültek el és nagy értéket képviseltek. Fz magyarázza meg számunkra azt is, hogy az óbudaiak az Óbudával szomszédos Örs területén igyekeztek szőlőket szerezni, amely szőlők nem tartoztak a káptalan földesúri joghatósága alá.
A királynői város kiadványaiban nem mindig élt ezzel a címmel, mely a XV. század vége felé látszik állandósulni. Nyirkállói Tamás formuláskönyvében (Formulae solennes 323.1.) találtunk egy Mátyás korabeli év-nélküli oklevélszöveget, amelyben az óbudai királynői és káptalani város lakosai külön vannak felemlítve (populis et incolis V. Budensis reginali et capitulari civitatibus). Perényi Imre nádor 1510. február 24-én kelt oklevelében (Capsa Budensis II. fasc. 1. nr. 21.) az óbudai tanács tagjairól azt olvassuk, hogy a királynői város polgárai voltak (cives civitatis reginalis Bude Veteris), s 1521. december" 20-i oklevelükben maguk is így nevezik magukat (iurati cives civitatis regi-nalis Weteris Budensis). A váci káptalan 1528. június 15-i oklevelében pedig (Capsa Budensis II. fasc. 2. nr. 21.) egész sereg olyau királynői jobbágy neve van felsorolva, akik Óbudán laktak (iobbagiones domine Marie regine liuius regni Hungarie in civitate Bude Weteris comorantes), ami csupán a királynői városra értelmezhető. Óbuda virágkora különben I. Lajos király uralkodása idejére esett, amikor is az uralkodó anyja állandóan itt lakott s az itteni klarissza kolostor a legelőkelőbb családok leányait fogadta be. Második virágkora pedig Mátyás király uralkodásával kapcsolatos, amikor Szilágyi Erzsébet lakóhelyéül szolgált, ki az ottani vár mellé kápolnát is építtetett. Ranzanus Óbuda hanyatlásának okát abban jelölte meg, hogy lakossága az idők folyamán a jobban védhető budai várba költözött át (commigraverunt ad locum, qui Ulis est visus natura munitior). Ez elbeszélés hitelessége mellett látszik tanúskodni Nyirkállói Tamás formulásköny-vének egy évnélküli oklevélszövege, melyben Mátyás király az óbudai bíró és esküdt polgárok kérésére elrendelte, hogy az Óbudára költöző jobbágyokat senki se gátolja tervük megvalósításában (Formulae solennes 286— 87. 11.). Ebből nem csupán az következik, hogy jobbágyok akartak Óbudáira költözni, hanem egyszersmind az is, hogy a lakosság száma valamely okból megfogyatkozott, s szükségessé vált annak beköltözés útján leendő szaporítása. A népszám csökkenésének pedig aligha lehetett az oka ellenséges pusztítás vagy elemi csapás, mert ezt a hivatkozott oklevélszöveg nem hagyta volna említés nélkül. Nem marad tehát más hátra, mint a budai várba költözés valódiságát elfogadni, amit az is támogatni látszik, hogy Buda lakossága ebben az időszakban szemmellát -hatóan megmagyarosodott.
Az óbudai lakosság elköltözése mellett látszik tanúskodni a hivatkozott formulas könyv másik évnélküli oklevélszövege is, amely szerint az óbudai határon belül új szőlőket telepítők 12, az elhagyott szőlőket felújítók pedig 8 évi mentességet kaptak a hegyvám és a bortized fizetése alól. Ezt
a mentességet a budavári, budaalsóvárosí és felhévízi lakosokon kívül az óbudai királynői és káptalani város lakosai számára is biztosította az oklevél, ami szintén arra látszik mutatni, hogy a lakosság száma megfogyott s a szőlőművelés hanyatlásnak indult. Az elköltözés következtében a régi polgári lakosság lassanként elpusztult s újabb jobbágynépesség jött a helyére, ezért mondotta Ranzanus Óbudát teljesen falusi jellegű telepedésnek s csodálkozott a szép káptalani templomon és klarissza-kolostoron, amelyek semmiképen sem illettek belé a falusi környezetbe.
Mint falusi jellegű telepedésnek (vicatim hodie habitatur) nem lehetett annyi utcája, hogy szükség lett volna ezeknek nevekkel való megjelölésére. Mindössze két névvel megjelölt óbudai utcáról tudunk, melyek egyike a káptalani templom, másika pedig a kla-rissza-kolostor közelében terült el. A káptalani sor (series, ordo domorum canoni-calium, series capitularis) elnevezés nem úgy értelmezendő, hogy itt csupán kanonoki lakásul szolgáló házak állottak, mert okleveles bizonyítékaink vannak rá, hogy itt káptalani jobbágyok is laktak. A káptalani sort Dunautcának is nevezték, amint az az 1517. november 11-i oklevélben (piatea Dwna wcza) olvasható. A káptalani sor elnevezés 1510. február 24-i, 1514. február 6-i és 1518. április 24-i oklevelekben fordul elő s a káptalani város legjelentősebb, talán egyetlen utcája volt. A klarissza-kolostor közelében terült el a Kovács-utca (vicus Kualchulcha), amely 1345. október 27-i (MODL 3786), és 1359. május 1-i oklevelekben szerepel. Ugyancsak a klarissza-kolostor közelében volt egy házsor, melyben az 1475. december 18-i oklevél szerint (MODI, 17.747) a klarisz-szák magtárai (ordo sessionum seu domorum novstrarum apotecalium) állottak, ami szintén nem úgy értelmezendő, hogy ebben az utcában kizárólag csak magtárak voltak, hanem egyszerűen azt a házsort jelenti, amelyben a magtárak állottak. Voltak azonban névtelen utcái is Óbudának, amelyek közül az 1355. uagusztus 26-i oklevélben kettő is előfordul. Az egyik Óbuda északi részében

Oldal: Óbuda és környéke a középkorban
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat