Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

        


A rovásírás története
A betűalakot nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a betűket rótták, hogy a sor jobbról balra haladt, hogy a magánhangzókat csak ritkán írták ki, s leginkább akkor, ha azok hosszú magánhangzókat jelöltek. Ez a sémi íráscsaláddal való rokonságra utal. Az ótürkök egészen a Fekete-tengerig terjesztették ki a hatalmukat, itt jött létre a nyugati türk, majd a Kazár Kaganátus. A kazárok írni tudását senki sem vonja kétségbe. Őseink hosszú ideig ezen a vidéken is éltek, így bőven volt lehetőségük elsajátítani ezt a különleges írásmódot.

A magyar rovásírás a X. és XV. század folyamán jelentősen átalakult. Előbb kapcsolatba került a szláv, majd pedig a latin írással. A magyar rovásírás hányattatásai a kereszténység felvételével kezdődött. A latin nyelv és írásbeliség csak ezután került előtérbe. A régi pogány írásjeleket üldözni kezdték, így a rovásírás visszaszorult, hanyatlani kezdett. Tudunk olyan vatikáni rendelkezésről is, amely előírta, hogy a magyarok, a székelyek s a hunok által használt régi magyar betűk, a jobbról balra való írás helyett csak a latin betűket szabad használni, a papoknak a pogány írást büntetés terhe mellett tanítani nem szabad, a pogány betűs feliratokat pedig egyenesen meg kell semmisíteni. A rovásírás titkosírásként élt tovább, sőt fejlődött, hiszen a latin írásmód hatására alakultak ki az úgynevezett ligatúrák, összevont jelek. Újbóli felvirágzás a reneszánsz és a humanizmus elején következett be, amikor is az előkelő udvarokban szívesen használták titkosírás és egyéb időt múlató foglalatosságként. Lehet, hogy ekkor kiegészítették betűkészletét, amely most megnehezíti a régebbi betűalakok és a helyesírás pontos visszaállítását. A reneszánsz elmúltával az újra erősödő egyház és konzervatív vezetőgárdája szép lassan teljesen háttérbe szorította őseink írását. Legtovább a Székelyföldön, a XVII. századig maradt fönn. Az 1700-as években erdélyi iskolákban még tanították a rovásírást, s még a XIX. század végén is találkoztak pásztorral, aki a juhait a pásztorbotra rótt számokkal tartotta nyilván.



Két féle rovásírás
A magyar rovásírás egyik változata, az elsősorban Székelyföldön használt székely rovásírás mellett létezik egy másik magyar rovásírás is, amely hasonlít a türk rovásírásra. Ez utóbbit pálos rovásírásnak nevezzük, mert több emléke a pálos szerzetesektől maradt fenn, azonkívül ők használták legtovább elterjedten. A pálos rovásírás emlékei részben még megfejtetlenek. Mindkét rovásírás nemzetünk művelődési kincsei közé tartozik.

A pálos rovásírást szinte kizárólag balról jobbra írták, a székely rovásírást legtöbbször jobbról balra, de ennek ellenkezőjére is maradtak fenn emlékek. A balról jobbra való írásnál ugyanazokat a betűket használták, csak ellenkező irányban rajzolva. Így egy jobbról balra írt szöveg a balról jobbra írt tengelyes tükörképe.

A magyar rovásírásban a fő szabály az, hogy bármely irányban írhatunk rovásírással, de az írásiránynak megfelelő irányba kell állniuk a betűknek is. Fontos, hogy az eredeti betűket és az összevonási szabályokat betartva használjuk a rovás-betűjegyeket.




A pálos rovásírás
Középkori leírásainkból sokáig csak a székely rovásírást ismertük, mert elsősorban Erdélyben, a székelyek használták a rovásírást, s használják mind a mai napig, persze csak mint kiegészítő írást. Ez a rovásírás sokkal közelebb áll a türk rovásíráshoz, mint a székely. Mivel legtovább a pálos (és részben a jezsuita) szerzetesek használták, ezért ezt a szerző pálos rovásírásnak nevezte el, azzal a nem titkolt céllal, hogy ezzel az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok ismertségét is növeljük. A pálosok rendjét Boldog Özséb alapította. A magyar pálosok egymás közti levelezésükben a rovásírást használták. Ezen írás jellegzetessége, hogy balról jobbra haladt. A pálos-rovásírást még a XVI. században is ismerik Magyarországon, s csak később merült a feledés homályába.

A székely rovásírás
Valamikor az Árpád-kor végén a magyar rovásírásos világban valami történt, Azt, hogy ez pontosan mi volt ez, nem tudjuk. Egyesek szerint talán egy írásreform, a legvalószínűbb, hogy a székelyek által addig is használt írás a magyar művelt rétegek felfedezték maguknak. Mindenesetre onnantól kezdve a pálos-rovásírásos leletek mellett mind gyakrabban előbukkannak a székely-rovásírásos leletek is, s meglepően egységesnek mutatkoznak. Ebből a korból származik a nikolsburgi rovásírásos ábécénk is. Különösen Mátyás király reneszánsz udvarában a rovásírásos kultúra is újjászületett. Bonfini Antal, Mátyás király történetírója a XV. században ezt írta: “Szkítiai betűik vannak, melyeket nem papírra írnak, hanem rövid fácskára rónak, kevés jeggyel sok értelmet fognak egybe”. Az Erdélyi Fejedelemség idején voltak, akik a hivatalos nemzeti írássá akarták tenni a rovásírást. Erre nem került sor, de nagyszámú emlék kiforrott írássá tette a székely rovásírást.

A székely rovásírások között mind a két írásirányú emlékek megtalálhatók. Ezek bizonyítják, hogy a magyar rovásírásban mind a két írásirány használata megengedett.

KŐBE VÉSETT ÉS FÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM

A magyarság ősi írása: az un. "rovásírás"



A magyarság egy olyan szétesett Európába érkezett, amelyben csak a görögöknek, a rómaiaknak (és az etruszkoknak) volt írása. Őseink a Kárpát-medencébe minden európai írásrendszertől különböző olyan sajátos írásrendszert hoztak be, amellyel ma is 2600 éves belső-ázsiai szövegeket el tudunk olvasni. Az 58 nyelvet beszélő Mezzofanti bíboros (1774-1849) Frankl Ágoston cseh nyelvésznek írta 1836-ban: "A magyarok maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában". Sir John Bowring (1792-1872) az 1838-ban megjelent Life and Works I. kötetében pedig így emlékezik meg nyelvünkről: "A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek… a magyar nyelv eredetisége csodálatos".

Az ősi magyar írás eredetéről sok nézet alakult ki; egyik sem meggyőző. A türkök írása a szászánida pehlevi írással van legközelebbi rokonságban (Thomsen, Németh Gyula), amely feltehetően szogd közvetítéssel jutott el a türkökhöz. Vannak (Györffy Dezső), akik írásunkat a mínoszi írásból, mások (Campbell, Bakay Kornél) viszont a sumer és az egyiptomi képírásból vezetik le mondván, hogy a főníciaiak az egyiptomi képírásból elsősorban a mássalhangzós csoportjelekből fejlesztették ki a rovásírást, az első betűírást. Akármelyik kultúrterületről származtatjuk is a magyar írásbeliséget, kapcsolatai nem az Urál-vidékére, hanem az ókori magaskultúrák világába vezetnek. Az őshorezmi és "az ősi magyar írás" jeleinek nagyszámú egyezése arról tanúskodik, hogy a magyar írás jelkészlete már a Kr.előtti második évezredben "összeállt".

Őseink írásának első anyaga feltehetően a fa volt, íróeszköze pedig a véső vagy valamilyen éles szerszám lehetet, mellyel a fába vésték, rótták írásukat. Nyilvánvaló - ahogyan erről a kínai évkönyvek is megemlékeznek - a hunok lágy anyagra is írtak, ezek azonban csak elenyésző mennyiségben maradtak meg. Mivel a rovás nehéz mesterség volt ezért törekedtek a rövidítésekre, hogy kevés jellel sok jelentést fejezhessenek ki. A rovó rövidítéseit a magyar nyelv törvényeihez igazította, afféle "gyorsírási" rendszerrel dolgozott. Ősi írásunkban minden hangra - szótagra - önálló jelet használtak, ezért nyelvünket csak ősi rovásírásunkkal lehet leírni, kifejezni és gyerekeinket csak ennek szellemében lehet a magyar írást és olvasást ma is tanítani. (Ma azért van annyi dyslexiás gyermek, mert az "angolszász" módszerrel akarják a fiatalokat magyar nyelvre tanítani.) Amikor a magyarság áttért a latin betűs írásra, a latinban 13 hangunkra (dzs, stb.) nem volt jel, ezért olyan nyelvezet jött létre, amelyet a magyar ember sohasem beszélt. Mivel jelentőseb rovásfelirataink először Erdély területéről kerültek elő (Tászoktető, Énlaka stb.), ezért ezt az írást tévesen "székely-magyar" rovásírásnak nevezték, holott ez az írás sem a székelyekhez nem köthető, sem pedig rovásírás nem volt.

Tászoktetői  rovásfelirat

Az ősi magyar írás kutatása

Krónikásaink hagyománya írásunkat "hun" vagy "szkíta" írás néven emlegetik. Kézai Simonnál a XIII. században "a székelyek betűiről" olvasunk. Kálti Márk, majd a Bécsi Krónika a XIV. században azt írja, hogy "a székelyek, akik a szkíta betűket még nem felejtették el, nem papírra írnak, hanem pálcákra rónak, kevés jellel sok értelmet fejeznek ki". Bonfininél ezt olvassuk: "a székelyeknek szkítiai betűik vannak", Székely István pedig 1559-ben arról tudósít, hogy "a székelyek hunniabeli módra székely betűkkel élnek mind e napiglan".

A sors mostohán bánt rovásemlékeinkkel, hisz Magyarország éghajlata és talajviszonyai nem konzerválják a fát és azon lágy anyagokat, amelyre annak idején írtak. A természeti erők pusztító hatását még hatványozta a szándékolt megsemmisítés akár vallási, akár politikai okból. Az ősi magyar írás a katolikus egyház szemében "tiltott írásnak" számított. Szent István törvényei között olvassuk: "A régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra való pogány írás megszüntetődjék és helyébe latin betűk használtassanak… A beadott iratok és vésetek tűzzel-vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék". (A "pogány írással írt" imakönyvek elégetése bizonyítéka annak, hogy az ősi magyar írással nemcsak véstek, hanem írtak is). Hogy az ősi magyar írás a tiltások ellenére továbbra is használatban volt, arra bizonyíték Mátyás király 1478-as évi ediktumának 5. cikkelye, amelyben a király megparancsolja, hogy "a falusi bírák kötelesek minden vármegyében a rovásnyeleket lajstromokban a megye elé terjeszteni".

Telegdi János 1598-ban a "Rudimenta, a hunok régi nyelvének elemei rövid kérdésekben és feleletekben összefoglalva" című munkájában összefoglalja ugyan az ősi magyar írás szabályait, de rövidítéseket és magánhangzós vonzatokat (ligatúrákat) nem használt, viszont azelőtt soha nem létezett magánhangzókat gyártott és az amúgy hasznosnak vélt munkájával "tönkretette" az ősi magyar írás szellemét. Bél Mátyás 1718-ban még bátran ír a "hun-szkíta" írásról, a monarchia kancelláriája által irányított Hunfalvy Pál pedig már "koholmánynak" minősíti az előkerült rovásemlékeket. Nagy Géza 1890-ben "türk írásnak" nevezi ősi írásunkat, Fischer Károly Antal pedig a századfordulón a Tászoktető-i hosszú rovásemléket, - amelyet a románok eltüntettek - "hun-magyar" írásnak titulálja. Ettől kezdve kétfelé vált az ősi magyar íráskutatás: a monarchiát, majd a bolsevik ideológiát kiszolgálók előbb elhallgattatni próbálták az ősi írásunkkal foglalkozókat, majd annak jelentőségét lekicsinyelték, hiszen ez azt jelentette a magyarok számára, hogy őseink magas kultúrával érkeztek Európába. A monarchiát kiszolgálók ideológiáját az "akadémikusok" vették át; Róna-Tas András szerint az ősi magyar írás eredete tisztázatlan, szerinte az a sémi íráscsaláddal mutat rokonságot. Sándor Klára pedig az ősi magyar írást még kutatásra méltónak sem tartja. Erről írja Bakay Kornél: "Amikor a Kárpát-medencében és főleg Erdély területén egymás után kerülnek elő rovásírásos nyelvemlékeink, az akadémikusok kiderítették, hogy csupán a türk rovásírás átvételéről van szó, ősi írásunk nem is volt". A magyarok viszont gyűjtötték, elolvasták és publikálták a rovásemlékeket. Püspöki Nagy Péter írja, hogy "a magyar nemzeti írás esetében olyan írásrendszerrel van dolgunk, melynek 24-27 betűje önálló alkotás". Egyre több munka jelent meg Németh Gyula, Ferenczi Géza, Vékony Gábor, Forrai Sándor és Varga Géza tollából. Sebestyén Gyulánál olvassuk: "Az, amit a feledés és a bizonytalanság ködéből kibontakozó magyar rovásírás most az egyetemes írástörténetnek nyújt, az epigráfia legnagyobb csodái közé tartozik. Nemzetünk a művelt emberiség legértékesebb ókori örökségének részese volt, és élni is tudott vele".

Rovásemlékek a magyarok őshazájából

és átmeneti szállásaik területéről

- A hunok rovásemlékei. A belső-ázsiai hun írás-maradványok a Bajkál-tó és a Léna-folyó vidékéről, a Jenyiszeji vidékéről, a Mongol Köztársaság területéről, az Altaj-hegység vidékéről, Kelet-Turkesztánból (beleértve Dunhuangot is), Kirgízia-Kazakisztán területéről valamint Fergana, az Alaj-hegység és Észak-Toharisztán vidékéről került elő. Hogy az európai hunok ismerték az írást, arról Priszkosz rhétor tudósít, aki említi Attila leveleit és azt, hogy megbízottjaik is feljegyzett lajstromokból olvasták fel a rómaiakhoz szökött hunok neveit. A VI. században élt Ménander Protektortól megtudjuk, hogy a bizánci császár a türk követektől szkíta írással írt levelet kapott, amelyet tolmácsok segítségével olvasott el ("miután a király [Jusztinosz császár] a tolmácsok segítségével a szkíta írást elolvasta, szívesen bocsátá maga elé a követséget").

Hunok  írásjelei

Az első belső-ázsiai rovásemlék Hszincsiangból, a Góbi-sivatag peremvidékéről került elő a Kr.előtti 2000. évben, a Hszia kínai dinasztia idejéből két un. kerekszúr sírból. A sírokban europid szőke hajú emberek feküdtek varrt nadrágban, tehénbőr saruval és nemezsapkával. A fatáblákon található - még publikálatlan - írás a kínai szakemberek szerint "tielő, illetve hun" jellegű. Abagántól 8 k m-re tetőcserepeken kerültek elő hun felíratok a Kr. előtti 100 körüli időből. A Nojon Uula-i Dzsurámt-völgyből; csi-festéses csészék alján voltak hun rovásfeliratok. Csoibalszan aimag területén levő Baruun Döröö helység hun várából szintén tetőcserepeken voltak hun rovásfeliratok. A mongol Natcogdorju Sh. Mongólia különböző területeiről előkerült írások alapján 13 olyan hsziungu írásjelet közöl, amelyek azonosak a magyar írásjelekkel.

Az ősi magyar íráshoz igen közel álló írás-emlékek a Hun Birodalom Altaj-vidéki központjából származnak: az Uruzgan közeléből előkerült írásos kövön a "jabuga" (jobbágy?) szó olvasható; a baktriai Tocsi-völgyi sírfeliratok ligatúrái olyanok, amilyenek a Kárpát-medencében is előfordulnak. Kizil mellett egy manicheus falfestményen puha ecsettel ősi türk írásos szöveg olvasható. A már említett mongóliai Nojon Uulából (Noin Ulából) folyamatosan sok írásmaradvány került elő.

- A "szkíta-magyar" rovásírás. A Kr. előtti V-III. századból Alma-Atától 45 km-nyire a Tien-san lejtőinél Isszik területéről 45 halomsír került elő. Az egyik sírban egy szaka (szkíta) harcost találtak, akinek süvegét, csizmáját állatábrázolásos aranylemezek borították. Az egyik ezüstcsészén 26 jelet tartalmazó szöveg került elő, amelyet a szakemberek olyan "hun írásnak" határoztak, amelyben 14 türk jel is előfordul. A jelek közül 7 a nagyszentmiklósi kincsen is megtalálható. A szkíta-magyar rovásíráshoz tartozó minden bizonnyal a Kárpát-medencében készült balta került elő az itáliai campagnai mezőn. Ehhez hasonló leletet találtak Radocsányban is.

- Az "ótörök" (türk) írásrendszer kialakulása a Kr. előtti VIII-VII. századig vezethető vissza. A Kr.utáni VI. századi Kínai Évkönyvek bizonysága szerint "a türkök szerződés végett fára véstek jeleket "; ez azt jelenti, hogy a türköknek a kínaiakéhoz hasonló írásuk nem volt, a kínai források "türk és hun írástechnikáról" árulkodnak. Az eddig ismert belső-ázsiai rovásírásos emlékek száma ma már 250 fölötti. Az ismert és megfejtett türk rovásírások zöme a VI-VIII. századok közötti időre datálható. Mongólia területéről már hosszabb papír- vagy bőr alapra festett szövegek is származnak.

A Horezm területén levő Koy-Krylgan-Kala-i palotaromok területéről cserépedényeken olyan mássalhangzós szöveg olvasható, amelyen a magyar "hombár"-szó is szerepel. 658-753 közötti időből Top-Kalából származik halotti hamvvederen talált írás, amelyen többek között a "kangar" és a "szabir" szavak olvashatók ki. Az Altaj-Szaján vidéken a legismertebb írás-maradványok Szulek és Morosova városok közeléből kerültek ki; ezeket többen "szkíta" rovásemlékeknek tartják. Egyik nyilazó vadász- és szarvasjelenet szövegének magyar megfejtése Szabó Árpád olvasatában: "Ő visz, űz, jó e nyilad, sok tinó nyilazz. Sivítson friss íj, itt is". Sok rovásszöveggel teleírt "szarvasos kő" került elő az V. századból a karaszuki és a tagáji kultúra területéről. Ezek a felíratok már minden lényeges jegyükben azonosak a magyarországi írásemlékekkel. Az Altaj-vidéki Uibatból és Tsirkovból származó köveken a "tengri", a "gyöngy", a "teremtő", az "ég", a "kurgán",a "tárkány" szavak és a méltóságnevek ("sád", "tarkány", "tardos", "tegin") olvashatók. Az Ihe hösütüi felíratok tartalmilag egészítik ki Tonjukuk, Köl tegin és Bilge kagán igen hosszú szövegű emléktábláit. A Türk Kánság idejéből Mongólia területéről igen sok írás-lelőhelyünk van, pl. Köli csor, Ong, Tajhir, Tez, Terh, Ömnö Gobi, Arhangaj, Bulgan, Hovd, Bat sirét, Gobi Altaj, Bajan Hongur, Arhangaj stb. A Szine uszui ujgur rovásfeliratban ott találjuk a kazár nevet "qasar" formában. Ulánbátor közelében levő Bugat város közeléből táncoló alakok festménye mellet ősi írásszövegek kerültek elő; különösen hosszú írásos szöveg származik a Tajhír-szikla oldaláról. Az Ar-Arkasu-hegység egyik völgyében levő Szudzsi-dombról ujgur írás származik, ahol már a tamgák (összevont családjegyek) is megjelennek. Mongóliában 1995-ben a rovásemlékekről összefoglaló munka jelent meg Tovuudordzsin Szandzsmiátiv tollából; a mongóliai írásjelek és a magyar írásjelek között 13 ugyanazon formában jelenik meg.

A türk rovásfeliratok legnagyobbikát az orhoni felíratok alkotják. A keleti türkök 630-ban Elteris kagán és kormányzója Tonjukuk vezetésével felszabadultak a kínai uralom alól. Elteris 691-ben bekövetkezett halála után, fia Bilge kagán uralkodott, kinek fő támasza öccse, Kül tegin volt. Tonjukuk halála után 720 táján állították Tonjukuk emlékoszlopát az Orhon mellékfolyója, a Tola partján; Kül tegin 731-ben és Bilge kagán 734-ben bekövetkezett halála után pedig a két 2,5 méter magas emlékoszlopot ugyanott emeltek. Mindhárom emlékoszlop négy falát felírat borítja; Tonjukukén csak türk rovásírás, Kül tegin és Bilge kagán emlékoszlopának az egyik oldalán kínai felírat is olvasható ugyanazzal a szöveggel, amely a többi oldalon török nyelvű írással van felvésve. E 38 betűs rovásírás fejlett rendszerről tanúskodik.

V-VI. századból származó fára, bőrre és papírra rótt tohár, szogd és ótörök feliratokat Stein Aurél talált Hotanban és Dunhuangban. Egyik igen értékes darab az a türk írással írt könyv, amely Belső-Ázsia hitvilágával foglalkozik - ezek a leletek is bizonyítják, hogy a türköknek "írása" és nem "rovásírása" volt. A Kínai Évkönyvek 20 szien-pi nyelven írt könyvnek emlékét őrzik. Ugyancsak kínai feljegyzésekből tudjuk, hogy T'o-po türk kagán 572-ben követei útján buddhista szent könyveket kért a kínai C'i császártól, amelyeket le is fordítottak a "türkök nyelvére". Ezt bizonyítja az Aranyszájú Szent János is aki leírja, hogy "a szkíták (a hunok) lefordították a Szentírást saját nyelvükre".

- Levédia és Etelköz rovásos emlékei. Az elmúlt évtizedekben nagy mértékben megszaporodtak a kelet-európai "ősi magyar jellegű írást" tartalmazó régészeti leletek, amelyeknek segítségével térben és időben össze tudjuk kapcsolni a belső-ázsiai és a Kárpát-medencei írásleleteket. Nagy részük nincs még tudományosan publikálva. A - többnyire orosz - szerző e feliratokat "kazár", "besenyő", "szabír" vagy "protobolgár" írásoknak határozza. A Kaukázus északi lejtőinél levő Karacsajevszk-i írás átmenetet képez a belső-ázsiai és a magyar szövegek között. "Szabir" munkának tekinthető a Talasz-völgyi négy oldalán teleírt rovásbot. Az Eliszta várostól 15 kilométerre levő Ermen Tolga helységből marhakoponyán találtak írásjegyeket. Szmolenszkből kazár írásnak határozott gránittömbök kerültek elő. A Szarkel-i kazár erődítmény tégláiba már rövidítéses szöveget karcoltak bele. A Don völgyében levő Novocserkaszból két rovásfeliratos cserépkulacs származik; a rajta levő rovásjegyek megegyeznek a Majackoje Gorogyiscséből (a majaki erődből) származó krétatömbbe vésett 30 írásjellel. Rovásszövegek származnak a Humara-i várból téglákon és marhakoponyákon. A Don-vidék legjelentősebb rovásemléke Dimitrijevszkből származik., ahol az írást pálcikákra vésték fel. E területről M.I. Artamonov még sok "kazár" és "besenyő" rovásemléket gyűjtött össze.

Rovásfelirat a  turkesztáni Talasz-völgyből

Rovásírás-emlékek a Kárpát-medencéből és szomszédságából

- A Tatárlakai-i ősi írás. Az erdélyi Tatárlakán 1961-ben N. Vlassa kolozsvári régész hamuval telt gödör fenekén 26 agyagszobrocskát, két kőfigurát, egy tengeri kagylóból készített karperecet, két rajzos agyagtáblácskát és egy "képírásos" korongot talált. A mintegy 6500 éves korong helyi agyagból készült és a jelek bekarcolása után került kiégetésre. A korongot egy függőleges és egy vízszintes átló négy mezőre osztja, minden mezőben képek láthatók. A korong 4 képjele közül 6 az ősi magyar írás jeleivel megegyezik. Megemlíthető a Tatárlakától 20 kilométerre levő Tordos, ahol Torma Zsófia 1875-ben írásos agyagkorongocskákat és cserépdarabokat talált. A közel 4500 évesnek határozott leleteken ékírás jellegű képírásos és zömében lineáris, azaz vonal-írásos jelek találhatók. Hasonló leletek kerültek elő Balkánról Karanovóban, Sitovóban, Vincán és Gardiscinában. A leletekkel több neves kutató foglalkozott; csak annyit sikerült megállapítani, hogy a karcolatok olyan őslakosságtól vagy ide került idegenektől származnak, akiknek krétai-mezopotámiai kapcsolataik voltak.

- A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratai. A Torontál megyei Nagyszentmiklóson 1799-ben Nákó Kristóf udvarán, az Aranka-patak partján veremásás közben Vuin Néra jobbágyasszony 23 darab különböző formájú aranyedényt talált; a leletegyüttes egy férfi- és egy női fejedelmi készletből áll. Gazdagságáról "Attila kincsének" nevezték. Előbb kereskedők vásárolták meg, majd Ferenc császár parancsára Ausztria tette rá kezét. A VIII-IX. századinak - mások szerint V. századinak - határozott edények több, mint a felén - a "női készleten" - rovásfelirat van. A leleten háromféle rovásemlék található; egy görög betűs görög nyelvű, egy görög betűs nem görög nyelvű és egy türk rovásírásos felírat. A feliratok megfejtésével sokan foglalkoztak; egyértelmű olvasatuk máig sincs. A hun, "ősmagyar" esetleg besenyő szövegben sok magyar szó is előfordul ("anya", "Isten", "áldja", "Ilona", "kenéz", "pecsenyég" stb.). Forrai Sándor szerint a 24 féle jelnek 68%-a "magyar".

- Hun és avar rovásemlékek a Kárpát-medencében és környékén. 1909-ben Ladánybenén III-V. századi szarmata-hunnak határozott sírból cserépedényeken égetés előtt belekarcolt belső-ázsiai írásjegyek kerültek elő. A Szeged-Nagyszéksós-i hun kincslelet csatján és szíjvégein ligatúrás belső-ázsiai írásjelek találhatók. A Kárpát-medence környékéről hun- és avar korinak határozott rovásemlékek a következők: a karinthiai Gail-völgy-i sziklákon, Enns vidékén cserepeken, Oberflachban ezüstkanálon, Heidenheimben avar szíjvégen, Dobrudzsában cserepeken, a romániai Avarkapun köcsögön, továbbá Konstancából, Murfatlarból, Madarából, Aboba-Pliskából és az ausztriai Negauból stb. Sajátos helyet foglal el rovásírásos emlékeink között a svájci Val d'Anniviers-ből - az Anniviardok völgyéből - származó rovásemlékek. E svájci völgybe menekült hunok (vagy kalandozó magyar) elzárva környezetüktől szinte a máig megtartották kultúrájukat. Fischer Károly Antal 1896-ban Zürichben megjelent könyvében közli e völgy lakóinál máig élő családjegyeit (tamgáit), amelyek alkotó betűi azonosak az ősi magyar írás jegyeivel. Ezután egy forgatócsoport járt e völgyben Kiszely István vezetésével és egy 500 éves gerendára vésett rovásszöveget örökített meg, amelyet Forrai Sándor, Laczkovics András, Szörényi Levente és Szabó Árpád fejtettek meg. A szövegben 22 rovásjegy szerepel, ezekből a ligatúrák (rövidítések) száma 8.

Avar kori rovásemlékek közül jelentős a VII. századinak határozott jánoshidai és alattyáni tűtartó, a szentesi csontlemez, és a környei íjlemez. A IX. századi sopronkőhidai sótartón 3 és a battonyai avar gyűrűn 12 jel olvasható a következő megfejtéssel: "Dénes bég a kéb nép ura". A közelmúltban nagy publicitást nyert az 1983-ban Szarvason talált VIII. századi avar tűtartó, amelyen 58 türk és "magyar" jel olvasható Vékony Gábor következő olvasatában: "Üngür démon ellen legyen itt ez a vas. E tű szúrja át a démont, tű, tű, aki a rosszat elvarrod. Aki elbontasz, egybeöltögetsz. Üngür démon, ne egyen meg engemet, űzd, emészd el őt Istenem!". Ezen olvasatból az avarok magyar nyelve nyert bizonyítást.

Szarvasi avar  tűtartó

- Kunnak határozott és más Árpád-kori - esetleg XIV. századi - rovásemlékek kerültek elő Kiskunkerekegyházáról, Deszkről, Esztergomból, Székesfehérvárról, Hódmezővásárhelyről és Mezőberényről.

- "Magyar" és úgynevezett "székely-magyar" írás-rovásemlékek. Régebben "székely" rovásírásról beszéltek, mert az emlékek nagyobbrészt Erdély területéről kerültek elő, mára már az egész Kárpát-medencéből ismerünk ősi írásunkat bizonyító leleteket. A Kárpát-medence ma más országhoz tartozó népei irigyelve a magyarság ősi kultúráját sok írásemléket megsemmisítettek (legyalulták a tászoktetői sziklafeliratot, szétverték a körmöcbányai relikviákat stb.).

I. Epigráfiai (kőfeliratú vagy kővésetű és falra vésett) nyelvemlékeink a következő lelőhelyekről származnak: Bodrog-Alsóbűből X. századi agyagfúvóka származik "fúnák" olvasattal. Pécsett kőbe vésett címerpajzsot találtak 1232-ből rövidítéses rendszerben a következő olvasattal: "Aba szentjei vagyunk, aki Eszter, Anna, Erzsébet". Vargyas község alszegi templom-maradványaiból származó keresztelőmedencén "Mihály" kezdetű, még meg nem fejtett hosszabb szöveg olvasható. 1370-ből származik egy kassai kő "Kassai Jakab" megfejtéssel. A pomázi Lugi-dűlőben "Szent Rókus" feliratos követ találtak. 1400-ra teszik a szsékelydályai templomban levő 9 méter hosszú és 9-22 cm magas hosszú feliratot. A Székelyderzs-i 1431-ből származó gótikus ablaknyílásban "Miklós kántor papatya" szöveget olvashatjuk. A Hont megyei Felsőszemeréden az 1482-es évszám után az építő "Kürako János mester" nevét látjuk. Az erdélyi Homoródkarácsonfán egy XIII. század végi templom tornyán olvashatjuk: a "Homoródkarácsonfalviak mind ők, hun-székely írások" szöveget; ugyaninnen rótt betűs személynevet tartalmazó lőportartó szaru is került elő. A Küküllö megyei Bonyháról 1327-ből faragott felírásos kő származik. A gelencei katolikus templom 1497-ből való felirata: "Pál pap". A székelydályai 1400-as évek végére keltezett református templom 9 méter hosszú felíratának olvasata éppúgy folyamatban van, mint az aranyosszentmihályfalvi hosszú szöveg. 1501-ből Csíkszentmártonból másolatban maradt fenn a katolikus templomban talált szöveg: "Úrnak születéstől fogván írnak ezerötszázegy esztendőbe Mátyás, János, Estyán Kovács csináltak Mátyásmester, Gergelymester csinálták". A dálnoki református templomból 1526-ból származik két soros okkerfestékkel írt falszöveg. A kilyéni unitárius templomban vakolatba karcolt rovásjegyek láthatók. 1515-ben a Konstaninápolyba utazó magyar küldöttség egyik tagja, Székely Tamás az "Elcsi Hán" (Követek Szállása) istállójának egyik külső márványkövére háromsoros fontos történeti eseményt tartalmazó írást karcolt. A berekeresztúri református templom XVI. század falában három bevésett szöveg olvasható. A XVII. század végi aranyosszentmihályi református templomból is került elő ősi írás-maradvány. A rugonfalvi templom falába 1658-ban, az erdőszentgyörgyi templom tornyába az 1730-as években és a csíkszentmihályi templom falára 1797-ben véstek ősi betűinkkel szöveget. A Csík-megyei Ditrótól 12 kilométernyire 1500 méter tengerszint fölötti magasságban Tászoktetőn Kémenes Antal nyolc hosszú rovott szöveget mentett meg az utókornak.

II. Paleográfia (az írások) sorába tartozó és más (fémbe karcolt, botra és falra festett) rovásemlékek a Kárpát-medencéből. Amíg az egyszerű emberek továbbra is bicsakkal és vésővel a kezükben rótták-vésték a szövegeket, addig az értelmiségiek a tollat forgatva írták az ősi magyar írás, a "rovásírás" jegyeit. Ez utóbbi írások -múlékony anyaguk miatt - javarészt elvesztek. Az ősi írás Telegdi János Rudimentája (1598) után megváltozott, minden esetben leírták a magánhangzókat és a merev, zárt formájú írásjelek a könnyed íráshoz igazodva lendületesebbé, kalligrafikussá váltak. Az eredeti formák torzultak; a papír már nem kényszeríttette az írót arra, hogy kevés jeggyel sok értelmet fejezzen ki, ezért eltűntek a rövidítések és a vonzatok - a ligatúrák.

Telegdi János  féle székely-magyar rovásírás

Homokmégy-Halomról X. századi csontborítású tegezszájon került elő rótt szöveg. Szabadbattyánból honfoglalás kori - vagy korábbi - bronz övcsaton a következő szöveg olvasható: "Szabolcs s ők is avatják, jó lovon így". A Kalocsa melletti Halom lelőhelyről származik egy honfoglaló csont tegezveret "kagánomnak" olvasattal. Esztergomból rovásírásos pecsétgyűrű, a "Kaszás P.M." szöveg olvasható. Hódmezővásárhely-Kenyeresér dűlőből rovásírásos gyűrű származik "Idis nemes kisesek, adjik Isten" szöveggel. A XV. századi Suki Benedek kelyhén is rovásszöveg olvasható. Luigi Fernando Marsigli olasz gróf, hadmérnök 1690-ben egy botot talált, "melyről kiderült, hogy a székelyek névünnepeit tartalmazza rovott betűkkel írva". Marsigli nyolc lapra lemásolta a botra négy sorban írt 150 cm hosszú és 3 cm átmérőjű bot összes betűjét a Bolognai Egyetemi Könyvtár számára, amely bot "a magyar rovásírás korának egyik legfejlettebb rövidítéses írása volt" (Forrai Sándor). A naptár kezdetének ideje az 1200-as évek vége, az 1300-as évek eleje, "a székelyeknek a keresztény hitre való térésének kezdete". A naptáron az állandó ünnepek vannak feltüntetve. A kiírt jelek száma 671 jel, a kihagyott (rövidített) jeleké 243.

A morvaországi Nikolsburg-i (ma: Mikulovo-i) könyvtár egyik 1483-as ősnyomtatványának később kötött borítójának belső oldala őrizte meg az a rovásírásos ábécét, amelyet egy deszkalapról másoltak le. Az 1488-ra keltezett szöveg 35 egyszerű és 15 összetett jelet tartalmaz és azok fölött latin betűs átírásai láthatók. 1516-ból származik egy fa edzőedény rovásszöveggel; ezt az edényt a Székelyudvarhelyi Múzeum őrzi. Az Udvarhely megyei Bögöz község templomában egy 1481-1530 közötti időből származó freskó alatt "Atya Istin" szöveg olvasható.Telegdi János 1598-ban írta rovásírásos tankönyvét, amelyre az összes későbbi tollal írt magyar rovásírásos szövegek alapulnak. A kötetben olvassuk: "Székelyföldön a rovásírást még tanítják az iskolákban…Egyedül ez az írás alkalmas a magyar nyelv lejegyzésére". Szamosközi István Rudolf császár ellen 1604-ben ironikus verset írt In Rudolfum Caesarem címmel, amelyben a korholó kifejezéseket ősi írásunkkal írta le, hogy az osztrákok ne tudják elolvasni. Ez az első rovásjegyekkel írt idegen nyelvű szöveg. Szamosközi István amúgy a frenzei Maurenzia hercegi könyvtárban ősi belső-ázsiai rovásírásokat tanulmányozott.

Miskolczi Csulyák István 1609-ben rovásírásos ábécét jegyzett le. Komáromi Csipkés György emlékkönyvében a következő ősi írásos bejegyzést olvashatjuk: "Elég énnekem az Isten kegyelme, te ismérd meg magadat". Miskolczi Csulyák Gáspár 1654-es szövege így olvasható: "Légy hű mindhalálig és teneked adom az életnek koronáját". További ősi magyar írásemlékeink a Gyulafehérvári Kollégium sáfárjának rovásírásos borjegyzése 1655-ből, az Énlaka-i unitárius templom kazettás mennyezetének felirata: "Egy az Isten. Georgius Musnai diakon 1668" szöveggel. Kájoni János 1673-ban gyűjtött betűsorainak szövege: "Isten dicsőittessék mind örökké! Amen. Napról napra hirdettessék az ő neve. Ámen". Ismerjük Szentiványi Dániel rovásírásos ábécéjét 1678-ból, a "Magyar ábécét" 1680-ból, a kibédi lőportartó szarú feliratát a XVII. századból, a csejdi református templom szemöldökfáján levő szöveget 1681-ből, a szokolmai fakupa szövegét a XVIII. század elejéről, a makfalvai rovásemléket 1624-ből, Otrokocsi Fóris Ferenc rovásírását 1693-ból, a Kapossi Sámuel rovásá-bécéjét 1700-ból, a marosvásárhelyi rovás-ábécét 1702-ből, Bél Máytás rovásemlékeit 1715-ből, a csíkrákosi Bogát-kápolna jeleit 1716-ból, a mezőkeresztesi rovásírásos emlékkövet 1730-ból, Szentkirályi Sámuel betűsorát 1730-ból, Rettegi Iván betűsorait 1740-ből, a nagybányai, a tordai, a kecseméti, a kikunhalasi rovásemlékeket, hiszen a Habsburg elnyomás idejében a magyarok saját írásukkal is magyarságuk ősiségét keresték és igazolták.

Az ősi magyar írás, a "magyar rovásírás" elsősorban mássalhangzós rövidítési rendszer révén egyedülálló szellemi kultúrkincsünk. Írásunk belső-ázsiai eredetű; olyan nép írása, amelyet nemcsak a vezetők, de a köznép is használt. Ennek az írásnak a kialakulása, változása és terjedése a Kr.előtti VIII. századtól szinte a mai napig nyomon követhető. A 21 alapbetűjéből tizenhárom 2800 év alatt semmit sem változott; mai írásunkkal 2800 éves belső-ázsiai szövegeket el tudunk olvasni. Fadrusz János szobrász írta írásunkról 1902-ben: "A magyar rovás-írás ősi kultúránknak egy része, nemcsak emlék, de való eleven kincse a nemzetnek".



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 274
Tegnapi: 107
Heti: 1 105
Havi: 563
Össz.: 1 800 896

Látogatottság növelés
Oldal: Rovásírás
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »