„Minthogy az idők múlandósága nem engedi meg, hogy az emlékeink kincsestárát sokáig megőrizzük, mert mindnyájunkat elragad a halál, ezért régi szokás az eseményeket az írás tartósságára bízni, nehogy az elmúlt idők történetét nem ismerő kor bizonytalanul tévelyegjen.”
(Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, Bp., Szépirodalmi Kiadó, 1983) részletek Greguss Klára tanár, Pilisvörösvár területe és régészeti leletei
Bevezető
Álltam a temető mögötti dombon, a hajdani „római út”-on és nagyon-nagyon boldog érzés fogott el a szívet melengető környezet láttán. Csodálatosan zöld volt minden. Északra a Pilis nyúlt az ég felé, tőle kelet felé a Hosszú-hegy, a Ziribár, a Garancs, kissé arrább a Kevélyek
vonták meg a Pilis-völgy északi határát, s messze délkelet felé érezni lehetett Budapest lüktetését. Délen a Zsíros-hegy és a Nagy-Szénás, nyugatra pedig a Kálvária, az Őrhegy és távolabb a Zajnát-hegyek koszorúzták ezt a csodálatos tájat. Valamikor erre vonultak a római légiók Brigetio felél, s rá sok száz év múlva Kurszán honfoglaló
seregei járták ugyanezt az utat. A tatár hordák is erre száguldottak, hogy felgyújtsák a pilisi apátság kolostorát, s végül a török is itt épített végvári feladattal palánkvárat, hogy a nyugatról érkező támadások ellen védje Budát. És vajon az én ősöm, Christian Vötter, aki a schwarzwaldi Schramberg községből érkezett Magyarországra, mit érezhetett, mikor körülnézett e tájon és belevágta ásóját a földbe? Érzette
felelősséget a családjáért és jövőjükért Christian Vötter? Hol aludtak és mit ettek az első esztendőben? És vajon hány álmatlan éjszakája lehetett, mint családapának a gondok és nehézségek idején?
Ezekre a történelmi pillanatokra és Christian Vötter gondjaira gondoltam, mikor szemem és lelkem a táj szépségein pihent és gyönyörködött. És a lelkemben és szívemben kelt érzések nyomán határoztam el, hogy megkeresem e táj múltját és átadom mindazoknak, akik lélekben
fiatalok tudtak maradni, és akik szívesen hallgatják ennek a tájnak, s ennek a népnek múltját és emlékeit. Munkámhoz kevés segítséget kaptam, ezért nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Örülnék,
ha valaki ezt a munkát folytatná és tökéletesebbé tenné.

A szerző.Megjegyzés: A kéziratot 1993. VII. hóban zártam le.

A község fekvése és földrajzi környezete
Pilisvörösvár nagyközség Pest megye Budai járásában a fővárostól ÉNy-i irányban a régi Budapest-Bécs műút mentén fekszik a Lánchíd melletti 0 kilométerkőtől 18 km-re. A község a vörösvári medence Ny-i részét foglalja el. E hosszanti völgyben fekszik még Solymár és Pilisszentiván község is. E községek közül Pilisvörösvár a legnagyobb, amit a kedvező fekvésének köszönhet. A helység ugyanis a völgy irányában futó fontos közlekedési útvonal mellett létesült, ami régtől fogva jelentős szerepet tölt be a község életében, s e szerepe még növekedett a kőszénbánya megnyitásával, a Budapest-Esztergom közötti vasútvonal megépítésével, valamint a Budapest-Bécs közötti műút elkészültével. Lakóinak száma: kb. 11500, területe 4222 kat. Hold.
A medencét, amelyben fekszik a Pilis hegység hegykoszorúja öleli körül. A legtöbb hegyet turisták járta dús erdők borítják. Az erdő borította hegyek: a Pilis, a Kis-és Nagy Kevély, a Zsíros-hegy és a Nagy-Szénás. Viszont nyugat felé, Piliscsaba irányában a Kis- és Nagy- Kopasz-, a Fehér-, az Őr- és a Vörös-hegy kivételt képeznek. Ezek kietlen, kopár dolomithegyek. Messzire fehérlő, ásványbányáktól sebhelyes oldalaikon nagyobb növényzet nem található, itt csak néhány gyéren kínlódó fűszál tengődik. Oldalaikon mély barázdát szántott az évezredek ekéje. Törmelékgaratoknak hívják ezeket a mélyvízmosásokat. A csapadék és az általa kimosott kőtörmelék bennük jut le a völgyekbe, ahol idővel futóhomok, de talaj is lesz belőle, melyben búza, édes szőlő, gyümölcs és illatos virág, egyszóval élet terem. A Pilis hegység geológiai kialakításában kisebb-nagyobb vulkáni tevékenység is közreműködött. A
medence a felsőtriászban kezd kialakulni. Ekkor még az egész vidéket tenger borította. Belőle rakódott le a Pilis hegység két alapanyaga: a dolomit és a dachstein mészkő. Ezek itt az uralkodó kőzetek. A jura- és a krétakorban kisebb területek kivételével szárazra került az egész
vidék. A felső krétában történtek a vetődések és ennek következtében a szárazra került terület széttöredezett egyes kisebb-nagyobb hegyrögökké. A mélyebb beszakadásokban az eocén közepéig édesvizű tavak képződtek, dús vízinövényzettel, ezekből alakult a tőzeg, majd a későbbi barnaszén. A miocénban a szomszédos területeken megkezdődött a vulkáni tevékenység, amely a Visegrád-Szentendrei vagy másként Dunai andezit-hegységet kialakította. Ez a
Pilishez egészen közel történt, úgy, hogy vele teljesen összeér. A dolomit és a dachstein mészköves vidék földtani képéből következik, hogy a pilisvörösvári medence laza kötöttségű, futóhomokos talajú terület. A határ északi, Csobánka irányába eső része valamivel kötöttebb, minta déli. A talaj jó minőségű, szőlők és szántók vannak rajta. A Budai és a Pilis hegyek kevés kivétellel vörös, vastartalmú agyagból állnak. Ezek pedig a levegőből hulló és humuszsavat tartalmazó anyagok hatása alatt átalakult porból képződtek.
Pilis…………………………………… 756 m.
Dobogó-kő……………………………. 699 m.
Ziribár………………………………… 410 m.
Garancs……………………………….. 283 m.
Nagy-Kevély………………………….. 534 m.
A Pilis dél felé vonuló ága a vörösvári és csabai völgyet választja el egymástól. Ennek a
vonulatnak nevezetesebb csúcsai:

Felső-Somlyó…………………………. 305 m.
Nagy-Kopasz…………………………. 444 m.
Homok-hegy…………………………... 394 m.
Fehér-hegy…………………………….. 392 m.
Kis-Szénás…………………………….. 346 m.
Vörös-hegy……………………………. 352 m.
Keletkezésük idősora szerint (másodkori, harmadkori diluviális és alluviális képződmények) a következők szerepelnek:
Dolomit (mint másodkori képződmény) összeálló sziklákat alkot a hegyek lejtőin, pl. Ürömnél (Kálvária-, Budai- és Kő-hegy) Borosjenőnél (Kő- és Csúcs-hegy), rendesen azonban porrá mállik szét (kőpor). A dolomitot Pilisvörösvár, Piliscsaba és Üröm határában kőbányákban fejtik és utak építésénél használják fel. A dachstein vagy megalodusz mészkő a Pilis hegységben a felület alakzatának létrehozásában
főszerepet játszik atrachit mellett. Nevezetesebb előfordulása a fentieken kívül a Ziribár; Hosszú-hegy, a piliscsabai Nagy-Kopasz, Nyugaton a Kőárok, a Nagy- és Felső-Somlyó hegyek,
délen a Szénás-hegyet alkotva a vörösvár-csabai dolomithegyekbe ütközik. A Pilis-hegy területén és környezetében bővelkednek a barlangok mésszel. A barlangok a preformált hasadékokon beszivárgó víz fizikai és kémiai hatásának köszönhetik létrejöttüket.
A meszet ezen a területen mészégetés céljából fejtik ki. Erre a célra a dachstein vagy megalodusz mész különösen alkalmas. A legtöbb mészégető a Pilis-hegy környékén van. A dachstein mész mellett még a vöröses vagy fehérfoltos Jura mész fordul elő a Pilis-hegy vonulatában. Üröm és Borosjenő vidékén a dachstein mészen tetemes vastagságú szürkésfehér mummulitmészkő fekszik. Mészkő-homokkő előfordulási helyek: Solymár; Üröm, Borosjenő, Csobánka (egészen a Pilis-
hegyig). A dachstein meszet takaróként fedő homokkő Ürömön, Borosjenőn, Csobánkán és Pilisszántó környékén található.
A Nagy-Szénás-hegy és a Nagy-Kopasz-hegy anyaga megalodusz mészkő. Barnaszenet Nagykovácsi, Pilisszentiván és Pilisvörösvár községekben találtak. A harmadkor elején süllyedésnek induló budai-hegycsoport medencéit édesvizű mocsarak töltötték be, melynek peremén hatalmas széntelepek keletkeztek. Ezekre rakódtak a területet
elárasztó tengereknek először keverék (sós-édes), majd pedig sós vizéből képződött rétegei. A Pilisszentiván és Pilisvörösvár környékén a „Budapest Vidéki Szénbánya Részvénytársaság”részéről feltárt rétegek sorozata a következő: Közvetlenül a dolomitra települt középeocénkorú
édesvízi képződmények bitumenes édesvízi mészkőből és közbül fekvő barnaszéntelepekből áll, mely telepek vastagsága a közöttük fekvő mészkőrétegekkel együtt közel 35 méter tesz ki. Ezek fölött következnek márgás, agyagos édesvízi lerakódások, széntelepek nélkül, amelyek fölött mummulit-mész, majd vastag sósvizű agyagréteg, végül pedig diluviális agyag és homok rakódott le. A határ folyó- és forrásvízben nagyon szegény, mert a dolomit a ráhulló csapadékvizet majdnem
mind elnyeli, ezenfelül átereszti és levezeti nagy mélységekbe. Mindössze 3 patakocska csörgedez a határban: a Koller-árok, a Köves-árok és a Rét-víz. Találunk 3 tavacskát is. A vörösvári körzeti rendelő mellett találjuk a szent János tavat (nevét
a mellette álló Nepomuki Szent János szoborról kapta), a második tavacskát a zsidó temető melletti agyaggödörben láthattuk a 70-es évek végéig, mikor is feltöltötték, s jelenleg a Vízgazdálkodási
Vállalat telephelye van rajta. A harmadik tó az úgynevezett „slemung”, becenevén „slötyi”. Ez tulajdonképpen 5 tóból áll, melyek a kőszénbánya eliszaposításával keletkeztek. (A kőszénbánya 1940. december 1-jén állt le.) Volt még egy negyedik tó, az úgynevezett Cigány-tó, mely az akkori cigánytelep (a megszűnt strandfürdő területén) szomszédságában feküdt. A tavat 1928-ban feltöltötték és a helyén strandot létesítettek. Sajnos a vízhiány miatt nem váltotta be a forgalmához fűzött reményeket. Néhány évi működés után megszűnt. A kutakban 6-8 méter mélységben található a víz, de meszes tulajdonsága miatt a kemény víz alig használható. 1936-ban létesült víztársulás először Pilisszentivánról, majd újabban Szentendréről biztosítja a falu lakosainak az egészséges vizet. Ma már majdnem minden házba bevezették a vízvezetéket. A régi lakások szigetelés hiánya miatt egészségtelenek, de az elmúlt 25 év alatt sok száz modern, egészséges ház épült, melyek tiszták, tágasak és egészségesek. A vidék éghajlata sem hegyvidékinek, sem alföldinek nem mondható, inkább olyannak, ahol mindkét vidék éghajlatának hatásai érvényesülnek, vagy kiegyenlítik egymást. Hogy a környék majdnem állandó széljárásnak van kitéve, az is az elmondottakban leli magyarázatát, ugyanis a Felvidék és az Alföld két különböző hőmérsékletű levegője a pilisvörösvári völgy irányában tör a kiegyenlítődés felé. A telek az ért általában hidegek, a nyarak viszont forrók. Legfeljebb a szélsőségek kisebbek, mint máshol. Évi csapadék 600 milliméter vagy annál több. A klíma állattenyésztésre és földművelésre egyaránt alkalmas. A táj, valamint a régészeti leletek (őskor, rézkor, bronzkor, vaskor, római kor, Árpád-kor, késői középkor) részletesebb leírása a Magyarország régészeti topográfiája, Akadémiai Kiadó Bp., 1986., A Budai és Szentendrei járás (XIII./1.) c. munkában található. Greguss Klára tanár, Pilisvörösvár
Pilisvörösvár területe és régészeti leletei A község története
A Pilis hegység ősembere
A Pilis hegység környékén az utolsó jégkorszak végén jelent meg az első ember. Ebben az időben a sarkvidéki hótakaró lehúzódott az európai szárazföld belsejébe, s a Kárpátok vonulatát örök hó fedte. Jellemzők az állandóan rendkívül hűvös nyarak. A tél nagyon hosszú volt, a
nyár rövid, hideg és nedves. Az ősz már augusztusban kezdődött. Elszaporodtak a sarkvidék rókák, hermelinek, havasi pockok. Hófajdkakasok rikácsoltak nyirkos tavaszokon. A Pilis hegységben nyár közepén 11-12 fok volt a hőmérséklet. Különös embercsoport élt ekkor a Pilisben a kiskevélyi barlangban és a pilisszántói kőfülkében. Az ősember korának talán legtitokzatosabb embercsoportja Magyarországon! „Barlangi gravettiek”, mások szerint „barlangi eszkimók”. Nagyon keveset tudunk róluk egyelőre, mert kevés és hiányos az a régészeti lelet, amely tőlük ránk maradt. Azt sem tudjuk biztosan, hogy valóban barlanglakók voltak-e ezek az elzárkózott hegyi emberek, olyan korban, amikor már rég földkunyhókban laktak mindenütt, vagy csak még nem találtuk meg szabad ég alatti vadásztáboraikat. Mindenesetre feltűnő, hogy a barlangjaik mindig a hegyvidék szélén vannak, a síkságra, alacsony dombvidékre néznek. A pilisi vadászok teljesen a rénszarvasra specializálták magukat, különlegessé váltak az eszközeik is. Csupán a pilisszántói kőfülkében 1200 rénszarvas combcsontjának gömbölyű végét ütötték le, ami azt mutatja, hogy itt csupán feldarabolták az állatokat, eltávolították a fölösleges
részeket a koponyával együtt. A húst pedig elszállították más helyre. Hová? Nem tudjuk. Még érdekesebbek a pilisi vadászok szerszámai. Mindössze kétfajta szerszámukat ismerjük. Az egyik alig néhány centiméter hosszú, pattintott hegy a „gravetthegy”. A másik apró, egyik
szélén ügyesen pattintott, finom kis penge. Ezeket a kis pengéket leginkább egy zsebkés kisebbik pengéjéhez lehetne hasonlítani, csontból vagy fából készült foglalatba erősítették. A foglalat 20-30 centiméter hosszú is lehetett, a vége csúcsos volt. Két oldalán hosszú rést vágtak a kőpengék számára. Ebbe erősítették be sorban az apró pengéket és így kétélű kőélű lándzsa lett belőlük. A Pilis hegység vadászai valószínűleg oldalági leszármazottai voltak a síksági gravetti törzseknek. Erre mutatnak a „mikró” nyílhegyek, de ezt jelzi néhány érdekes csonttárgy is, mely a jégkor végéről maradt ránk. Az egyik barlangban piskóta alakú csontdísz, a másik barlangban csontból faragott, véséssel díszített amulett került elő. Ezek is gravetti törzsek használati tárgyaira emlékeztetnek. A Remete-hegyi Felső-barlangban (Máriaremete és Nagykovácsi között) 1969-ben megtalálták a „neandervölgyi” ember pattintott kőszerszámát. Egyszerű, kitűnően megmunkált, bal oldali élű kaparó volt, az éle kissé fogazott. Az itt előkerült felső-barlangi szerszám anyaga szép fényes, barna színű kőzet. Radiolarit. Régebben jáspisnak nevezeték. Megállapítható,
hogy Dorog környékéről került ide. Tehát ott is megfordult, nyersanyagot gyűjtött és vadászott a Felső-barlang embere. A barlangból huszonnégy fajta állat maradványa került elő. Ebből kiderült, hogy mire vadászott
az itt élő ősember, és az is, hogy milyen volt az akkori éghajlat, az ember természeti környezete. Nagyjából az alábbi állatfajokra lehetett következtetni: siketfajd, hófajd, farkas, róka, barnamedve, barlangi medve, hermelin, borz, barlangi hiéna, oroszlán, nyúl, mamut, jégkori vadló, gyapjas orrszarvú, gímszarvas, rénszarvas, óriásgím, kőszáli kecske, pézsmatulok stb.
Ez a fauna, az állatfajoknak ez az együttese, egy-két kivétellel szinte kizárólag vadászat révén került a barlangba. Legnagyobb számmal a barlangi medve fordult elő. Az oroszlán, a mamut, az orrszarvú, az óriásgím agancsaival be sem fért volna a barlang nyílásán. Ezek zsákmányként kerültek ide. Sőt az is megállapítható, hogy csak egyes részeit hurcolták be. Az óriásgímnek például a levetett agancsa ott feküdt a barlang hátsó részében. Az éghajlatról még többet mondanak az elejtett állatok. Azt mutatják, hogy lassan lehűlt a klíma, közeledett az utolsó jégkorszak. A hiéna, a vadló, az oroszlán megélt még talán tovább is, de időnként már megjelent a hófajd és az északi rénszarvas. A réteg, megannyi leletével nem lehet fiatalabb a Würm-jégkor kezdeténél, mert pl. a pézsmatulok később már egyáltalán nem élt a Kárpát-medencében. Hol vadászott, merre járt a Felső-barlang embere? Természetesen itt vadászott, de eljutott a
vörösvári völgybe is egészen Dorogig. Azonkívül megfordult Budafokon vagy a Tétényi síkságon. S az itt talált hatalmas medveagyar megtetszett neki és hazavitte a barlangjába. Ez pedig támpontot adott a régészeknek az ősember mozgási területéről. Az 1932-ben felfedezett Bükk-hegységi „neandervölgyi” embermaradvány után 37 évig váratott
magára a következő (Felső-barlangi) „neandervölgyi” lelet megtalálása.
A jégkorszak végén a tőlünk északra és délre talált ősemberek, azaz ezek a különös vadászok a rénszarvasokkal együtt eltűntek. Ők voltak ezen a vidéken az utolsó ősemberek. Elmúlt a jégkorszak, lejárt a mamut- és rénszarvasvadászok ideje. E vidék ősemberei bizonyára
ismerték már a barlangok adta természetes lakásokon kívül a földbe vájt lakóputrit is. Olyan volt ez már, mint később az első földművelőké. Le is telepedhettek volna, ha nem a vadászat hajtja őket. Elkészült az első, agancsból csiszolt „kapa”, amilyennel pár ezer év múlva a legegyszerűbb fajta földművelést kezdte meg az ember. Foglalatba erősítette a kőpengéket, ugyanúgy, ahogyan később az első sarlók éle készült. Ismerték a csontból csiszolt „varrótűt”, ám egyelőre inakkal varrtak. Később megszelídítették az állatokat, s kialakult az állattenyésztés.
1,2 Római légiók vonulnak ezen a tájon Az időszámítás kezdete körüli években Augustus császár a Dunántúl megszállásával a Római
birodalom határát előretolta a Dunáig. Augustus császár önéletrajzában azt írja, hogy előtte a római hadsereg sohasem jutott el Pannóniáig. Fővezére, Tiberius legyőzte a barbárokat és a birodalomhatára északon is, keleten is a Duna lett. Tehát Róma légiói eljutottak az Aquincum-
Brigetio-Arrabona-Carnuntum-Vindobona vonalra. A határ védelme céljából a folyam-mentén kőtáborokat építettek őrtornyokkal (burgus,), görögül=pírgos, németül=Burg.(Eczilburg-Atilla városa) Az őrtornyok legénysége részben futóárokkal, részben fáklyajelekkel érintkezett egymással. Az ásatások kiderítették, hogy a burgusok legénysége önellátásra volt utalva: a katonák földet műveltek, maguk őrölték lisztjüket kézimalmon vagy vízi-1 Magyar régészet regénye 1976.
2 Évezredek hétköznapjai 1973. malmon. Kenyérsütő kemencéjük is volt. A folyó túlsó oldalán levő barbárokkal is kereskedtek békeidőben.
Pannonia a Római Birodalom legjobban megerősített tartománya volt, amennyiben 4 légió védte határait. (Egy légió általában 6000 gyalogosból, 120 lovasból és néhány ezer fős segédcsapatból állott.) A Brigetióban (Ő-Szőny) táborozó I. légió a quadok ellen védte a Duna
északi szakaszát, a II. légió pedig Aquincumban őrizte a jazigok (szarmaták) ellen a Duna keleti szakaszát. A Duna túlsó oldalán lakó barbárok (markomannok, quadok, jazigok) gyakran be-betörtek
Pannoniába és nagy kárt okoztak nemcsak a légió katonáinak, hanem a pannon őslakosságnak is. Ulpius Traianus véget vetett az állandó barbár betöréseknek. Uralkodása utolsó éveiben hatalmas harapófogóba veszi Regensburg (Castra Regina) és Dácia közti barbárokat és tönkreveri
őket. Ulpius Traianus ekkor már a Vörösváron keresztül vezető római utat is felhasználta. Hatalmas katonai felvonulás tanúja volt ez a táj. Traianus (98-117) két részre osztotta Pannoniát: Alsó Pannoniára (Pannonia Superior). A császár hosszú éveket töltött a Duna vonalán. A brigetioi tábort az ő uralkodása kezdetén építették. Útban Róma felé 117- ben meghalt. Az ebből a korból ránk maradt római pénzekről és régészeti leletekről, valamint a templom oldalában elhelyezett római domborműről megállapítható, hogy a község északi részén (Szabadságliget, illetve régebben: Karátsonyi liget) római segédtábor volt. A leletek épületek fundamentumainak kiásásakor kerültek elő. Sajnálatos, hogy a megtalálók nem jelentették a megtalált régészeti leleteket, s így a legtöbbje elveszett vagy megsemmisült. A római pénzek egy része még ma is magánosok birtokában van. E tartomány pannonlakosai a rómaiaktól vették át a sírkőállítás szokását. A sírkövek felirata is latinul készült. A túloldalon látható sírkő, mely a múlt században is ismert volt, a pilisvörösvári templom déli falába volt beépítve. Eredete valószínűleg a Szabadságligeti egykori római segédtáborból származik. A templom falába történt beépítése a 18. század elején történt. Miután a vörösvári templom renoválása után (a falakat 1 méterrel emelték és a tetejét domborúvá képezték) a sírkő eltűnt, senki nem keresete és senki sem tudta, hová tűnt. A renoválás
1933-ban történt. Ezalatt az idő alatt a „Leányiskola” két egybenyíló tantermében tartották az istentiszteletet.
Sok utánjárás után Reöthy Ferenc helytörténeti kutatótól (Balatonszemes, Toldi u. 6.) tudtam meg, hogy a keresett dombormű Balatonszemesen az Árnyas fasor 1. sz. alatt, a Vegyipari
Szakszervezet Gyermeküdülőjének falába van beépítve. Feliratát közölték többek között: Corpus Inscriptionum Latinarum III. kötetében
10569(=2627) szám alatt. Fényképét a Budapest Régiségei XIV. kötet (1945) 168. oldalán, az azóta elhunyt Nagy Lajos közölte, de azt nem, hogyan került a sírkő Pilisvörösvárról Balatonszemesre. Mócsy András, a Régészeti Tanszék vezetője azt írta 1968. augusztus 30-
án, hogy nem lehet tudni, mikor és mi módon került a sírkő Pilisvörösvárról Balatonszemesre, de „gyakran előfordul, hogy tehetősebb emberek kertjükben máshonnan összehordott római
köveket állítanak fel, s így Bogsch Árpád is gyűjtői szenvedélyéből vagy sznobizmusból hozatta el Pilisvörösvárról.”A sírkő felső részén a család szembenéző alakjait látjuk. A férfiakat római, a nőket bennszülött
viseletükben ábrázolta a kőfaragó mester. A dombormű kifaragása jellegzetesen II. századi. A dombormű feliratának magyar fordítása Mócsy András professzortól, az ELTE Régészeti Tanszék vezetőjétől származik. Az említett balatonszemesi üdülő kertjében újabb domborműleletre bukkantak. Erről Mócsy
András professzor, az ELTE Régészeti Tanszék vezetője így ír: „…A másik, vadászati jelenetes kő eredetéről egyelőre semmi sem derült ki, de feltehető, hogy Bogsch Árpád szerezte valahonnan.”
Traianus előtt Augustus, Domitianus és Tiberus császárok jártak Pannoniában. Traianus halála után viszont Hadrianus császár járt először Pannoniában. Hadrianus ezen a vidéken is járt. Aquincumot és Carnuntumot (Német-óvár) ő alapítja. Marcus Aurelius császár, aki szerette gondolatait írásban rögzíteni, két könyvet is írt Pannonia
felső vidékén. Az egyiket Carnuntumban, a másikat a Garam torkolatánál. Idézet az egyik könyvéből: „Légy egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó!”
Septimus Severust a légiók Carnuntumban választják császárrá. Fiával, Caracalla caesarral megszemlélik az aquincumi helyőrséget. Útjuk a vörösvári völgyön át vezetett. Diocletianus Pannoniát 4 részre osztja:
1. Savaria, 2. Pannonia Prima, 3. Pannonia Secunda, 4. Valeria. A mi vidékünk ekkor Valeria tartományhoz tartozott. Északon és keleten a Duna, nyugaton Győr-Balaton-Pécs vonal, s délen kb. A mai országhatár.
Diocletianus után Galerius és Nagy Konstantin császár járt még Pannoniában. Az előbbi inkább a tartomány gazdasági ügyeivel foglalkozott. Szenvedélye az erdőirtás volt, és újabb területek megnyerése földművelés céljára. Foglakozott e célból a Balaton lecsapolásánakgondolatával is.
Pannonia őslakossága
Pannonia őslakosságát kelte és illír népcsoportok alkották. Pannonia területe e két nagy ókori nép érintkezésének színtere volt már a római uralmat megelőző évszázadok során is. A kelták– Nyugat-Európa őslakói – Krisztus előtti IV. századtól fogva nyomultak be a Kárpátmedencébe,
törzseik megszállták észak-Magyarországot és a Dunántúl nagy részét. Dunántúlon az idők folyamán egybeolvadtak az itt lakó pannonokkal. A kelta előnyomulás az illíreket dél felé szorította. A kelta eredetű boisok a Rába-Duna-Carnuntum közötti részben, az illírek – kivonulásuk előtt
– a Duna-Arrabona (Győr)-Esztergom és Balaton közti területen laktak. Az eraviszkuszok (kelta-illír törzs) a mi vidékünkön laktak, azaz Esztergom-Visegrád-Buda közti háromszögben, valamint a Vértes-Balaton-Sió-Sárivíz közötti területen is. Központjuk a gellérthegyi
eraviszkusz település. Fejlett társadalmi és gazdasági viszonyok között éltek. Saját pénzt veretek. Kerámiájuk, temetkezési szokásaik, népviseletük rokon a boisokéval. Foglalkozásuk a római időben: állattenyésztés (disznóhízlalás), földművelés, szőlőtermesztés. Sört árpából vagy kölesből erjesztettek. Az árpát és a kölest eszik is, isszák is. Az evariszkusz férfiak az idők folyamán átvették a római öltözködési szokásokat: ujjas tunikát, vastag mellényt, fölötte római tógát, vagy katonaköpenyt (jobb vállon fibulával összefogva) viseltek. A nők inkább az ősi népviselethez ragaszkodtak: fejkendő, földig érő ruha, öv és
kötény. Ételük: sült hal, sült disznóhús, sonka, gyümölcs (szilva, dió, mandula), tej, pannoniai kenyér, zöldség, főzelék, palacsinta stb. Pannonia híres bortermelő hely volt. Domitianus császár azonban féltette az itáliai borkereskedelmet, ezért vissza akarta szorítani Pannoniában a szőlőtermesztést. Rendeletben írta elő, hogy a szőlőtelepítés tilos, s helyette gabonát kell vetni. Ebből az időből származik az alábbi sírfelirat: „Igyál az emlékemre egy pohár bort, és ne sajnálj,… előbb-utóbb te is ide kerülsz!” A evariszkus lakosság életkörülményei, társadalmi viszonyai teljes mértékben a mezőgazdasági
termelésre épültek. Ez a termelés kisparaszti gazdaságokon alapult.
A II. század kezdetétől mindenképpen Aquincumot kell Pannonia fővárosának tekinteni. A katonai tábor kb. a mai budai Flórián tér környékétől a Nagyszombatutcáig terjedt. Itt a Nagyszombat
utcában még látható a katonai amphitheatrum, melynek lelátóin 15 ezer néző nézhette végig a gladiátorok küzdelmét, vagy tanúja lehetett a vadállatok elé dobott keresztények halálküzdelmének. A katonavárostól északra, a mai aquincumi romok helyén (Szentendre út 139.) kb. 2 km távolságra feküdt a polgárváros. Ennek is volt amphitheatruma (a vasúti híd után balra). Ez azonban kisebb méretű volt. Csupán 3 ezer néző számára készült.
A római utak
„Hogy a rómaiak közel 400 évig birtokukban tarthatták Pannoniát, azt nemcsak a jól kiépített
limesnek, valamint a légióknak köszönhették, hanem a kitűnően megépített utaknak is.
A rómaiak az akkori fogalmakhoz képest bámulatos úthálózatot teremtettek meg. A „római
utak” az egész, akkor ismert világot összekapcsolták egymással. Rómából az Alpokon keresztül
elvezettek a La Manche csatornáig, Kis-Ázsiából Észak-Afrikán keresztül egészen a mai
Spanyolországig. Az utakon nemcsak a légiók meneteltek, hanem az utasokat is hozzásegítették,
hogy úti céljukat minél gyorsabban elérjék. Hihetetlennek hangzik, de Rómából Konstantinápolyba
a rómaiak idején gyorsabban és biztosabban lehetett eljutni, mint 1800-ban. Érdekes
ezeknek az utaknak az építésmódja. A minta majdnem mindenhol ugyanaz volt. A kitűzés
nyílegyenesen történt, hasonlóan a mai autóutak nagy részéhez. Ezután két párhuzamos árkot
húztak, amelyeknek a belső felét nagy kövekkel rakták ki, majd a közbülső földet kiemelték, s
a helyét nagy kőtömbökkel töltötték ki. Erre egyre kisebb kövekből álló rétegeket raktak. Legfelülre
zúzott kő került. Az utat domborúra képezték ki és gondosan keményre döngölték.
Tartós, sima és esőálló útfelületet kaptak. Az útágy mélysége az éghajlati viszonyokhoz igazodott. A mi szélességünkön például lementek a fagyhatár alá. Azokat a felfagyásokat, amelyektől
tavasszal a mi útjainkon annyira félni kell, a rómaiak nem ismerték.”
(Pieter Coll: Már az ókorban is tudták)
„A rendkívül masszívan épített kőtörmelékkel és sóderrel alapozott, nagyméretű bazalttömbökkel
burkolt, kőperemmel és az esővíz lefolyását szolgáló padkával szegélyezett országutakat
változatlan formában használták a népvándorlás korai népei. A magyar középkor forgalmai
is gyakorta bonyolódott le ezeken az utakon.”
Az útépítést természetesen a légiókhoz tartozó segédcsapatok végezték és az anyagot is ők
termelték ki.
Publius Papinus, az „ezüstkor” egyik legrangosabb költője (45-96) így ír az útépítésről:
Útépítés
Régen csak döcögött, ki erre hajtott
kordéján, kocsirúdja fel-e hintált,
elsüllyedt a kerék a rossz talajban,
és – síkság közepén – latin parasztok
átélték a hajótörés keservét.
Gyorsan nem lehetett haladni, kátyú
hátráltatta utad kerékkötőként,
vánszorgott az örök, zihálva húzta
íves járma alatt a szörnyű terhet.
Ám mostan, mi egész napot felőrölt,
két órácska az út, vagy annyi sincsen.
Gyorsabban madarak, ti sem repültök,
gyorsabban, ti hajók, ti sem suhantok!
Úgy kezdődik a munka, hogy barázdát
vonnak, szélét az útnak így kimetszik,
és jó mélyre kivájva, árkot ásnak.
Majd feltöltik, amit kiástak újra,
ám másképp: fenekén, az út „ölében”,
nagy termésköveket szorosra raknak,
hogy biztos legyen és sehol se tudjon
megsüppedni az út, a felszínét meg
fogják össze sűrűn szegélykövekkel.
S hány osztag sürög itten egyidőben!
Erdőt irt ki, hegyet lehord az egyik,
sziklát mozdít az útból el s fatörzset,
másik nagy köveket cementez össze,
s rétegben salakot, tufát terít rá,
mások ki patakot terelnek arrébb,
s vízgyűjtő pocsolyát kiszárogatnak.
Átfúrnák ezek itt akár az Athost,
Hellé tengere bús vizét nem ingó
Híddal, hogyha adódna, áthidalnák,S Inó Isthmosa, volna sík, keresztül
Vágnák, tengereket keverve össze.
(Fordította: Hegyi György)
Magyarázat:
Athos = Az észak-görögországi hegy lábánál Xerxes csatornát ásatott hajóhada részére, amikor
kr. Előtt 480-banmegtámadta Görögországot
Hellé tengere = Hellészpontosz, a mai Dardanellák
Statius Publius Papinus. Silvae címen lírai versgyűjteményt hagyott ránk.
A római jogszabály (Tizenkét Táblás Törvény) előírja, hogy az útnak 8 lábnak, a kanyarban16
lábnak kell lennie (1 láb = 24 cm). Teát kb. 192 cm volt az utak szélesség. Később 20-40 láb
szélességű lett az utak szélessége. A községünk mellett elhaladó római út 5 ½ és 10 ½ m között
váltakozott.
Sok évszázadnak kellett eltelnie, amíg az ösvényeknek beillő utakat a jó megtervezett, kőlapokkal
borított műutak felváltották. A rómaiak létrehozták azt a nagyszerű úthálózatot, amely
napjainkig hirdeti a mérnökök alkotó képzeletének erejét, valamint az utakat megépítő munkások
szakértelmét és szorgalmát.
Az Aquincumtól Brigetióba vezető út kezdetben a Duna vonalát követte, tehát Visegrádon és
Esztergomon át vezetett. Később a rómaiak rövidebb utat építettek, s ez átló irányában levágta
a Duna-kanyart. Az egyik át tovább jött Szarvascsárda irányában, majd a jelenlegi Bécsi úttal
párhuzamosan, a vörösvári temető mögött Pilisszántó irányában haladt.
A másik út az ürömi állomásnál leágazott Üröm-Borosjenő irányában, majd a Kevélyek, a
Garancs, a Ziribar és a Hosszú-hegy alatt vonult Pilisszántó irányában, ahol is a két út találkozott
és haladt tovább Csév-Kesztölc-Dorog-Tát-Brigetio irányában.
Rómer Flóris, a híres régészeti kutató már a múlt század 60-as éveiben Vörösvár határában
Pilisszántó irányában haladó római út meghatározásával foglalkozott. De Vörösváron túl nem
jutott, mert a homokos talajban nemcsak, hogy mindennyom elveszett, de Vörösvárnál kérdésessé
vált, hogy vajon a pilisszántói völgyben Csév és Kesztölc községek irányában húzódotte
tovább, vagy Vörösvárnál a mai Bécsi út vonalát követve Piliscsaba, Jászfalu mellett ment-e tovább Dorog felé? Vásárhelyi Géza régész azt írja 1892-ben egyik munkájában, hogy irományait rendezve egy
Piliscsaba és Csév szomszédos községek között felmerült peres ügyben történt határjárás alkalmával felvett másolat került a kezébe. Ezt lapozva feltűnt neki, hogy többször ismétlődik az alábbi kitétel: „…et via antiqua régi kopott út dicta, ex Vörösvár ad Csév, infra Nagy Kopasz
hegy decurrentis”, később ismét „…et via antiqua régi kopott út ind clusa”, aztán „…trans viam dictam régi kopott út”, amiből nemcsak az tűnt ki, hogy e „régi kopott út” még a múlt század első felében teljes mivoltában annyira megvolt, hogy erre mint határozottan
létező és mindenki által látható, köztudomású határvonalra, egy hivatalos aktus alkalmával többször lehet hivatkozni, de valószínűvé tette azt is, hogy ez a régi kopott út nem lehet más,
mint e vidéken keresztül húzódó római út. Vásárhelyi Géza közölte ezt az észrevételét a régi irattal kapcsolatban. Ennek eredményeképpen jött az elhatározás, hogy megkeresik a római út folytatását.
Bejárták a Nagy-Kopasz oldalát, lementek egészen Szántóig, de nem találtak semmit. Másnap újra kezdték a kutatást. Dorogon találtak két mérföldkövet. Benedek nevű községi jegyző elvezette őket a falutól 1 km távolságra eső pontjára, ahol az ott folyó patak árkában megmutatta az annyit keresett római utat, melyet ő vadászat közben fedezett fel. Az út alapozása, szélességének méretei és az ott talált római téglák kétségtelenül bizonyítják római eredetét, iránya pedig határozottan Pilisvörösvárról Pilisszántón és a csévi völgyön visz keresztül az útnak
imént említett pontjáig, éppen úgy, mint a fent említett határjárás régi kopott útjának iránya van jelezve. Innen aztán Dorog falu közbeépítése által a nyomok megszakadnak, míg azokat a falu mögött a Tát felé vezető országút mentén ismét megtalálták a helybeli plébános és a
jegyző segítségével. Szerintük a helybeli lakosság szántás közben még ma is kocsiszámra szedi fel az útból a köveket. A fent említett két mérföldkövet is ezeken a szántóföldeken találták. Szerencsés körülménynek köszönhető, hogy megtalálták Boros Pál pilisszántói földbirtokosnál a római út hiteles térképi felvételét is. E szerint a római út még a század elején megvolt, és a jelenlegi vörösvári temető mögötti dombvonulaton a „Dörfl” földek táján haladt Pilisszántó irányában. Az útra írt szöveg: „Ulpius Traianusnak Sicambriába vezető régi postai uttya” valószínűleg utal a barbárok megfékezése utáni időre, mikor is Traianus Róma felé vezető útján erre vonult katonáival Aquincum, illetve Róma felé. A térkép teljes hitelű. Készült 1812-ben Halász Gedeon Pest megyei mérnök által. A megye hatóságilag ugyanazon évben hitelesítette. A térkép szerint a római út a borosjenői határból(Sicambria bejáratától) a még ma is meglévő „Zeisel-Mühle” (ürgemalom) területén, annak felső sarka átmetszésével kanyarodott a vörösvári határba. Innen a malom melletti nádason keresztülment majdnem egyenesen a Vörösvár felé húzódó rét jobb felén levő hegyoldal szántóföldjei között, az egykori Majtényi Mária-féle birtokrészig, ahonnan gyengeelhajlással Pilisszántónak tartott. A vörösvári határt az egykori Majtényi Gáborféle
parcella Szántó felé eső végpontján hagyta el. A rómaiak Dobogókőn keresztül is építettek utat, sőt tornyot is, számítva a quadok esetleges támadásaira. Az úrtorony alapfalai a 40-es évek elején még álltak: szabályszerű Burgus volt. A nagyszálló építésekor szétszedték a burgus alapköveit. Az itteni őrtoronyból egészen a Visegrádig terjedő határrészt megfigyelés alatt tarthatták, sőt a quadoknak az Ipoly völgyéből
induló felvonulási útjára is kilátás nyílott.2
A római utak kutatásának legfontosabb régészeti segédeszközét, az útikönyvek adatainak elsőrendű ellenőrző forrását, a nagy számban fennmaradt mérföldkövek jelentik. Hosszú, részletes feliratuk minden esetben feltüntette, hogy mikor, mely császár uralkodása idején, melyik katonai egység állította fel a mérföldjelző követ, és a kő melyik várostól hány mérföldnyire áll. 1 Vásárhelyi Géza. Archeológiai Értesítő 1944-45, Magyar Tudományos Akadémia 1945. 2 ifj. Alföldi András – dr. Radnai Lóránt. Archeológiai Értesítő. Magyar Tudományos Akadémia Bp., 1945., 203. oldal 1 római mérföld (milia passum): 1485 méter
1 osztrák mérföld: 7585,9 méter
1 magyar mérföld: 8353,6 méter1
Községünk határában három mérföldkövet találtunk. Az elsőt 1976 nyarán szállítottuk be a temető mögötti római útról a MÉH vállalat és a „Pilisvölgye” termelőszövetkezet közreműködésével.
(A mérföldkő létezéséről Manhertz István volt tsz-elnök értesített.) A kő kisebb része a felszínen feküdt, a nagyobb része a föld alatt. A markoló kiemelte a földben fekvő nagyobb
darabot is, de miután rövid volt a fogás, letört egy darab a kőből. A három darabot kérésemre a Kőfaragó Vállalat egyik brigádja ragasztotta össze. (Vezetőjük: Kovács Vilmos.) A brigád a könyvtár udvarában a markoló segítségével betonba ágyazta.
A második mérföldkő már nagyon régen (talán több mint 100 éve is van már) a Fő út 99. sz. ház előtt állt a földbe ásva. A szentendrei Ferenczy Múzeum 2 munkatársa, Topál Judit rész vezetésével kiásatta ezt a mérföldkövet és átszállíttatta a könyvtár udvarába (1977-ben): Sejtésünk beigazolódott. A kőnek csak a fele volt meg. Miután a VII. szám állt rajta, úgy gondolom, valahol az Ürge-malom táján, de még a vörösvári határon innen volt az eredeti helye. Egy vörösvári gazda, aki büszkélkedni akart a nagy kővel, hazaszállította (ki tudja, hogyan?)
és a háza elé rakta. A Kőfaragó Vállalat fenti brigádja a kő alsó hiányzó részét műkővel kiegészítette és ugyancsak a könyvtár udvarában a másiktól 3 méterre betonba helyezte. A harmadik mérföldkövet 1982. május elején a „Pilisvölgye” és a „Magyar-Bolgár barátság”
Termelő-szövetkezet akkori elnöke, Manhertz Márton találta, nekem megmutatta, s a MÉH vállalat markolója beszállította a könyvtár udvarába. Szövegét eddig csak hiányosan sikerült megfejteni.
Abban reménykedünk, hogy a VII. és a VIIII. (így írták a XI-et) kő után ez lesz talán a VIII-as mérföldkő.
A mérföldkövek feliratát Topál Judit fejtette meg. 1. sz. mérföldkő
[I]MP (eratori) [CAES (ari) IVL (io) VERO MAXIMINO] [IN] VIC [TO AVG (usto) GERMANICO] [M] A [X] (imo) DACIC[O MAX (imo) SA]RMA[TICO]
[MAX]imo PON[T(ifici) MA]X(imo) TR(ibuniciae) POT(estatis) [III IMP](erator) VCO(n) S(uli) PROC8onsuli) P(ator) P(atriae) E[TC(aio) IVL (io) VE] [RO MAXIM]O GER[M(anico) MAX(imo) [DAC (ico) Ma]X (imo) SAR (matico) M[AX] (imo) NO BILISSIM[O] CAES(ari) P(io) F(elici) AVG(usto) AB AQ(unico) M(ilia) P(assuum) VIIII.
(A követ Kr. után 237-ben állították fel. 2. sz. mérföldkő nagybetűs szövege: [DD]NN [FL](avio) VAL(erio) [S]EVERO ET GAL(erio) [V]AL(erio) M[AX]IM[INO] NOB(ilissimo) CAESARI[B](us) AB AQ(unico) M(ilia) P(assum) VII. 1 Tóth István: A rómaiak Magyarországon. Bp., Gondolat K. 1979. A kisbetűs felirat nem egészíthető ki, de PHILIPPUS ARABS és neje OTACILIA SEVERA szerepelhetnek rajta, mert a látható betűkből kijöhet: CON ugi AUGusti NO STRI matri castrorum.
A mérföldkő 305/306-ból való. Diocletianus már nem, Nagy Konstantin még nem volt császár.
Árpád-kor, középkor
Tatárjárás
A budai hegyvidék valamennyi falujára, településeire keletről jött a megsemmisítő csapás. IV. Béla a Muhi pusztán csatát vesztett, s Batu kán tatár seregei elözönlötték az országot. Erre a vidékre kétfelől érkezett a veszedelem. Kadán serege Budán kelt át a Dunánk, egy másik sereg Esztergomot ostromolta. A tatár seregek elfoglalták Esztergomot, az akkori fővárost, csupán a várat nem tudták elfoglalni.
Kegyetlenségüket és uralmukat rettenetes nyomok kísérték. Mindenfelé felégetett és kifosztott falvak és városok üszkös romjai maradtak nyomukban. A tatárok hihetetlen nagy pusztítást vittek végbe az emberéleten is. Kímélet nélkül mészárolták le vagy hurcolták el az emberek ezreit. A kezükbe került királyi pecséttel hamisított királyi parancsokkal bírták rá az embereket, hogy rejtekhelyeikről előjőve a termést takarítsák be számukra, s aztán a legváltozatosabb
kegyetlenséggel bántak el velük. Végig kifosztott, leperzselt, állatállományától, vetőmagjától megfosztott ország várta vissza királyát, miután Batu kán Ogotáj nagykán halálának hírére váratlanul visszarendelte csapatait. A lakosságkoldusbotra jutva, éhínséggel küzdve, megtizedelve, asszonyaiban és leányaiban megbecstelenítve nézett a reménytelen jövőbe. Kande, Boron, Kürt, Garancs, Csaba és a környéken lévő összes település lángokban állt. Akik tudtak, még idejében elmenekültek az erdőkbe vagy a hegyekbe, de akinek ez nem sikerült, kegyetlenhalállal kellett meghalnia.
A tatárok Budáról Esztergomba vezető útjukban Pilist is felgyújtották és kirabolták. A kolostort és a templomot nem rombolták le. Ezt igazolja, hogy „…IV. Béla 1254. június 28-án kelt soraiban határozottan kimondja, hogy édesanyja teste tisztességesen pihen Pilisen.”(!) A tatárok távozása után csak helyreállításra volt szükség.
IV. Béla a tatárdúlás megújulásának akadályozására, valamint az apácák védelmére a pilisi erdőben egy hegyfokra várat építtetett és a királynénak adományozta 1259-ben. A királyné birtokából fejlődött ki a későbbi Pilis megye. Pilis megye a veszprémi püspökség joghatósága alá tartozott. A Szent Keresztről elnevezett pilisi apátság (Pilisszentkereszten) a cisztercita rendé volt.
1 Asztalos-Pethő: A magyar nemzet története. Bp., 1934. Dante Kiadó
2 Pilisszentkereszt
3 Dr. Békefi Remig: A pilisi apátság története 1541-1814. Pécs, 1892.
4 Galgóczy Károly: Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült megye monographiája. Bp., 1876. Az apátságot III. Béla alapította 1184. május 27-én. A kolostort a tárok felégették, de nem
rombolták le, s így hamar rendbe hozták. Az apátság a török időkben pusztult el. 1526. IX. 7-én felgyújtották a kolostort és egy védekező szerzetest a tűzbe dobtak. A törökök 1541-ben lerombolták a kolostort, s köveit elhordták Esztergomba városépítésre. A kolostor templomában
volt eltemetve Meráni Gertrud, II. András király felesége.1
A tatárjárás után is a legegyszerűbb szerkezetű, egyetlenhelyiségből álló földbeásott ház volt a
szokásos. Kéményt nem építettek, a füst tehát állandó vendég volt a jobbágyparaszt házánál.De a vesszőből font és sárral tapasztott házak mellett fából is építettek házakat.
Az óbudai szüzek Báthory István országbíró előtt azzal vádolták György pilisi apátot, hogy
boroni jobbágyai: Vágó Orbán,Zalay Péter, Pozsonyi Józsa, Szent-Lászlói Benedek, Imre
deák, Polgár Illés, Szép Balázs, Hosszú György, Tóth Antal, Bódy Miklós, Kis Péter, Halász
Antal, Rácz László, Kis Demeter, Tinnyei Pál, Miklossa Balázs, Zsámboky Tamás és Szent-
Lászlói György az ő megbízásából 1473-ban július 2-án rátörtek kandei jószágukra, s Péchy
Kelemen tisztviselőjüket ártatlanul, csak azért, mert néhány jámbor embert védelmezett, kínos
halállal kivégezték.2
Középkori birtokos családok Pilis megyében
Szántón 1465-ben a Dersanócziak,
Ürömön és Kandén a óbudai apácák,
Borosjenőn 1430-ban a Jeneiek,
Csabán a nyulak(Margit)szigeti apácák.3
Királynégyilkosság a Pilis4 aljában
A XIII. század elején ismert esemény játszódott le a Pilis tövében. II. András király 1213
őszén halicsi hadjáratra indult, a királyné pedig testvére, Berthold érsek, rokona, Leopold herceg
és még több német társaságában a pilisi erdők szomszédságában (a mai Pilisszentkereszt
mellett) tartózkodott. Itt ütöttek rajta az összeesküvők a németeken. Az osztrák herceg és az
érsek elkerülték a halált, de Gertrud királyné nem menekülhetett. Péter ispán és Simon (Bánk
veje) összekaszabolták.5
Árpád-kori települések a budai hegyvidéken
Pannonia helyén maradt egykori népesség utódai beleolvadtak a népvándorlás során egymást
váltó különféle népekbe. Már aki túlélte a hunok elől menekülő népek áradatát, majd a keleti
gótok, gepidák, longobárdok, avarok egymást követő letelepedését és a népvándorlásra jellemző
háború eseményeket.
A honfoglalás utáni időkben környékünk, budai hegyvidék a Hunt-Pázmány család birtoka
volt. Ebből az időből az alábbi településekről tudunk:
1 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye története
2 A pilisi apátság története 1641-1814. Békefi Remig dr. Pécs, 1892.
3 Anjouk Okmt. V. 316. OL. DO. Csánki adatai
4 Pilis = Pylis, Pilys, Pelis, Peles, Ples, Plis, Plys, Pleisz, Pljes, Piljs, Pelixio, Pilizia, Pilisci,Piligi. Szláv eredetű
5 Kristóf Gyula: Az aranybullák évszázada. Magyar Historia sorozat. Gondolat, 1976.
Boron/Borony
Kande/Kende
Salmar/Solymár
Garancs/Gerencs
Födémes/Fidemes
Királyszántó/Kisszántó
Chaba/Csaba
Jenő/Borosjenő
Kürt
Keszi/Dunakeszi
Kande falu Boronytól (Boron), illetve a mai Csobánkára vezető úttól jobbra, a Kis-Kevély és
a Garancs hegy között, felfelé a hegyekig, dél felé pedig a Budára vezető nagyút (római út)-ig
terjedt. Kande faluról írásbeli emlékek, oklevelek maradtak fenn. Mohács előtt még épségben
állt. Anonymus írja a Gesta-Hungarorum c. munkájában: Árpád vezérnek Attila király városában
nagy jó kedve támadt, s minden vitézének különféle adományokat adott; aranyat, ezüstöt
és egyéb jószágot. Ugyanazon helyen Korcan szakrális fejedelem, akit Kurszánnak is nevezetek,
apjának, Kendnek földet adományozott Attila király városától Százhalomig, fiának meg
egy várat népe őrizetére. Korcan (Kurszán) leszármazottai az Árpád-korban Pest és Pilis megye
területén birtokoltak.1
904-ben a bajor-magyar határvidéken a bajorokkal lakomára jött össze, s itt orvul megölték.
A későbbi Árpád-korban kandét a királyi kocsigyártók kapták a királytól ajándékként (adományként).
A kocsigyártók utódaitól visszaváltotta a király és 1368. május 23-án az óbudai
apácáknak adományozta. Ők bírták a török világig.
Csak jobbágyok lakták. Földművelésen kívül szőlőműveléssel és halászattal foglalkoztak.
Volt halastavuk és „Palotaberke” nevű faiskolájuk.
Kande falu létezéséről először Boron (valamikor Sztari Csobánka) határjárásával kapcsolatban
találunk említést, mégpedig 1299. március 26-án. A szöveg így szól: „A budai káptalan
bizonyítja, hogy a Boron pilismegyei birtok miatt Domonkos pilisi apát és Ányas fia Ders
ispán közt folyó perben az apát a király ítélete alapján Kulcsos (Claviger) János fráter, Pyrin
ispán, Kalászi (de Kalwz) Lőrinc és Márton fia Jánossal, Keszei (de Kezw) András pilisis
nemesekkel az esküt letette s a káptalan a birtok határait megjáratta.
A határ érinti a Boron mellett levő öreg kőoszlopot (római mérföldkövet), a boroni Szt. Márton
egyház diófáját, erdei körtefát, s csorda útját (via gregis), kwzapmagos2 hegyet, a Szántóról
Budára vezető nagyutat3 a rajta levő nagy kőoszlopot,4 a Boyontha5 patakot, egy nagy
szilvafát és Kandey falu határát.6 1337. december 6-án I. Károly király Lippai Mihály szekérgyártó
fiának, Pálnak adományozza szolgálatainak jutalmául Kandei birtokát.7 Több évi pereskedés
után a birtok Erzsébet királyné birtoka lett, majd ú az óbudai klarisszáknak ajándékozza.
1 Pais Dezső és Győrffy György szerint Árpád mellett ő a kisebb hatalmú kündü/kende méltóság
2 középmagas
3 a római út
4 mérföldkövet
5 Határ-réti-patak
6 Békefi Remig: A pilisi apátságtörténete I. 416, 429. I. Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles
emlékei 1002-1599-ig Bp., 1938.
7 BakácsIstván: Iratok Pest megye történetéhez 1002-1437.Az apátságot III. Béla alapította 1184. május 27-én. A kolostort a tárok felégették, de nem
rombolták le, s így hamar rendbe hozták. Az apátság a török időkben pusztult el. 1526. IX. 7-
én felgyújtották a kolostort és egy védekező szerzetest a tűzbe dobtak. A törökök 1541-ben
lerombolták a kolostort, s köveit elhordták Esztergomba városépítésre. A kolostor templomában
volt eltemetve Meráni Gertrud, II. András király felesége.1
A tatárjárás után is a legegyszerűbb szerkezetű, egyetlenhelyiségből álló földbeásott ház volt a
szokásos. Kéményt nem építettek, a füst tehát állandó vendég volt a jobbágyparaszt házánál.
De a vesszőből font és sárral tapasztott házak mellett fából is építettek házakat.
Az óbudai szüzek Báthory István országbíró előtt azzal vádolták György pilisi apátot, hogy
boroni jobbágyai: Vágó Orbán,Zalay Péter, Pozsonyi Józsa, Szent-Lászlói Benedek, Imre
deák, Polgár Illés, Szép Balázs, Hosszú György, Tóth Antal, Bódy Miklós, Kis Péter, Halász
Antal, Rácz László, Kis Demeter, Tinnyei Pál, Miklossa Balázs, Zsámboky Tamás és Szent-
Lászlói György az ő megbízásából 1473-ban július 2-án rátörtek kandei jószágukra, s Péchy
Kelemen tisztviselőjüket ártatlanul, csak azért, mert néhány jámbor embert védelmezett, kínos
halállal kivégezték.2
Középkori birtokos családok Pilis megyében
Szántón 1465-ben a Dersanócziak,
Ürömön és Kandén a óbudai apácák,
Borosjenőn 1430-ban a Jeneiek,
Csabán a nyulak(Margit)szigeti apácák.3
Királynégyilkosság a Pilis4 aljában
A XIII. század elején ismert esemény játszódott le a Pilis tövében. II. András király 1213
őszén halicsi hadjáratra indult, a királyné pedig testvére, Berthold érsek, rokona, Leopold herceg
és még több német társaságában a pilisi erdők szomszédságában (a mai Pilisszentkereszt
mellett) tartózkodott. Itt ütöttek rajta az összeesküvők a németeken. Az osztrák herceg és az
érsek elkerülték a halált, de Gertrud királyné nem menekülhetett. Péter ispán és Simon (Bánk
veje) összekaszabolták.5
Árpád-kori települések a budai hegyvidéken
Pannonia helyén maradt egykori népesség utódai beleolvadtak a népvándorlás során egymást
váltó különféle népekbe. Már aki túlélte a hunok elől menekülő népek áradatát, majd a keleti
gótok, gepidák, longobárdok, avarok egymást követő letelepedését és a népvándorlásra jellemző
háború eseményeket.
A honfoglalás utáni időkben környékünk, budai hegyvidék a Hunt-Pázmány család birtoka
volt. Ebből az időből az alábbi településekről tudunk:
1 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye története
2 A pilisi apátság története 1641-1814. Békefi Remig dr. Pécs, 1892.
3 Anjouk Okmt. V. 316. OL. DO. Csánki adatai
4 Pilis = Pylis, Pilys, Pelis, Peles, Ples, Plis, Plys, Pleisz, Pljes, Piljs, Pelixio, Pilizia, Pilisci,Piligi. Szláv eredetű
5 Kristóf Gyula: Az aranybullák évszázada. Magyar Historia sorozat. Gondolat, 1976.
Boron/Borony
Kande/Kende
Salmar/Solymár
Garancs/Gerencs
Födémes/Fidemes
Királyszántó/Kisszántó
Chaba/Csaba
Jenő/Borosjenő
Kürt
Keszi/Dunakeszi
Kande falu Boronytól (Boron), illetve a mai Csobánkára vezető úttól jobbra, a Kis-Kevély és
a Garancs hegy között, felfelé a hegyekig, dél felé pedig a Budára vezető nagyút (római út)-ig
terjedt. Kande faluról írásbeli emlékek, oklevelek maradtak fenn. Mohács előtt még épségben
állt. Anonymus írja a Gesta-Hungarorum c. munkájában: Árpád vezérnek Attila király városában
nagy jó kedve támadt, s minden vitézének különféle adományokat adott; aranyat, ezüstöt
és egyéb jószágot. Ugyanazon helyen Korcan szakrális fejedelem, akit Kurszánnak is nevezetek,
apjának, Kendnek földet adományozott Attila király városától Százhalomig, fiának meg
egy várat népe őrizetére. Korcan (Kurszán) leszármazottai az Árpád-korban Pest és Pilis megye
területén birtokoltak.1
904-ben a bajor-magyar határvidéken a bajorokkal lakomára jött össze, s itt orvul megölték.
A későbbi Árpád-korban kandét a királyi kocsigyártók kapták a királytól ajándékként (adományként).
A kocsigyártók utódaitól visszaváltotta a király és 1368. május 23-án az óbudai
apácáknak adományozta. Ők bírták a török világig.
Csak jobbágyok lakták. Földművelésen kívül szőlőműveléssel és halászattal foglalkoztak.
Volt halastavuk és „Palotaberke” nevű faiskolájuk.
Kande falu létezéséről először Boron (valamikor Sztari Csobánka) határjárásával kapcsolatban
találunk említést, mégpedig 1299. március 26-án. A szöveg így szól: „A budai káptalan
bizonyítja, hogy a Boron pilismegyei birtok miatt Domonkos pilisi apát és Ányas fia Ders
ispán közt folyó perben az apát a király ítélete alapján Kulcsos (Claviger) János fráter, Pyrin
ispán, Kalászi (de Kalwz) Lőrinc és Márton fia Jánossal, Keszei (de Kezw) András pilisis
nemesekkel az esküt letette s a káptalan a birtok határait megjáratta.
A határ érinti a Boron mellett levő öreg kőoszlopot (római mérföldkövet), a boroni Szt. Márton
egyház diófáját, erdei körtefát, s csorda útját (via gregis), kwzapmagos2 hegyet, a Szántóról
Budára vezető nagyutat3 a rajta levő nagy kőoszlopot,4 a Boyontha5 patakot, egy nagy
szilvafát és Kandey falu határát.6 1337. december 6-án I. Károly király Lippai Mihály szekérgyártó
fiának, Pálnak adományozza szolgálatainak jutalmául Kandei birtokát.7 Több évi pereskedés
után a birtok Erzsébet királyné birtoka lett, majd ú az óbudai klarisszáknak ajándékozza.
1 Pais Dezső és Győrffy György szerint Árpád mellett ő a kisebb hatalmú kündü/kende méltóság
2 középmagas
3 a római út
4 mérföldkövet
5 Határ-réti-patak
6 Békefi Remig: A pilisi apátságtörténete I. 416, 429. I. Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles
emlékei 1002-1599-ig Bp., 1938.
7 BakácsIstván: Iratok Pest megye történetéhez 1002-1437.Az apátságot III. Béla alapította 1184. május 27-én. A kolostort a tárok felégették, de nem
rombolták le, s így hamar rendbe hozták. Az apátság a török időkben pusztult el. 1526. IX. 7-
én felgyújtották a kolostort és egy védekező szerzetest a tűzbe dobtak. A törökök 1541-ben
lerombolták a kolostort, s köveit elhordták Esztergomba városépítésre. A kolostor templomában
volt eltemetve Meráni Gertrud, II. András király felesége.1
A tatárjárás után is a legegyszerűbb szerkezetű, egyetlenhelyiségből álló földbeásott ház volt a
szokásos. Kéményt nem építettek, a füst tehát állandó vendég volt a jobbágyparaszt házánál.
De a vesszőből font és sárral tapasztott házak mellett fából is építettek házakat.
Az óbudai szüzek Báthory István országbíró előtt azzal vádolták György pilisi apátot, hogy
boroni jobbágyai: Vágó Orbán,Zalay Péter, Pozsonyi Józsa, Szent-Lászlói Benedek, Imre
deák, Polgár Illés, Szép Balázs, Hosszú György, Tóth Antal, Bódy Miklós, Kis Péter, Halász
Antal, Rácz László, Kis Demeter, Tinnyei Pál, Miklossa Balázs, Zsámboky Tamás és Szent-
Lászlói György az ő megbízásából 1473-ban július 2-án rátörtek kandei jószágukra, s Péchy
Kelemen tisztviselőjüket ártatlanul, csak azért, mert néhány jámbor embert védelmezett, kínos
halállal kivégezték.2
Középkori birtokos családok Pilis megyében
Szántón 1465-ben a Dersanócziak,
Ürömön és Kandén a óbudai apácák,
Borosjenőn 1430-ban a Jeneiek,
Csabán a nyulak(Margit)szigeti apácák.3
Királynégyilkosság a Pilis4 aljában
A XIII. század elején ismert esemény játszódott le a Pilis tövében. II. András király 1213
őszén halicsi hadjáratra indult, a királyné pedig testvére, Berthold érsek, rokona, Leopold herceg
és még több német társaságában a pilisi erdők szomszédságában (a mai Pilisszentkereszt
mellett) tartózkodott. Itt ütöttek rajta az összeesküvők a németeken. Az osztrák herceg és az
érsek elkerülték a halált, de Gertrud királyné nem menekülhetett. Péter ispán és Simon (Bánk
veje) összekaszabolták.5
Árpád-kori települések a budai hegyvidéken
Pannonia helyén maradt egykori népesség utódai beleolvadtak a népvándorlás során egymást
váltó különféle népekbe. Már aki túlélte a hunok elől menekülő népek áradatát, majd a keleti
gótok, gepidák, longobárdok, avarok egymást követő letelepedését és a népvándorlásra jellemző
háború eseményeket.
A honfoglalás utáni időkben környékünk, budai hegyvidék a Hunt-Pázmány család birtoka
volt. Ebből az időből az alábbi településekről tudunk:
1 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye története
2 A pilisi apátság története 1641-1814. Békefi Remig dr. Pécs, 1892.
3 Anjouk Okmt. V. 316. OL. DO. Csánki adatai
4 Pilis = Pylis, Pilys, Pelis, Peles, Ples, Plis, Plys, Pleisz, Pljes, Piljs, Pelixio, Pilizia, Pilisci,Piligi. Szláv eredetű
5 Kristóf Gyula: Az aranybullák évszázada. Magyar Historia sorozat. Gondolat, 1976.
Boron/Borony
Kande/Kende
Salmar/Solymár
Garancs/Gerencs
Födémes/Fidemes
Királyszántó/Kisszántó
Chaba/Csaba
Jenő/Borosjenő
Kürt
Keszi/Dunakeszi
Kande falu Boronytól (Boron), illetve a mai Csobánkára vezető úttól jobbra, a Kis-Kevély és
a Garancs hegy között, felfelé a hegyekig, dél felé pedig a Budára vezető nagyút (római út)-ig
terjedt. Kande faluról írásbeli emlékek, oklevelek maradtak fenn. Mohács előtt még épségben
állt. Anonymus írja a Gesta-Hungarorum c. munkájában: Árpád vezérnek Attila király városában
nagy jó kedve támadt, s minden vitézének különféle adományokat adott; aranyat, ezüstöt
és egyéb jószágot. Ugyanazon helyen Korcan szakrális fejedelem, akit Kurszánnak is nevezetek,
apjának, Kendnek földet adományozott Attila király városától Százhalomig, fiának meg
egy várat népe őrizetére. Korcan (Kurszán) leszármazottai az Árpád-korban Pest és Pilis megye
területén birtokoltak.1
904-ben a bajor-magyar határvidéken a bajorokkal lakomára jött össze, s itt orvul megölték.
A későbbi Árpád-korban kandét a királyi kocsigyártók kapták a királytól ajándékként (adományként).
A kocsigyártók utódaitól visszaváltotta a király és 1368. május 23-án az óbudai
apácáknak adományozta. Ők bírták a török világig.
Csak jobbágyok lakták. Földművelésen kívül szőlőműveléssel és halászattal foglalkoztak.
Volt halastavuk és „Palotaberke” nevű faiskolájuk.
Kande falu létezéséről először Boron (valamikor Sztari Csobánka) határjárásával kapcsolatban
találunk említést, mégpedig 1299. március 26-án. A szöveg így szól: „A budai káptalan
bizonyítja, hogy a Boron pilismegyei birtok miatt Domonkos pilisi apát és Ányas fia Ders
ispán közt folyó perben az apát a király ítélete alapján Kulcsos (Claviger) János fráter, Pyrin
ispán, Kalászi (de Kalwz) Lőrinc és Márton fia Jánossal, Keszei (de Kezw) András pilisis
nemesekkel az esküt letette s a káptalan a birtok határait megjáratta.
A határ érinti a Boron mellett levő öreg kőoszlopot (római mérföldkövet), a boroni Szt. Márton
egyház diófáját, erdei körtefát, s csorda útját (via gregis), kwzapmagos2 hegyet, a Szántóról
Budára vezető nagyutat3 a rajta levő nagy kőoszlopot,4 a Boyontha5 patakot, egy nagy
szilvafát és Kandey falu határát.6 1337. december 6-án I. Károly király Lippai Mihály szekérgyártó
fiának, Pálnak adományozza szolgálatainak jutalmául Kandei birtokát.7 Több évi pereskedés
után a birtok Erzsébet királyné birtoka lett, majd ú az óbudai klarisszáknak ajándé

Oldal: Monográfia-Terület történet
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat