Ez az állítás, csak Sulyok János áll. elemi iskolai tanító 1938-ban írt „Pilisvörösvár monográfiájá”-ban olvasható, amelynek irodalmi alátámasztását részben sikerült igazolnom, mert szerzője nem közölt forrásmegjelölést. Idézet Sulyoktól: „A határ nyugati részén lévő Vörös-hegyen állt a honfoglalás kori időkben a vár, ahonnét a község a mai nevét vette, de ennek ma már semmi nyoma sincs. A középkorban a helyiség határában feküdt Kende falu, amely a Kende-családtól a budai káptalan birtokába került, ez 1248-ban eladta, és 1368-ban az óbudai apácák tulajdonába ment át. Akkori neve Vörösvár volt.”

Ennek az idézetnek a második mondata: Borovszky Samu: „Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye községei” c. munkájából való, ahol az idézet jelentős része fellelhető, sőt a hibás idézet történelmi értelmezési zavart is okoz. Sulyok János kijelentése (ami idézet Borovszky művéből) - „Akkori neve Vörösvár volt” - rosszul lett kimásolva, helyesen: „A helység előbbi neve Vörösvár volt.” Ez lényeges különbség, mivel Sulyok műve eredeti szövegkörnyezetéből úgy érthető, hogy 1368-ban volt a neve Vörösvár.

A titokzatos rejtély, hogy „A határ nyugati részén lévő Vörös-hegyen állt a honfoglalás kori időkben a vár, ahonnét a község a mai nevét vette,” kijelentés honnan származik; még mindig nincs kiderítve. Az eddig általam elért Árpád-kori és középkori oklevelek nem említik a Pilis-környéki Vörösvárt, bár az akkor ismert országhatárokon belül legalább három Vörösvár említődik. A Parádfürdői, továbbá egy Nyitra megyében és egy Vas megyében. (A Vas megyei Vörösvárnak a későbbiekben bizonyításként fontos szerepe lesz.)

Sulyok János állítását mégis elfogadom, egyrészt mert a tanulmány Vörösvár életéről, történelméről olyan elevenséggel és tényszerűen ír, amit csak egy Vörösvárt és történetét jól ismerő személy tehetett, másrészt a legfontosabb bizonyíték, hogy állításával ellentétben („ennek ma már semmi nyoma sincs”) a megjelölt helyen vélhetően építménynek lehet nyoma! Ezt feltételezteti a domboldali völgyekben található rengeteg négyféle homokkőszilánk, ami más itteni dolomitdombokon nem található, csak itt.

Ez a vár az Árpád-kort követő közel fél évezred során jelentőségét vesztette, elhagyottá, végső soron romhalmazzá vált, miközben más környékbeli várak gazdára találtak, pl. Solymár várát az 1526-os Lázár térkép már tartalmazza. Más kérdés: mit kell érteni a legkorábbi térképeken, a környékünkön jelölt Zantó településen.

A keresztény Vörösvár romjai azonban vélhetően túléltek közel 700 évet, mert a Németországból ékező telepesek – őseink - még ennek a várnak a köveit használták és hordták el, úgy hogy mára csak az a néhány kőből álló maradvány és kőszilánk található, az általam Vár-hegynek nevezett, lóval és kocsival is megközelíthető kiemelkedésen.

Ezeket a romokat találták itt az oszmán hódítók, akik szándékukat tekintve végvári rendszert kívántak kiépíteni birodalmuk északi - Európai - beékelődése mentén. Ennek az éknek legészakibb pontjától indulva, amely az Ipoly környékén Drégely és Fülek volt, az északnyugati védvonal Esztergom, Tata, Kanizsa vonalon, Buda és Esztergom között Vörösvár vára (palánka) lett az egyik végvár nyugat felé. A jelenleg Vörösvári völgynek nevezett földrajzi egység ekkor még létező és élő településrendszert mutatott fel a római útra szerveződre. Tehát azt állíthatjuk, hogy a hódító oszmánok virágzó lakott kis falvakat találhattak, azonban egy települést sem hívtak Vörösvárnak.

Az oszmán város helyének kijelölésekor vélhetően még nem tudták, hogy a végeredmény agyaggal vörösre tapasztott palánk lesz, ezért feltételezhetően az itt élőktől arról érdeklődtek: hogy hívják a számukra esetleg katonai erődítményként szóba jöhető Árpád-kori várat, amelynek romjai a völgy minden pontjáról jól látszottak. Volt, aki elmondhatta: „Vörösvár mellett vannak.” Tehát akkor mit építenek? - Vörösvár palánkját. „Kizil hisszar palankaszi” törökül. Ha egy Vörösvárt (vörös színű várat) akartak volna építeni, „Kizil palankaszi”-nak hívták volna. Ebből arra következtetek, hogy a hely megjelölésére kész fogalmat, nevet vettek át, ez pedig a Vörösvár volt.

Állításomat közvetett bizonyítékkal is alá tudom támasztani. A hódoltság általunk ismert berendezkedése - az Ipoly vidékéig felnyúló ék - nem volt stabil határokkal rendelkező, folyamatosan török megszállású országrész. Megmaradását a porta hadjáratokkal biztosította. Ezeket a hadjáratokat a legkülönbözőbb irányokba 1521, 1526, 1529, 1532, 1541, 1543, 1550, 1551, 1552, 1554, 1555, 1556, években folytatták. Hozzáférve e hadjáratok naplóihoz, izgalommal fedeztem fel a már idézett - középkori oklevelekben is említett - Vas megyei Vörösvárt. Ibrahim pasa 1529. április 19-én indult el Isztambulból. Májusban már Gyula várát foglalja el Brandenburgi György várvédőtől. Szeptember 19-én Komáromban, 24-én Pozsonyban tarolnak. Innen részletesen idézem a naplót: 

„09. 25.
BRUCK AN DER LEITHA: Török szövegekben Buruk. Magyaroknál Pruk. A Szultáni Fethnámé szerint az itt lévő vár is a határon volt. „Erősségéről és szilárdságáról híres” vár volt, megközelítése igen nehéz. Hidakon, de egyszersmind vízen is át kellett kelni az ostromhoz. A vár védői inkább megadták magukat, mint hogy harcot kezdtek volna. A kulcsokat a szultán táborába vitték. Elfoglaltatott.
Éjjel eső esett.

09. 26.
kizil-hiszár(?) (Borostyánkő, azaz Bernstein vára(?): „Magas bástyái az egekig érnek.” A vár hasonló körülmények között, mint Bruck an der leitha, török kézre került. A török szavak jelentése: Vörös-vár. Valószínűleg Borostyánkő (Bernstein) vára lehet ez bár távolabb volt a sereg vonulási útvonalától…”
Tehát a török olyan várhoz érkezett amely számára hasznosítható bevehető erődítmény, amit csak használt, de nem ő építette. Ezért csak egyszerűen lefordítja az ősi magyar nevet: Vörösvár = Kizil hisszár.

A másik erre utaló bizonyíték Hegyi Klára: „A HÓDOLTSÁG VILÁGA - Török hadak a magyarországi hadszíntéren” c. tanulmánya. Ebben olvasható: „A határvédelem a meghódított várakon alapult. Olyan helyeken, ahol a láncolaton hosszabb üres szakasz tátongott, vagy ahol gyenge, elavult vár állt, a törökök újakat építettek (ezeket a mindig várnak titulált meghódítottakkal szemben palánknak vagy párkánynak nevezték).” (Kiemelés tőlem.)

Ebből az következik, hogy ha törökök vörös színű várat építettek és azt a színéről kívánták elnevezni, - mint ahogy az eddig élő legenda tartja - és következetesek voltak a névadásban, akkor azt törökül „kizil palankaszi”-nak kellett volna nevezni, azaz magyarul „Vörös palánk”-nak. Mint ahogy Evlia Cselebi által meglátogatott erődítmények neve is igazodik a törökök névadási szokásaihoz, azaz, hogy meglévő helyek nevét átvették. Így például: Pentele palánka  (Penteli palánkaszi); Földvár vára; Baranyavár palánkja és még sok más.

Azt gondolom, senkinek sem jut eszébe a mai Dunaföldvár történetét azzal kezdeni, hogy jöttek a törökök, és földből építették a várukat, és ezért elnevezték Földvárnak. A Dunaföldváriak hittek Cselebinek, aki ugyanúgy, mint Vörösvár esetében, itt is leírja: „Lajos király építette”. Vörösvárról Cselebi - mint már idéztem - ezt írja: „Az oszmánoktól való félelemből a régit (a régi várat) a hegyek közé építették.” (Mármint a keresztények.) Ezzel igazolható, hogy a Vörösvári völgy dombjai között talált, számukra nem hasznosítható Vörösvár helyett általuk épített palánkvárat a meglévő után - annak nevét átvéve - Vörösvár palánkának = Kizil hisszár palankaszi-nak nevezik el. Így hagyományozódott szerintem a Vörösvár név a honfoglalás kori vártól az oszmán palánkvárra anélkül, hogy közben eltelt közel 600 év alatt a környéken Vörösvár nevű település létezett volna.

Természetesen az oszmán Vörösvár vélhetően a maga korában, és ahhoz mérten, valódi város volt, mint azt később BURGU ÖZGUVEN: „A Duna menti oszmán-török palánkvárak jellegzetességei” c. tanulmányából idézve megismerhetünk. Ezt a várost és erődítményt, valamint a keresztény vár romját találhatták itt őseink, közel 150 év elmúltával. A római út mentén már nem voltak falvak, az oszmánok pusztító, rabló, primitív kultúrája mindent tönkretett. A Németország legkülönbözőbb részeiből érkező telepesek bizonyára nyomát találták - a felégetés ellenére - a szorosan vett palánkvárnak, kb. 100x100 m alapterülettel, és a kb. 6 hektáros külvárosnak, amely egyszerű gerendasorral volt lekerítve.

Bármilyen módon is volt, leégetve látniuk kellett a szabálytalan négyszög alaprajzú, sarok-kőrbástyás palánkvár romjait e város nyugati szögletében, közvetlen a várárok mellé telepítve, sarkain a közel húsz méter átmérőjű, négy méter falvastagságú és közel négy-öt méter magasságú falakkal. A palánk magasságát a kor szabályi szerint a lovon ülő harcos feje fölé nyújtott karjában tartott kard magasságát, jóval meghaladó méret határozta meg. Ezek a falak valóban vörösek voltak! De nem a tapasztására használt agyag vöröse miatt, hanem a fonatok mögött lévő földsánc kiégése megpörkölődése miatt.

A magyar régésztársadalmat jó néhány évig foglalkoztatta a „vörös sánc”-elmélet és vita. Bóna István „Az Árpádok korai várairól” (Debrecen, 1995) c. könyvében írja: „Az első megkutatott sáncok legfeltűnőbb tulajdonsága ugyanis az volt, hogy hatalmas tűzben téglavörösre átégtek. …Minden gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy egy fatörzsekből épült vár előbb-utóbb – véletlenül, vagy ellenséges támadás következtében – leég, s az óriási tűz átégeti a kazettákba behordott földet. Alkalmi várkutatók túltöprengték ezt az egyszerű magyarázatot: „vörös sánc technikát” láttak benne…”

A „vörös sánc-vita” nem tartozik régészetünk kiemelkedő teljesítményei közé, bár hála Józsa Bélának, megszületett az egyetlen elfogadható végeredmény is: „vörös sánc” nem létezik, csak kiégett földsánc.” E véleményre alapozva állítom én is – miután török szemtanúk közül egy se állította, hogy váruk vörös lett volna - az oszmán Vörösvárt utólag, leégett állapotában látták vörösnek, s miután előtte 150 évvel is Vörösvárnak hívták, névadója a keresztény honfoglalás-kori vár volt.

Egy forrás - Marlok István apátplébános, aki nem engedte meg magának az „agyaggal vörösre mázolt messzire csillogva világító palánkvár” legendáját -, levéltári forrást idéz: „Pro securitate comeatus inter Budam et Strigonium, Palanka forma statíva” - „A Törökök ottan építvén, minthogy falai vörössek voltanak, onnand Vörös várnak neveztetett légyen.”

Ez az idézet az OLP 198 Eszterházy család tatai levéltárából való. Eszterházy János galántai gróf 1727-től lett Vörösvár földesura, Franz Joseph Krapf (1695), a pesti dominikánus szerzetesek (1715) és gróf Csáky László (1649) birtokosok után negyedikként. Akár személyesen, akár közvetett szemtanútól íródott a levéltári feljegyzése Vörösvárról, amit látott, az feltételezhetően csak a már leégett vár vöröse lehetett.

Szerintem Ádám ősömnek ez a szín természetes lehetett, mert akkoriban sok romot láthattak a szemtanúk, és emiatt ezek egyike sem volt „Vörösvár”. Ezért a „Werischwar” név, amit őseink is átvettek, anélkül, hogy „Rotburgra” fordították volna, a 700 évvel ezelőtt már itt volt keresztény - és őseink által is széthordott és jó célra (talán templomépítésre is) felhasznált vörös várról elnevezett - Vörösvárra vezethető vissza.

Oldal: Árpádkori PilisWerischwar
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat