Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

A Római vízvezeték elfeledett részei


aquaductus.jpg

Volt a Rómaiaknak egy olyan hévvízvezetéke, ami a hegyekből folyt lefelé mivel 4% dőlési szög kellett a fizika törvényei szerint a víz továbbításához.Tehát véleményem szerint nyugatról-keletre húzódott ez a csatorna, már csak azért is mivel az Amphiteátrum vízellátását is biztosítani kellett. A székelés közös társadalmi tevékenységnek számított a Római korban és vízöblítéses WC-t használtak . Az Ürömhegy aljában fürdőt, vízülepítőt és malmot tártak fel. A víz csak a magasabb területekről érkezhetett.

aqua.jpg

Római kőmeder a Hercules villánál

romai_komeder.jpg

Sicambria határait a Római kőmeder jelölte ki, ugyanúgy mint a később ráépült Királyi Fehér-Atilla városa-óBuda régi határait!

sicambria-vizvezetek.jpg

Ez a kép is egyben bizonyíték Sicambria itteni létezésére a Danu partján, a tévesen meghatározott Királyi óBuda felett!

A THERMAE MAIORES VÍZELLÁTÁSA
Aquincum műszaki létesítményei közül a város vízszükségletét biztosító aquaeductusok részleteit is felszínre hozták az ásatások.
A mintegy 4 km hosszú észak-déli aquaeductus romjainak kisebb-nagyobb magasságban kiemelkedő maradványai ma is láthatók a föld felszínén.
Ezeknek a monumentális, birodalomszerte gondosan megépített alkotásoknak funkciójáról, karbantartásáról Vitruvius^ leírásán kívül kiváló és alapvető munka áll rendelkezésünkre az i. sz. I. századból, Sextus Iulius Frontinus könyve.37
Róma vízellátásának biztosítása elsőrendű állami feladat volt, mely abban is kifejezésre jutott, hogy a nyilvános vízvezetékek felügyeletét külön ezzel a munkával megbízott curator aquarumra bízták. Ezt a fontos hivatalt már Augustus korában szervezték s az első - nem hivatalosan kinevezett - curator maga Agrippa volt. Frontinus gondoktól nem mentes hivatalát i. sz. 90-től látta el. Az említett publikációjában megismertet az aquaeductusok pontos építésével, Róma ebben az időpontban funkcionáló kilenc vízvezetékével és ezek kapacitásával. Az aquaeductusok kapacitását maga Frontinus személyesen ellenőrizte, vagy a források foglalásainál, vagy lehetőség szerint azok közelében. Egyik jelentésből meglepetéssel konstatálta, hogy több volt a vízfogyasztás, mint amennyit a forrásokból egyáltalán bevezettek, utóbbiak hiteles mérése szerint. Ez nem történhetett másként, mint hogy nagy volt a jogtalan vízfogyasztók száma, akik engedély nélkül a fővezetékekre kapcsolták a privát vezetékeket.
Aquincumban, a birodalom egyik végvárában épült aquaeductusok ugyancsak jelentős építészeti konstrukciók, melyek a római uralom négy évszázada alatt ellátták a város vízszükségletét.
Különösen nagy vízigénylők voltak a város fürdői, s köztük a tábor fürdője a Thermae maiores.
A tábor ivóvizét a hegyek forrásaiból gyűjtötték össze és a vörösvári völgyön keresztül, nyugat-keleti irányban vezetett vezeték szállította a thermához. 9
Az ivásra alkalmatlan, de fürdésre kiváló termálvizet a Rómaifürdő 14 forrása biztosította, az észak-déli magasvezetéken keresztül.40
1975-ben a főváros egyik legforgalmasabb, Dunakanyar felé vezető útjának az M 11-es útnak építését határozták el. Ez az új útépítés az aquincumi múzeum előtti nyugati oldalon, már a múlt század vége óta nagy számban felszínre került vízvezeték pilléreinek megsemmisülésével járt volna. Lehetőséget kapott a Budapesti Történeti Múzeum mindössze három hónap időtartamra, a nyomvonal előzetes kikutatására. A júniustól szeptemberig tartó ásatási kampányban sikerült feltárni az aquaeductus 93 pillérét, 510 m hosszúságban a BHÉV akkori megálló épületétől északra és délre kijelölt szakaszon.41
Az ásatás ismertetése előtt, összefoglaljuk a vízvezetékre vonatkozó előző kutatások eredményeit.
Az egykori aquincumi polgárvárost keresztülszelő vízvezték pilléreinek részei lehettek azok a romok, amelyek a város maradványai mellett feltűnhettek és melyre utal Óbudát jól ismerő Anonymus, amikor arra emlékezik, hogy Árpád vezér a Duna partjánál pihenőt tartva, csodálkozott Attila király nagyszerű építményein.
I. (Nagy) Lajos király 1355-ben kelt határjáró levelében az első okleveles említést találjuk, a romokban heverő pillérekről és több, határjelzőül szolgáló falrészletről.42
Bél Mátyás a XVIII. század elején még elég nagy magasságban látta a vízvezeték maradványait.43
Marsigli Buda 1686. évi visszafoglalásának évében készült térképén ábrázolja a romokat.
A Műemlékek Országos Bizottsága 1878-i ülésén elhatározta, hogy bizottságot hoznak létre a rendszeres ásatások szükségessége és az aquincumi pillérek megóvása érdekében.
Robert
Towson angol utazó 1793-ban beszámol az Óbudán látottakról s megemlíti, hogy ott „egy római vízvezeték is látható"*
Az aquincumi aquaeductus maradványait tehát évszázadokon keresztül több adat rögzítette: térképek, feljegyzések és a Szentendrei utat szegélyező földsáv felszínén mai napig látható romok.
Az első műszaki felmérés azonban csak 1923-ban jelent meg a vízvezeték egy szakaszáról Foerk Ernő publikációjában.46
1888-ban az esztergomi vasútvonal Óbudai részének kialakításához megkezdték a vasúti töltés építését. Az ehhez szükséges nagy mennyiségű földet a Szentendrei út nyugati oldaláról termelték ki. Ennek során több pillér vált szabaddá a földtakaró alól.
Még ugyanebben az évben az akkor Szentendrei vicinálisnak nevezett, mai HÉV sínpárjának lefektetését kezdték meg. Az építéskor azonban már tekintettel voltak a felszínen levő maradványokra és a sínekkel -lehetőség szerint - kikerülték a pilléreket. Ugyanígy folytatódott a munka 1911-ben, a második sínpár fektetésekor.
Foerk Ernő szerint a vízvezeték a Szentendrei út befordulásánál végződött és onnan földalatti csövekben folyt a víz tovább a tábor felé. Ezzel szemben Garády Sándor úgy véli, hogy a Nagyszombat utcai amphitheatrumig terjedt.47
Ugyanezt a véleményt osztja Szilágyi János és Nagy Tibor is. Szilágyi János még arra is felhívja a figyelmet, hogy a Benedek Elek utca tengelyében a kápolna előtt álló „Mária-kő"-nek nevezett vízvezeték pillér nem az eredeti helyén van. A pillért 1938-ban az eredeti nyomvonaltól nyugatabbra helyezték át.
1975-ben, majd 1979-ben folytattuk feltárásainkat a már említett útépítéshez kapcsolódóan.49 Az ásatások eredményeképp megállapíthattuk, hogy a felszínre került pillérek három méterenként követik egymást, ahogy ezt Foerk Ernő helyszínrajza is rögzítette. Noéh Ferencnek tartozunk köszönettel azért, hogy Foerk Ernő helyszínrajzát hitelesítő mérésekkel értékelve, azonosíthattuk a jelenleg általunk feltárt maradványokat és a Foerk közlésében szereplőket. Két helyen - az 54. és 56. sz. pilléreknél - in situ megtaláltuk a két-két pillért összekötő átívelést. Egyébként a feltárásunk egész szakaszán csak a beomlott köveket tárhattuk fel, melyek egykor a boltívelés részei voltak. A pillértestek különböző állapotban és magasságban maradtak meg. Legtöbbje az alsó kősorokig lepusztult. Néhánynál azonban a boltvállig épen találtuk az egész konstrukciót. Az aquaeductusok pillérei hordozták azt a vályúszerű vezetéket, vagy terrakottából, esetleg ólomból készült csőrendszert, melynek építéséről pontos leírást ad Vitruvius.50
Hogy Aquincumban ez a vezeték miből készült, teljes bizonyossággal nem állapítható meg a jelenlegi feltárások után sem. Felszínre került ugyan egy kisebb kővályú töredék faragott darabja, de ez még nem dönti el egyértelműen a kérdést. A feltárt pillértömbök megmaradt részeinek falkoronáját kitisztítottuk és több helyen 16 cm átmérőjű, függőleges, hengeres nyílást találtunk, benne ólomcső maradványával. A függőleges csövek, a pillérek lábainál összeköttetésben voltak a város nyugati és keleti irányába épült téglacsatornáival. így biztosították a város mindenkori zavartalan vízellátását. A pilléreket több helyen 40 cm vastag fal köti össze, amelyek mintegy lefalazást, elválasztást képeznek a keleti és nyugati városrész között. Ez az összekötő falsor a déli városfalig tart. Az utána következő pillérek egyikénél sem találtuk nyomát. Nyilvánvalóan csak a városon belül volt szerepe. Délen megtaláltuk ugyan a városfal tömbjét, melyen keresztülhaladt az aquaeductus pillérsora, de átvágni már nem tudtuk.
A feltárás egyik legszebb része az a pilléralapzat sor, amely a város kelet-nyugati útjának tengelyében épült. Itt három nyílásos díszkaput építhettek a Róma-városi Porta Maggiorehoz hasonlóan. A kapu szerkezetet tartó pillér alapok nem kváderkövekből készültek, hanem lekerekített sarkú hatalmas kőmonolitokból faragták őket.
Vízicastellum egy szakaszát sikerült feltárni a déli városfal közelében. Az itt kialakított kelet-nyugati főút vonalában jó minőségű, márványhatású kemény mészkőből faragták a castellum köveit.
A pillérek tetején amorf szivacsos képződmények vannak, amelyek legtöbb helyen körülveszik a boltvállakat és a koronákat. Foerk Ernő megfigyelte, hogy a múlt század végi földmunkák alkalmával is felszínre kerültek ilyen tömbök, melyek szinte „lebegtek" a törmelék tetején. Ugyanis az óbudai építkezések során, ezek alól a tömbök alól már korábban kitermelték a földet és azzal együtt a jó minőségű, építőanyagnak kiválóan alkalmas kváderköveket.51
A konglomerátumok hosszú évszázadokon keresztül a föld felszínén álltak s nem egy esetben pl. az említett kőbányászat alkalmával eredeti helyükről lezuhantak távolabbi területre. Ezért ezek felszínre kerülésének helyéről nem rekonstruálható a nyomvonal, csak a hiteles ásatás után.
Ezt azért hangsúlyozzuk, mert több km hosszban még feltárásra várnak a földben rejtőző pillérek, s a nyomvonal hiteles megrajzolásához ezek ismeretére szükség van.
Megvizsgálva ezeket a tömböket a felületeken, a barlangokban ismert cseppköves és gömbökbe kitüremkedő lerakódásokat észleltünk. Ezek a lerakódások sok helyen olyan erősek, hogy a köveket szinte teljesen elborítják.
A pillértől idegen anyagnak a megvizsgálására felkértük Kertész Pál egyetemi docenst, aki szakértői véleményében megállapította5 a lerakódás eredetét. Közlése szerint a Római-fürdő forrásrendszeréből táplálkozó aquaeductus vize jellegzetesen karsztvíz eredetű, amelyből relatív telítettség alkalmával kalciumkarbonát válhat ki. Egy ilyen jelenség hosszú időn át tartó vízcsepegésből származik. Azonban a képződés időtartama még geológiai megfigyelések összehasonlításai alapján sem adható meg. Ugyanis a lerakódás igen sok tényező függvénye. Azonos szállítás esetén is függ a víz hőmérsékletétől a csepegés helyén, a csepegés intenzitásától, a vezetékben szállított víz sebességétől és mennyiségétől. A pilléreken talált lerakódásból vett mintaelemek szabad szemmel likacsos, hézagos jellegű képződménye elüt a többi feltárt kőzet jellegétől.
A felületeken tapasztalható jelentős eltéréseket az okozza, hogy a hézagos részek kettős geológiai folyamaton estek át, egyrészt ezeken a helyeken a vízvezetékek szivárgó vizéből kiválhatott a kalciumkarbonát, másrészt pedig a hosszú ideig felszínen levő kőzetfelületek mállásnak indultak. Összefoglalóan megállapítja, hogy a jelenségek jól definiálható kőzettani - földtani folyamatok eredménye, melyek Óbuda környékére egyébként is jellemzőek. Megállapításához a következőket tesszük hozzá. Ismeretes Vitruvius és Frontinus adataiból is, hogy a rómaiak milyen különös gondot és figyelmet fordítottak a közművek s hangsúlyozottan a vízvezetékek építésére. Tudjuk, hogy külön legios osztagok dolgoztak a kivitelezéseknél. Felügyelők ellenőrizték a vízhozamot, víztisztítást, gondosan ügyeltek például a növényzet távoltartására a vezeték 5 méteres körzetében.53
Ismerjük a fogyasztást számláló berendezéseket, a vízgyűjtő castellumokból történő átgondolt vízszolgáltatást, melynek következtében három különböző magasságba elhelyezett vízkivezető juttatta a városok vizét a fogyasztókhoz. A legalacsonyabban épült kivezető a közkutakat táplálta vízzel oly módon, hogy biztosította a folyamatos víznyerést, magasabbra került a színházak, amphitheatrumok, dísz- és szökőkutak vízszükségletét ellátó vezetékek sora, s a harmadik legmagasabb elhelyezést kapta az a kivezető rendszer, mely a magánháztartások igényeit volt hivatott kielégíteni; tették ezt azon elgondolás alapján, hogy szerényebb vízhozam esetében a magánháztartások is a közkutakból beszerezhetik a vízszükségletüket. Mindezeket jól példázzák a pannóniai, nagy részükben földalatti,55 és a birodalom egész területéről eddig ismert részben földalatti, részben föld feletti vezetékek.
A közismert római kori műszaki létesítmények kiváló voltát azért éreztük szükségesnek, hogy az aquincumi példánál kihangsúlyozzuk, mert ezek ismeretében elképzelhetetlen, hogy egyáltalán vízszivárgás történhessen a vezetékekben. S ha ez mégis előfordult volna az éppen ügyeletes műszaki, katonai osztag azonnali feladata a kijavítás. Tehát a geológus megállapítása a „hosszú időn át tartó szivárgás"-ra vonatkozóan, véleményünk szerint csakis a római birodalom bukása után következhetett be, amikor már nem volt aki gondozza, javítsa a vízvezeték esetleg sérült részeit. Miután a lerakódások az említett boltvállak magasságában megálltak, feltételezzük, hogy ott járószintnek kellett lennie, melynek kialakulása már a középkorra tehető.
Ugyancsak 1979-ben hitelesítettük az aquaeductus ún. „Mária-kő" pillérének helyét56 A XIX. században a meglehetősen nagy rommaradványba egy Mária-képet építettek, innen kapta az elnevezését.57
Ásatásunkkal megállapíthattuk, hogy részben újkorban készült nagy alakú kváderkövekből és betontömb alapozáson áll az egykori pillér vállrészének és boltív indításának részlete. A pillért 1938-ban az eredeti nyomvonaltól nyugatabbra a kápolna tengelyébe helyezték át.
Konzerválás, rekonstrukció
A határidőre befejezett régészeti feltárás lehetővé tette, hogy az új M 11-es út terveiben a felszínen megmaradhassanak az aquaeductus pillérek. (80. kép) Topái József a FÖMTÉRV főmérnöke ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy a kétszer négy sávos új út elválasztó zónájában zöld pázsitos felületen kiemelkednek a romok.59
A feltárt aquaeductus pillérek mellett számos kerámialelet, közöttük jelentős terra sigillata töredék is felszínre került. Az anyag feldolgozása folyamatban van. A végső összefoglaló értékelés előtt is megállapítható, hogy az anyag meglehetősen homogén és az i. sz. II. század első felére datálható. Az aquaeductus építése feltétlenül egybeesik a Thermae maiores építésével, tehát az i. sz. II. század elején épülhetett. A fürdő ugyanis nem létezhetett volna magas vízigényével csak egy kiváló teljesítményű műszaki létesítmény mellett, amilyen a mi aquaeductusunk is volt.
Megfigyeltük feltárásunk alkalmával, hogy á konstrukció olyan kiváló minőségben készült, hogy javításra, átépítésre nem volt szükség a római uralom századai alatt.
Éppen ennek köszönhető, hogy jelentős része napjainkig fennmaradt nemcsak a föld felszínén, hanem meglepően jó állapotban a földtakaró alatt. A sérüléseinek és romosodásának is jelentős részét a XVIII. századi építkezések alkalmával szenvedte el. Óbuda lakói a kiváló minőségű építőanyagot „kibányászta" a pillérekből, felhasználva épületeinek falazásához, amint erre már Foerk Ernő is utalt.
Hajnóczi Gyula elkészítette a pillérek konzerválási és rekonstrukciós tervét, aki egyben a helyszíni megvalósítást is személyesen irányította.
Konzultációink során kialakult az az elképzelés, hogy rekonstrukcióra csak ott kerül sor, ahol a pillértestek a leginkább lepusztultak. Ennek megfelelően két helyen a déli városfal közelében és az aquincumi múzeum előtt készült el hat-hat pillér teljes rekonstrukciója, a felső vályú alakú vízvezetékkel együtt. (81. kép) A kiegészítés első sorát vörösre festett elválasztó betoncsík jelzi. A pillértestek kiegészítése részben a helyszínen, a régészeti feltárás során kitermelt római kori kváderkövekből, részben budakalászi mészkőből készült.
A pillérek tetején töb helyen megmaradt konglomerátumszerű vízköves lerakódások tömbjeit betonból készült támpillérek biztosítják.
Két pillér - az 54. és 55. számúak - ívelésével együtt in situ állapotban maradt meg az előzetesen megfelelően kezelt konzerválással.



A Kewel kőhegy aljában a római vízvezeték pillérei.

Aloys. Ferd. Com. Marsilius, Danubius Pannonico Mysius Hagse Com. 1726-ban megjelent munkájában az ó-budai római vízvezetéki pillérek számát 16-ra teszi. Ez a vízvezeték, a határjárásban említett murus dirutus és ennek pillérei-lapides, melyek tehát ugyanannyi határjel gyanánt vétettek.

Az elméletem bizonyítására a tanulmány:

Tehát ez az aquaeductus táplálta a katonai tábor és a canabae fürdőit is. — Mivel azonban 21—23 fokos thermálvizet szállított, ivóvíz céljaira más vízvezetéknek kellett lennie. A polgárváros területén ennek idáig még nem sikerült nyomára bukkanni, a katonaváros területéről viszont több ilyen is ismeretes. Ezek nagyjából nyugat-keleti irányban a Hármashatár-hegy nyúlványainak lábánál fakadó források vizét vezették a Duna felé.
Valószínűleg a Bécsi úti Árpád malom forrásának vizét szállította az az aquaeductus, melynek maradványait megtalálták a Vörösvári út 44. sz. ház pincéjében, valamint a Szőlőkert utcában is.3
Ez a vízvezeték egy körülbelül 1 m széles és 1,5 m magas tömör falból állott, melynek felső részében, meszes habarcsba ágyazva, egymás mellett két, agyagból készült vízvezetéki cső futott. Ennek a vízvezetéknek esése a számítások szerint 8 ezrelék. Egyébként a Vörösvári út páros oldalán levő házak közül, a Szőlőkert utcai oldalon, többnek alapozásánál is felhasználták ennek az aquaeductusnak maradványait. Sajnos azonban a Vihar utcai új csatornaárok ásásakor — 1969-ben — nem sikerült nyomára akadni.
Hasonló ikercsöves vízvezeték került napfényre a Vihar utca 22. számú ház előtt.4 Az egymás mellett futó két agyagcső egyméteres magasságú habarcsos falazatba volt ágyazva. Irányából következtetve, talán a Tábor hegy valamelyik forrásának vizét vezette a castrumba. 1956—57-ben, a Vörösvári út északi oldalán végzett csőfektetéskor további három római kori vízvezeték maradványai kerültek napvilágra.5 A Fővárosi Csatornázási Művek által húzott árok 1,5 m széles és a mai felszíntől számítva 3,5—4 m mély volt. Mivel az árok falától kb. 1 m-re húzódtak a villamossínek, kiásás után azonnal zsaluztak. Ezért, és a több helyen feltörő talajvíz miatt, a régészeti megfigyelés nehézkes és sokszor hiányos volt. (1. kép) A Vörösvári út 73—75. számú házak előtt, 27 m hosszúságban hét pillércsonk került elő, melyek minden valószínűség szerint a Szentendrei út mentén levőhöz hasonló szerkezetű aquaeductushoz tartoztak. Sajnos, csak alapozásuk maradt meg és a külső, burkoló kváderköveket is kitermelték. így méretüket és egymástól való távolságukat nem lehetett pontosan megállapítani. Nagyjából másfél méter hosszúak lehettek a pillérek, az ívek fesztávolsága körülbelül 2,60—2,80 m, tehát valamivel kisebb, mint a Szentendrei úti vízvezetéknél. A pillérek alapozása agyagba rakott fal volt; ezen— a legépebbnél — 80 cm magasságig maradt meg az erős, terrazzós habarcsba rakott kőfal. Az aquaeductus felépítményére — tehát ahol maga a víz folyt — csak külföldi analógiák alapján lehet következtetni. A valószínűség itt is a két-három sorban egymás mellé
* Ez az 1969-ben, a Budapesti Történeti Múzeum dokumentációjába leadott cikk a Régészeti Társulatban 1959-ben elmondott beszámolóm alapján készült. Azóta a leletmentések — ásatások, elsősorban Zolnay Lászlónak, majd Nagy Tibornak a Gyűrű utcában és Pacsirta utcában végzett feltárásai döntő eredményt hoztak az aquincumi táborkutatás terén. Ennek ellenére, cikkemnek az anyagközlésen túlmenő következtetéseit sem érzem feltétlenül és mindenben túlhaladottnak; mivel pedig a tábor kutatása 1972-ben is újabb jelentős eredményeket hozott, a cikk szövegének kellő módosítására technikai okokból már nem volt mód. Az ásatás felmérését és a rajzok elkészítését Schauschek János és Malik Éva végezte.

aqua.3.jpg

Római vízvezeték a Vörösvári úton!

A római maradványok impozáns voltát Anonymuson kívül a középkori német mondák Etzelburgja is bizonyítja. A táborfalak és árkok kijavítva, jól szolgálhatták a középkori vár védelmét is.
A végleges szót természetesen csak tervszerű ásatás alapján lehetne kimondani a tábor kérdésében, és ehhez igen jó támpontot adna a Vörösvári úti vízvezetékek követése. A középkori kutatók számára pedig az aquaeductusok kiindulásipontjának, forrásának felkutatása lenne döntő fontosságú a Fehéregyházával kapcsolatos régi probléma tisztázására.
JEGYZETEK
1 Vitruvius, De Architecture, 8, 4.
2 Garády S.: Marsigli óbudai castrumai. História 1929. 173 skk. Valamint Budapest Története I. Budapest az ókorban. II. (Budapest 1942) Továbbiakban: Budapest Története II. 357.
3 Budapest Története II. 535—36.
4 Budapest Története II. 363 és 536. Ez utóbbi helyen a Vihar utca 23. számú házat említik.
5 A leletmentést 1956 október végéig Molnár Erzsébet végezte; ő azonban november folyamán külföldre távozott és ide vonatkozó feljegyzései nem ismeretesek. A leletmentést 1957 februárjában Szilágyi János, március elejétől kezdve pedig én folytattam és fejeztem be.
6 De Architectura, 7. könyv.
7 A vízvezeték-elosztó kőtömb jelenleg a Flórián téri katonai fürdőben van kiállítva.
8 Zolnay L. : Buda középkori vízmüvei. Történelmi Szemle. 1961. 1. 50.
9 Budapest Története II. 536.
10 Szilágyi János szíves közlése az 1957. februári leletmentésről.
11 Budapest Története II. 358 és 360.
12 Lásd 6. jegyzet.
13 /. Szilágyi: Aquincum. (Budapest, 1956) 28.
14 Sz. Póczy K. —Pekáry T.: Három metszet az aquincumi legiótábor északi védőrendszerében. Budapest Régiségei XVIII. (1958) 529 skk.
15 Kuzsinszky



29. III. Gyűrű utca 5. A Pacsirta utca 16. sz. alatt jelentkezett római kori úttest hitelesítésére az ezen a telken húzott kutatóárokban, 103,96 m tf. magasságban egy másik, nyilván nyugat—keleti irányú római kori utat találtam. Az úttest szélességed m.
A Gyűrű utca 5. sz. épület pincéjében megtaláltam annak a kelet felé lejtő római kori kőcsatornának egy szakaszát, melynek jóval keletebbre eső részét még az 1940-es évek elején Szilágyi János fedezte fel. A Gyűrű utcában talált csatorna 1,2 m magas mészkő lapokból áll, szélessége 0,8 m, alja jól cementált nagyméretű mészkőlapokból áll. A pince nyugati szakaszán a csatorna 7 m hosszan követhető; itt nagyméretű mészkőlapok borítják. A csatornafenék tengerszintfeletti magassága 101,59 m, fedlapjának felső része 102,82 m.
A Gyűrű utca 5. számú épület udvarán vont észak—déli kutatóárokban, 0,3 m mélységben egy északnyugat-délkelet irányú mészhabarcsos kőpakolás jelentkezett. A látszólagos fal 1,2 m széles; habarcsában és körülötte római kori edénytöredékek voltak. A falat átmetszve, benne egy római kori kettős cserépcső vezetéket találtunk. A vízvezetéket foglaló római kori falazat 4 m mélységben, egy terrazzoval burkolt szinten nyugszik. E terrazzónak tengerszintfeletti magassága 104,06 m. A vízvezeték körül, annak korát egyértelműen hitelesítve, csak római kori leletek voltak. (3—4. kép)
Zolnay László

33. III. Kiscelli utca 8. 1968 augusztusában a Kiscelli u. 8. sz. ház telkén, a ház lebontása után végzett ásatás során a Táborvárosi Múzeum romkertjében bemutatott római kori épülethez tartozó további helyiségek kerültek elő : a nagy kőlapokkal kövezett udvar keleti fele és egy hypocaustummal ellátott helyiség, ahol a fűtést többször is megújították. Az épületmaradványok az i. sz. II—III. századból származnak. Az udvarrész északi oldalán vastag, ÉNy—DK-i irányú vízvezetékfal került elő, az épület egyik •— már lebontott — helyisége fölött. Az udvarrészben és a fűtőtérben három, melléklet nélküli sírt tártunk fel.
Németh Margit


Aquaductus- Római vízvezetékek a világból

Forrás és felhasznált irodalom: Kaba Melinda: Thermae maiore legionis 2. Adiutricis (Monumenta Historica Budapestinensia 7. kötet Budapest, 1983)

AZ ÓBUDAI
AQUAEDUCTUS

Aquincum egyik legérdekesebb és legnevezetesebb építménye a római vízvezeték, mely a Budapest északi határában fekvő mai «Római fürdő» nyaralóhelytől kiindulva, szigorúan déli irányban halad, kb. 2V2 kilométer hosszban a mai Óbuda határáig, mint azt a fennmaradt romok egyrészt, a czéltudatos ásatások és kutatások másrészt bebizonyították. (Tábla.)
Pontosan tudva van a vízvezeték iránya és szerkezete a római fürdő forrásától az ú. n. Mária-kőig — az utolsó földfölötti pillérig, melynek falazatába illesztette a néphit azt a csodatévő Mária-képet, melyről az a legenda jár, hogy több izben onnét eltávolíttatván, csodálatos módon mindig visszaszármazott eredeti helyére.
Ez a kb. 2300 méter hosszú pillérsor, mely túlélte a népvándorlás viszontagságait, maga mellett látta elvonulni a hunok és magyarok országverő seregeit, mely tanúja volt az árpádházi királyok dicsőségének és a török hódoltság alázatának, mai napig fennen hirdeti építtetőinek államalkotó bölcseségét és építőinek technikai tudását.
Kevés híja ez a római mestermű is teljesen eltűnt volna a föld színéről, mert nemcsak hogy a XVIII. század közepén az óbudai plébániatemplom, mely a régi Péter és Pál-templom helyén áll, majdnem kizáróan az aquae-ductus köveiből épült, nemcsak hogy száz évvel rá a szentendrei országút ezen romokból épült és tataroztatott, hanem végveszély fenyegette az 1878-ban keresztülvitt legelő arányosítás kapcsán, a mikor az új tulajdonosok a rájuk eső keskeny földsávokat megdolgozva, kényük-kedvük szerint pusztították, repesztették az abba eső pilléreket, olyannyira, hogy csak a Műemlékek Országos Bizottságának közbelépése akadályozta meg végső pusztulását.
Az ezen ügyben Trefört Ágoston kultuszminiszterhez és Budapest főváros tanácsához intézett felterjesztésnek meg is lett a kívánt eredménye, a mennyiben mind a két hatóság közbelépése folytán megszűnt a további pusztítás és az a kevés pillér, a mely idáig kikerülte a romboló csákányt, emléknek megmaradt napjainkig.
Már a szentendrei viczinális vasút építése alkalmával (1888) tekintettel voltak erre a pár pillérre és a vasút vonala lehetőség szerint kikerülte az értékesebb objektumokat. Ugyanez történt legújabban (1911) a második sínpár lefektetése alkalmával is, a mikor dr. Kuzsinszky Bálint, az aquincumi múzeum érdemes igazgatója, erélyes közbelépése folytán a társaság kénytelen volt az eredetileg tervezett trace-ot megváltoztatni.
Hogy a vízvezeték, mint minden római nagyobbszabású építmény, tisztán kőbányának szolgált az óbudai epigonoknak, mutatták a legújabb ásatások is: ugyanis megállapítandó a nem egy irányban, nem egy vonalban fekvő romok hovátartozandóságát, kiásattuk egy-egy pillértömeg alapjait s ekkor kitűnt, hogy ezek a megállapított vonalból jobbra-balra kieső tömegek már nem az eredeti pillér romjai, hanem az azok kétoldalán lefolyt erősen mésztartalmú víz évszázados lerakódásai, melyek immár az egy méter vastagságát is meghaladják és mivel építkezésekre kevésbbé alkalmasak, ott hagyattak, míg a pillér magva, a szabályosan megdolgozott mészkőkvá derek kibányásztattak és elhordattak. Első említés történik a vízvezeték pilléreiről Nagy Lajos királyunk 1355 -ben kelt határjáró levelében, mely okmány különösen a Fejéregyháza kutatása történetében nagy szerepet visz, de ettől eltekintve sok homályos részlete mellett is elsőrangú dokumentum Óbuda topográfiájában. Ezen határjáró levélben a bizottság visszafordulva Megyer határáról keletre: «et abinde transeundo pratum illud venit ad lapidem perforatum, qui est juxta molen-dinum cruciferorum Sancti Spiritus (a mostani római fürdő),1 et abinde versus meridiem per murum dirutum cuius lapides, usque ad finalem lapidem sunt pro metis signati» . . . tehát a romokban heverő pillérek és falrészletek egytől-egyig határjelzőül szerepelnek egészen az utolsó kőig, mely akkor is a város határán állhatott, mert míg eddig mint ismertetőjelek csak a vízvezeték pillérei szerepelnek, addig innen, t. i. a minoriták kolostorától, kezdődik a város, mert átlépve egy utczát a királyné udvarnokja házához ér: «et inde per quandam metam terream ad murum curiae fratrum minorum cuius porta respirit versus ecclesiam A. .B. Virginis, et abhinc transeundo vicum circa allodium seu domum coloni reginalis curiae» . . .
Hogy milyen távolságban és hol volt a ferenczrendiek (minoriták) kolostora, eddig még nem sikerült megállapítani s így nem tudhatjuk azt sem, hogy hol állott 1355-ben a vízvezeték utolsó pillére, tehát meddig vezetett az aquaeductum ívezete.
Havas korábbi véleménye, hogy a vízvezetéki pátereknek egészen a
1 Oláh Miklós esztergomi érsek szerint is itt állott a: «Xenodochium Sancti Spiritus in quo, thermae salubres eruxunt.» flóriántéri fürdőig kellett menniök, nem állhat meg, mivel a rómaiaknál a vízelosztó castellum mindig a .város határán, /esetleg az erődítéssel kapcsolatosan van elrendezve, onnét földalatti csatornákban történt az elosztás az egyes közfürdőkbe, közkutakba és lakásokba. / • : : :: 1
Viszont Tholdt és Németh/ érvelése, hogy a Máriakő pillér már Nagy Lajos király korában is mint finalis lapis szerepelt, már csak azért nem valószínű, mert struktúrában és méretekben nem különbözik a többi pillérromtól, semmi nyomát sem adja egy castellumra emlékeztető nagyobb épület-complexusnak, a melynek pedig —- a külföldi analógiák szerint — okvetlenül ott kellett állania,
Legtöbb valószínűsége van Torma Károlynak az egykori Pulszky-albumban (1885) kifejtett nézetének, mely szerint a sokat vitatott lapis finalis az óbudai kaszárnya táján (tehát nem helyén) állhatott, mert nemcsak hogy kedvezően fekszik úgy a zsidótemető helyén levő és a hajógyári fürdő, valamint a flóriántéri hypocaustum ellátására, hanem mert 1889-ben már Havas maga is ezen a vidéken kereste és mint beszámolójában mondja, meg is találta az utolsó pillért. Ugyanis a főváros megbízásából keresve az utolsó pillér holfekvését, Máriakőtől délre cca 200 méterre, a vízvezetéki pillérek irányában kutatván, a Grunwald-féle szeszgyár fölött ráakadt egy, az ismert pilléreknél sokkal tömörebb pillér maradványaira, a melyeknél a vereték kétfelé, — egyenes folytatásban délnek és elágazóan délkeléinek — oszlik. Ezen túl csak összetartó falazat következett, annak folytatásában pedig — ugyanazon vonalban — párosával fektetett */* lábas szegélyes téglákból és lapos lefedő kövekből készült csatorna, melynek folytatását (?) a flóriántéri hypocaustum északi és déli oldalán megtalálta, míg kelet felé egy vízlevezető csatorna nyílik, mely olyan tágas, hogy abban térden csúszva lehetett egy darabig haladni.
Viszont ezen czikke l folytatásában konstatálja, hogy városi munka közben az óbudai reformátusok temetőjével szemben a Majláth-utczából nyíló legszélső utçza közepe táján egy ölnyi széles falakból álló négyszögű építmény (torony?) alapjaira akadtak, mely toronyszerű építmény az állandó tábor (castrum stativum) egy elővédje, bástyája, esetleg egyúttal a város szélén állott vizi castellum, vízélosztó medencze is lehetett. Rajzbeli felvétel nem történt.

Összevetve ezen adatokat azzal a ténynyel, hogy a szentendrei üt baloldalán, a szeszgyár fölött az 1880-iki és 1889-iki ásatások alkalmával lakóházhomlokzatok a szokásos bolthelyiségekkel, a filatori gáton túl pedig temető-" * Archeeologiai Értesítő 1889. 163—167* romok — sarkofágok, kő- és téglasírok — találtattak, a mi nyilván a mellett bizonyít, hogy a mai filatori gát állomás már Aquincumon kívül esett, míg a szentendrei út innét befelé vezető része beljebb már boltokkal volt szegélyezve, valószínűnek látszik, hogy a régi római város a mostani tengerészkaszárnya — Miklós-tér irányában véget ért és itt, a város északi oldalán állott a ví\elos\tó castellwn.
Egy másik elosztó vagy tisztító piscina lehetett a mai Krempl-malom területén, a honnét egyrészt a közeli, nyugatra fekvő amphitheatrumba, másrészt a szintén a közelben keresendő praetorium és a nagy katonai fürdőbe történhetett a bevezetés. Bizonyosat erről azonban nem lehet mondani, mivel ez ideig fölül legömbölyített fedőköveknél egyéb nem találtatott.
Bizonytalan a vízvezeték kiindulása is. Marsigli gróf, az olasz hadi mérnök, a ki Budavár 1684—86-iki ostromáról terjedelmes jelentéseket és fontos térképeket hagyott hátra, fölemlíti, hogy a római vízvezeték pillérei a lőpormalmon (most római fürdőn) túl egészen az északnyugati hegyek tövéig, tehát a mai Arpádfürdő tájáig vezetnek s ezen pillérek nyomai még megvannak a fürdő körüli mocsárban. Csakhogy a későbbi kutatók egyikének sem sikerült ezeket a pilléreket megtalálni és bár Marsigli megbízhatósága ellen eddig komolyabb kifogás nem esett, úgy ezen óbudai, valamint az ugyancsak őtőle állított bregetiumi (ószőnyi) vízvezeték pilléreit eddig kívüle senki sem látta. (1. ábra.) * Mostani tudomásunk szerint a 1, ábra. vízvezeték a mai római fürdő helyén fakadó meleg (i8°) forrásból táplálkozott, a mely körülfalaztatva, a víz egy bizonyos magasságig duzzasztatott. Fröhlich Róbert 1882-ben itt keresve a castrum stativumot, kutatásai közben ví\i caslellumnak mondja a talált falmaradványokat, a melyekről ma már nem állapítható meg korábbi rendeltetésük, mivel helyükön a mostani vendéglő épülete áll.
A vízvezeték földfölötti maradványai ma a római fürdő levezető csatornájától kezdve, azzal párhuzamosan haladva, később azt a vasúti töltés előtt a Krempel-malomnál átszelve, onnét a mai szentendrei országút nyugati oldalán haladnak egészen a Máriakő pillérig. Ezen összesen 2300 méter hosszú útvonalon, mely következetesen északról délre halad (1. tábla) részint a föld fölött, részint ásások alapján, nagyrészt pedig a meglevő pillérsorokból következtethető, 500 pillér állapítható meg, átlag 2*60—3*00 méter ívközzel, mint azt a füzet végéhez csatolt tábla mutatja.
A pillérek alaprajzi mérete egybevágóan roç méter szélesség mellett i*6o méter mélységet mutat. Ezek a méretek még olyan helyen is, a hol a mésztartalmú víz lerakódása szemre egész más és eltérő alakzatokat sejtetett, a földalatti kutatásoknál mindig beigazolódtak, úgy hogy teljes joggal képezhetik a pillérkiosztás alapméretét. Eltérés csak a római fürdő, tehát a vélt kiindulási pont közelében tapasztalható, a mennyiben itt nem pillérsorozatról, hanem csak egy folytatólagos, helyenként merevítő ívekkel tagolt falról kell megemlékeznünk, mely elrendezés arra enged következtetni, hogy itt magasabb lévén a talaj, a kellő esés elérésére nem kellett túlmagasra duzzasztani a forrás vizét.
Az esés az ismert vonalon 1 kilométerre átlag i'30 mtr.; míg ugyanis a városi mérnöki hivatal közegei által végzett lejtmérés az aquincumi állomással szemben a szentendrei országúttal párhuzamosan haladó utczának délfelé 50 cm esése van 200 méteren, + 878-10! + 8'2'7-ig, addig a szentendrei út maga ugyanott +9'4fJ, a Máriakőnél +7*30, a római fürdő hídjánál pedig +10*90 méter magasságot mutat, a mi az 1230 méter hosszú Máriakő-Aquincum állomásszakaszra rí (, méter esést, az 1070 méter hosszú Aquincum Római fürdő szakaszra pedig 1*4 =5 méter esést eredményezne. Pontosan megállapítani azonban ezt az esést nem lehet, mivel éppen csak a pilléreknek az alapjai maradtak meg.
A pillérek magassága, illetve az ívezetek kezdete, vállmagassága jelenleg átlag 60 cm-re van az út színe alatt, eredetileg pedig 1*45 méterre volt az alapzattól számítva. Onnét emelkedett az ívbolt, mely záradékában átlag 1*50 méter magasságot mutat, úgy hogy a vízvezetéki építmény nívóját nagyjában egynek véve az utczák átlagával — 4-8"2$-el — az ívezet legmagasabb pontja, a záradéka átlag 2" 10 méterre volt a talaj színe fölött; tehát a hol a pillérek szabadon állottak, nem gátolták a szabad közlekedést egyik oldalról a másikra. (2. ábra.)
De ezen alkalommal mindjárt meg kell állapítanom, hogy nem az összes pillérek állottak szabadon : eltekintve a föntebb említett római fürdői résznél tapasztalt összefüggő faltól, a mostani aquincumi ásatásokkal szemben levő pillérek egy része egymásközött 45 cm-es fallal volt összekötve, mely falrészek némely helyen, pl. a Krempel-malmon túl egészen a záradékig fölérnek. Legérdekesebb ezen pillérek közül a C jelű pillér. Alapjáig kiásva, tiszta képet ad az aquaeductum szerkezetéről és az egyes pillérek méreteiről. (3. ábra.) Föltűnő, hogy szorosan a vízvezeték pillérei mellett, alig 2V2 méterre keleti oldalától, egy épületnek a végfalai mutatkoztak hozzáépített pillérrel, fölül egy olyan csonka-kúpalakú, átlyukasztott kővel lefödve, mint azok az ásatások alkalmával a vízvezetéki pillérek mentén (a vasút építésekor már előbb is és több ízben) napfényre kerültek.
A legfelsőbb, darabokra tört kő alatt egy második, 32 cm vastag, szintén átlyukasztott kőlap fekszik, míg ez alatt egy 42 cm vastag, vályúalakú kőkváder vezeti kifelé a fal előtt elhúzódó csatornába vagy medenczébe a belé öntött folyadékot. (5. ábra.) Még ennél is érdekesebb, hogy az itten kiásott két pillér között 2*30 méterre a talaj színe alatt egy szegélyes téglákból rakott, kőlapokkal fedett, 40 cm széles, 27 cm magas csatorna vezetett a vízvezeték nyugati oldaláról és az országút és bazárok alatt a papföldi ásatások észak-déli főutczájának irányában. (4. ábra.)
A pillérek anyaga mészkő. Fölületesen megdolgozott kváderei átlag 15 cm magasak, az egész 1 "4 5 méter magas pillértest 1 o rétegből van felépítve. Alapfala, mely köröskörül 30 cm-rel kiugrik, három réteg vastagabb kőből épült, teljes magassága 60 cm. (4. ábra.)
Az ívezet 415 — ^o cm széles, 1 <, cm vastag, ékalákú kőlemezekből épült, míg a felső kitöltés az ívezetek között közönséges terméskőfalazás — opus incertum. Nehezen magyarázható a pilléreken a már Zsigmondy fölvételében érintett, merőleges irányban haladó csőalakú lyukak jelentősége. Köralakú keresztmetszetük rendszerint mészkőlerakodással van borítva, átmérőjük rendesen \j—18 cm. Rendeltetésük vagy egy föltételezett faconstructio tartóoszlopainak beágyazása lehetett, vagy, a mi véleményem szerint valószínűbb, egyes csőelágazások létesítésére szolgálhattak. Ugyanis semmi adatunk nincs arra nézve, hogy a víz veretése miképpen történhetett. A házakban és fürdőkben való elosztására ólomcsövek használtattak, melyek egész Óbuda területén, a hajógyári szigeten és vele szemben a zsidó temetőn, de speciálisan a Papföldön is sűrűbben találtattak, jóllehet mint értékes és könnyen értékesíthető anyag mindenkor erősen kerestettek. Az aquincumi múzeum több kisebb-nagyobb darabbal rendelkezik 3, 5 és 8 cm belső átmérővel, míg a nemzeti múzeum pinczehelyiségeiben a többi között egy 2*60 méter hosszú, 10 cm átmérőjű csövet és egy elágazó edény romjait őrzi, mely egész tisztán mutatja egyrészt a hosszú ólomcsövek kötését, másrészt pedig egyes helyiségekből a víz elágazása, elosztása miképpen történt. (6. és 7. ábra.)
A víznek az egyes házakba való bevezetésére legjobb és legtanulságosabb a pompeji vízvezeték példája, a hol több helyen látni, hogy az ólomcsövek az utcza járdája alatt vízszintesen lefödött csatornákban vezettetvén, a kívánt elágazás helyén & falak mentén fölve\eüetnek egészen addig a magasságig, a hol szükség lehetett rá. Az egyes csövek vaskapcsokkal erősíttettek a falakhoz és valószínűleg szabadon feküdtek, mivel egyrészt befagyástól nem kellett tartani, másrészt pedig gyakorlati szempontból (javítás czéljából)

sokkal czélszerűbbnek bizonyult a látható fektetés, az esztétikai szempont pedig alig jöhetett számításba, mivel az ókori ház csak befelé nyílott, külső homlokzatja pedig egyáltalában nem volt.
De eltekintve az anyaországbeli példáktól, melyek sok esetben mint a fejlettebb kultúra megnyilatkozásai nem hozhatók párhuzamba a provincziák intézményeivel, ez utóbbiakból is mutathatunk analógiákra, specziálisan ólom-csövekre, mint azt a strassburgi és kölni vezetékeknél láthatjuk. Aquincumban az ólomcsövek szintén közvetlenül az utcza színe alatt feküdhettek, legalább erre mutatnak a múlt évben az újlaki téglagyár telkén és a vízvezetéki pillérek mentén felásott apró, 16—26 cm magas, szegélyes téglaalappal biró és lapos kőlemezzel befedett apró csatornák (8). A bevezetés'a (9.)"ábrában, a kivezetés pedig a (10.) ábrában van feltüntetve; mindkét példa, az aquincumi ásatás területéről, mutatja az ólomcső hornyos cseréppel való megvédését. Bajosabb azonban föltételezni, hogy a víz vezetése a pilléreken is ilyen, bár nagyobb kaliberű ólomfistulákban történt volna. Sokkal valószínűbb, hogy mint másutt is a víz vagy kőlappal lefödött kővályúkban folyt, mint pl. a kölni vízvezeték a város területén álló szakasza,l vagy pedig külön e czélra épített bebolto^ott csatornában vezettetett. Mindig szem előtt tartva a meghódított tartományok primitivebb viszonyait, úgy az egyik, mint a másik szerkezetre vannak analógiák. A kölni magas vezeték a város határában kezdődött, először egy hosszú, csak néha ívnyílásokkal megszakított falon haladt (1. Aquincum), később 23 átívelt pilléren szaladt végig, míg aztán a városfalaknál levő medenczéből, a vízi castellumból történt földalatti csatornákkal az elosztás. A városban egyetlenegy pillér, az ú. n. Marsili-kő állott még a XVIII. század első felében, vízszintes lefödéssel és egy kőleme^el lefödött ví^ kávával (11. ábra).
Ilyen kőkávát vagy kővályút véltek látni a múlt század 70-es éveiben Zsigmondy és Torma, a vízvezeték első kutatói, de később kitűnt, hogy az egész vízvezeték mentén, de még a papföldi és csigadombi (amphitheatrum) ásatások alkalmából sem találtattak olyan mély kávája kővályúk, melyek nagyobb mennyiségű víz vezetésére alkalmasak volnának. A papföldön talált kőkávák mélysége olyan csekély, hogy azok legfeljebb egy nyilvános kút vízfölöslegének elvezetésére szolgálhattak és nyilván annak is szolgáltak, mert az utcza színében egy folytatólagos vonalban találtattak.Galliában több helyen, de különösen a la brévenne-i és a fréjus-i vizvezetéknél * látjuk alkalmazva a vízvezetékek másik szerkezetét, a terméskőből épült és a beboltozott csatornát.

komeder.jpg

Ezen typus külső megjelenésében teljesen elüt az olaszországi és német példáktól, a mennyiben a földalatti vezetékek szerkezetét egyszerűen átviszi a szabadon álló íves sorokra, természetesen vastagabb falakkal és külső hengeralakú kiképzéssel (12). A víz tisztítására helyenkint tisztító medenczék, piscinák voltak beépítve, mely piscinákban a magával ragadott piszok a medencze mélyített alján lerakódván» a víz az ellenkező oldalon fölemelkedve tisztán folytatta útját. Ezenkívül ezen vezetékek, úgy a földalattiak, mint a földfelettiek, helylyel-közzel szellőző aknákkal is voltak ellátva, mint azt a sens-i aquaeductum csatolt rajza (13.) mutatja s melyek felső lezáró kövei némileg hasonlítanak az Aquincum területén talált csönka-gúlaalakú átlyukasztott kövekre Harmadik, már Vitruv által ajánlott legrégibb és legolcsóbb szerkezet a tubulikban, agyagcsövekben való vezetés, mely már a görögöknél használatos volt. Vitruv erről így emlékezik meg: «a tubuUknak nem szabad (belül) két hüvelyknél keskenyebbeknek lenniök és egyik vége keskenyebb legyen, hogy a következő tubuli szélesebb szájába beilleszthető legyen ... az esés pedig ne legyen kevesebb, mint Va láb 100 lábra (i : 200), azonkívül minden 140 lábnál szellőző akna rendeztessék el... Ha mélyedések húzódnak a forrás és a város között, úgy ezeket íve^etsorokkal egyenlítjük ki — emelkedések, fordulatok helyén átlyukasztott kőkarmaniyúkat használunk (könyökdarabokat). Az első megindításnál hamut keverünk ä beeresztett vízbe, hogy annak lecsapódása tömítse az. olajos meszel kiöntött hézagokat. » A s^ellő-%és átlyukasztott kvádereken át történt.
Vitruv ezen előírásával összevetve az Aquincum területén talált, a Papföldről és a Viktória téglagyár telkéről származó kisebb-nagyobb agyag-csöveket ( i (, ) és az először a föntebb idézett 13 5 5"iki határjárásban, a római fürdő területén említett «lapidem perforatum», későbbi, legutóbb a tavalyi ásatásoknál pedig mindig a ví\ve\eték mentén talált átfúrt ( 16) egy vagy több kő eddig ki nem derített rendeltetésével, végül a pillérek fefttemlített sajátságos függőleges, körkereszmet-szetű lyukaival, lehetetlen nem arra gondolnunk, hogy itt is egy egyszerűbb kiképzésű, agyagcsöves vízvezeték kiegészítő részeivel állunk szemben. Sőt, hivatkozva az ós^őnyi (Bregetium) 6V4 kilométer hosszú a Naszálytól a castrum felső végéig húzódó vízvezeték romjaira,1 a hol szintén ólom- és cserépcsövek is használtattak a víz vezetésére (rajzok, sajnos, itt sem készültek),- talán nem tévedünk, ha a vízvezeték ilyetén, primitivebb kiképzését — legalább eddigi tudomásunk szerint — pannóniai római telepeinkre jellemzőnek tartjuk.
Hogy az aquincumi múzeumban és a Viktória-téglagyár tájékáról származó tubulik tényleg vízvezetésre használtattak, mutatja a belső keresztmetszetük 73-áig fölérő més\lecsapódás (17.).

komeder2.jpg

E szerint az aquincumi vízvezeték felső vezetéke körülbelül úgy alakulna: az 1 méter széles és 3 méter távolságban egymástól álló pillérek egy átlag 50 cm erős boltívvel vannak egymással összekötve, mely boltív felett, betonba ágyazva, több sorban egymás mellett feküdtek & tubülik. A pillér egész szélessége! 1 •60 méter lévén jobbról-balról egy 30—30 cm-es védőfalat leszámítva, ; még, mindig marad a csövek részére egy egész méter, a mely szélességben 3 —74. agyagcső —
a melyek legnagyobb átmérője nem több 20 cm nel — kényelmesen
elfért (18). Az agyagcsövek beágyazását tisztán mutatja a (19) alatti ábra,

csovek.jpg

mely darab szintén a nemzeti múzeum földszinti lapidariumában található. A víz levezetése kő karmantyúk közvetítésével szintén agyagcsövekkel történt, a függélyes csőalakú lyukak mentén egymás tetejébe rakott, tölcsérszerúleg
keskenyedő csődarabokkal, mely csődarabok alul az átlyukasztott kúpalakú kőkváderekbe torkolva, (20.) az alsó, vályúalakú kő segítségével az elvezetett víz a megfelelő medenczékbe, innen pedig a szegélyes téglákból épített kővel lefödött vi^ve^ető csatornákba ömlik. Hogy hogy megy át a víz az ólomcsővezetékbe, hogy szűrő alkalmaztatott-e itt vagy csak a piscinák-nál, vagy egyáltalában nem, ma már meg nem állapítható; már csak azért sem, mert nem tudjuk, hogy az egész vízvezeték csupán a fürdés czéljaira készült — hőfoka állandóan 180 — mely tudvalevőleg a római világban elsőrendű fontossággal bírt, vagy esetleges Mtó'medenczék közvetítésével ivóvíznek is használták, a mi lényegesen befolyásolja az elosztás körüli eljárást. Mert bár más vezetékről kézzelfogható adatunk
nincs, nem lehetetlen, hogy a Viktória telepén 1887-ben találtT 15 méter hosszú csővezeték (47 cm hosszú, belül 14, kívül 17 cm bő agyagcsövekből), (20) épp úgy, mint a gömöri Havas Sándor régészünk által 1889-ben végzett ásatások alkalmával Kisczell magaslatai alatt előkerült szintén agyagcső, mely épp úgy, mint a Viktória-telki vezeték a Mátyáshegy tövéből a város felé húzódott, egy-egy hideg forrásvíz vezetékének a maradványait képezik. A közelben feltárt 40 — ço m2 nagyságú épület, melyet Havas lovassági kaszárnyának czímez, lehetett gyűjtő medencéje vagy piscinája is. A földalatti fővezeték szerkezetéről alig van tudomásunk, rajzunk pedig egyáltalában nincs. Ide vonatkozik Havas Sándor körül-Archgeol. Értesítő 1889-iki évfolyamában 163. old. Csakhogy ez a leírás is olyan általánosságban van tartva, hogy analógiák nélkül alig boldogulnánk. A Grunwald telkén és a flóriántéri fürdő északi és déli oldalán talált csatorna — szegélyes téglákból —• azonos a vízvezetéki pillérek mellett és az újlaki téglagyár telkén tavaly felásott 40 cm széles és 16—27 cm magas kőlappal lefedett házivezetékekkel, melyek nyomai a papföldi fürdő mellett is találhatók, míg a flóriántéri hypocaustumtól a Duna felé vezető csatorna minden valószínűség szerint csak egy közönséges szennyvízlevezető csatorna volt, mint azok Aquincum utczáin is végighúzódnak és / méterrel mélyebben feküdnek, mint a szegélyes téglacsatornák alsó színe, tehát a vízvezető folyókák fölöttük húzódnak el.Semmi esetre sem azonosíthatók a Bregetiumban a múlt század 50-es éveiben a közeli szőlőkben feltárt vízvezetéki csatornával, a mely szemtanúk leírása szerint olyan tágas volt, hogy kisebb ember eljárhatott benne, melynek kvádereit és lefedő köveit azonban már régen kiszedték. Ezen csatorna későbbi mérések szerint 1 méter magas, o"8o méter széles volt. A csatorna végén fekvő 10 öl hosszú, 4 öl széles épület romjai itt határozottan égy piscinára emlékeztetnek. Elrendezése legjobban látható a római vízvezetékeknél, jellemző typusa Lanciani híres munkája szerint közölve (21, 22.) számú rajzunkban van bemutatva.1
Utóbbi, a vízi castellum, a város széléig vezetett víz elosztására Vitruv előírása szerint olyképpen építendő, hogy az abban összegyülemlett víz elsősorban két oldalmedenczébe, onnét pedig a fölösleges víz egy lejebb fekvő köcépmeaenczebe jut. Az oldalsó medenczék egyikéből a fürdők, másikából a privát (házi) vezetékek tápláltattak, míg a középső ápolja a nyilvános szökőkutakat és bassineket, úgyszintén evvel öblíttettek szükség esetén a városi csatornák. Ezen hármas medenczéből a szükséges víz vagy csövekben, vagy pedig apró, falazott . kanálisokon jut az illető fürdőbe, házhelyeknél az impluvmmba Az aquincumi vízvezeték egyéb megmaradt részletei közül megemlítendő elsősorban egy 30 cm hosszú, átlyukasztott delfinfej, az egyedüli darab, mely némi világosságot vet a vízvezetékkel kapcsolatos objektumok iparművészeti, külső kiképzésére (23.) Valamint kapcsolatba hozható a vízvezetékkel az az alsó szélén átlyukasztott profilírozott márványlap is, mely szintén a nemzeti múzeum gyűjteményében látható (24).
Az egyes, még fennálló pillérekről a 25, 26, 27. és 28. számú fényképek adnak megbízható képet.
Az aquincumi aquaeductum pilléreit először Zsigmondy Gusztáv fővárosi mérnök vette fel 1878-ban. A pontos rajz, sajnos, csak a felszínén fekvő pillérdarabok felvételére szorítkozott és így nagy pontossága mellett meglehetős labilis alapon nyugszik. Ugyanis a felszínén látható kődarabok nagyrészt csak a més^lerakodás maradványai és mint ilyenek sem méretre, sem formára nézve nem nyújtanák semmiféle támpontot. Dolgozata most a Műemlékek Országos Bizottságánál van letéve.
Az 1888-iki vasútépítés alkalmával emelt vasúti töltés, kiszedve a szentendrei országút nyugati oldaláról a szükséges földanyagot, az így nyert árokban napfényre hozta a vízvezeték pilléreinek egész sorozatát, mely körülmény a tavaly foganatosított, a második sínpár fektetésére szükségelt földmunkák keresztülvitele közben alkalmat szolgáltatott a vízvezeték újabb, tüzetesebb felmérésére. Ezen felmérést jelen czikk keretében vagyok bátor a «Budapest Régiségei »-ben bemutatni az érdeklődő olvasónak, egyúttal köszönetet mondva dr. Kuzsinszky Bálint egyetemi r. tanárnak, az Aquincumi Múzeum igazgatójának azért a szíves készségért, melylyel nemcsak kutatásaimban, hanem az ásáshoz szükséges munkaerők átengedésével' is előresegített.
Foerk Ernő.

  Vízvezetékek-vízhálózat  

thumb

RomaWeb_088.jpg

RomaWeb_092.jpg

RomaWeb_094.jpg

Ameddig a szem ellát....

fotó





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 190
Tegnapi: 268
Heti: 1 388
Havi: 3 972
Össz.: 1 203 487

Látogatottság növelés
Oldal: Az óbudai aquaeductus
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2017 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: sárkeszi mitrasz - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »