Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

                                            Arany János

                                      Keveháza 1853 részlet

Örökre hát a vérmezőn Bátor Kevének háza lőn; Hol ő hadával nyúgoszik, A temetőt így nevezik. Év, év után gyorsan lejár, Jő-megy mikép vándor madár; De egy sem költi fel Kevét, - De egy sem oltja ki nevét.

Arany János és Gárdonyi Géza is mindketten amatőr régészek voltak

Anonymus Gestája és a Képes Krónika megőrizte népünk mondáit, de az ősi pogány mítoszokat szinte teljesen egészében megsemmisítették Szent István és trónutódai.Így csak azokra a forrásokra támaszkodhatunk amik rendelkezésünkre állnak. Sajnos metszetünk nincs e témával kapcsolatban, így elemezve az írott forrásokat juthatunk egyre közelebb.

XVIII.

Etele ily terhes hadjáratok után újra nősült. Az új nő egy fiatal csodaszép hölgy volt, kinek azonban sem neve, sem származása iránt a történetirók nincsenek egy véleményben.

Jornandes[1] Priscus után valamint Bonfin[2] Ildikónak nevezi; az első származásáról hallgat, Bonfin őt a bactriai király leányának irja. Keza[3], Thuróczy[4] és Oláh[5], Heltai[6] Mikoltnak nevezi s a baktriai király leányának mondja.

455Muglein Henrik[7] Michalochnak, s a britanok királya leányának; a german hagyomány Hildegundnak, s majd a frank, majd a burgund király leányának irja.

A bekövetkezett gyászeset a Hildegundból lett Ildikó nevet, s vagy a frank vagy a burgund király vérből származást teszi hihetővé.

Azonban a fényes lakodalmat baljóslatú jelek előzték meg:

Még midőn Galliából, Augsburg mellett, a Lech vizén Etele átkelni akart, egy ijesztő alakú jósnő veté magát elébe, s lovát féken ragadva, háromszor kiáltá ünnepélyes hangon: vissza, vissza, vissza Etele! Halála előtt nyári napkelet felé az égen egy nagy üstökös 20 éjjen keresztül látható volt, – a lakodalom előtti napon Etele legkedvesebb erős harczi lova, életét bevégezte; szép menyasszonya pedig, midőn az ágyba akart lépni, lábát annyira a küszöbbe ütötte, hogy sok ideig magához jönni nem tudott.[8]

A menyegzői ünnepély azonban Ethelvárában fényes szertartás és lakoma mellett megtartatott. Ildikó ritka szépsége szivére hatott Etelének, ki is határtalan élvnek adta át magát, s bor és álomtól nehezülve késő éjjel hálótermébe távozott. Másnap reggel az uvari főemberek hiába várván kijövetelét, s szobájábani szokatlan csend feltűnvén, midőn kiáltásukra is semmi feleletet nem kaptak, az ajtót betörték, s Etelét ágyán elterülve, bár seb nélkül, vértengerben találták; ágya mellett gyönyörű nejét, lesütött fővel, hosszú fátyla alatt könnyben úszó szemekkel. Leírhatlan a királyi palotában bekövetkezett riadás, némelyek dühös fájdalom-érzetükben gyászuk jeléül hajukat vagdalták el, mások tőreik hegyével arczukat hasgatták, mert nem női könnyekkel, de férfi vérrel kelle gyászolni ily világrendítő hős halálát.

Villámsebességgel terjedt el a gyászhír a királyi székhelyen, az egész húnbirodalomban, a Dunától az Ural hegyekig átalános fájdalom s bánatban tört ki az egész nemzet.

Etele meghalt, de miként, ki által? ez talán 456akkor is, de bizonyosan később s maig is a történelmi rejtélyek közé tartozik.

A hún országnagyok azt hirdeték, a magyar történelem s hagyomány azt állítja, hogy Etele halála természetes volt. Éjjel bor és szerelem ittasan hanyatt feküvén, a rajta gyakran uralkodó vérhányás, vagy mások szerint orra vére annyira megeredt, s torkába oly nagy bőséggel folyt, hogy ez őt megfojtotta.

Azonban a borital által lett túlságos felhevülés okozta orrvérfolyás miatti halál ellenkezni látszik azon életmóddal, melyet Etele, Priscus szerint, még vendégei társaságában is követett.

Mások szerint Aetius ösztönzésére egy királyi apród segélyével Ildikó végezte ki férjét alvás közben egy tőrszúrással; a szörnytettnek alapja egy titkos udvari összeesküvésben volt; indoka az ifjú nőnél abból származó mély gyűlölet, hogy Etele, miután a fiatal leány rokonait megölte, kincseiket elrabolta, most – amivel az még egyedül birt – női bájait szándékozott bitorolni, – átalában a german hagyományok alapján az látszik legvalószinűbbnek, s az volt a közhiedelem, hogy Etelét neje gyilkolta meg.

Ide mutat Jornandesnek Priscus után tett azon előadása, hogy Etele halála seb nélkül vérömlés következtében történt, – talán már Priscus is tudta, hogy éppen az ő hazája birodalmi udvarának cselszövénye okozta e halált, s ezért igyekezett azt seb nélkülinek hirdetni.

Azonban Etele fiai, az ország és udvarnagyok s törzsfőnökök eszélyből, politicából és büszkeségből azt hirdették mindenfelé, az lett halálának nyiltan bevallott és hivatalos előterjesztése, miszerint Etele orra vére hanyatt fektében eleredvén, a miatt, hogy a sok vér torkára tolult, őt a guta megütötte.[9]

A nagy hún király temetése is nagyszerű volt.

Legkedvesebb szövetségesei az ostrogot és gepida fejedelmek 457valamint fényes menyegzőjén, úgy temetésinél is bizonyosan jelen voltak. Jornandes, egy századdal később élt góth iró, a temetési szertartást így irja le: a tábor közepén selyem sátorban lett holtteste kiterítve s e hely körül a húnok egész nemzetéből gondosan válogatott lovagok futottak versenyt, s tartottak a római circusok szinlett csatáihoz hasonló harczi játékokat. Ugyanekkor megzendült hún nyelven a költők s vitézek következő tartalmú gyászéneke:

„A legnagyobb hún király Etele, Mundzukh fia, a legvitézebb nemzetek ura, ki előtte hallatlan hatalommal egy maga birta Scythia és Germania minden országait, s számos városokat elfoglalva, megrémítette mind a két római birodalmat, s midőn ez remegett, hogy a többit is zsákmányra bocsátja, meghagyta magát kérelemmel engesztelni s évenkinti adót nyert. Midőn pedig mindezt a szerencse különös kedvezésével véghez vitte, nem az ellenségtől vett sebei, sem övéinek árulása miatt, hanem ünnepélyi öröm közt, sértetlen, nemzete kebelén, legkisebb fájdalom nélkül halt el. Ki mondja hát ezt halálnak, melyet senki nem tart megtorlandónak?”

A húnok nagy hadserege ismétlé e gyászdalt siralmas jajgatással.

Ezután bekövetkezett a nagyszerű halotti lakoma, melyet – Jornandes szerint – a húnok „strava”-nak, talán helyesebb leirással „tor”-nak neveznek, mely fényes vendégeskedésből, sirvavigadásból állott.[10]

Lazius[11] a strava szót sarmat szónak mondja, mely vendégeskedést jelent; Schödel[12] pedig húnscythának véleményezi; Lactancius[13] az acervus szó magyarázatánál így ir: acervus = ellenségtől nyert préda tömege. Mert a meghalt királyoknak az ellenségtől nyert prédából raktak magos halmot, mely temetési szertartás, mint mondják, a barbaroknál ma is szokásban van.

Ennek folytán némelyek a strava szót halomnak fordítják, mely szerint a húnok Etele sirja fölé, a régi scytha szokás szerint, nagy halmot hánytak; azonban ez Jornandes 458szavainak helytelen magyarázata, mert „Etele sirja felett nagy vendégeskedéssel stravat tartani – concelebrare – nem bir érthetőséggel, a halotti tortartás pedig, mint láttuk, már a régi scytháknál szokásban volt.

Vulcannis Jornandes tett jegyzeteiben[14] nem hagyva helyben azon magyarázatot, hogy a stráva a barbaroknál a királyok sirjára rakni szokott s e barbarok nyelvén strávának nevezett „hadi zsákmányt” tenne, e szót góth nyelvből származtatja, azt mondván, hogy „straffa” (= Strafe) azt teszi: büntetés, mivel valószinű, hogy Etele húnjai nemcsak a hadi zsákmánynak a sirra halmozásával, hanem foglyok leölésével is fejezték ki gyászukat.

A szláv irók közűl Schafarik[15] a strava szót szláv szónak tartja, mely halotti tort jelent; azonban ez ellenkezik Jornandes előadásával, ki a halotti tort magoktól a húnoktól „strává”-nak nevezettnek mondja; ellenkezik a történelemmel, mely szerint a szlávok Kr. u. csak az V-ik század vége felé közelítettek a Dunához.

Majd a király temetéséhez fogtak. Testét egymás után három koporsóba zárták, az első arany, a második ezüst, annak jelképezéséül, hogy nemzetét mindkét birodalom kincseiből meggazdagította; a harmadik vas, mert kardjával sok nemzetet meghódított. Az éj titkos homályában temettetett el teste a földbe, azon kőszobor mellé, hol Keve, Kadicha és Béla s többi húnkapitányok nyugosznak; mellé az ellenségtől csatákban elszedett fegyvereket, különféle drága kövektől tündöklő czafrangos lószerszámokat, s ily királyi udvar fényéhez tartozó különféle czímereket helyeztek; s hogy ennyi kincs az emberi kincsszomj elől elrejtve maradjon, a temetéshez alkalmazott munkásokat megölték.[16]

Kézai, Thuróczy, Oláh szerint Etele Keveházán, Bél M. szerint Jászberényben[17], német mondák szerint az Etsch folyó medre alá temettetett; sőt Révész említ egy Debreczen vidékén ma már csak kevesek által ösmert hagyományt, mely szerint: „Attila natus est Engaddi 459(Enyed?) educatus est in Zelemér (Szabolcs megyei puszta), sepultus est in Dombegyháza (Csanád megyei puszta).[18]

E végzetes éjjel Marcián császár álmában Etele ijját eltörni látta; a hunoknál az ijj a hatalom jelvénye volt.[19]

A külföldi irók Etele haláláról azt jegyzik meg: „a világ réme nem vala többé.”

Montesquieu így ir a nagy hún királyról, Etele „az ő faházában, hol őt Priscus előnkbe tünteti, minden barbar nemzetnek ura, és némi tekintetben majdnem mindazoknak, kik pallérozottak valának; egyike volt azon nagy monarcháknak, kikről a történet valaha emlékezett.”[20]

Etele birodalma igen nagy kiterjedésü volt; a régi és ujkor minden hódítói között ő volt az egyedül, ki a két leghatalmasabb birodalmat Germániát és Scythiát meghódította, Thuringia a leigázott tartományok közt volt; döntő sullyal beleszólt a frankok belügyeibe; a burgundokat leigázta.

Meghódította az Oceán szigeteit, továbbá Scandinaviát, s a húnok adót szedtek prémes bőrökből felső észak vidékéről, melyet éghajlatának szigorusága és lakosai vitézsége még addig minden más fegyver hatalmától megvédett.

Kelet felé, a scytha pusztákon keresztül, nehéz Etele birodalma határait kijelelni, annyi bizonyos, hogy a Volga partjain parancsolt geougenek chánját legyőzte, sőt Chinába is jártak követei szövetség kötés végett.[21]

Valóban a húnok mint Etelével magasra emelkedtek, úgy véletlen halálával hatalmuk megtört, elporladozott a roppant hún birodalom, mihelyt megszűnt működni a lángész, mihelyt tétlenné vált a kéz, – mely azt kardja hatalmával fenn és összetartá.

Annak a rettentő akaratnak, mely, míg Etele élt, soha akadályt nem ismert, mely a hún birodalom jóllétének saját testvére életét áldozatul hozta, mely egy negyed századon át a világnak törvényt szabott, mihelyt a nagy hún király szemeit behunyta, többé senki sem engedelmeskedett.

A mit Etele egy negyed század alatt épitett; azt a húnok ősi átka, a belegyenetlenség és családi viszály, nehány 460év alatt romhalomba döntötte, s e romokon, melyeket a magával meghasonlott kún nemzet vére öntözött, azon germán fajú népek osztozának, melyek jövendő hivatásukra a hadi képzettséget – Etele zászlai alatt, a világ akkori legnagyobb hadiskolájában szerzették.[22]


[1] 49. fej.

[2] 105 lap.

[3] 4-ik f. 4. §.

[4] c. XXII.

[5] 187. l.

[6] 85. l.

[7] 15. l.

[8] Oláh Attila c. XVI. §. VI.

[9] Kézai i. h. 4 §. Thuróczy c. XXII. Jornandes C. XLIX. Bonfin. D. I. L. VII. Mracellini Com. chronic. Indict. VII. chronic. Alexandr. Calani Att. p. 136. Joh. Malalas chronogr. II. chron. Paschale. Cassiodor ad a. 453. Thierry Attila mondák 62–3. l.

[10] Jornandes c. 49.

[11] Chronogr. Beschreib. Hung. cap. de hunnis.

[12] Notit. Hung. P. I. §. 180.

[13] Ad Statii L. II. Thebaidos.

[14] 187. l.

[15] Slav. Alterth. II. B. l. 58.

[16] Jornand. c. 49. Kézai IV. f. 4 §.

[17] I. 4 f. 4 §. Thuróczy c. XXII. Oláh c. XVI. §. IV. Bél Calani Attila p. 146. not. 6.

[18] Etellaka 59 l. San Marto die Arthursage 17. l.

[19] Chron. Pasch. ad a. 453.

[20] Róm. birod. nagys. 19 fej.

[21] Gibbon Gesch. d. röm. Weler. 220. l.

[22] Budap. Szemle 1858. IX. X. 260 l. Szabó K.


[ocr errors]

Atilla sírja


— Toldalékúl közlök egy adatot bizonyos magyarországi kôemlékrôl, melyet a hagyomány Atila lakodalma emlékének tart, в van Szent-Gyögy ncvü faluban Sopron vármegyében, Kis-Marton városhoz közel. Van a falu kôzepén egy régi kökut. E kúttól 5 lépésre áll egy 8 láb magas, 4 láb széles, s 3/| láb vaatag homokkö oszlop, mélyen a fóldbe eresztve. Hátlapja sima, elolapján két mellkép van dombor faragványnyal; az egyik alak a másiknak jobb kezét nyújtja köpeny alól, melyet amaz szintén jobb kezével fog. Ezen alakok

[ocr errors][merged small][ocr errors]






Árpád sírja    

Mi Alba regali Balási György, ugy Gergely, Jánosnak fia, István, Benedek fia, Gavancse Benedek esküdt biró, és ó-budai öszves polgárok elöljárósága, ezennel adjuk emlékezetül: miszerint azon alkalommal, midőn tudós Péter, ki a B. Sz. Mária kolostoros asszonyoknál szolgálatban volt, Ó-Budáról törvényes uton elénk idéztette Lenárd jövevényt, a szöllején keresztül vezető utnak mely B. Sz. Mária Fehéregyházát emelő hegy alatt vezetett, elrontása, s járhatlatíná tétele végett, ugyanekkor Lenárd is megjelenvén, ez ügy azonnal felvétetett s határoztatott, hogy egy bizonyos vén körtvélyfánál, mely közel esik szöllejének végébe, s az ut, az ehez tartozó földön megy keresztül, azt állítsa vissza, s saját munkája s költségén tartsa fönn, s ha találkoznék valaki, ki ezen ut ellen szót emelne, vagy békéssen és önként segítni nem akarná, azon esetre, bármely ellentmondók ellen oltalmazandó, minden helyt s időben. Minek emlékére jelen sorainkat adjuk, mely községünk petsétével láttatik el. Kelt Sz. Pál apostol fordulása után következő harmadik napon 1425. (P. H.) ')         

[ocr errors]


Tehát Árpád sírja=Atilla városa= Óbudai Fehéregyház, azaz a régi Székesfehérvár környékén keresendő


„Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.” 

Halomsír-Sírhalom! Halom-Sír-halom



Összefoglaló az Árpád nagyfejedelem sírjának lehetséges helyszínéről folytatott vitáról

Vitafórum Árpád nagyfejedelem sírjának lehetséges helyéről


A Magyarok Világszövetsége 2011. március 9-én vitafórumot szervezett Árpád nagyfejedelem sírjának lehetséges helyszínéről. A vitára indítékot a Magyarságtudományi Füzetek 2. számában megjelent Tóth Sándor-tanulmány szolgáltatott, amely hosszan és részletesen érvel amellett, hogy Árpád nagyfejedelem sírját a Pozsonyi Csata helyszínétől nem messze, Bad Deutsch Altenburgban, egy kurgánban kell keresni. Ez a feltételezés szöges ellentétben áll azzal a többségi vélekedéssel, amely Árpád fejedelem sírját a Pilisben tudja. A kétórás vita után a kérdés nyitva maradt. A résztvevők és az internetes közvetítés nézői azonban újból szembesülhettek azzal a mérhetetlen pusztítással, amelyet a Habsburgok okoztak a magyarságnak. A Pilist, amely a magyarság szíve és szent helye, teljesen lerombolták, minden magyar nyomot eltüntettek, és a betelepített idegeneknek – szlovákok, szerbek, svábok – fizettek a magyar emlékek eltüntetésért. Alább közzétesszük a vita összefoglalóját.

 

Vitavezető, narrátor: Pápai Szabó György

Vitafelek: Dr. Lánszki Imre ökológus, Pilis-kutató (nem jelent meg), a Lánszki Imre szerepét átvevő Vetráb József Kadocsa Pilis-kutató, valamint Tóth Sándor PhS, a Pozsonyi csata című kötet (Magyarságtudományi Füzetek 2.) szerzője.

Valamint: Gönczi Tamás író, Pilis-szakértő, Herceg Ferenc Pilis-kutató, Bakk István PhS pálos kutató.

A szép számú hallgatóság soraiban ott volt az MVSZ elnöke is, aki a végén hozzászólt a vitához. A hallgatóság is szót kapott a vitafórum végén.


Elöljáróban Pápai Szabó György elmondta: A történettudományt régóta foglalkoztatja a kérdés. Két részre oszlik a kutatás. Egyik irány a hivatalos, akadémikus irány félve nyúlt a kérdéshez, sőt azt fekete lepellel borítja le, kétségbe vonva krónikáink, gesztáink, eredetmondáink hitelességét, megkérdőjelezve még Atilla városának, Sicambriának (Etzilburg) – a számtalan forrásban szereplő – létét is. A másik irány: a nem hivatalos, s nem akadémista körök történészei, kutatói, s más szakágak kutatói, akik saját szakmájuk egyedi módszereit is beleviszik a kérdés kutatásába, jelentős új szempontokat adva a további munkához. Ezt a másik részt a hivatalos, akadémikus irány egyszerűen szakadárnak, laikusnak és dilettánsnak minősíti, holott még a nem történészek között is a legtöbben diplomás, nyelveket beszélő kutatók, akik nem egy esetben 20-30 évet áldoztak életükből a Pilis, netán Árpád (s Atilla) sírjának kutatására.

Pápai kifejtette: – Számos koncepció született Árpád-Atilla sírjára vonatkozóan az idők folyamán. Sok hitelesnek tűnő teória és koncepció, amelyet a hivatalos-akadémikus irány kezében lévő régészet még csak meg sem próbált ellenőrizni, megvizsgálni. Mintha félnének a sír megtalálásától… Árpád és Atilla származásának, temetkezési helyének társításától, összekötésétől különösen is, amire egyébként a források Anonymustól kezdve engednek következtetni!  Miért félnek? Mert ez egyértelműen bizonyítaná Atilla és Árpád népének összetartozását, a hun-magyar azonosságot, s cáfolná a finnugor hazugság-halmazt.

Pápai Szabó így folytatta: – A mai vita arról folyik:  a Pilis vagy Bad Deutsch Altenburg rejti Árpád sírját? Mindkettő mellett szólnak érvek, ellenérvek. Mindkét koncepciónak jelentős szakirodalma van. A Pilis-koncepcióé talán nagyobb, de a Bad Deutsch Altenburgé sem sokkal kisebb. (Az utóbbi szakirodalmát hozza Tóth Sándor az MTF 2-ben, a 38-54. oldalakon közölt „Árpád sírja” c. fejezetben.)

Sok kutató már korábban is Árpád sírjának helyét feltételezte itt, Bad Deutsch Altenburgban, az egykori jelentős római, majd avar központban, Carnuntum-ban, Pannonia Superior fővárosában. Több mint 150 évig a magyar birodalom része volt, hisz a magyar határ az Enns-ig terjedt. (Innen a magyar népmesében az Óperencián innen s túl kifejezés…)

Tóth Sándor: a város megmaradt műemlékei, épületegyüttesei, a hatalmas, fejedelminek tűnő kurgán, az Árpád-kori körtemplom (rotunda), s székesegyház (alapjai Árpád-koriak!), a kikövezett patak, a Duna közelsége, a ma is meglévő hévizek (ld. Anonymus leírását!) , a meglévő és élő elnevezések és hagyományok mind egyeztethetők Anonymus leírásával. De ezt erősíti a pozsonyi csata helyszínének közelsége, ill. a régészeti leletek e térségből (pl. a gnadendorfi magyar előkelő ifjú harcos sírja, ami ma Bécsben látható!), ill. Vetus Buda metszete 1700-ból Jakobus Tollius Epistolae c. könyvéből van Vianen holland mestertől.

Tóth Sándor egyszerűen, de logikusan és mindent képpel is szemléltetve adta elő teóriáját, de maga sem állítja, inkább csak feltételezi, hogy megtalálta Árpád sírját e helyen. Az egybeesés mindenesetre nagyon sok Anonymus leírásával – állapította meg Pápai Szabó György, aki elmondta, hogy a csatában megsebesült, de nem esett el Árpád nagyfejedelem, tehát nem hiszi, hogy ott lenne eltemetve… Viszont Tóth Sándor valami nagyon jelentőset talált. S bizony lehet, hogy ez a csatában meghalt három fejedelemfi (Árpád fiainak: Tarhos, Üllő, Jutas) közös sírja, ill. kurgánja! Mindenesetre a régészet mondhatja ki ebben a kérdésben a végső szót, ahogy a Pilis-teória esetében is.


Dr. Lánszki Imre nem jött el, de írásaiból tudjuk, hogy ő geológiai-kartográfiai tényeket és érveket is felhoz annak bizonyítására, hogy Sicambria, Etzilburg, Vetus Buda, Alba Regia, Fehér-egyháza, ill. Fehér-vár igenis a mai Pomáznál (Pomáz és Budakalász között) terült el. Pont ezen a területen akarnak ma idegeneknek lakóparkot létesíteni, eltüntetve a régészeti emlékeket.


Vetráb József Kadocsa kifejtette: Krónikáink leírják, hogy ezeket a romokban talált várakat a beköltöző- és visszaköltöző azonos szkíto-kelta népek, szkíta népcsoportok vezetői, Etele nagykirály és szépunokájának: Alamusnak fia, Árpád újítja meg, építi újjá. Ez történik az Evlya Çelebi szerint a Kr.e. 188-ra felépült, egy ősvár maradványaira emelt, Francio frank király által „alapított” Szikambriának nevezett várral, amit később Atilla várának, Etzilburgnak, még később Budának, majd 1243. július 5-től, latinul Vetus Budának, Buda Veternek, magyarul Ős-budának, vagy Ó-budának hívnak. E vár, majd Új-buda, fő királyi székhely II. Lajos koráig, bár a királyi udvar nem mindig tartózkodott falai között. Királyi házak, székhelyek voltak továbbá DMS (olvasata:  Dumuz, Dumus, Dimis, Dömös), VSGRD (Víz-szeg-garád, Visegrád). Tehát ő Lánszkival szemben e térségbe helyezi el Atilla nagykirály városát, s Atilla-Árpád sírjának helyét.

Herceg Ferenc: Sashegyi Sándor egykori komoly régészeti kutatásainak mai érvényességére hívta fel a figyelmet. Sashegyi a Holdvilág-árokról írt könyvet a negyvenes években, s Pomáz és Budakalász között feltételezte megtalálni Sicambriát, ill. Árpád (s Atilla) nagykirályaink temetkezési helyét. Herceg elutasította annak lehetőségét, hogy a magyar birodalom perifériáján, határszélén, s a történelemben nagyobb részt jobbára német területen legyen Árpád sírja.

Pápai Szabó elmondta, hogy Bakay Kornél régész nagyszabású Pilis-tanulmányában nem tartja valószínűnek, hogy Árpád nagyfejedelmünk a Pilisben van eltemetve! Vele ellentétben Szörényi Levente zenész kutatócsoportja, régészekkel kiegészülve a Pilisben keresi Árpád és Atilla sírját. Alapvetőek e tekintetben Noszlopi Németh Péter ( +1971) régészeti kutatásai, ő ugyancsak Pomáz és Budakalász térségében vélte megtalálni az egykori Sicambria nyomait. Pápai elmondta, hogy a 18. sz. végén és a 19. sz.-ban a Habsburgok fizettek a helyi lakosságnak a hatalmas romok köveinek elhurcolásáért, s társzekerekkel hordta a betelepített lakosság a követ a Pilis környékének palota, kolostor, templom romjairól. (!!!) Ezzel magyarázható a meglehetősen kevés nyom …

A vita nem döntötte el Árpád sírjának hollétét, de felhívta a figyelmet az MTA, a magyar történettudomány és régészet hatalmas adósságaira!

 

Anonymus Árpád sírjáról: "Ezek után urunk születésének 907. esztendejében Árpád vezér elköltözék e világból, ki is tisztességesen lőn eltemetve egy kis patak forrása fölött, mely egy kőmederbe folyik alá Athila király városába; holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Albának (Fehéregyháznak) neveznek, boldog szűz Mária tiszteletére."

 

Javított szöveg

MVSZ Sajtószolgálat



Vértessy György

GONDOLATOK ÁRPÁD FEJEDELEM SÍRJÁRÓL

 

1978. január 6-án a Budapest, III. Bécsi út 269. sz. telken egy irodaház alapozása közben két nagyméretű kőládára bukkantak. A lelet érthetően nagy izgalmat és érdeklődést váltott ki, ugyanis mintegy másfél évszázada ezen a környéken keresik a honszerző Árpád fejedelem hamvait. Az első föltételezések szerint a nagyobbik kőládában Árpádot, a kisebbikben pedig a fejedelem lovát temették el. A kezdeti föltevések azonban nem igazolódtak. A kőépítmény - Kőszegi Frigyes, a Budapest Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének nyilatkozata szerint (Népszava, 1978. február 23.) - valószínűleg egy római kori nagy szobor vagy kőemlék talapzata lehetett. Erre vall az alapozás módja, a fedőlapok faragása. Az óbudai ásatások következő feladata - mint arról az Esti Hírlap 1978. január 30-i számában olvashatunk - Fehéregyháza és a környék emlékeinek föltárása. Ezektől a kutatásoktól várják a választ arra, hogy hol volt a fejedelem szálláshelye, s hol temették el Árpád fejedelmet. Ezért látjuk szükségét annak, hogy fölvázoljuk Árpád sírja fölkutatásának új lehetőségét, illetve ismertessük a Fehéregyháza történetével kapcsolatos vizsgálatunk eddigi eredményeit. Anonymus műve, a hosszú ideig a bécsi császári könyvtárban őrzött Gesta Hungarorum az egyetlen forrásmű,

amelyben Árpád fejedelem eltemetésének körülményeiről említés történik. A Névtelen szerző úgy tudja, hogy Árpád fejedelem sírja annak a kis folyó forrásának a feje fölött található, melynek vize kőmederben folyik alá Attila király városába, ahol a magyarok megtérésekor a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egy templom épült,

amelyet fehérnek (közismertebb nevén: Fehéregyházának) mondanak. Ez a följegyzés adott alapot annak föltevésére, hogy Fehéregyháza földerítése révén lehet rábukkanni Árpád fejedelem sírjára is. A kutatók a múlt században Óbuda különböző pontjain vélték megtalálni ezt a templomot, de azt, hogy a földerített romok közül végül is melyik volt Fehéregyháza maradványa, nem tudták eldönteni. A legtöbb kutató arra a következtetésre jutott, hogy Fehéregyháza a múlt század második felében, a Bécsi és a Vörösvári út közelében lévő Victória-téglagyár területén föltárt templom és kolostor maradványaival azonosítható. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Más források ugyanis Attila városát még Óbudának és Sicambriának nevezik, ám az elmúlt kétszáz év kutatásai során egyetlen bizonyítékot sem találtak arra, hogy a

mai Óbuda területén lett volna Attila székhelye vagy Sicambria. Sőt, egyes kutatók még azt is föltételezik, hogy Sicambria valójában nem is létezett De ez nem így van. Franciscus Iustinianus velencei követ ugyanis maga látta Sicambriát, melynek falai mint azt vonatkozó följegyzésében olvassuk - a határát képező magas sziklán a Duna felé terjednek. Ez a leírás természetesen nem a mai Óbudára vonatkozik. Az óbudai Duna-parton ugyanis nincs olyan magas szikla, mint amilyenről a velencei követ említést tesz. Árpád sírjának földerítését még az is megnehezíti, hogy a rendelkezésre álló források háromféleképpen határozzák meg Fehéregyháza földrajzi helyzetét. Vegyük sorjába őket!

Zsigmond király 1421. nov. 15-i oklevelében arról olvasunk, hogy az óbudai apácák hévíz-patakon működő malma Fehéregyháza kapui előtt, Buda előhegyén van. De nemcsak a malom található Buda előhegyén, hanem a vele szomszédos Fehéregyháza is. Elegendő, ha ennek igazolására IX. Bonifác pápa 1400. július 1-i oklevelére

hivatkozunk, amelyben Buda előhegyének templomát hivatalosan és teljes címén a „Boldogságos Szűz Mária Fehéregyházának” nevezi.4 Ez a Buda azonban nem a mai Buda. Ez utóbbinak ugyanis nincs sem „hévízpatakja”, sem „előhegye”. Zsigmond király idézett okleveléből tehát egy magaslati fekvésű, hévízpatakkal kapcsolatos Buda létezésére lehet következtetni. Ez a Buda Anonymusnál is megtalálható. Amikor Attila a rómaiakat elkergetve - írja a Névtelen - az országot birtokba vette, királyi székhelyet állított magának a Duna mellett a hévizek fölött, amelyet a magyarok Budavárának, a németek pedig Ecilburgnak mondanak.5 Ezek a szavak azt is jelenthetik, hogy Budavár egy Duna partja közelében lévő magaslaton található, melynek tövében hévizek fakadnak. Vizsgáljuk meg, hogy más források erről mit mondanak? A XVII. század második felében (1660-1664) egy török világutazó járja be a hódoltsági Magyarországot, Evlia Cselebi. Utazásairól készült följegyzésének egyik helyén azt írja, hogy Győr városa Buda és Esztergom földjével szemközt van. Persze egy „szemtanú” is tévedhet, azonban a török világutazó bizonyítékát adja annak, hogy e helységek kapcsolatát ismerte. Följegyzésének egy másik részében ugyanis azt írja, hogy Esztergom tizenhat városrésze közül az egyiket „Budin kálászi”-nak, vagyis Budavárának nevezték! Följegyzéseit eddig figyelmen kívül hagytuk, pedig nem ő az egyetlen szerző, aki ezen a véleményen van. Albericus szerzetesnél (megh. 1251) például arról olvasunk, hogy 1223-ban Magyarországon véletlen tűz pusztította el Esztergomot és Budavárát. Ez a két létesítményre kiterjedő tűzvész csak úgy fordulhatott elő, ha Esztergom és Budavára egymás mellett volt.

Arról, hogy az Esztergom melletti Szent Tamás-hegyen hajdan egy vár állott, számos korabeli forrás tanúskodik. Ezek az adatok adhatnak alapot annak föltevésére, hogy az előbb idézett szerzőknél erről a várról történik említés. Az általunk keresett Budának azonban hévizeknél kell lennie. Nos, a hévizek és a hévíz patak (melyeket

azóta feltöltöttek) Krey András katonai mérnök XVIII. században készült, Esztergom és környékét ábrázoló térképen a Szent Tamás-hegy tövében látható. Mivel ez a hegy és a hévíz-tó a Duna közelében van, így Anonymus és Zsigmond király Budájának ismertetőjegyei erre a létesítményre illenek. A „Buda-előhegyi”

Fehéregyháza földrajzi helyzetét illetően már nehezebb helyzetben vagyunk. Bár az 1840-es években készített második osztrák katonai földmérés dunakanyari szelvényén Esztergom alatt egy helyrajzi pontot „Fehér ház”--nak neveznek, ám ez a sík területen jelzett - napjainkban már nem látható - építmény a Buda-előhegyi Fehéregyházával nem azonosítható. De ugyanakkor elképzelhető, hogy ez a név a hajdani Fehéregyháza emlékét őrzi. Az „Előhegy” elnevezés viszont Esztergom közelében ma is megtalálható. Már mondottuk, hogy az elmúlt kétszáz év kutatásai során egyetlen bizonyíték sem került elő arra, hogy a mai Óbuda területén lett volna Sicambria. Mégis a rendelkezésre álló források arról tanúskodnak, hogy a XVI.

században valamit Sicambriának neveztek a budai oldalon. Oláh Miklós esztergomi érsek egy 1533. január 14-i levelében például azt írja, hogy „ugyanazé a királynéé volt Óbuda helység Sicambria közelében.” Talán nem tévedünk annak megítélésében, hogy ebben a levélben a mai Óbuda és Aquincum kapcsolatáról van szó. Foglalkozzunk a következőkben azzal, hogy ez a Sicambria hol volt?

A XV. század első felében a margitszigeti Szent Mihály-egyház prépostja és budafelhévízi keresztesek egy hévizeknél lévő malom birtokjogáért pörösködnek, amely a vonatkozó oklevelek szerint „Pazanduk pusztán” van.

Egy XIII. századi oklevélben pedig az áll, hogy ez az utólag vitatott malom „Pazanduk falunál” található. A falu kifejezés alapján önkéntelenül is egy lakott településre gondolunk, azonban a vizsgálatok során azt tapasztaltuk, hogy Pazanduk falunak a középkorban már nincsenek lakosai. E faluban senki sem pörösködik; ott

semmiféle vétel, csere vagy eladás nem történik; ennek a falunak nincs se papja, se temploma: vagyis Pazanduk falu történeti szempontból egy arc nélküli halott település. Ez nem véletlen. I. Lajos király 1355. évi határjáró oklevele alapján ugyanis Pazanduk mező a Békásmegyer alatti, illetve Aquincum fölötti mezővel azonosítható. Ebből nyilvánvaló, hogy a „Pazanduk falu” kifejezés Aquincumra vonatkozik, amely a régészeti kutatások szerint a középkorban lakatlan volt. Ezt a kérdéses mezőt azonban a XVI. század elején már nem Pazanduk, hanem Sicambria mezőnek nevezik.12 Pilis megye 1516. február 11-i oklevelében pedig arról olvasunk, hogy az egyik tanú a felhévízi keresztesek malma melletti rétről azt vallotta „hogy az a Sicambria építészeti emlékeiből fönnmaradt kőtől kezdve a nevezett malomhoz tartozott”. Mindebből az állapítható meg, hogy a Sicambria név csak a XV. század végén vagy a XVI. század elején válik használatossá a mai Óbudán. Ezek az adatok teszik világossá Oláh Miklós esztergomi érsek följegyzését, amely így hangzik: „Észak felé egyrészt más szőlőtermő hegyek emelkednek, melyek tövében az isteni szűznek szentelt remete-monostor áll, amelyet Fehér Máriának mondanak, másrészt Sicambria maradványai még láthatók...”14 Először vizsgáljuk meg ennek a „hegyek tövében” található remetemonostornak az újabb kori történetét. 1869-ben a Bécsi és a Vörösvári út közelében lévő Victoria-téglagyár területén - az agyag kitermelése közben - egy csúcsíves templom és egy kolostor maradványaira bukkantak. Az MTA archaeológiai bizottsága Rómer Flórist bízta meg, hogy derítse ki azok eredetét. Rómer a romokat Fehér Máriának nevezi, tehát ezt a helyet először ő jelöli meg Fehéregyháza helyéül. Henszlmann Imre régész-műtörténész viszont határozottan kijelenti, hogy ezek a maradványok Fehéregyházával nem azonosíthatók. Kinek van ebben igaza? Ahhoz, hogy e kérdésben dönteni tudjunk, tisztáznunk kell a kolostor létrejöttének körülményeit. A „magyarok megtérésekor” alapított Fehéregyháza fénye a XV. századra elhalványul, hírneve megkopik.

Mátyás király ezért 1480. július 23-án arra kér IV. Sixtus pápától engedélyt, hogy Fehéregyházát a pálosoknak adhassa.15 De mi történt azután?

Kezdjük az események ismertetését azzal, hogy a pápa a monostor alapítására az engedélyt megadja, azonban a pálosok nem teljesítik a király óhaját. Erre a két mozzanatra IV. Sixtus pápa 1482. április 24-i okleveléből következtethetünk, amelyben kiközösítéssel fenyegeti meg a pálosokat arra az esetre, ha nem teljesítenék az erre vonatkozó rendeletét.16 A késlekedés oka - mint Gárdonyi Albert véli - az lehetett, hogy a pálosok a templomot nem találták megfelelőnek. Erre mutat egyébként Mátyás király 1483. augusztus 20-i oklevele, melyben arra kér

a pápától engedélyt, hogy az óbudai prépostság régi templomának köveit Fehéregyháza tervbe vett építkezéseinél fölhasználhassa. A pápa már ugyanazon évben a bontási engedélyt megadja, és a pálosok – mint Gyöngyösi Gergely a rend életéről szóló művében írja szám szerint nyolcan 1484-ben vonulnak be Fehéregyházába. Ezzel a bevonulással azonban valami baj van! Ha Fehéregyháza átépítése 1483. nyarán még csak tervbe van véve és a pálosok (elméletileg legkésőbb) 1484. december 31-én költöztek be a fehéregyházi monostorba, akkor az építkezésekre - leszámítva a téli munkaszünetet és az ünnepnapokat - legföljebb mintegy hónapot fordíthattak. Valljuk be őszintén: ilyen rövid időn belül még napjainkban sem készülne el a pálosok temploma és monostora. Az, hogy Fehéregyháza átépítése valójában megtörtént-e vagy sem, csupán közvetett adatok révén bizonyítható. Tholvay Máté óbudai polgár 1519. október 13-i oklevelében például az áll, hogy az Óbudafölötti Boldogságos Szűz Mária egyházánál lévő szőlőjét a kápolnában lévő Boldogságos Szűz Mária nagy oltárára hagyja, amelyet

(mármint Szűz Mária egyházát) azelőtt Fehéregyházának neveztek.18

Ez az adat kétségtelenül arra utal, hogy a hajdani Fehéregyházának nevezett kápolna egy nagyobb templom részévé vált. Ez a körülmény egyébként Henszlmann Imrének a Victoria-téglagyár területén föltárt romokról készített fölmérésén is látható, melynek C pontja egy kör alakú kápolnát jelez, amely egy nagyméretű gótikus

templomhoz csatlakozik. Tudjuk, hogy a pálos eredetű monostorok mindig az adott templomok északi oldalán találhatók.19 Mivel a Bécsi úti monostor ennek a feltételnek is megfelel,20 így megállapítható, hogy ez a létesítmény a pálosok hajdan Fehéregyházának nevezett monostora volt. De mindebből még nem következtethetünk arra, hogy ez a Fehéregyháza azzal a Fehéregyházával azonos, amelyről Anonymus, illetve Mátyás király beszél. Nézzük az ellenérveket!

Mátyás király a „magyarok megtérésekor” alapított Fehéregyházáról - a már említett 1480. július 23-i oklevelében - azt írja, hogy „ a hívők seregétől megfosztva a sík mezőn egyedül emelkedik”. Nos, a Henszlmannféle fölmérésen látható – a hajdan Fehéregyházának nevezett - kör alakú létesítmény olyan kicsi, hogy még

kápolnának is alig nevezhető (Henszlmann fölmérése szerint: r = 0,80 -1 m. Ebből: ter.= 2,009, max. 3,14 négyzetméter). Ezt a pici kápolnát - amelyben a miséző papon kívül legföljebb 2-3 ember vehetett részt egy-egy misén aligha lehetett a „hívők seregétől” megfosztani. De az sem közömbös, hogy a Bécsi úti Fehéregyháza nem

a sík mezőn, hanem - mint Oláh Miklós írja - a hegyek tövében emelkedett. Erről a monostorról talán még annyit, hogy föltárt maradványait a múlt században fölrobbantották, majd az utolsó kőig elhordták. Ezek az adatok adhatnak alapot annak föltevésére, hogy a pálosok 1484-ben nem a Bécsi úti Fehéregyházába költöztek

be, hanem máshová.

Franciscus Iustinianus velencei követ magyarországi tartózkodása idején régi római kövek föliratait gyűjtötte. Az egyik fölirat lelőhelyét így írta le: „Fehéregyháza közelében a mezőn a város mellett, amelyről azt mondják, hogy Sicambria volt, melynek falai a határát képező magas sziklán a Duna felé terjednek”.21 A következő

kérdésünk az, hogy ez a Sicambria hol található? Wolfgang Lazius bécsi orvostudós - aki I. Ferdinánd uralkodása idején (1526-1564) járt Magyarországon, azt írja, hogy Sicambriát hajdan „Herculiának” nevezték. Állítása új és meglepő, mivel ezzel az azonossággal a középkori okiratokban nem találkozunk. Abraham Ortelius antwerpeni tudós XVI. századi térképe alapján azonban megállapítható, hogy Lazius állítása korának ismereteit tükrözi. Ortelius térképén ugyanis „Solva mansio” (vagyis Esztergom) alatt, illetve Aquincum fölött egy földrajzi pont a következőképpen van föltüntetve: „Herculia, sive Sicambria”. Bár a térkép rendkívül pontatlan, mégis elegendő bizonyíték arra, hogy nem a mai Óbuda, illetve Aquincum volt Sicambria. Herculia - s ezzel tulajdonképpen Sicambria - földrajzi helyzetét csak a múlt század végén sikerült földeríteni. Frőlich Róbert 1893-ban megállapította, hogy a hajdani „Herculia” (vagyis Sicambria) maradványai a pilismaróti Kis-hegyen találhatók.22 Frőlich Róbert kutatása - sajnos - épp úgy a feledésbe merült, mint Finály Gáboré, aki 1906-ban a Kis-hegyen érdekes épületmaradványokat talált.22/a Sicambria pedig azóta is pusztul! De mi a bizonyítéka annak, hogy ezt a Sicambriát még Óbudának is nevezték? A budai prépostság Szent Péteregyháza a tatárjárás idején elpusztult. Bizonyos körülmények azonban arra mutatnak, hogy e templom sorsát nem az 1241, hanem az 1285. évi tatárjárás pecsételte meg. Magyarország püspökei ugyanis 1263. április 19-én ebben a templomban gyűltek össze a pápai követ által elrendelt zsinat megtartására.23 A Szent Péter-egyház - mint arra XXII. János pápa 1321. december 8-i okleveléből következtethetünk - még akkor sem pusztult el teljesen. Megfelelő anyagi fedezet mellett bármikor kijavíthatták volna. Erzsébet királyné, I. Lajos király hitvese azonban másképpen határozott. 1340 táján az óbudai Szent Péter egyház mellet egy új prépostsági templomot építtetett.24 Döntő e kérdésben, hogy az új templomot Szűz Mária-egyháznak nevezik, illetve az, hogy a régi óbudai Szent Péter-egyház 1483 nyarán teljesen romos. Mégis VIII. Ince pápa 1484-ben búcsút engedélyez a Boldogságos Szűz oltára részére, amelyet Ezeny István bécsi prépost és az óbudai kanonokok az óbudai Szent Péter-egyházban fölállítani szándékoznak.25 Lehetséges, hogy egyazon időben két Szent Péter-egyháza is létezett?

Igen, lehetséges. Erzsébet királyné ugyanis a mai Óbudán alapította az új prépostsági templomot. Ezzel szemben XXII. János pápa az előbb már említett 1321. dec. 8-i, Károly Róbertnek a dömösi Szent Margit egyház és az óbudai prépostság egyesítési tervével foglalkozó oklevelében a dömösi vár, illetve Szent Margit egyház szomszédságában határozza meg az óbudai Szent Péter-egyház földrajzi helyzetét.26 A dömösi Szent Margitegyház és Sicambria mindössze 1,5 km-re van egymástól. Most pedig vizsgáljuk meg azt, hogy a pilismaróti Sicambria közelében lévő Fehéregyházáról mit tudunk? Pilismarót lakosai (kétszáz évvel azután, hogy II. József /1780-1790/ a szerzetes rendeket föloszlatta) ma is tudják, hogy hol van a „fehér barátok”, vagyis a pálosok hajdani kolostora. Induljunk ki abból a tényből - amelyet eddig még senki nem vont kétségbe -, hogy a pálosok már a XV. században Maróton voltak, illetve abból, hogy a maróti rendház a török hódoltság idején is az övék maradt.27 Ebből először is arra következtethetünk, hogy az a XVIII. századi Pilismarót és környékét ábrázoló térkép (amelyen többek közt a pálosok monostora és temploma is jelölve van) a maróti rendház épületeinek középkori elrendezését tükrözi. Ennek alapján viszont arra következtethetünk, hogy a maróti rendház épületegyüttese nem eredeti pálos építkezés. A lakóépületek ugyanis a templom délnyugati oldalához csatlakoznak, holott a pálos építészetben a monostor az adott templomnak mindig az északi részén található. Ennek az eltérésnek az lehet a magyarázata, hogy a pálosok Maróton egy régebbi eredetű templomnak lettek a birtokosai. Helyszíni vizsgálatunk során azt is megtudtuk, hogy a község néhány idősebb lakosa még látta a pálosok hajdani kolostorának templomát. A szemtanúk elmondották, hogy a kis templom szentélye gömbölyű, ablakainak formája pedig csúcsíves volt. Ebből egy román eredetű templom gótikus átépítésére következtethetünk. Tornyának formájára senki nem emlékezett. Ez





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 150
Tegnapi: 691
Heti: 1 419
Havi: 7 978
Össz.: 1 138 833

Látogatottság növelés
Oldal: Fejedelmi sírok-Atilla-Árpád sírja
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2017 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: sicambria - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »