A szentkereszti páloskolostor
a Pilisben

Irta: Sashegyi Sándor

A Szentkeresztről nevezett pilisi pálos-kolostor alapításáról csak annyit mondanak krónikáink, hogy IV. Béla király uralkodása alatt, 1250-ben a pilisi remeték megkezdték kolostoruknak és kis templomuknak építését a remetebarlang közelében. Ezután hosszú ideig hallgatnak a krónikák a pilisi pálosokról. Hogy hogyan jutottak a remeték ahhoz a területhez, hová a  Szentkeresztről nevezett kolostorukat építették, arról nem szólnak s csak az egybevetett XIII. századi történeti és birtokviszonyi helyzetből lehetséges erre nézve következtetéseket levonnunk. Mint már a II. évf. 3. számú Fehér Barát-ban megjelent cikkemben említettem, a Szentkeresztről nevezett pálos-kolostor és a hármas remetebarlang a pilisi királyi birtoktesten feküdt, Pilis erdeinek mélyén s az csakis királyi, vagy királynői adomány útján jutott a pálosrend birtokába. Ez azért is valószínűnek látszik, mert ezen időkben a szomszédos birtoktesten (Szántón) lévő pilisi apátság, vagyis a cisztercita-rend birtokainak újbóli megerősítését kérte IV. Béla királytól s ugyanúgy az óbudai káptalan is. Tehát a pereskedések s egyéb birtokviszályoknak elkerülése végett kellett az ősi birtoknak határait biztosítani, mert a birtokok szomszédságában új királyi, vagy királynői birtokadományról volt szó, vagyis a szentkereszti páloskolostorhoz tartozó olyan földekről, melyek a pálosoknak jövedelműi szolgáltak. Hogy tisztább képet kaphassunk a XIII. századi birtokviszonyokról a szóban forgó kerületen, újra hivatkoznom kell Békefi Rémig dr. : A Pilisi Apátság birtokviszonyait tárgyaló fejezetére, amiből kiviláglik, hogy Szántó falu a környező területtel egyetemben keletre á Melyi, vagyis a Pilis-patakig terjedt s délre egészen Boronig, a mai Csobánka határáig húzódott le a cisztercita-rendnek királyi adóhiányokból szerzett birtoka. A Melyi, vagyis a Pilis-patak túlsó felén levő terület, vagyis a Pilis-patak völgye, keletre a környező első hegykoszorúig, délre pedig Pomáz—Csobánka, vagyis Boron határáig a pálosrend királyi adománya volt s így szomszédos a pilisi apátság, vagyis a ciszterciek és egyes helyeken az óbudai káptalan birtoktestével. Hogy északra és keletre meddig terjfedt a pálosok birtoka, egyelőre még nem tudjuk, mert ezen birtokadományról okmány nem maradt fenn. De ha. a környező területnek fekvését ismerjük, a szóban forgó birtoktestet nem lesz nehéz meghatároznunk (lásd az í. sz. ábrát).

A Pilisszentkereszti Páloskolostor vidéke.

A pálosok birtokterülete így az egész Pilis-patak völgyére vonatkozhatott, mely felett uralkodó 247 m magas dombháton állott a pilisi első páloskolostor, vagyis a Szentkeresztről nevezett pálosmonostor, mely a Rend első anyakolostoraként szerepel 1304. esztendeig, B. Özséb, B. Benedek és B. István rendfőnöksége alatt. Semmi közelebbi adatnak birtokában nem vagyunk arra nézve sem, hogy a szentkereszti pálos-kolostort hogyan építették, csak a területen fölfedezhető rom-emlékek vonulata nyújt erre nézve némi képet. Vizsgálati ásatásaim folyamán a kolostor kis templomának falai kerültek napfényre (lásd a 2. sz. ábrát).

A Holdvilágárok alatti Pálos templom alaprajza

2. ábra. A pilisszentkereszti pálos templomromok alapfalai. (A helyszíni felméréseket Kiss Sándor okl. építészmérnök végezte.)

A kis templom román stílben épült s építésének ideje a XIII. század közepére tehető. Ezt igazolják az ásatások alkalmával előkerült cserépedény-töredékeknek darabjai is. A kis templom falai trahit-tufa faragott kvadrát kőkockákból épültek, szentélyének félköre, ápszisa meglehetősen elpusztult. A kolostor keleti felében lévő részek falmaradványai teljesen hiányoznak s a terület e része ma szántónak van használva. Itt gróf Teleky József földmunkásai vízvezetékcsődarabokra akadtak szántás közben. Ez pedig igazolni látszik azt a föltevést, hogy a szomszédos hegynek kitűnő forrásvizét, a szalabasinait,
vezették le vele a kolostorhoz. Minden bizonnyal
a majd itt folyó ásatási, vagyis feltárási munkálatok
sok meglepetéssel fognak szolgálni. Az 1927—1928-as évek folyamán e romemlékeket vélték a pilisi apátság cisztercitamonostorának, de teljesen helytelenül. A pilisi
apátság cisztercita templomát, mint ahogy tudjuk,
díszesen s több ízben is átépítették s nagyságára
nézve a reimsi székesegyház nagyságával vetekedett s nem csupán a Rend részére szolgált. Már ez az adat is kellően igazolja azt, hogy a fent tárgyalt rom-emlékek semmiesetre sem lehettek ciszterciták monostora és temploma.
De kellően igazolják a még meglévő okmányok is azt, hogy a pilisi apátság a Pilishegy délkeleti lábánál állott. így tehát a mai Pilisszentkereszt község közvetlen közelében lévő jelenleg Klastrom-romok néven ismeretes rom-emlékek föltétlenül a pilisi apátság, vagyis a ciszterciták kolostorának és templomának rom-emlékei. E helyütt
valóban díszesen faragott kövekre akadtak már
több ízben. (L.: Békefi Rémig dr. : A pilisi apátság
története I—II. kk.)

A Szentkeresztről elnevezett pálos-kolostor rom-emléke azonban a legegyszerűbb építkezés jegyeit viseli magán, ott eddig díszesen faragott kövek nem kerültek elő, csupán egyszerű párkányköveknek jutottam birtokába és szinténegyszerű oszlopfő-töredékekre akadtam, melyek a XIII. századból valók. De maga a kis templom mérete is kellő bizonyságul szolgál arra nézve, hogy a kolostor részére épült az csupán és nem a világiak részére. A pilisi erdők rengetegében remeterendként húzódtak meg a pálosok, tehát nem volt szükségük nagyobb templomra. A Szentkeresztről elnevezett pálos-kolostor a Lam, Tornyos-,Hárs-, Morgó-, Dobogó-, Pilis-, Hosszú-, Kevély-, Csúcs- és Oszolyhegyekkel koszorúzta völgyben, a Pilis-patak völgyében állott, a völgy közepetáján levő 247 m magas dombháton s nem a mai Pilisszentkereszt község szomszédságában. A pálos rom-emlékektől délkeletre fekszik Pomáz, 8 km-re a Pilis kapujában. Csobánka,hajdan Berény, latinosan Boron, délre fekszik tőle 4 km-re az Oszolyhegy égnek meredő sziklái alatt. Pilisszántó 4 km távolságra van tőle nyugatra, de a határként szereplő Melyi-, vagyis Pilis-patak, csak 1 km távolságra esik, tehátegészen szomszédságnak vehető. A pilisi apátság, vagyis a ciszterciek rom-emléke, a mai Pilisszentkereszt, a Pilishegy délkeleti lábánál, 5 km távolságra van tőle. Pilisszentkereszt község csak a XVIII—XIX. századok folyamán kezd települési hely lenni s épületei legnagyobb részben a pilisi apátság romjaiból épülnek. (L. : Szűcs Gyula: Pilisszentkereszt.) 1304-ben Lőrinc rendfőnöksége alatt azonban a pilisi anyakolostor, a Szentkeresztről nevezett,elveszítette jelentőségét, mert új anyakolostor épült Budához közel, a mai Hűvösvölgyben, Szent Lőrinc tiszteletére. Ettől az időtől fogva ez az új kolostor lett a pálosrend vezetőhelye a török hódoltság koráig.

1526 után a budakörnyéki kolostorok elpusztultak, részben a töröktől, de a hitújítás is nagy károkat okozott a Rendnek. A kolostorok felperzselve, kifosztva s teljesen elpusztítva, elhagyatottan álltak a néptelenné vált Pilis vidékén, új földesurak birtokába kerültek az ősi pálos-javadalmak, első ízben a Wattay-családnak kezére jutott, még a török hódoltság ideje alatt. A Wattayak csak ezidőben ismeretesek Pilis vidékén s mint török adószedők
szerepelnek Pest-Pilis megyében. (L.: Salamon Ferenc: Magyarország a török hódoltság korában.) A török hódoltság után a pálosok birtokának egy része a Szentkeresztről nevezett pálos-romokkal egyetemben a Podmaniczkyek kezére került, majd gróf Teleky József úr birtokába ment át a mai napig. A rom-emlékek parlagon
hevernek s állandó pusztulásnak vannak kitéve s csak a pálosok barátainak országos mozgalmával és áldozatkészségével menthetők meg ezek az ősi, nagy, magyar kultúrát hirdető emlékeink !

Sashegyi Sándor

A pilisszentkereszti páloskolostor Újabb adatok a hely meghatározására

1184-ben III. Béla király engedélyével Pilisen Franciaországból jött cisztercita szerzetesek telepedtek le. A szóbanforgó szerzetesrend kolostorának még fellelhető romemlékét a mai Pilisszentkereszt
szomszédságában a Pilis-hegy keleti lábánál találjuk meg, igen elpusztult állapotban. (Lásd a mellékelt térképet.) A fent említetteknek igazolásául szolgáljon az alábbiakban összefoglalt tanulmányom.
A pilisi apátság területé és annak környéke a XlII-ik századi okleveles adatok szerint a SZENTE nemzetség tulajdonát képezte. Egy 1229-ben kelt oklevél szerint a Szente nemzetség birtokügyben perben állt a pilisi cisztercita apátsággal. (Lásd: Bártfai Sz. L. Pest m. tört. oki. emlékei 436. —Knauz II. 474.) A tatárdúlásig ezen birtokügy nem nyert befejezést,'
sőt azután is csak 1291-ben kelt oklevélből értesülünk arról, hogy a nemzetség vitás és peres ügye még mindig elintézés nélkül áll. Ugyanis
1291-ben a Szente-Mágocs nemzetség rokonsága jogot tart a pilisi cisztercita kolostor kegyuraságára, s ezzel kapcsolatosan a Szente-Mágocs nemzetség még élő tagjai a Szabolcs-Zempléni ágat bízta
meg a Pilisi birtoknak visszaszerzésével. (Lásd: Hazai okmánytár VI. 374. — Knauz II. 474. —Kölcsey Dezső. Szente-Mágocs nemzetség 18.)
Hogy a továbbiakban ismertetett adatoknak tisztá képét kapjuk, vissza kell tekintenünk a Szente nemzetség eredetére és annak ismertetésére
kell súlyt fektetnünk. A Szente-Mágocs nemzetség az árpádkori honfoglaló onogur törzsnek egyik családjából, a Kala- inoktól ered. Kalan, a mai értelemben maradékot jelent. A Kalanoknak Pilisen még a XlII-ik században is vannak birtokai. Szente, a keleti irán-perzsa
nyelven Cempte Szentet jelent. Mágocs, a kaldeai mágussal egyenlő, bölcset, vagy papot jelent s a hunfajta ősvallásból VIII—IX. századból származik. (A fentiekre nézve lásd: Kölesei Dezső. Szente-Mágocs nemzetség. Pörle Vilmos. Napkeletről. 150.Nagy Géza. Árpádkori személynevek Turul IX.) A Szente-család az Árpádházi királyok alatt, i
még a XII-ik században mint királyi kincstárnok szerepelt és mint királyi főnemesek voltak ismeretesek, amelyről címerük is tanúságot tesz. (Lásd- Magy. Tört. Életrajzok. Alsáni Bálint bíbornok.) Az 1241—42. évi tatárdúlás alatt a szóbanforgó Szenték elpusztulhattak. A pilisi birtokon lévő udvarházak hasonló sorsra jutottak. A XlII-ik században a Szente-Mágocs nemzetség egy ágát Horvátországban találjuk, kik az ottani birtokukon lévő Alsáni várról Alsáni nevet vettek fel. (Lásd
ugyanott, mint fent.) Ha összegezzük az eddig ismerteiteket, tiszta
képet kapunk a Szente-Mágocs nemzetség pilisi szerepléséről és annak ottlévő ősi birtokairól. 1184-ben III. Béla király valamilyen oknál
fogva jónak látta a cisztercita szerzeteseket éppen a Pilisen s ott a Szente nemzetség birtokain letelepíteni. Valószínűnek látszik, hogy egyházi érdekek tették ezt szükségessé. Ha számolunk azzal, hogy
ugyanezen terület közelében egy nagy magyar ősvallású kultikus hely állt fenn még ebben az időben. (Feltáratott az Orsz. Tört. Múzeum vezetése mellett.) Nem fogunk hát csodálkozni a szóbanforgó rend letelepítésén. Valószínű azonban az is, hogy a Szente-Mágocs nemzetség ezen időben élő tagjai is az ős mágyar vallás hívei lehettek s ezért történt meg a szóbanforgó nemzetség birtokainak elkobzása, mert csak erről beszélhetünk akkor, amikor az apátság alapításáról tesznek tanúságot az okleveles adatok. Nem lepődhetünk meg a fenti feltevésen akkor, ha a jóval kécsőbbi, pl. Kún László idejében fentálló vallási viszonyokat ismerjük. Kún László király az adatok szerint, Pilisen pogány áldozatot mutatott be az ősi kultikus helyen ! De kövessük csak az adatokat tovább. Egy 1187. évi adat arra enged következtetni,
hogy III. Béla király által alapított pilisi apátság a kívánt követelményeknek nem tudott megfelelni és az ősvallás követői veszélyeztették az idegenből jött szerzeteseket és életük sem volt valószínű biztonságban. Csak ennek tudható be, hogy 1187- ben III. Béla király a keresztesek kezére bocsátotta a pilisi erdőket. A kényes helyzetet a rendi szerzetesség és az ősvallást követők között kiváltképpen az idézhette elő, hogy a hittérítői tevékenységet idegen
nyelvű szerzetesek végezték még ekkor is. Pilis rengetegeit pedig meg kellett tisztítani á pogányoknak nevezett magyaroktól, mert várható volt
Frídrich német császár látogatása a magyar király udvarában. Ez be is következett 1189-ben, amikor III. Béla király a keresztes hadakat vezető Fridrich császárt Esztergomban fogadta, majd Etczelburgba kísérte, vagyis a királyi székhelyre. (A mai Pomáz helyén keresendő.) Fridrich császár a királyi lakóhelyet, Etczelburgot Urbs-nak nevezte, vagyis városnak. (Lásd : Arnold Krónika L. IV. c. 8.) Az 1335. évi Buda határjárási oklevelében szintén hasonlóképen találjuk a város elnevezését, vagyis Urbs-nak. (Lásd : Fejér C. D. III. 120.) 1187-ben a Szentföldről visszatérő követeket a király szintén Etczelburgban fogadta. (Lásd: Scriptores rerum Austriacarum. V. K. 40.) Helyesen írja Salamon Ferenc, — Buda és annak környéke a tatárdúlás előtt királyi birtok volt.
(Lásd: Salamon F. Budápest története.) Erre enged utalni azon okleveles adat is, mely szerint 1196-ban a Szentendrén készült hajók után a királynak tartoztak adót fizetni. (Lásd:. Fejér C. D. I. 2. — II. 302. — VIII. 7. 121.) Azonban Pilisen mégsem pusztult ki a Szente- Mágocs nemzetség teljesen, csupán vagyonuktól fosztathattak meg, erre enged következtetni egy 1201-ben kelt oklevél, mely szerint a Szente-Mágocs
nemzetség Péter fia Péter, Detrich udvarikáplán jelenlétében 5 budai márkát adósság fejében befizet. (Lásd : Kölesei D. Szent-Mágocs nemzetség.) Mielőtt tovább mennék az adatok felsorolásában, rá kell mutatnom III. Béla király halála utáni történtekre, melyek Imre király idejében játszódtak le. Imre királynak, mint ismeretes, állandó harcai
voltak testvérével, Endrével, a korona birtoklása végett. Ezenkívül nemcsak itthon, de az ország határán kívül is sok háborúskodást és harcot kellett vívnia a mindjobban elharapódzó pogány vallás ellen. Ennek tulajdonítható azon adománya is többek között, hogy Budát és annak környékét a Budai káptalannak adományozta, vagyis ezen
területnek joghatóságát és tizedadóját a "bíráskodással
együtt. Nem nehéz kitalálni, mi indította Imre királyt arra, hogy ezen adományát az egyházzal szemben tegye. Buda környéke az ősmagyar
vallás híveivel volt tele és minden adott helyzetben a keresztény egyház veszélyeztetését követték el. így jónak látta Imre király e veszélyeztetett területről gondoskodni. A fentiekre nézve szolgáljon
igazságul az 1212. évi határjáró oklevél. A főurak tanácsára II. Endre király a Budai káptalannak még Imre király által adományozott javakat
elvette. Azonban valószínű, hogy neje Gertrúd királyné és testvéreinek befolyása áltál, Henrich isztriai őrgróf és Ekbert bambergi püspök tanácsára 1212-ben a megcsonkított budai káptalan joghatóságát II. Endre király visszaállíttatta. Nevezetesen Buda területén a bíráskodási jogot a vásárvám és szőlődézsma szedésének jogát. Ez alkalommal
királyi hites emberrel, Marcellus comes vezetése mellett körüljárták a budai káptalan szóbanforgó területét, annak határát. (Lásd: Fejér C. D.
III. 118—121.) Ezen oklevél első esetben a budai királyi palotáról
beszél. Majd a budai prépost bírói joghatóságáról tesz említést, — ezen bírói joghatóság alá tartoznak Buda és környékén a királyi palota őrei és a budai lakosok. Az uralkodó rendelkezései ugyanolyan értelemben a főpapok és főurak szolgáira is kiterjedtek. A szóbanforgó joghatósággal rendelkező terület a határjárás szerint a Szente-Mágocs nemzetség
birtoktestére, vagyis a pilisi cisztercita apátság részére nem terjedt ki, amint látjuk a mellékelt határjárást feltüntető térképen. Azonban kiterjedt a pilisi hegyvidék erdőség azon területére, hol a már említett nagy ősmagyar kultikus hely volt. Vagyis a jelen Pomáz mellett lévő Holdvilág árokra. • " II. Endre király ezen, de hasonló rendelkezése
az ősi vallást követők között lázadást szított: Erre enged következtetni az 1213-ban bekövetkezett azon gyilkosság is, mely Pilisen vadászat alkalmával II. Endre király neje, Gertrúd és annak környezetéhez
tartozó főpapok és főurak személye ellen történt. Gertrúd királyné a pilisi vadászkastélyban mulatozott Vendégei Lipót herceg «és a királyné
fivére Berthold érsek és több egyházi és világi fő úr társaságában. A mulatozó társaságot szeptember 28-án éjjel az elégedetlenek, élükön Györefia Péter csanádi ispán, továbbá Simon, Bánk nádor Veje, egy másik Simon a Kácsik nemzetségből fegyveresen megtámadták és a királynéra törtek, legyilkolták, több főurat és főpapot is.és Berthold érsek és Lipót herceg az éj leple alatt elmenekültek.

    Régészeti tanulmányok Pest megyéből, részletek.

                   Egy középkori kulturális központ a Pilisben

Esztergomban a műhely korábban elkezdett építkezést folytatott, nemzedékek óta kialakult hagyományhoz alkalmazkodott, részben az ott régebben működő kőfaragókkal is együttműködött, Pilisen és Kalocsán viszont eddigi ismereteink szerint e modern mesterek magukban dolgoztak, nem kényszerültek kompromisszumokra. Tervezőkészségük kiemelkedő lehetett. Esztergomban kis méretei ellenére is bonyolult struktúrájú kápolnát terveztek, Kalocsán a primátusért versengő érsek igényeit szentélykör ülj árós-kápolnakoszorús katedrális-tervvel elégítették ki, s Pilisen is megfeleltek a ciszterci rendi normának. Ezeket a terveket nyilvánvalóan — Villard de Honnecourt vázlatkönyvének kifejezésével — invenerunt, nem kell feltételeznünk, hogy rendi mesterek lettek volna. Ellenkezőleg, a két királyi építkezés s a királyi család tagjának kalocsai épülete bizonyítja, hogy az udvar szolgálatában álltak. Esztergomban feltehető, hogy 1198 után az építkezés irányítása az érsek kezébe került.

                                A Pilisi Monostor   feltárása

Ugyanekkor azonban másik királyi vállalkozással is számolnunk kell, Óbudán, a királyi vár építésével, amelynek összefüggésben kellett állnia az esztergomi palota feladásával, s amelyre nézve Kumorovitz Bernát 1212-es terminus ante quemet igazolt. Erre az időre a nemzeti múzeumbeli, állatfejes fejezettöredéken kívül csak néhánjr, 1916-ban Lux Kálmán által reprodukált, s azóta elveszett faragvány-töredék datálható, míg az épületmaradványok többsége a későbbi királynéi várnak a XÍII. század második negyedében emelt épületéből való.

                                                  Alaprajz

Alba Regalis képek hátterében a hegyoldalban lévő Szentkereszt Monostor

                                Ugyanaz a műholdas képen

Kumorovitz Bernát a királyi székhelynek Óbudára való áthelyezésében a főváros kialakulásának első lépését látta, s igazolta, hogy — először Rogerius mester szóhasználatában, 1241-re vonatkozóan — a korban is medium regni néven említették ezt a központot. Esztergom, Pilis és Óbuda összefüggését egyrészt a régi és az új királyi székhely, másrészt a dinasztia birtokain alakult vármegyében alapított ciszterci monostor teszi érthetővé. Ez összefüggések világítják meg az itt kialakult művészeti gyakorlat központi jellegét is. A továbbiakban „az ország közepe" művészeti központ szerepének megvilágítására teszek néhány megjegyzést.
Az építészeti ornamentikában megfigyelhető, a formák keményebbé, kompaktabbá válásában megnyilvánuló folyamat párhuzama a figurális szobrászatban is fellelhető, pl. Esztergom mindig igen érzékenyen, elevenen mintázott korai gótikus részletei és a keményen stilizált, hieratikus kalocsai királyfej között. A királyfej kalocsai eredetét Dercsényi Dezső 1957-ben kétségbe vonta/1 arra hivatkozva, hogy éppúgy kerülhetett Óbudáról, középkori és római eredetű építőanyagok szállítmányaival, a XVIII. században Kalocsára, mint a ma egybehangzóan az óbudai Szent Péter-prépostságból származtatott, nemzeti múzeumbeli dombormű, a helyzet a valóságban még bonyolultabb: a kalocsai II. székesegyházból származó, ma a Nemzeti Galériában őrzött korai gótikus keménymészkő-tagozatok ugyanis római faragványokból készültek. Egyikük (2. kép) hátoldalán (3. kép) a Legio II adiutrixra vonatkozó felirat töredéke utal Aquia-cumra.6 Egy másiknak a fedőlapján lefaragott leveles fríz fut,7 olyan, amilyennek még egy töredéke ismeretes — ugyancsak gótikus építészeti tagozaton8 (4. kép) — Kalocsáról, így tehát ez sem az I. székesegyház maradványa, hanem minden bizonnyal a XIII. századi kalocsai építkezésnél felhasznált római faragvány. Ugyanígy, egy jelentős késő római monumentális épület fríze lehetett a Budáról, a Petermann bíró utcából, illetve az óbudai Kórház utcából származó töredék.9 Tehát nemcsak a XVIII. században, hanem már a XIII. század elején is kerülhettek faragványok Óbudáról Kalocsára, két okból is: ,,az ország közepén" működő kőfaragóműhely éppúgy előnyös lehetett Bertold érsek számára, mint a folyamon lefelé vezető vízi út.

Oldal: Pilisi Apátság-Medium Regni
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat