ÓBUDA HELYRAJZA A HÓDOLTSÁG VÉGÉTŐL A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉIG

Óbuda Budapestnek az a városrésze, amely - ha megszakításokkal is - csaknem kétezer éves városi múltra tekinthet vissza, de amely a legváltozatosabb sorsfordulók után jutott el mai arculatának kialakulásáig. A római hódítás után helytartói székhely, virágzó városi élet szintere; a népvándorlás korában romváros, ahol azonban az élet talán nem szűnt meg teljesen; a honfoglalás után a fejedelmi, majd királyi szálláshelyek egyike, Buda néven az ország egyik fontos városa, káptalani székhely; Uj-Budának a XIII. század derekán történt megalapítása óta Ó-Buda, a XIV. század közepétől a magyar királynék városa, miközben felerészben egyházi - káptalani - birtok maradt; a hódoltság idején török részről a budai pasa hász-birtoka, * s magyar részről is kincstári birtok, a komáromi váruradalom tartozéka, egészen 1659-ig, amikor is a Zichy grófi család birtoka, magánföldesuri fennhatóság alatt álló mezőváros lett; 1766-tól a jobbágyfelszabaditásig ismét kincstári birtok, az óbudai koronauradalom székhelye; az abszolutizmus idején, 1849-től 1861-ig Budához csatolva, majd 1873-ig ismét önálló mezővárosként folytatta létét, mig azután Pesttel és Budával egyesülve az egyesült főváros III. kerülete nem lett.
Óbuda történeti helyrajzát különösen érdekessé teszi a szinte két évezredes települési folytonosság, az, hogy a középkorban az épületek és az utcák sokhelyütt egyenesen a római kori alapokra, az újkorban pedig a középkoriakra települtek rá. Ezt a régebben is sejtett és néhány régészeti lelettel is igazolt tényt az utóbbi évek nagyszabású régészeti feltárásai bőségesen alátámasztották.3
Óbuda ókori és középkori történetének s ezen belül topográfiájának gazdag irodalma van, de a város történetének kevéssé fényes évszázadai, a XVII-X3X. század történetének és topográfiájának kérdé-
X
A témakörbe vágó óbudai ipari jellegű létesitményekkel (malmokkal, manufaktúrákkal stb.) Endrei Walternek ugyanebben a kötetben megjelent tanulmánya foglalkozik. A jelen cikknek az óbudai lakóházakkal foglalkozó része Gál Éva és Endrei Walter közös munkája.sei
meglehetőse
n feldolgozatlanok. Márpedig ezek az évszázadok nem ugorhatók át, hiszen a települési-topográfiai folyamatosság rajtuk keresztül érte el korunkat, a huszadik századot.
A főváros egyesülése után Óbuda - itt most nem részletezhető okoknál fogva - kimaradt Budapest egészének a XIX. század utolsó évtizedeit és a XX. század elejét jellemző rohamos fejlődéséből; ennek következtében csaknem a XX. század közepéig megőrizte XVIII-XIX. századi településszerkezetét és városképét. Az első jelentős változást az 1940-es években az Árpád-hid épitése hozta magával: a hidfő kialakításához Óbuda régi városközpontjában nagy területen lebontották a házakat, s ezzel jónéhány utca teljesen megszűnt. Az 1960-as évek végén megindult rekonstrukció azután a régi Óbudát szinte teljesen eltörölte a föld szinéről, s csak rezervátumként hagyott meg néhány épületet; az uj lakótelep építésével az utcahálózat is alaposan átalakult. A topográfiai azonosításoknál ezért sok esetben nem lehet a mai állapotra utalni: ilyenkor az 1940 illetve az 1970 előtti helyrajzi adatokra történik hivatkozás. A tájékozódás megkönnyítésére Óbudának az Ár-pád-hid épitése előtti térképét is közöljük
Források
Óbuda XVII-XIX. századi topográfiájának meglehetősen szegényes és szórványos a forrásanyaga. Ez különösen a korai időszakra érvényes. A XVII. századi, XVIII. század eleji topográfiára csak közvetve, visszamenőleg következtethetünk, illetve feltevésekre szorítkozhatunk. Térképek, tervek és ábrázolások, amelyek segítségével az írásos forrásokban elszórtan található topográfiai adatokat pontosabban helyhez köthetjük, csak a későbbi időkből maradtak fenn. Az első grafikus ábrázolás (a közismert Dillich-féle, Óbudát romokban ábrázoló XVI. század végi - XVII. század eleji metszet után) az 1737-ben, Bél Mátyás Notitia Hungáriáé novae.. . cimü munkájának III, kötetében megjelent metszet, amely Buda és Óbuda látképét keletről ábrázolja, de Óbudából igen keveset mutat,
Óbuda határát és beépített területét ábrázoló térképek a XVIII. század második felétől kezdve maradtak ránk, s köztük jónéhány olyan, amely igen jól használható az óbudai topográfia vizsgálatához.
Egyes épületekre nézve becses forrás a kamarai terveknek az Országos Levéltárban őrzött gyűjteménye, amelyben az óbudai topográfia szempontjából különösen érdekesek Gföller kamarai építőmester 1774-ben készült felvételei az összes óbudai uradalmi épületekről.
Mig Buda és Pest topográfiájának kutatása a XVII. század végétől kezdve fennmaradt, a város összes ingatlanaira kiterjedő telek-összeirásokra támaszkodhat, Óbudáról ilyenek csak a XVIII. század végétől kezdve állnak rendelkezésre, de pontosság és részletesség tekintetében ezek is elmaradnak a budaiak és pestiek mögött. Óbudán az adókivetést nem évenkénti telekösszeirás (Grundbuch-Conscriptíon) alapján végezték - mint Budán -, hanem a Portion-Buchnak vagy Contributions-Buchnak nevezett, a községi biró által évenként felvett adó-összeirás alapján. Ezek a községi adókönyvek folyamatosan csak 1754-től kezdve maradtak fenn. 5 Mivel azonban az óbudai jobbágyok és zsellérek állami adóját nem ingatlanbirtokuk, hanem mezőgazdasági termeivényeik, állatállományuk, esetleges kézműves vagy kereskedő tevékenységük alapján vetették ki, földesúri adójuk pedig a meghatározott összegű cenzusból, a kilencedből és a robotmegváltásból tevődött össze, a különféle - akár földesúri, akár közeégi, akár megyei - adó-összeirások a belterület topográfiájának vizsgálatához kevés - és akkor is csak közvetett - adatot tartalmaznak.
A községi adőkönyvek - a későbbiekből visszakövetkeztéthe-tően - az összeirt lakosokat nagyjából lakóhelyük sorrendjében vették számba, de házszámokat csak 1774-től alkalmaztak. A házszámozás ekkor a mai Kiscelli utca és Magyar Lajos utca sarkán kezdődött, onnan haladt dél felé, egészen Óbuda határáig (a mai Nagyszombat utcáig), majd az utca keleti házsorán vissza, utána a Mókus utcán ujfa lefelé az utca déli végéig, ezt követően a Lajos utca keleti házsorán észak felé, a kastélyig, majd a mai Korvin Ottó téreri, a Lajos utca nyugati házsorán dél felé, közben sorra véve a plébániatemplom körüli kisebb háztömböket, végül a város északi, északnyugati és nyugati részén fekvő háztömböket vagy utcákat. Ebben az időben azonban csak a községi adózásban résztvevő lakosok házait sorszámozták; a nemesek, papok, tanitók, uradalmi és községi alkalmazottak, taxalisták által lakott házakat kihagyták az adókönyvből.
Ez a házszámozási rendszer az 1785/86-as adóévben változott meg. Ettől kezdve ugyanis a plébániatemplom kivételével az összes épületeket házszámmal jelölték (tehát nemcsak - mint addig - az adózásra kötelezettek házait vették nyilvántartásba), s egyúttal logikusabbá tették a házszámok sorrendjét is. 1785 novemberétől kezdve Óbuda 1. számú háza a Lajos utca Duna felőli ,vagy is keleti házsorának legdélibb épülete volt; a házszámok az utcának ezen az oldalán folyamatosan haladtak észak felé, egészen az akkori beépitett terület legészakibb házáig, amely a mai Sorompó utca vonalában állt. Itt a házszámozás az utca túlsó oldalán (a későbbi Laktanya utca nyugati házsorán) fordult vissza dél felé, majd a Lajos utca és Mókus utca sarkán ismét észak felé, s igy tovább, általában dél-északi irányban és vissza, közben helyenként sorra véve a rövidebb, kelet-nyugat irányú átjáró utcákat is. 1785-ben az utolsó - 682. "számú - ház a későbbi Pacsirtamező (ma Korvin Ottó) utca délkeleti végében állt.
Az 1785-ben bevezetett házszámozási rendszer mindvégig, egészen Óbudának az egyesült fővárosba való beolvadásáig érvényben maradt. A házszámokban is csak annyi változás tőrtént, hogy az 1785 után keletkezett épületeket 1826-ban beszámozták a többi közé (1785 és 1826 között,mintegy 40 évig, az újonnan épült házakat csak 01, 02, stb jellel iktatták a többi közé). Miután 1826-ban az átszámozás megtörtént, Óbuda utolsó háza a 751. sorszámot viselte. Ez a ház a XVIII.-XIX. század fordulója idején beépült Királyhegyen (Kolnberg), vagyis a mai Nagyszombat utcai amfiteátrum helyén állott. Az átszámozás azonban lényegében csak a 300-as sorszámon felüli épületeket érintette.
Az azonositást mindamellett megneheziti az, hogy a számváltozáskor a korábbi házszámot nem tüntették fel, s igy - amennyiben a háztulajdonos is megváltozott - az ingatlanok azonositása bizonytalanná válik.
Óbuda XVIII. századi topográfiájának legfontosabb forrásai közé tartoznak azok a térképek, amelyeket Kneidinger András kamarai földmérő készített az óbudai koronauradalom helységeiről, köztük Óbudáról. Kneidinger a pozsonyi Magyar Kamara megbizásából 1766 és 1778 között felmérte és feltérképezte előbb a diósgyőri, majd a béllyei, a tokaji, az aradi, a ráckevei és végül az óbudai uradalmat. E nagyszabású - nyilvánvalóan az úrbérrendezéssel összefüggő - munkálat eredményeként készült térképlapokat még annak idején, a Magyar Kamara levéltárában egybefüzték, s maKneidinger-atlasz néven ismerik.
Az óbudai uradalom minden helységéről - az összesitő térképen kivül - két lap található az atlaszban. Az egyiken van keltezés * (1778), a másikon nincs. Kneidinger szöveges bevezetőjéből kiviláglik, hogy az utóbbi az úrbérrendezés előtti állapotot ábrázolja, a keltezett térkép pedig - amelyen az adott helység úrbéres és nem úrbéres földterületének nagyságát és megoszlását feltüntető tabellák is helyet kaptak - az úrbérrendezés utáni állapotot.
Óbudának a Kneidinger-atlaszban található két térképét elsőként Bártfai Szabó László publikálta, 9 a középkori topográfia bizonyos kérdéseinek megoldásához keresve támpontokat. Szabó a keltezetlen lapot ugy közölte, mint Óbuda 1766-os térképét, holott sem magán a térképlapon, sem az atlaszban másutt nincs utalás ennek a térképnek a dátumára. Szabó nyilván azért datálta 1766-ra,mert a térkép az úrbérrendezés előtti állapotot ábrázolta. (Mindenesetre könyvében e datálás forrását nem jelöli meg). Csakhogy Óbudán az úrbérrendezést a jobbágyság és a Kamara vitája folytán csak 1772-1774-ben hajtották végre, *° másrészt pedig Kneidinger csak 1777-ben érkezett az óbudai uradalomba a felmérés megkezdésére, korábban az ország más pontjain dolgozott, 1766-ban tehát az ő kezéből nem kerülhetett ki Óbudatérkép. ** A Kneidinger-atlaszban található keltezetlen lap nem készülhetett 1777 előtt.
Óbudáról azonban valóban készült térkép korábban is. A bécsi Hofkammerarchiv térképgyűjteményében fekszik egy Óbuda-térkép, amelyet a rajta olvasható felirat szerint Hyross György hites földmérő másolt 1775-ben Coroni Sámuel kamarai földmérő térképéről.12 Az eredeti lapon -amelyet eddig nem sikerült fellelni egyejlen magyarországi gyűjteményben sem -nem volt dátum. A Magyar Kamara irata -iból azonban megállapítható, hogy Coroni 1767-ben dolgozott Óbuda felmérésén.13
Kneidinger keltezetlen térképe (1. kép) feltűnően hasonlít az 1767-es Coroni-térképhez, annak szinte pontos másolata. Csak a belterület ábrázolásában van különbség a kettő között; Coroni térképén a sematikus házalaprajzok kusza halmazából alig vehetők ki utcavonalak, Kneidinger viszont határozottan megrajzolta az utcákat,
Valószinü, hogy Kneidinger az úrbérrendezés előtti állapotot feltüntető Óbuda-térképet Coroni 1767-es munkája alapján készitette el, hiszen 1777-ben saját felmérése alapján már nem is rajzolhatta volna meg az úrbérrendezés előtti Óbudát. Végeredményben tehát a keltezetlen Kneidinger-térképről valóban azt mondhatjuk, hogy Óbudát nagyjából az 1767-es állapotában mutatja, - ha nem is akkor készült.
A keltezetlen és az 1778-as Kneidinger-térképlap között a belterület ábrázolásában s ezen belül az utcavonalakban meglehetősen nagy különbségek vannak. Ezekből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy a város beépítettsége, utcavonalai valóban ilyen nagy változásokon mentek át egyetlen évtized alatt. Valójában Coroni 1767-ban egyáltalán nem törekedett a belterület pontos ábrázolására; feladata nyilván más volt, Kíieidingernek tehát 1777-ben a belterületet illetően nem volt mit lemásolnia Coroni térképéről. A beépített területet feltehetően saját kialakult képe alapján rajzolta meg, akkor, amikor a terület mérnöki felmérését még nem végezte el.
Az úrbérrendezés utáni állapotot feltüntető térképet Kneidinger már a saját felmérései alapján rajzolta meg, s ez a térkép több ponton, egyebek közt a belterület ábrázolásában is eltér a feljebb emiitett laptól.
Kneidinger azonban 1778-ban egy harmadik térképet is rajzolt Óbudáról.14 (2.kép). Ez a lap nem került be az atlaszba, * talán eltérő formátuma miatt, - és mindeddig, ugy látszik, elkerülte a kutatók figyelmét. Pedig Óbuda topográfiája és településtörténete szempontjából ez a legfontosabb. Ezen a térképen ugyanis Kneidinger a telkes jobbágyok telki tartozékait, tehát beltelkeiket, szántó- és rétparcelláikat ábrázolta a legnagyobb részletességgel. A lap jobboldalán az óbudai telkes jobbágyok névsora olvasható, 1 «•tői 233-ig terjedő sorszámmal ellátva; ugyanezekkel a sorszámokkal jelölte Kneidinger a belterületen a jobbágyok háztelkeit, a külterületen három tagban (Winterfeld, Sommerfeld, Brachfeld) fekvő szántóikat és két tagban fekvő rétjeiket. Ezen a térképen tehát a belterület is fontos volt, hiszen a jobbágytelkeket pontosan kellett berajzolni. S valóban, a belterület tekintetében ez a lap bizonyult a legmegbizhatóbbnak* Az ábrázolás hitelessége több forrásból is ellenőrizhető.
Kneidinger ezen az utóbbi térképen a beltelkek közül csak a telkes jobbágyokét látta el sorszámmal; a házas zsellérek házait egy-egy sematikus házalaprajzzal - apró téglalappal vagy négyzettel - jelölte, a középületek és uradalmi épületek alaprajzát pedig a lehetőség szerint hiven igyekezett megrajzolni (2. ábra), már amennyire a térkép kis mérete ezt megengedte. Az 1777/78. évi óbudai adókönyv igazolja, hogy Kneidinger ott tüntetett fel a jobbágyházak kőzött zsellérházakat, ahol azok valóban voltak, s annyit, amennyit az adókönyv is felsorolt. Ezek a telekhatárok és ezek a házalaprajzok tehát felmérés eredményeként kerültek a térképre, nem pedig hozzávetőleges jelölésként, mint az előzőekben tárgyalt két lapra. A középületek alaprajza tekintetében az 1774-ben készült Gföller-féle felvételek igazolják az atlaszba be nem kötött Kneidinger-térkép megbízhatóságát.
Az utcavonalak tekintetében - amelyek a három Kneidinger-térképen más-más képet mutatnak- a mintegy három évtizeddel később készült, 1810-ben megjelent Lipszky-térkép, *5 (3. ábra) és az 1858-1861-ben hivatalos megbízásból Varásdy Lipót, Buda város főmérnöke által végzett felmérés1" (3. kép) bizonyitja a harmadik Kneidinger-tér-kép helyességét, s egyúttal azt is, hogy az atlaszba bekötött két térképet a beépitett területet illetően nem tekinthetjük megbizható forrásnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az utcavonalak nem változhattak meg egy éven belül, de még tiz éven belül sem olyan mértékben, mint ahogy azt a három Kneidinger-térkép ábrázolja (hacsak nem történik városszabályozás, amiről azonban itt szó sem volt). A térképeken látható különbségek tehát nem vezethetők vissza valóságos különbségekre, változásokra; magyarázatuk a térképek feladatában keresendő. A város földesura, a Magyar Kamara azért mérette fel az uradalom többi helysége mellett Óbuda területét is, hogy pontos képet kapjon arról, mekkora az úrbéres és a nem úrbéres földterület. Az atlaszba bekötött két lap csak a mezőgazdaságilag hasznositott terület (szántó, rét, szőlő, legelő), vagyis a külterület ábrázolását tűzte ki céljául, s az úrbéres területet is csak táblákban, nem pedig parcellákra lebontva vetitette térképre. A belterület ábrázolásának csak a harmadik lapon volt jelentősége (itt is csak a jobbágytelkek egyenkénti jelölése miatt), ezért aztán ezen a térképen á belterület a korábbi lapokhoz képest Összehasonlithatatlanul pontosabb megjelenítést nyert. A beépitett terület topográfiájának vizsgálatában tehát erre a Kneidinger-térképre tanácsos támaszkodni.
A fentiekben tárgyalt alapvető forrásokon kivül számos fontos adatot tartalmaznak Óbuda topográfiájáról a birtokos Zichy-család, a Magyar Kamara, a bécsi Udvari Kamara, a Magyar Kancellária, a Helytartótanács, a bíróságok, valamint Pest megye és Óbuda mezőváros levéltáraiban őrzött iratok, részlettérképek, tervek. Az adatok szórvá-nyossága miatt azonban sok kérdés még nem volt teljesen tisztázható, s könnyen lehet, hogy a jövőben előkerülő adatok még számos ponton kiegészítik vagy módosítják az eddigi kutatás eredményeit.Óbuda határa
Az 1767-es Coroni-térkép,majd az 1777-1778-as három Knei-dinger-térkép Óbudát azok között a határok között ábrázolta, amelyek 1873-ig, a főváros egyesüléséig érvényben voltak. Óbudát keletről a Duna határolta, délen, nyugaton és északon sorrendben Buda, Pesthi-degkut, Solymár, üröm, Békásmegyer és Kissing-puszta. A Budát Óbudától elválasztó határ a XVIII. század derekán a mai Nagyszombat utca (1930-ig: Határut) vonalában kezdődött, majd a Bécsi utat átszelve a mai Doberdó ut vonalán haladt a Kálváriáig; innen, északnyugati irányban, nagyjából a mai Remetehegyi ut mentén, a Mátyás-hegy északi oldalában felkapaszkodott a Remete-hegy,majd aFelső Kecske-hegy csúcsa alá,ahonnan a Hármashatár-hegy tetejére vitt, s itt a Buda-Obuda-Hidegkut hármashatárnál ért véget. Az Óbuda-Hidegkút határ a Virágosnyereg érintésével a Csúcshegy északnyugati lejtőjéig, a Solymárral közös hármashatárig tartott. Óbuda határa innen északkelet felé fordult, és Solymár meg Üröm felé lényegében azonos volt a főváros mai határával. Az Óbuda-Üröm-Békásmegyer hármashatártól, amely a Péter-hegy északkeleti lejtőjén volt, a város határa előbb délre, majd a mai Határ ut - Kalászi ut vonalában keletre fordulva vezetett apunáig.
E határok közül a Buda-Óbuda közti határ régóta vitatott kérdés a szakirodalomban. Az Óbuda középkori topográfiája, sőt egész története szempontjából kulcsfontosságú 1355-ös határmegállapitó oklevél helymeghatározásait sok kutató próbálta már értelmezni és azonosítani. Ujabban Györffy György a Lajos király oklevelében foglalt helymeghatározásokat ugy értelmezte, hogy azok a mai Szépvölgyi ut - zöldmáli völgy - Látó-hegy - Kecske-hegy vonalát jelölték, s hogy ennek megfelelően Buda és Óbuda határa 1355-ben a XVIII. század kö-zepinél lényegesen délebbre volt.17
Ha ez az értelmezés helytálló, akkor meg kell találnunk azt az időpontot, amikor a határ megváltozott. Hiszen két település között a határ észrevétlenül nem változhat meg, még akkor sem, ha nem - mint itt - sokszáz holdnyi, hanem ennél sokkal kisebb területről van szó. A tapasztalat szerint a lakott települések határa rendkívül nagy állandóságot mutat; a vitás esetekben is - amelyek rendszerint csak egy-egy kis földdarabot érintettek - hosszú évtizedekig pereskedtek egymással a helységek, a legtöbbször eredménytelenül. Egyébként még a hosszú időn át lakatlan falvak határai is általában megmaradtak,hiszen a pusztáknak is volt földesuruk, aki nem tűrte birtokának csorbítását. Óbuda az 1355-ös oklevél és a Coroni-térkép keletkezése közti négy évszázadban csak tizenegy esztendeig állt lakatlanul: 1596 januárjától 1606 végéig;1" a zsitvatoroki béke után azonban régi lakosai tértek vissza. A visszaszállt óbudaiak 1608-ban két panaszos levelet írtak magyar részről való földesuruknak, a komáromi várkapitánynak, de nem tettek említést arról, hogy határuk ügyében bárminemű sérelem érte volna őket. Márpedig alig feltételezhető, hogy ekkora földdarabnak Budához való csatolását szó nélkül hagyták volna. A határ megváltozása tehát nem következhetett be ebben az évtizedben.
A XVII. század egész folyamán semmi nyoma nincs annak, hogy az Óbuda-Buda határ változott, vagy akár vitatott lett volna. A Zichyek, akik 1659-től birtokolták a későbbi óbudai uradalmat, a középkorig visszamenőleg, a hódoltság idejét is beleértve, összegyűjtöttek minden jogbiztositó iratot, köztük az uradalom helységeivel kapcsolatos határviták és perek iratait is, ezek közül azonban egy sem vonatkozik Óbudára.
A török kiűzése után, 1697-ben Pest megye tisztviselői széles körű tanúkihallgatást és határjárást tartottak Buda város határának megállapítására. A Buda-Óbuda közti szakaszt régi óbudai lakosok vezetésével járták be, és az ő vallomásuk alapján rögzitették. ^ Az Óbudán született, 1697-ben 60éves Varga György és társai által adott helymeghatározásokat ma már szinte ugyanolyan nehéz azonositani, mint az 1355-ösöket;20 de abból, hogy az 1697-től a határnak térképen való ábrázolásáig eltelt hét évtizedben Óbuda és Buda között csak egy jelentéktelen, néhány négyszögölnyi terület miatt volt vita, arra következtethetünk, hogy az óbudai magyarok a XVII. század végén ugyanazt a határt mutatták meg a vármegyei uraknak, amelyik azután a XVIII; században is, 'sőt egészen 1873-ig fennállt,
1700-ban Zichy László, Óbuda akkori földesura panaszt tett Buda ellen, amely szerinte óbudai területen állitotta fel a város akasztófáját (egy későbbi tanúvallomás szerint "Neistifften fellyül, szőlőkhöz közel"). A két helység közti határt ekkor Zichy instanciájára, s az általa lemásoltatott 1355-ös oklevéllel a kezükben járták be a megyei tisztviselők, megint csak öreg óbudai magyarok vezetésével, 21 Miután Óbuda földesura ezt követően, 1702-ben, 1708-ban, 1720-ban, 1735-ben is csak az akasztófa helye miatt pereskedett Budával,22 biztosra vehető, hogy 1700-ban Zichy az 1767-ben térképre vetett határt fogadta el Óbuda déli határául, - mégpedig ezúttal éppen a Lajos király oklevelében foglalt helymeghatározásokra is hivatkozva.
Mindegek alapján ugy látszik, hogy Óbuda déli határa a Zichyek földesurasága idején nem változott, sőt - tekintetbe véve a lakosság folytonosságát - az azt megelőző évszázadban sem. Hogy a török uralom kezdete előtt történt-e (és ha igen, mikor) határváltozás Buda és Óbuda között, annak megállapitására a középkor történetének . kutatói hivatottak.
A budai akasztófa helye körüli vitán kivül Óbudának Ürömmel, Solymárral és Hidegkuttal volt még vitás határügye a tárgyalt időszakban. Hidegkút az 1730-as évektől kezdve meg-megujuló küzdelmet folytatott a Hármashatár-hegy és a Virágos-nyereg alatti lejtőn elterülő, legelőnek használt bozótos terület ("dumeta") megszerzéséért. E határvita, amelynek több érdekes tanúkihallgatást és térképet köszönhetünk, Hidegkutra nézve eredménytelenül végződött.Üröm 1750-ben inditott határ pert Óbuda ellen, a régi és az uj bécsi postaut között fekvő, kb. 20 magyar holdnyi terület miatt. A pos-tautat ugyanis valamikor az 1740-es években áthelyezték a Solymári patak déli oldaláról mai helyére, az északi oldalra, s Óbuda ekkor - az ürömiek állitása szerint -jogtalanul az uj útig tolta ki határait.24 Való-szinüleg az ürömieknek volt igazuk, de Óbuda földesura bizonyult erő-sebbnek, s az Üröm-Óbuda határ ezen a Szakaszon ettől kezdve az uj bécsi országút vonalán húzódott.
Óbuda és Solymár között a bécsi országúttól délre eső, az akkor Sarkantyús-hegynek nevezett kisebb emelkedés melletti jelentéktelen terület miatt folyt több évtizeden át meg-megujuló határper.2Í>
Külterület, dűlők
Kneidinger 1777-78-as felmérése szerint Óbuda területe kereken 6 000 magyar hold volt. A város beépitett része ennek a nagyjából háromszögalaku területnek délkeleti szögletében helyezkedett el. Ettől nyugatra illetve északnyugatra, a Bécsi úttól keletre és északkeletre legyezőalakban szélesülő lapályon terültek el a helység szántóföldjei; a beépitett területtől északra, a Duna és az Aranyhegy között voltak a szűkös rétek, mocsarakkal, homokos, sóderes, terméketlen területekkel és a még szűkebb legelőkkel váltakozva. Legelőként használták még a Hármashatárhegy északi lábánál elterülő bozótos, latinul dumeta-nak nevezett területet. A szántó, a rét és a legelő nemcsak kevés volt a XVIII. század elejétől kezdve gyorsan növekvő lakossághoz képest, hanem gyenge minőségű is, igy az ezekkel Összefüggő művelési ágak nem játszottak nagy szerepet a város életében. Annál fontosabb volt a szőlő. Az Óbudát nyugat és északnyugat felől övező dombokat és a hegyek alacsonyabb lejtőit, ahol már a középkorban is jelentős szőlőtermesztés folyt, Buda visszavivása és Óbuda ujjáépülése után gyors ütemben ültették be újra szőlővel. Kneidinger felmérése szerint 1777-ben 1 439 magyar hold területet foglaltak el a szőlők, miközben a szántóterület az 1 000 magyar holdat sem érte el. 26 Ennek megfelelően a helység mezőgazdaságában a bortermelés játszott döntő szerepet.
A beépitett területnél sokszorta nagyobb külterület dűlőkre osztását és a dűlők névvel való megkülönböztetését a gyakorlati élet szükségletei, már régtől fogva megkövetelték, A dűlőnevek általában meglehetősen hosszú életűek, s 'mint Pesty Frigyesnek a XIX. század közepén végzett országos méretű dülőnévgyüjtése mutatta, e nevek sok esetben igen régi történeti események vagy hosszú ideje elpusztult települések, megszűnt földhasználati módszerek, esetleg eltűnt tereptárgyak, stb. emlékét tartották fenn. Óbudán azonban a XVII. század végén megindult nagyarányú német betelepülés következtében a XVIII. század elején a dűlőnevek folyamatossága megszakadt, s uj, német dűlőnevek alakultak ki. A régi, 1686 előtti - részben talán középkori eredetü
-
magyar dűlőnevek közül csak néhányat ismerünk. A XVII-XVIII. század fordulója táján az esztergomi káptalan és a veszprémi püspök közti tizedper alkalmával kihallgatott óbudai öregek három régi szőlőhegy névre emlékeztek: Papmái, Fenyőmái és Kereked nvvére, de helyükről nem tudtak közelebbi felvilágosítást adni.27 Kereked neve azonban egy kb. háromnegyed évszázaddal későbbi forrásban még egyszer felbukkant, s ez lehetővé tette helyének meghatározását. Keltezetlen, de valószinüleg az 1780-as évek elején készült végrendeletében Omasztay Andrásné Rácz Zsuzsanna "Kerekedbe fekvő" fél negyed és fél nyolcad szőlőjét, amely Kónya István szőlője mellett volt, fiára hagyta; 1787 januárjában az Örökös ezt a szőlőt eladta Kónya Istvánnak, az óbudai telekátirási jegyzőkönyv azonban ekkor már a németek közt használatos Petersberg névvel jelölte meg a dűlőt. 28 A helyszin megtekintése magyarázatot ad a Kereked elnevezés eredetére: a Péter-hegy és az Arany-hegy között, a Péter-hegy déli lejtőjén egy távolból nézve csaknem szabályos köralaku mélyedés van, amelynek szeliden lejtő oldalai kiválóan alkalmasak lehettek a szőlőtermesztésre. A Kereked név ilyen késői előfordulása arra mutat, hogy a bár kisebbségbe került, de Óbudán továbbra is kitartó magyar lakosok körében tovább élt a magyar dűlőnevek használata, még ha erről csak véletlenszerűen maradt is ránk Írásos nyom. A lakosság többsége és a hivatalos helyek (a földesúr, a megye stb. ) azonban kétségkívül a német lakosság által adott dűlőneveket használta, már a XVIII. század eleje óta. A XVIII. század első felének forrásaiban ugyan csak elvétve fordulnak elő dűlőnevek,de a később használatban lévő elnevezések eredetének elemzéséből az derül ki, hogy a dűlőnevek egy része a XVIII. század első felére vezethető vissza.
Az óbudai dűlőnevek teljes felsorolását az 1854-55-ös kataszteri felvétel tartalmazza, az ehhez készült térkép29 (4. kép) pedig pontosan mutatja a dűlők elhelyezkedését. A dűlőnevek egy része felvilágosítást ad az elnevezés hozzávetőleges időpontjáról.
Mindenképpen a XVIII. század elejére vezethetők vissza a malmokról történt dülöelnevezések: Enczinger, Kremplmühl, Radlmühl, Mühlacker, Pulvers tarn pfmühl Ried. Enczinger János budai lőpor ügyi felügyelő 1689-ben kapott engedélyt egy lőpormalom épitésére a mai római fürdői strand helyén30 (ahol római alapokra épülve, a középkorban is malom állt); Enczinger az 1710-es években már meghalt, de a malom és a mellette lévő terület még csaknem két évszázadig az ő nevét viselte. A Krempl-malom dűlő a mai Szentendrei ut és Pók utca sarkán lévő ugyancsak középkori eredetű patakmalom hódoltság utáni első bérlőjéről, Krempl Tóbiás budai pékmesterről31 kapta névét (Krempl 1698-ban irta alá a bérleti szerződést). A Malom szántó-dűlő ettől keletre terült el, a mai Pók utca és Nánási ut sarkán, s ugyancsak a XVII, század végétől működő két malomnak32 köszönheti elnevezését.
A Radlmühl dűlő az eredetileg Franki-malomnak nevezett, 1695-től Franki (Mertz) Miklós budai péknek bérbeadott33 és az Í750-es évektől a mellette álló Radl (Kerék) vendégfogadó után Radl-malomként emlegetett épületről nyerte nevét. A Magazinried (Raktár-dülő) elnevezés a XVIII. század végén keletkezett, miután a katonai ruházati bizottság (Montours-Commissio) ruharaktárát Óbudára helyezték át; a mai Raktár utca neve is ennek emlékét őrzi. Ugyanebből az időből származik a Filatori-dűlő elnevezés, az 1782-ben felépült selyemfonóról. 34
Az Einsiedler-Ried (Remete-dülő) elnevezés eredetét kutatva, 1699-ig kell visszamennünk. Ekkor jelentette be Prosperus ágostonrendi szerzetes a Budai Kamarai Adminisztrációnak, hogy Zichy István tiszttartójától engedélyt kapott remetelak épitésére Óbuda mellett egy forrásnál ("bey den unweith Alt Ofen ligende brünnl").35 Prosperus fráter 1700-ban ugyanott már szántót is birtokolt,30 majd 1705-ben Zichy Pétertől engedélyt nyert arra, hogy remetelakja mellett egy kis kápolnát emeljen.3^ A jámbor óbudaiak jól gondoskodtak remetéjükről: 1728-bari a földesúr által kiadott teleklevél szerint Prosperus összesen 5 fertály (4 000 négyszögöl) szőlővel rendelkezett, a már ekkor Ein-siedler-Hueth-nak nevezett szőlőben és a szomszédos dűlőkben. 3{*
1730-ban, Prosperus halála után Witinger Gergely, egy másik ágostonrendi szerzetes folytatta a remeteséget,39 de 1753-ban a remetelak már üresen düledezett, s le is bontották. 40 A kápolna azonban még jő ideig fennmaradt; az 1767-es és az 1778-as térképek tanúsága szerint a bécsi országút mentén, kb. a mai Föld utca torkolatánál állott. Az óbudai remete emlékét őrzi ma is a Remete-hegy elnevezés.
Nem köthetők időhöz azok a dűlőnevek, amelyek a talaj minőségére vagy a földhasználat módjára vezethetők vissza. Ilyenek például a Steinacker, Sandacker, Grosser Morast, Gemeinde Wiesen, Rossweide, Viehtrankweid, stb. A rét-dülők Dreimad, Fünfmad, Achtmad, Elfmad elnevezése arra utal, hogy az illető dűlőben hány rend széles volt egy-egy rétparcella. A többihez képest ujabb eredetűek az irtás -földet vagy ujabb ültetésü szőlőt jelző dűlőnevek: Stock Acker Ried, Neu Hut, Neue Wiese. "
Sok más dűlőnév esetében sincs támpontunk a keletkezés időpontjának megállapitás ához. A Goldberg, Ürömberg, Sturmberg, Gais-berg, GrünthalJ Sauwiese, Birnbaum, s más ehhez hasonló, nem emberkéz alkotta tereptárgyról elnevezett dűlők elnevezésének idejét nem ismerjük, s már eredetét is csak logikai utón magyarázhatjuk. A Pe-tersberg dűlő talán Zichy Péterről, Óbuda 1701-1726 közti földesuráról kapta nevét, a Kapuzinerberg pedig valószinüleg az ott extfaneus szőlőt birtokló kapucinusokról.
A beépítetlen óbudai területen a XVIII. századidülőnevekegy része -természetesen magyarra forditva - ma is él még; ilyen például a Törökkő, a Mocsáros, a Kaszás, a Filatori, stb. dűlőnév. A beépített terület
1778-ban Óbuda lakott területe - néhány jelentéktelen részlettől eltekintve - már szinte akkora volt, mint a 80 évvel később készült Varásdy-térkép idején. Az utcahálózat sem változott. A város települési váza lényegében a XX. század közepéig változatlan maradt.
A beépitett terület 1778-ban délen a mai Nagyszombat utcáig, keleten a Dunáig, északon a mai Sorompó utca - Miklós tér - Raktár utca vonaláig terjedt; nyugaton a legszélső utca a Solymár utca volt. Innen a beépitett terület határa kb. a Szőlő utca, majd a Korvin Ottó utca vonalán érte el az újlaki határt.
Abból, hogy a beépitett terület az 1778-at követő évszázad alatt alig nőtt, az óbudai topográfiával foglalkozó szerzők hajlamosak voltak azt a következtetést levonni, hogy a beépitett terület az egész XVIII. században ekkora volt, s ezen az alapon "Óbuda XVIII. századi beépitettségéről" beszéltek.41
Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a XVIII. század folyamán a telepitések révén milyen rohamosan nőtt Óbuda lakossága (az összeirt jobbágyok és házas zsellérek száma az 1699-es 49-ről 1778-ig 613-ra emelkedett), eleve valószínűtlennek kell tartanunk, hogy a beépitett terület a század elején ugyanakkora lett volna, mint 1778-ban. Ezen felül azonban a század középi összeirások is utalnak arra, hogy a városnak ekkor volt egy újonnan keletkezett része.
Az óbudai adókönyvek, illetve a megyei összeirások 1752-től kezdve a lakosok egy csoportját az összeirás végén "Neu Alt-Ofen" vagy "nova colonia" cim alatt külön sorolják fel. "Neu Alt-Ofen*', azaz Új-Óbuda lakosainak illetve házainak száma évről-évre gyarapodott; az elnevezés 1773-ig fordul elő az adókönyvekben. 42
Új-Óbudán 1754-ben 106 családot, 1773-ban 350 családot irtak össze, ami csaknem ugyanennyi házat jelentett.
A Kheidinger-térképen ábrázolt mintegy 650 óbudai háznak tehát kb. a fele az uj településrészhez tartozott, amely valamikor 1752 előtt, de 1744 után alakult ki. Az 1752-es megyei összeirást4^ megelőzően ugyanis 1744-ből maradt fenn egy részletes óbudai adóössze-irás,44 ebben azonban még nyoma sincs ''nova colonia"-nak.
Szerencsére azonban az óbudai anyakönyvekben jónéhány olyan bejegyzés található, amelyben a plébános feltüntette, ha valaki az uj városrész lakója volt. Az első ilyen bejegyzés 1749 szeptemberben fordul elő,majd nagyobb számban 1750-ben és a következő években. Valószinü tehát, hogy Új-Óbuda 1748-1749-től kezdett kiépülni, annak a nagyszabású telepítési akciónak eredményeképpen, amelyet Zichy Miklós hajtott végre az 1739-es pestisjárvány után, az erősen megfogyatkozott lakosság pótlására. Zichy Miklós 1745-ben lett Óbuda földesura; 1758-ban bekövetkezett haláláig 280 családot telepitett a helységbe. 45
Most már csak azt kell tisztáznunk, hol volt ez az "uj telep"? Segítséget nyújtanak ehhez a már emiitett anyakönyvi bejegyzések, amelyekben a következő helymeghatározások találhatók: incola ex nova pla-tea (vagyis az uj utcából való lakos), incola in platea CzellensiÄ ex pla-tea Nicolajensi vagy S. Nicolai, ex platea S. Endrensi. 46 Ezek az utcanevek sokáig - részben máig - fennmaradtak. A Miklós utca és a Kis-celli utca azonos a maival. Szentendrei utcának a mai Harrer Pál utcát nevezték 1938-ig, Az Uj utcanevét 1874-ben Pacsirta utcára változtatták (az utca az Árpád-hid épitésével kapcsolatos szabályozáskor szűnt meg, illetve olvadt a mai Korvin Ottó utcába).
Az anyakönyvek tanúsága szerint tehát ezekkel az utcavonalakkal kezdődött a zsellérházakból álló Új-Óbuda kiépülése. Az 1778-as térkép készitése idejére már ujabb zsellérutcák keietkeztek;a Föld utca (5. kép), a Vörösvári ut első szakasza, a Kórház utcának a Flórián tértől nyugatra eső szakasza, a?: Erzsébet utca (1875-től Majláth utca, a szabályozáskor a Szentendrei útba olvadt be), az Ősz utca (1875-től Solymár utca). ,
Mindebből az is nyilvánvaló, hogy a.. XVIII. század közepéig Óbuda beépitett területe lényegesen kisebb volt annál, mint amekkorát az első fennmaradt térképek ábrázolnak. A XVIII. század első felének Óbudája - ha ugy tetszik, a "régi Óbuda" - északon csak a Kő utca-Vöröskereszt utca vonaláig terjedt, nyugaton pedig a Flórián tér keleti és a Fényes Adolf utca nyugati házsora jelentette a beépitett terület szélső határát.
Ezen a területen belül található a Kneidinger-térképen ábrázolt (és név szerint is felsorolt) 233 jobbágytelek (8 telek kivételével) és mintegy 50 zsellérház. A XVHI. század első feléből fennmaradt leg* megbízhatóbb összeírások, az 1727-es örökösödési perhez készült földesúri összeírás és az óbudai biró 1729/31-es számadása lényegébenugyanennyi jobbágyot és házas zsellért sorolnak fel. 47 Ez a népesség, s az ennek megfelelő településnagyság, amely azután a XVIII. század közepéig lényegében nem vagy alig változott (leszámitva az 1739-es pestisjárvány okozta demográfiai katasztrófát, amely azonban a beépítettséget nem érintette), a XVII. század vége óta folytatott szisztematikus telepítési' tevékenység eredményeképpen az 172Q-as évekre alakult ki. Az ezt megelőző időkben a felszabadító hadjáratok alatt erősen megcsappant lakosság még a "régi Óbuda" középkori eredetű települési kereteit sem töltötte ki.
A Budai Kamarai Felügyelőség által a bécsi Udvari Kamarához 1688.február 21-én felterjesztett összeírás szerint Óbuda, amelyet az 1683-as hadjárat idején romboltak le a császáriak, 1688 elején még néptelen volt, de megmaradt lakossága, mintegy 40 család, biztosabb helyre húzódva várta Székesfehérvár felszabadítását, hogy azután biztonságban visszatérhessen otthonába. A hódoltságkorihoz képest tehát csökkent a lakosság, hiszen 1590-ben 96 családot irtak össze Óbudán, 1633-ban pedig a helység 53 "kapu" után adózott.
A Buda visszavivásakor, 1686-ban lakatlan Óbuda 1688 közepe* táján, Fehérvár elfoglalása után népesült be újra. A visszaköltözött magyarok valószinüleg a város központi magját alkotó négyszögben, nagyjából a későbbi Vöröskereszt utca, Flórián tér, Calvin utca, Du-govics Titusz tér, Óbudai utca, Lajos utca, Korvin Ottó tér, Fő tér, Laktanya utca közé eső területen laktak, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a törzsökös magyar lakosok leszármazottainak házai a XVIII. század utolsó negyedében ezen a területen álltak.
1698-ban kezdődött a német telepesek beözönlése; a XVIII. század folyamán kisebb-nagyobb hullámokban ujabb és ujabb telepcsoportok költöztek Óbudára, aminek következtében az eredeti magyar lakosság számaránya egyre csökkent. Az uj német jobbágyok kezdetben a városnak azt a részét szállták meg, amely a középkorban és minden jel szerint a hódoltság idején is lakott volt, de amelynek az ostromok idején elpusztult épületeit a visszaköltözött, meggyérült magyar lakosság nem tette újra lakhatóvá. Az első német telepesek - a későbbi ösz-szeirásokból visszakövetkeztethetően - mindenekelőtt a plébániatemplomtól délre eső területen telepedtek le, ahol is valószinüleg aránylag könnyen helyreállítható házmaradványokat találtak. Az 1970-es években végzett ásatások tanúsága szerint a mai Tél utcában, Lajos utcában, Fényes Adolf utcában több XVII. század végi - XVIII. század eleji lakóház közvetlenül a középkori alapfalakra épült (amelyek viszont nem egy esetben a római falakra telepedtek rá). A XVII. -XVIII. század fordulóján újra lakottá vált a későbbi Lajos utca, Mókus utca,Fényes Adolf utca vonala, majd a következő években a település észak felé is kiterjedt, s körülbelül az 1720-as évek derekára teljesen kitöltötte a középkori királynéi és káptalani Óbuda beépitett területét, amely északon - mai ismereteink szerint - nagyjából a későbbi Kő utca - Kert utca -Vöröskereszt utca vonaláig terjedt. A források nem igazolták azt a feltevést, hogy "az uj német telepesek 1700 körül" a Lajos utcának "a régi település mellett elhúzódó szakaszát nem szállták meg. . . és az 1710-1720-as években Óbudán letelepedő zsidók itt üres területet találtak",48 Az első óbudai zsidó családok ugyan valóban főként a Lajos utcában laktak, csakhogy házaikat nem ők épitették, hanem ezek a házak már betelepülésük előtt is megvoltak. Az 1727-es zsidóösszeirás^ szerint ekkor még minden óbudai zsidó család bérlőként lakott különböző német telepesek házaiban; az itt felsorolt háztulajdonosok jórésze már szerepelt Óbuda első fennmaradt név szerinti összeírásaiban, az 17 01-es urbáriumban és az 1703-as megyei összeirásban, 5(J vagyis az első német betelepülők közé tartozott. Nem is lett volna ésszerű, hogy az uj német lakosok éppen azt az utvonalat hagyják üresen, amely évszázadokon át Óbuda legforgalmasabb utcája volt, s amely 1874-ig nem véletlenül viselte a Fő utca nevet.
Óbuda beépitett területe tehát az első hiteles ábrázoláson, a különálló 1778-as Kneidinger-térképen feltüntetett kiterjedését 1686 után három fázisban érte el: l/a XVII. század végéig csak a város központi területe volt lakott; 2/ a XVIII. század első negyedében a német telepítéssel megnövelt lakosság kiterjesztette a beépitett területet délen a városhatárig, északon a Kő utca - Kert utca vonaláig; 3/ az 1740-es évek második felében történt nagyszabású telepités eredményeképpen a lakott terület nyugat és északnyugat felé új utcákkal, illetve a régiek meghosszabbitásával bővült. Ezt követően azonban a XIX. századközepéig Óbuda beépitett területe már alig növekedett. A Kneidinger-tér-kép és a Varásdy-térkép készitése közt eltelt nyolc évtizedben a belterületen mindössze annyi változás történt, hogy néhány utcavonal - a későbbi Vörösvári út, Kórház utca. Föld utca, Kiscelli utca - meghosszabbodott, továbbá beépült a mai Nagyszombat utcai amfiteátrumot fedő emelkedés (Kolnberg) és létrejött a mai Kerék utca.
Utak, utcahálózat
Óbuda területét fontos országutak szelték át. A bécsi országik (amelyet a közelebbfekvő helyekről sokszor vörösvári vagy esztergomi útnak is neveztek) a község lakott területén kivül vezetett, a mai Bécsi út vonalán, illetve egy szakaszon a XVIII. század közepéig a maitól délebbre, a Solymári ut (Aranyhegyi patak) innenső oldalán.
A Budáról Szentendrére vivő országút azonban áthaladt Óbuda belterületén, sőt óbudai szakasza a város fő utcája volt (a mai Lajos utca). A Fő tértől a Szentendrei út a mai Harrer Pál utcán, Miklós téren, Sorompó utcán át a Dunapartra fordult, és a folyó mentén vezetett északra.
Kisebb, helyi jelentőségű utak voltak az óbudai határban: az ürömi út (lényegében a mai helyén), a békásmegyeri út, amely Aquincum táján ágazott ki a Szentendrei útból, és a hidegkúti út, amely a bécsi útból ágazott ki nyugat felé, és a Virágos-nyergen át vitt Hideg-kutra.
Óbuda beépitett területe néhány fő, észak-déli utcavonalra fűződött fel: a mai Lajos utcára, s az ebből tölcséresen kiágazó Fényes Adolf-Magyar Lajos, továbbá Mókus és Tanuló utcára. Ezek az utcavonalak kisebb-nagyobb törésekkel a Fő térben futottak össze, ahonnan a mai Harrer Pál utca és a Laktanya utca vitt tovább északra. A legfontosabb kelet-nyugati utcák a Kórház, Tavasz és Serfőző utcák voltak, amelyekhez a XVIII. század második felétől a Vörösvári út, a Föld utca és a Kiscelli utca csatlakozott. A többi kelet-nyugati utca voltaképpen csak a fő utvonalak'közti átjárást biztositotta.
A legfontosabb ut- és utcavonalak közép-, sőt ókori eredetűek, miként ezt a régészeti feltárások számos esetben megmutatták. A XVIII. század első felének óbudai utcahálózata tehát szerves folytatása a korábbi idők településszerkezetének.
A város tereinek nagy része voltaképpen csak az utcák kiöblö-södéséből keletkezett. Ilyen volt a Templom tér, a Zsidó tér (később Zöld tér, Grün Platz), a Rózsa (Polgár) tér, a Szentháromság (Szentlélek) tér, a Flórián tér. Az egyetlen igazi tér a mai Fő tér volt. Ennek közepén állíttatta fel 1763-ban özvegy Zichy Miklósné a Flórián - Neri Fülöp - Borromei Károly szoborcsoportot, amelyet 1819-ben helyeztek át a Flórián térre, és az Árpád-hid építésekor bontottak le,52
A Fő tér kialakulása és méretei külön magyarázatot igényelnek. A városnak ugyanis, mint erről alább szó lesz, a XDC. század második harmadáig nem ez volt a központja, s a piacot is csak a XVIII. század végén -közigazgatási intézkedéssel, a katonaság követelésére -helyezték át ide. Ezek a funkciók tehát, amelyek csak egy-egy későbbi időpontban kapcsolódtak a Fő térhez, nem indokolják ennek a nagyméretű, négyzetes térnek a kialakulását. E terület üresen hagyásának valamilyen településtörténeti oka kellett hogy legyen, amelyet azonban ezidő szerint nem ismerünk. A legvalószínűbb az, hogy -legalábbis a tér egy részén-valami olyan objektum volt, amelynek helyét nem oszthatták fel jobbágyházak telkei számára. Tény, hogy a Fő tértől délre és délnyugatra, a mai Korvin Ottó tér 9. számú házig bezárólag, és a Fő tér 5, 6. 7. helyén a Kneidinger-térkép készitése idején csak zsellérházak álltak, amelyek azonban akkor valószinüleg az ujabb települési fejlemények közé tartoztak. A Korvin Ottó téri házak alatt, mint azóta kiderült, a második prépostsági templom maradványai vannak. Nem lehetetlen, hogy ettől északra, a mai Fő tér egy része alatt volt az első prépostsági templom, vagy esetleg valamilyen más nagyobb középkori épület. Ha ezt a régészeti feltárások igazolnák, egyúttal megkapnánk a magyarázatot arra, miért maradt beépítetlenül ez a terület. °3
Óbuda igazi központja a XVIII. században nem a mai Fő tér volt, hanem a plébániatemplom környéke, amely valószinüleg a középkori királynéi városrésznek és minden bizonnyal a hódoltság alatti Óbudának is központját alkotta. Itt, a templom szomszédságában helyezkedett el a községháza, a katolikus plébánia és iskola, a kálvinista oratórium (1785-től templom) és iskola,a zsidó templom és iskola; itt volt a piac, a községi kocsma, s a XVIII. század közepéig a város temetője is.
Óbuda északi felében, lényegében véve a középkori káptalani városrész központja helyén a XVIII. század első évtizedeiben kialakult egy másik központ is: a földesúri hatalmat megtestesítő személyek illetve intézmények - a tiszttartó, a kasznár és a többi uradalmi alkalmazott lakása, a majorház, majd ennek helyén az urasági kastély, továbbá az uradalmi tömlöc, a dézsma- és présház, a vendégfogadó -, nyertek itt elhelyezést. Ez a második központ azonban a lakosság életétől idegen, sokszor ellenséges testként ékelődött a városba, s ez akkor is igy maradt, amikor Óbuda 1766-ban a Zichy család birtokából a kincstár tulajdonába ment át. A helyzet csak a XIX. század első felében változott meg, amikor előbb a piac, majd a városháza is "átkerült a Fő térre. Templomok, iskolák, temetők
A XVII. század végéig Óbudát eredeti magyar - református -lakosai lakták. A város egyetlen templomát, amely szinte biztosan azonos volt a középkori plébániatemplommal, a kálvinisták használták folyamatosan a hódoltság egész tartama alatt, 54 és még utána is több mint egy évtizedig,
1698-ban, amikor ifjabb Zichy István, dbuda akkori földesura nagyobb német telepescsoportot (több mint 50 családot) költöztetett a városba,55 a templomot elvették a kálvinistáktól és a katolikus németeknek adták át. Ennek helyén épült 1744-1749 közt a ma is álló Szent Péter és Pál főplébánia templom.56
Katolikus plébániaépületről az 1732-es canonica visitatio tett először említést, megállapítva, hogy az akkori plébános költségén nemrég egy szobával bővült, s egyébként is jó állapotban van. 5? Eszerint akkor már nem lehetett egészen uj épület. Helyéről a visitatio jegyzőkönyve nem emlékezett meg, de mivel az 1756-ban emelt - a Lajos utca 168. sz. alatt ma is álló - uj, emeletes plébánia a régi épületnek egy jobbágytelekkel megnövelt telkén épült, 58 kétségtelen, hogy az első plébánia ugyanitt állt.
Á katolikus iskola története ugyancsak a XVIII. század első évtizedeibe nyúlik vissza. A,,ludim^gisJter,, foglalkozás-megjelölés a fennmaradt anyakönyveknek már az első köteteiben előfordul. oa Iskolaépület létezésére az első adat 1733-ból való.60 Hogy az iskola mikor épült, nem derül ki az átnézett forrásokból. 1733-ban már javítási költségeiről esett szó, s később is ezekkel kapcsolatban szerepelt a községi számadáskönyvekben. 1777-ben, amikor az akkor már kamarauradalmi Óbuda jószágigazgatójának jelentést kellett készitenie az is* kola állapotáról, az épités évére vonatkozó kérdésre nexn tudott válaszolni. •*" 1786-ból van leirásunk az iskola épületéről: Lachner Gáspár tanitó szerint az egyetlen tanterem sötét és nedves helyiség volt, falain patakokban csorgott a viz; a gyermekek lócákon szorongtak s egymástól mozdulni sem tudtak; a mintegy 400 iskoláskorú óbudai gyermek közül 206 járt iskolába, abba az egyetlen helyiségbe zsúfolva, ahol a tanító szerint csak (!) 80 tanulót lett volna szabad elhelyezni.
Az iskola bővítésére, átépítésére 1785-ben terv készült, s ez alkalomból maradt fenn a régi iskola alaprajza. 6^ (6. kép). Ennek a felvételi rajznak a Var ásdy- tér képpel való egybevetéséből, továbbá az 1785/86-os községi adókönyyből megállapítható, hogy Óbuda első iskolája a mai Óbudai utcában, a plébániaépület mögött állt.
1786-ban a Helytartótanács ujabb terveket készített az iskola átépítésére, s közülük a legolcsóbb megoldást kiválasztva, 1787-re meg is építették az uj iskolát.64 1788-ban a városi magisztrátus azt a javaslatot terjesztette elő, hogy épitsenek külön leányiskolát, mert már az uj Iskola is szűknek bizonyult. 65 1789-re a leányiskola terveit jóváhagyták,66 és az épület hamarosan készen állt. Az uj iskolák pontos helyére nincs adatom. Valószinü, hogy az első a régi helyén, a második pedig a templom háta mögött, a mai Óbudai és Tanuló utca sarkán állt. Mindenesetre a községi adókönyvekben 1810-től már ez utóbbi helyen szerepel, s erről az épületről nevezték el a mai Tanuló utcát Schulgasse-nak. Nem igen képzelhető el, hogy ilyen rövid időn belül áthelyezték volna az iskolát, a legvalószinübb tehát az, hogy 1810 előtt is ugyanezen a helyen állt, még ha az adókönyvekből kihagyták is. Az is feltehető, hogy nem sokáig működött két külön épületben a katolikus fiu- és leányiskola. A XIX. században már nincs külön emlités róluk. Valószinü, hogy miután a második - nyilván nagyobb és alkalmasabb - iskolaépület, a leányiskola felépült, a régi
- az átépités után is szűk - iskolából a fiukat is áthelyezték az uj iskolába. A régi iskola épületében a XIX. században a harangozó lakott.
Az óbudai reformátusoknak a protestánsokat sújtó korlátozások folytán csaknem egy évszázadig nem lehetett templomuk. 1698-tól kezdve egészen II. József türelmi rendeletéig nem volt joguk prédikátor tartására; istentiszteleteiket hosszú évtizedekig Madarassy Gergely
- a község egyik legtekintélyesebb gazdája - telkén lévő félig földalatti romépületben tartották. Ez - mint azóta már tudjuk - a középkori királynéi vár maradványaihoz tartozott. Ők maguk római templom vagy török fürdő romjának hitték. 67 Később, az 1740-es években a földesúr megengedte nekik, hogy ugyanezen a Madarassy-telken szerény méretű oratóriumot épitsenek maguknak. "° Az 1770-es évekre a mindössze 13 négyszögöles épület kijavitása és megnagyobbítása már sürgőssé vált, annál is inkább, mert Pestről és Budáról is sok kálvinista - nemesember, katona, patvarista, kézműves - járt Óbudára istentiszteletre. 1777-ben azonban az óbudaiak folyamodványa eredménytelen maradt. Végül 1785-ben épithették fel maguknak az átalakitott formában ma is álló református templomot, *>9 amely azonban még sokáig nem nézett utcára: a mai Calvin köz akkor még nem létezett, a templom a mai Fényes Adolf utcai jobbágyházak mögötti telken állt és az akkori Magyar (később Calvin) utcából, észak felől lehetett megkőzeliteni egy hosszú teleknyélen át. A Varásdy-térkép is még ezt az állapotot mutatja.
Külön református iskolaépületről Óbudán a tárgyalt korszakban nem tudunk. Kálvinista iskolamesterek neve ugyan már 1701-tői kezdve sokszor felbukkan az összeirásokban és az anyakönyvekben, de a vallásfelekezet üldözött helyzete és a kálvinista gyermekek kis száma nem tette lehetővé iskolaépület fenntartását. 1777-ből adatunk van arra, hogy a tanitás az istentisztelet helyén, vagyis az oratóriumban folyt: "calvinistae in locum ministri Ludi Magistrumpro instructione prolium suorum helveticum habent"."0
1785-től az óbudai adókönyvekben a református templom mellett egy másik épület is szerepel, hol "reformierte Pfarrhof", hol "reformierte Schulhauss" megjelöléssel. Lehetséges, hogy a régi oratóriumot használták ekkor erre a célra. Más^református iskolaépületnek még a XIX. század közepén sincs nyoma Óbudán.
Zsidók az 1710-es évek elejétől éltek Óbudán, de nagyobbará-nyu beköltözésük csak 1725 körül kezdődött: az összeírások szerint 1725-ben 10, 1727-ben 24 zsidó család lakott a városban, nagyobb részük ekkor csak 1-3 év óta. 71 1727-ben már volt Óbudán zsidó templom, ugyanazon a helyen, a Lajos utca 163. szám alatti telken, ahol ma is áll a XIX. század elején épült klasszicista zsinagóga. Az első Óbudai zsidó templom inkább imaház volt, semmint zsinagóga; létezéséről abból a panaszból tudunk, amelyet özvegy Zichy Péterné tett a birtokot megszerezni kivánó mostohafia, Zichy Ferenc ellen, óbudai hatalmaskodása miatt. Zichy Ferenc ugyanis 1727-ben fegyveres embereivel rátört Óbudára, és leromboltatta a "zsidók oskoláját" (Judenschull, ahogy ekkoriban az imaházakat nevezték).Az incidenst követően a zsidó imaház a földesumő engedélyével hamarosan újjáépült, s 1732-ben már zsinagógaként emiitették. Ennek helyén épült 1767-ben a második, majd 1821-ben a harmadik - ma is álló - óbudai zsinagóga.
A zsinagóga telkén a XVIII. század folyamán a zsidó hitközség más épületeket is emelt: 1772-ben történt emlités az un. hitközségi házról;72 1789-ben a zsidó kórházról mint régóta fennálló épületről beszéltek. 73 Amikor II. József rendelete értelmében a zsidó hitközséget iskola létesítésére kötelezték, ugyanezen a telken, a zsinagóga és a Duna-part közti részen kellett volna felépiteniők a zsidó iskolát; a hitközség azonban különböző indokok alapján ellene szegült ennek a tervnek (a kórház és a kikötő közelsége miatt egészségtelennek és veszélyesnek tartotta a helyet), s végül elérte, hogy a mai Zichy utca 11. sz. alatti uradalmi épületet - amelyben addig is működött a zsidó iskola -vásárolhassa meg a Kamarától és bővíthesse ki erre a célra.'4
A város temetője - a zsidókét kivéve - a XVIII. század derekáig a plébániatemplom körül volt. 1975-ben a régészeti feltárások során a templomtól nyugatra és délre napvilágra került ennek a temetőnek néhány sirja.75 A református lakosokat ugyanide temették,de -legalábbis az 1730-as években - már a katolikusokétól elkülönített helyre, ^ jóllehet a temetési szertartást a kálvinistáknál is a katolikus pap végezte, a katolikus templom harangjainak hangja mellett, hiszen a kálvinistáknak sem papjuk, sem templomuk nem volt ebben az időben,
1739-ben, amikor a pestisjárványnak 888 ember - az akkori óbudai lélekszámnak kb. a fele - esett áldozatul, külön pestistemetőt nyitottak a város északi peremén: "extra portám, versus S. Andreám".7? Ez a temető a mai Miklós tér északi felében lehetett. A pestisben meghalt Benedictus és Adamus trinitárius szerzeteseket ugyanis a trinitárius kolostor protocolluma szerint a fentemiitett pestistemetőben hantolták el, "a kőkeresztnél, amelyen nincs corpus". A kőkeresztet az 1767-es Coroni térkép és az ennek nyomán készült keltezetlen Kneidín-ger-térkép a mai Miklós téren mutatja (a másik két, 1778-ra keltezett Kneidinger-térképen és a későbbi térképeken már nem látható ez a kereszt). 78
1744 januárjában a plébános uj temetőt szentelt fel a város akkori nyugati szélén, (kb. a mai Kiscelli utca postaépület környékén), nyilván azért, mert a templom körül már szűk volt a hely, s különben is, 1744 elején megkezdődött a régi templom átépitése. Ettől kezdve a régi "nagy temetőbe", a "béső város cemeteriumába", "in den alten Kirchen Freydhof" már csak kivételképpen temettek olyan tekintélyesebb lakosokat, akik ezt végrendeletileg kikötötték.
Az uj temetőbe valószinüleg már csak a katolikusok temetkeztek; 1745-ben a plébános azt jegyezte be egy reformátusról, hogy "in proprio calvinistarum", vagyis a kálvinisták saját temetőjébe temette őt. Ennek helyére azonban ebből az időből nem került elő adat. Lehetséges, hogy már ekkor ott volt, ahol - a Lipszky-térkép tanúsága szerint - a XIX. század elején: a mai Miklós tér és Szentendrei ut között (az 1778-as Kneidinger-térkép is jelez itt valami temetőhöz hasonló területet, a lap kopottsága miatt azonban ennek azonosítása bizonytalan).
Az 1744-ben megnyitott katolikus temetőt csak néhány évtizedig használták. A környék már az 1749-50-es években beépült, a város lakossága a század közepétől kezdve gyorsan szaporodott: a temető hamarosan kicsinek bizonyult. 1780 körül uj temetőt nyitottak a mai Raktár utca - Kerék utca - Szél utca szögletében. 9 Ez a temető a következő évtizedekben dél felé terjeszkedve elérte a Kórház utca vonalát, mig azután kb. egy évszázadnyi használat után 1888-ban ezt is megszüntették és kiüritették.®0 Helyén rna részben a Kórház utcai piac van.
A zsidó temető viszont -eltérően a Budapest Műemlékei II.kötetében (513. 1.) olvasható állítástól - a zsidók óbudai megtelepedésétől fogva a XIX. század végéig, tehát csaknem két évszázadig ugyanazon a helyen volt: a mai Laktanya utcában, a Kő utcától északra.**! Ez a terület, mint már láttuk, a XVIII. század közepéig a város beépitett területén kivül esett. Az idők folyamán természetesen ez a temető is szűk lett az ugyancsak gyorsan növekvő zsidó népesség számára. Emiatt azután a sirkövek csaknem olyan sürün zsúfolódtak itt össze, mint a hires, prágai zsidó temetőben (7.kép).
Községi épületek
Óbuda, mint földesúri mezőváros, a XVIII. században igen korlátozott önkormányzattal rendelkezett, s igy községi intézményei, községi épületei is jelentéktelenek voltak. A XIX. század első felében az 1766 óta koronauradalmi mezőváros (Kronmarkt) önkormányzatának szerepe megnőtt, s a község gazdasági és társadalmi erősödése a községi épületek külsejében is kifejezésre jutott,
Községháza létezésére az első adat az óbudai biró 1732/ 1733-as számadásában82 található (bejegyzés az épület javitásának költségeiről 1732-ben), ebből azonban sem az nem derül ki, hogy hol volt a községháza, sem az, hogy mióta állt fenn.
A Gemeinde -Haus -nak vagy Gemein-Gerichts -Haus -nak nevezett épület helyét csak az 1785/86-os adókönyv alapján lehetett meghatározni, minthogy ez volt az első év, amikor a középületeket is beszámozták. Ebben az esztendőben a községi törvényház a 98-as házszámot kapta, utána következett 99-es sorszámmal az iskola és 100-as sorszámmal a plébániaépület. Mivel a házszámozás itt a Lajos utca nyugati házsorán északról dél felé haladt, a községházát a plébániától északra kellett keresni. A házszámokat a későbbi évek összeirásában nyomon követve és a Kneidinger-térképpel is összevetve, megállapítható volt, hogy 1785-ben - és feltehetően korábban is - az óbudai községháza a mai Lajos utca 170. sz. helyén állt. Kollár 1812-ben készült Óbuda látképén (reprodukcióját lásd Budapest műemlékei, II. k. 430) jól látható ez az épület, a templomtól jobbra, s az is jól kivehető, hogy különbözött a jobbágyházaktői: nagyobb ablakai voltak, eresz vonalával nézett az utcára. A községháza azonban csak 1808-ig működött itt: ekkor a község 6 000 forintért eladta az épületet egy Jékely nevű orvosnak,®§ a községházát pedig átköltöztették egy másik, nagyobb épületbe.
Ez az épület már régebben a község tulajdonában volt, a XK. század elejéig afféle községi kaszárnya szerepét töltötte be:az Óbudára bekvártélyozott katonaságot (vágy legalábbis a katonák egy részét) szállásolták el benne. A számadások ezt az épületet "grosses Gemein Haus"-nak nevezték. Mint az óbudai tanácsi jegyzőkönyvek harmadik (1784-1790. évi) kötetének első lapjára egy ismeretlen kéz feljegyezte, a község 1744-ben vásárolta a házat egy óbudai jobbágytól.^4 Az 1751-es községi számadásban már található egy bejegyzés a "nagy községi házban" elszállásolt katonák költségeiről. Az 1770-1780-as evekben a házat a vármegye használta, szintén katonai kvártélyozásra; ebben az időben Comitats-Haus néven emlegették, de tulajdonosa továbbra is a község volt. 1786-ban felmerült a terv, hogy a kamarauradalom jószágigazgatójának székhelyét és lakását a volt Zichy-kastélyból ide helyezzék át, de ezt a tervet Rupp Károly, az uradalom akkori vezető tisztviselője erősen ellenezte, azzal az indoklással, hogy az épület egy része rossz anyagból készült, ezenkívül a telek és a ház is a község tulajdona (márpedig "aki más telkén épit, nem magának épit"), svégül

Oldal: Ó-Buda Határai
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat