Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

2011.I.8.

Ismét hűséges társammal vágtunk neki a Tavan földeknek, és ez a kirándulásunk sem volt hiábavaló. Erre mondta azt a terület régészeti felügyelője: bármerre indulunk Pomázról régészeti leletekbe, botlunk. Az év első kirándulása is hozott pár hosszú és bemért falat és vélhetően egy templom egykori helyét.

kiralyifeher_393.jpg

A hó is segítségünkre van, és tökéletesen kirajzolja a falakat a föld alatt. Még én is meglepődtem a látványtól és a biztonság kedvéért bemértem, ezek bizony falak!



2011. I. 26.


Ma olyan dokumentumot olvastam, amit több mint 28 éve olvastam még gyerekkoromban, amikor az Árpádkori településekről tanultunk a Pilissel kapcsolatban.. Gyerekként ez a rész maradt meg bennem leginkább:

Sashegyi Sándor

 Pomáz Fehérhegy

Részletek.

Ha a dombhátnak a felszínét vizsgáljuk annak felső már lepusztuló részén erősen fehér, meszes emberi csont maradványokat találunk. A földtulajdonosok egybehangzó elbeszélése szerint itt csillag alakban vannak a csontvázak és a fejrésznél nagy kövek, fekszenek.

1944 évben vettem tudomást, hogy Farkas Ferenc gazdálkodó forgatja a szőlőjét. Sajnos azonban, már amikor odamentem be is fejezte a forgatást. A szőlőkarókon összetört koponyaroncsok voltak felaggatva. Elbeszélése szerint a földnek felső részét évekkel ez előtt forgatta, ott is csontvázak kerültek felszínre.

Érdekes volt ekkora időtávlatból ismét olvasni ezeket, a sorokat. Akkor ezt az írást két kirándulás közt olvastatták velünk a szakkörön és már alig vártam a hétvégét, hogy ismét kiránduljunk.

***

2011. Mars isten hava 14 napja.

FEHÉREGYHÁZA KIRÁNDULÁS

Az Óbudai Fehéregyháza-Székesfehérvár városfalainak megtekintése, a város kiterjedése és a terület bejárása. Cserépgyűjtés a PMM számára a bizonyítás végett.

Fényképek hamarosan....



Ókeresztény sírkamra?

A járatrendszer elejébe csúsztam bele derékig, nem figyeltem hová lépek annyira lefoglalt az ősrégi kőfalak és a ráépülő újkori számozott téglák összességének látványa.

kiralyifeher_316.jpg

Az eredmény meglepő volt. CaO, azaz kálcium-oxid. Ezt a festéket az ókorban használták. Néha még napjainkban is használják igaz, de nem kazeinnel, vagyis ez pontatlan megfogalmazás, festékekben nem én vagyok a szakértő, inkább azt mondanám, hogy egy módosított összetevőjű kazeint használnak napjainkban. Ez egy magas fehérjetartalmú anyag melyet a festék alá kentek hogy a mész feltapadjon, esetenként tej, vagy tojás kivonat volt. Kisebb falukban, ahol oltár, vagy Mária szobor található a falban, ugyanazt az anyagot fellelhetjük. Elsősorban régebbi kazamaták díszítésénél is használták. Nálunk különösen jellemző szokás volt. A kormeghatározás sajnos lehetetlen. Csak tippelni tudnék. Első fogásra a darabok csak úgy szétpattantak az egyszerű érintéstől, így vagy azt lehet mondani hogy friss az agyag miatt, vagy pedig hihetetlenül öreg, és nagyjából a 900-as évek magasságában gondolkodnék.ui: 275-ös kép ahogy mellettem a történész kolléga mondja, egy átjáró, vagy egy temetkezési kamra, több kép kellene róla. Kazamatának tűnik, ugyanilyenben voltunk a ........... csak az két irányú volt, illetve középen ágazott el szintén egy kamrába. Ez a boltív alatt Én 90%-ra mondom hogy sír. Agyaggal tapasztották be, lecsiszolták, és lehordták fehér mésszel. Ilyenből többet is láttam ezelőtt. Gondolom ezelőtt bebetonozták, mert azt hitték, hogy kegyhely tartó, vagy egy kisebb emlékmű, most pedig vagy az idő vas foga tépi a bejáratot vagy pedig egy jó képességű veri szét egy marha nagy csákánnyal. Nincs az agyag lépcsősen felhordva? A felszín alatt és oldalt ki kell, hogy csúcsosodjon, mint egy nagy ajtó. Földfelszíntől 10cm. Faltól 5 cm-re vakolták amivel mi találkoztunk. Belső részében pedig boltív. De úgy néz ki mintha folytatódna befelé a boltív. Ezek csak tippek. De szerintem az.                                 

    A Pécsi ókeresztény sírkamra                                                                    

pecsokeresztenysirkamra.jpg

A Pilisi sírkamra

kiralyifeher_289.jpg

Hasonlítsuk össze a Pécsi ókeresztény sírkamrával                                       

A terület régészeti vezetője nem nézte meg a terepen, mert szerinte újkori. Gondolom képek alapján a tégla lefalazásból ítélte meg a korát. Elszomorító…

Kedves olvasó, ha ön szerint is hasonló a két kamra és talán igazunk lehet nyomjon egy, tetszik, gombot vagy ossza meg facebook-on.

kiralyifeher_289.jpg

Ajtószerű mészkővel festett boltíves bemélyedés a kazamata végében.

kiralyifeher_306.jpg

A kazamatarendszer mostani kijárata









A Titokzatos Pomázi kő.

Gábor hívta fel rá figyelmünket, aki ezután éjjel még aludni sem tudott, érezte itt egy nem mindennapi motívumról van szó.A  művészettörténész szerint ősi kezdetleges MAGYAR anyaisten szimbólum.

pomaziko1.jpg


Ez a lelet is azt bizonyítja: az ősi Acinco- a kelták fővárosa található ezen a helyen.

pomaziko.jpg

Ezt a szimbólumot a Tarim medencében szintén megtalálták, lásd Michelangelo Naddeo kutatásait




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 280
Tegnapi: 163
Heti: 1 037
Havi: 2 937
Össz.: 1 808 864

Látogatottság növelés
Oldal: Naplo/Blog.4
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »