Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

Pázmány Péter: "Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis." (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.)


A rend alapítása 

A remeték jelenléte Magyarországon a kereszténységgel egyidős. Egyenként vagy kisebb csoportokban leginkább domb- és hegyvidéken, forrás közelében telepedtek le, formális alapítás nélkül, de a földesúr tudtával. A remetetelepek a megyéspüspökök joghatósága alá tartoztak.

Legkorábbi emlékeink a mecseki remetékről maradtak fönn. Bertalan pécsi megyéspüspök 1225 körül a Patacs és Ürög közötti Jakab-hegyen Szent Jakab apostol tiszteletére klastromot emelt a remetéknek, és bőven ellátta azt birtokokkal. Rövid szabályzatot is adott nekik. A Pilis-hegység remetéinek 1250 körül Boldog Özséb esztergomi kanonok lett a vezetője. Hat remetével együtt a Pilis nyugati lábánál, a mai Pilisszántó és Kesztölc között fekvő Klastrompuszta helyén fölépítette a Sancta Crux (Szent Kereszt vagy Keresztúr) nevű monostort. Példájukat másutt is követték Magyarországon, de úgy látszik a 14. század elejéig nem volt egységes nevük és szervezetük. Keresztúrról, ahol káptalanjaikat tartották, az oklevelekben keresztúri remetebarátoknak, máskor ágostonos barátoknak nevezték őket.

A rend keletkezését csak a Vitae fratrumból ismerjük. Özséb és a veszprémi egyházmegyéből több perjel és remete IV. Orbán pápához fordult, hogy engedélyezze részükre az ágostonos regulát. 1263-ban a pápa megbízta Pál veszprémi püspököt, hogy ha a remeték anyagi ellátását biztosnak találja, engedélyezze számukra a regula követését. Pál püspök csekélynek ítélte a rend vagyonát, így a pápától nyert felhatalmazás alapján ő maga adott szabályokat a közösség számára, és elrendelte, hogy csak a meglevő és megnevezett 7 remeteségben lakhatnak az általa adott szabályok szerint. A pécsi és az egri egyházmegye remeteségeit föltehetően csak fokozatosan tudták egységbe tömöríteni a keresztúri barátok. 1290 körül már Erdélyben és Horvátországban is állnak pálos kolostorok. 1291-ben kérték szabályaik megerősítését Benedek veszprémi püspöktől és Lodomér esztergomi érsektől. Lodomér a szabályokat kibővítette, és 1297-ben András egri püspök is átírta és megerősítette.

1308-ban Gentilis bíboros, pápai követ engedélyezte számukra az ágostonos regula követését, s ekkor még keresztúri barátoknak nevezte őket, egy 1309-es levelében káptalan tartását és konstitúciók alkotását engedélyezte.
A pálosok 1309-től a néhány évvel korábban alapított, a Buda fölötti Szent Pál-hegyen (Hárs-hegy) fekvő szentlőrinci monostorban tartották évi káptalanjukat, és ez lett a generális perjelek székhelye, azaz a rend főkolostora is. XXII. János pápa 1327-ben a korábban ferences László kalocsai érseket kérte, hogy tájékoztassa a pálosok életkörülményeiről. Az érsek jelentését csak rövid összefoglalás őrizte meg a Vitae fratrumban, ami szerint Magyarországon ekkor kb. 30 monostoruk volt, s azok 12–20 szerzetest tudtak megfelelően eltartani. Ezeken kívül hegyek és erdők magányában, különösen az ország határai felé számtalan remete élt magányosan vagy kis csoportokban.

1328-ban kapták meg az első pápai kiváltságlevelet Károly Róbert kérésére. Ebben XXII. János pápa engedélyezte Szent Ágoston reguláját, generális perjel választását a káptalanon, fölmentette a remetéket a tized fizetése és a zsinatokon való kötelező részvétel alól. 1341-ben engedélyezte a pápa az addigi szürkekámzsa helyett a fehér színű habitus viselését, hogy megkülönböztessék magukat a kóborló remetéktől. 1340-ben Nicolaus Teutonicus generális perjel tárgyalása nyomán 4 német remeteház csatlakozott a rendhez, amit később több is követett. VI. Kelemen pápa 1352-ben megengedte, hogy a monostoraikhoz tartozó familiárisokat, világiakat gyóntathassák.

Magyarországi és európai elterjedése 

1341 és 1347 között martonyi nemesek (Thekus fiai) megépítik Martonyiban a Háromhegyi pálos kolostort és I. (Nagy) Lajos több monostort is alapított, köztük a legnevezetesebb Márianosztra. Lajos kérésére XI. Gergely pápa a rend tagjait és monostorait 1377-ben kivette a megyéspüspökök joghatósága alól és közvetlenül a Szentszék alá rendelte. 1381-ben a király megszerezte Velencétől a rend patrónusának Remete Szent Pálnak ereklyéit, és azt a szentlőrinci monostorban helyezték el. A király ekkor társ-védőszentként Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta Magyarországot. A következő évtizedekben sokan zarándokoltak ide. 1382-ben valószínűleg Nagy Lajos indítására László oppelni herceg, aki 1367 és 1372 között nádor volt, alapította az első lengyel pálos monostort Częstochowa mellett a Jasna Górán (Fényes-hegy), mely a częstochowai Fekete Madonna képe által a lengyelek nemzeti szentélye lett. Tizenhat pálos szerzetes indult el Nosztráról Lengyelországba, hogy átvegyék a kegyhely gondozását. 1384-ben Gerényben (Kárpátalja) épül meg a pálosok kolostora.

A 14–15. században a horvát tengerparton és Isztriában is létesültek monostoraik; Ausztriában pedig 1414-ben Rannában, 1476-ban Bécsújhelyen. 1404-től a pálosok Rómában is megtelepedtek, tizenkét magyar szerzetes volt a kolostor első lakója. Itt 1454-ben a Monte Celión a Santo Stefano Rotondo-templomot kapták meg a pápától. 1470 körül a Dráva és Száva közötti országrésszel együtt 58 monostor állt már Magyarországon, és 1526-ig ehhez még 12 járult, részben átvételek más rendektől, részben új alapítások. Ezeken kívül 1470 előttről 17 rövidebb életű, megszűnt remeteségről is tudunk.

I. (Hunyadi) Mátyás király 1475-ben, tekintettel a rend erősödésére, IV. Szixtusz pápától kérte, hogy a Szent Márk-templom bíborosát nevezze ki a pálos rend protektorává és advocatusává, hogy a római kúriában a rend érdekeit képviselje. A premontreiek zsámbéki és csúti monostorát, valamint Pilismarót közelében Fehéregyházat a pálosoknak adta. 1483-ban alakult a vázsonyi (Nagyvázsony) monostor. Később II. Ulászló alapításával a pálosok a visegrádi és szentjobbi bencés monostorokat kapták meg, ez utóbbi az utolsó magyar királyi pálos kolostor. 1524-ben még folyamatban volt egy pálos klastrom alapítása. Gergellaki Buzlay Miklós fiai, Farkas és István, valamint nagybátyjuk, Buzlay Mózes özvegye, Podmanini Anna a Fejér vármegyei Tét birtokon (talán a Velencei-tó környékén) terveztek a remetéknek monostort állítani.

Szervezetük, egyházi, kulturális és irodalmi életük [szerkesztés]

Az évi generális káptalant a monostorok perjelei és adiscretusok (egy-egy vagy több monostor közös kiküldöttei) pünkösdkor tartották. Ekkor a generális perjel és a házak perjelei jelképesen lemondtak tisztségükről, de rendszerint újra megválasztották vagy megerősítették őket. 1439-ig a generális perjelek tisztségének időtartama változó volt. IV. Jenő pápa 1439. április 11-én előírta, hogy minden szökőévben, tehát 4 évenként mást válasszanak generálisnak. Újraválasztani valakit csak 4 év elmúltával lehetett. 1576-ig érvényesült ez a választási rend. A generális perjel nevezte ki helyettesét, a vikárius generálist, és a titkári feladatot ellátó sociusát, továbbá a monostorok perjeleit. 1310-ben Újhelyt, 1358-ban Jenőn, 1373-ban Diósgyőrött említettek először a források vikáriust. A vikáriusok 2 vagy több monostor élén állottak, és a káptalanon ők voltak a definitorok, a határozatok előkészítői. 1470 körül készült az egyetlen forrás, a Pázmány Péter által fölhasznált és megörökített monostor-katalógus, amelyből a vikariátusok beosztását ismerjük. Eszerint 20 monostor Szentlőrinc, Nosztra, Diósgyőr, Gombaszeg, Lád, Újhely, Ungvár, Bereg, Kápolna, Szentmihályköve, Szentlászló (Baranya vármegye), Told, Szentpéter, Garic, Remete (Zágráb vármegye), Csáktornya, Gvozd, Örményes, Jenő és Csatka perjelei voltak egyúttal vikáriusok is. 1471-ben a generális perjel a pápához fordult, és 10 nagyobb hazai monostor Szentpál (Buda mellett = Szentlőrinc), Diósgyőr, Újhely, Kápolna, Szentmihályköve (Erdély), Örményes, Csáktornya, Garic, Remete és Lepoglava részére búcsú engedélyezését kérte. Lepoglava kivételével mindegyik vikáriusi székhely volt.

A 14. századtól a 16. század elejéig a ferencesek mellett a pálosok voltak a legkedveltebb szerzetesek Magyarországon. Csak kisebb birtokaik voltak. Malmot és szőlőt igyekeztek szerezni, halastavakat létesítettek, hogy a legszükségesebb ételt és italt biztosítsák. A 16. század közepéig a rend megőrizte remete jellegét, monostoraikat lakott helyektől távol építették. Templomaik szerények voltak, torony, kereszthajó és oldalhajók nélkül. A szentély rendszerint a nyolcszög 3 oldalával zárult. A konventépület többnyire a templom északi oldalához csatlakozott. 1600-ig saját misszálét használtak, amit 1490 körül Bázelban, 1514-ben és 1537-ben Velencében, és saját breviáriumot, amit 1488 körül Bázelban, 1537-ben és 1540-ben Velencében nyomtattak ki, azután áttértek az egységes római mise- és zsolozsmáskönyvre.

Napjaikat imádság, olvasás, elmélkedés és kétkezi munka töltötte ki. Nem törekedtek magasabb tanulmányokra és lelkipásztori feladatokra.

1456-ban megjelent az első magyar nyelvű, teljes Biblia, amely a pálos Báthory László munkája volt. Az ő nevét viseli a Báthory-barlang, a Hárs-hegyen. 1507-ben jelent meg Hadnagy Bálint életrajza Remete Szent Pálról. 1520 körül jelent Gyöngyösi Gergely atya rendtörténete, mely magyar fordításban több kiadásban is hozzáférhető.

Magyarországi hanyatlás a török uralom alatt 

1526 nyárutóján a mohácsi csatát követően a Budára vonuló törökök 11 pálos monostort kifosztottak és fölégettek, 25 szerzetest megöltek, többet megsebesítettek. A török inváziókor a pálos szerzetesek (Szent László, a lovagkirály volt példaképük) is szembeszálltak az ellenséggel Visegrádnál, hogy a Szent Koronát megőrizzék. Szeptember 7-től 10 napon át fosztogatták és pusztították a rend központját, a szentlőrinci monostort, végül fölégették értékes könyvtárával együtt, ahonnan elhurcoltak minden kódexet, és a magyar Biblia is eltűnt. Remete Szent Pál ereklyéjét Trencsén (Trenčín) várába menekítették, ahol egy tűzvész során végképp eggyé vált a magyar földdel. A pálos kincstárt Felsőelefántra (Horné Lefantovce), majd a horvátországi Lepoglavara vitték.

Mohács után lépett a történelem színpadára Fráter György, a pálosok fejedelme, Erdély megszervezője. Halála után szomorú, másfél évszázados űr költözött a Magyar Királyság területére. A Magyar Pálos Rend első keresztre feszítését fejlődése csúcspontján érte meg; akkor, amikor Európa országaiban Portugáliától Oroszországig, Egyiptomban, és még Palesztinában is már csaknem kétszáz kolostora volt. Magyarországon viszont a kettős király-választás belharcai, majd 1541-től a török terjeszkedés és a reformáció következtében néhány évtized alatt rohamosan elnéptelenedtek a pálos kolostorok. Házaik egy részét, főként északkeleten a hatalmaskodó és fosztogató főurak miatt kellett elhagyniuk. 1570-ben II. Károly osztrák főherceg a generális perjel kérésére utasította az ország lakóit, hogy a pálos perjelektől semmit sem szabad a generális hozzájárulása nélkül zálogba venni, mert elkótyavetyélik a rend vagyonát. Életfolytonosságát csupán Máriavölgy (Thall) és a horvát Lepoglava monostora tudta megőrizni, továbbá rövidebb megszakításokkal Elefánt, Csáktornya és a Zágráb melletti Remete. Máriavölgy lett a rend új központja, a generális perjel székhelye. Onnan indítottak szívós küzdelmet egykori birtokaik visszaszerzésére.

Magyar újjáépítés és európai megerősödés 

A 17. század első felében visszatelepültek 4 korábbi helyükre, Wondorfra, Sátoraljaújhelyre, Ládra, Terebesre. 1638-ban Pápán alapították egyik legjelentősebb házukat. 1652-ben Nagyszombatban zálog ellenében házat szereztek, hogy növendékeik az egyetemen teológiát tanulhassanak. 1686 után hamarosan letelepedtek Pesten és Pécsett. Később még 4 elpusztult régi monostorukat (Nosztra, Jenő/Tüskevár, Diósgyőr, Család) sikerült helyreállítani, 8 új helyen kisebb rezidenciájuk létesült. 1700 körül Erdélyben is újabb kolostorok épülnek. Az 1648-ban alapított nagyszombati Központi Papnevelő Intézet építői és első lakói is pálosok voltak. A 17. századtól kezdve egyre nagyobb részt vállaltak a paphiánnyal küzdő Magyarország lelkipásztori feladataiban. Így pl. Széchenyi Pál, későbbi püspök, majd kalocsai érsek, és ennek a missziós munkának lett vértanúja Csepellényi György. Pápán és Sátoraljaújhelyt, majd a jezsuiták föloszlatása (1773) után Szakolcán, Szatmárnémetiben, Ungváron és Székesfehérvárt gimnáziumokban is tanítottak. Több híres pálos költő a magyarországi irodalmi életben is részt vett: Ányos Pál István, Virág Benedek, Verseghy Ferenc. A magyar politikai életben pl. Esterházy Imre, későbbi püspök, hercegprímás vett részt, aki Mária Teréziát koronázta meg.

A pesti rendházuk (a mai Egyetemi Templom) alapkövét 1715. május 14-én Bakay generális tette le (déli kerti szárny). Ekkor kapták a częstochowai kegykép rézlemezre festett másolatát. 1720. május 22-én kápolnát kezdtek építeni Jézus öt Szent Sebe tiszteletére, amit 1721. január 1-jén áldott meg a prior. Május 3-án megalapították a Jézus Öt Szent Sebe Társulatot. 1722-én Mayr Ágoston prior alatt fejezték be a déli szárnyat, a földszinten az ebédlőt, és az emeleten lévő cellákat. 1725-ben épült fel teljesen, és 1786-ig a rendi központtá lett.

XIV. Kelemen pápa 1770-ben Esterházy László Pál generális perjel kérésére a pálosokat a monasztikus rendek közé sorolta, hivatkozva IX. Bonifác pápa 1401. évi privilégiumára, amely a karthauziak összes kiváltságában részesítette őket.

A lengyel monostorok már a középkorban külön rendtartományt képeztek. 1643-ban a lengyel provincia 11 régi és 2 új monostort számlált 200 szerzetessel, a svábországi 5-öt 22, Isztria és a horvát tengerpart 7-et ugyancsak 22 szerzetessel. Ausztriában 2 házuk állott szintén 22 fővel. A 4 horvát monostor között Lepoglava volt a legjelentősebb, 1643-ban 24 szerzetes lakta, a többi 3-at összesen 16. A Dráván inneni Magyarországon 6 házban 41 szerzetes élt, ebből 14 Máriavölgyben, 15 Elefánton. 1643-ban Rómában kinyomtatták a pálos rend új konstitúcióját, de a tengeri úton a példányok nagyrészt odavesztek, s ezért 1646-ban Bécsben újra kellett nyomni. Ez időtől tűnt föl a rend magyar megjelölése Első Remete Szent Pál Szerzeti. A 18. század első felétől németül Pauliner a nevük, míg a pálosok elnevezéssel csak 1883 óta találkozunk.

1700-ban a magyar rendtartománytól különvált a horvát–osztrák provincia, amely 1710-ben kettévált, és a horvátok központja Lepoglava lett. 1721-ben a magyar rendtartományt hivatalosan 5 konvent, 12 rezidencia és a római ház képezte, és 161 rendtagot számlált. A lengyel provincia létszáma ugyanakkor 250, a rajnai–sváb tartományé 35, az isztriaié 48, a horváté 123, az osztráké 80 tag. 69 helyen 697 szerzetest számlált a rend. 1726-ban Rómában kinyomtatták, 1727-ben pedig bevezették az új rendi szabályokat.

A felvilágosodás kora 

A pálos rend „nettó” vagyona a 18. században több mint 4,5 millió rénus forint volt. A pálos gazdaságok jó működéséhez ugyanis hozzájárult financiális rátermettségük és szociális érzékenységük is; például másoknál alacsonyabb kamatra adtak pénzt, sőt, a szegények és rászorultak kamatmentes kölcsönt is kaphattak. A pálosoknak iskoláik voltak, filozófiájuk Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás tanaira épült; és nem utolsósorban a rendet mindenkor jellemző erősen magyar szellemiségre: ez volt a pálos lelkület, avagy a „pálos szellem”.

A felvilágosodás hatása alatt álló II. József nem látta „hasznosnak” tevékenységüket, így 1786. február 7-én Magyarországon és az örökös tartományokban kihirdette a rend eltörlését, birtokainak konfiskálását. A rendházak száma 381 volt. A feloszlatás idején a rend könyvtáraiban több mint tízezer kötet maradt gazdátlanul.

1790 körül Esterházy Pál László, pálos szerzetesből lett pécsi püspök, nehezen békélt meg a szerzetesrendek feloszlatásával. Felújította már meglévő Püspökszentlászlón lévő templomát, és egy püspöki nyaralónak álcázott kolostort is építtetett, hogy a szerzetesi életformát titkon továbbvihessék. Ottani remetékről még a 19. században is tudtak a szentlászlóiak.

1819-ben Porosz-Lengyelországban, 1864-ben Orosz-Lengyországban záratták be a rendházaikat. Ezután csak a częstochowai és a krakkói monostor maradt életben.

Újabb feltámadás, majd kommunista elnyomás ,

1864-ben Scitovszky János bíboros szerette volna hazatelepíteni a rendet, és be is hozatott néhány szerzetest Lengyelországból, akik Esztergom közelében kaptak házat. Azonban a hercegprímás halála után a lengyel elöljáróság feloszlatta az új szerveződést, és lakóinak 1867-ben vissza kellett térniük Krakkóba.

1919 után Lengyelországban ismét erőre kapott a rend, 1931-ben új konstitúció lépett életbe. Több sikertelen kísérlet után lengyel pálosok segítségével 1934-ben Budán birtokba vehették a Gellért-hegyi Sziklatemplomot, 1935-ben Pécsett, 1940-ben Petőfiszálláson (Pálosszentkút) alapítottak a pálosok ismét házakat Magyarországon.

1950-ben – amikor elrendelték az összes szerzetesrend feloszlatását - az új magyar rendtartománynak 21 pappá szentelt és kb. 20 segítő testvér tagja volt. 1951. húsvéthétfőjén az ÁVH betört a Sziklatemplomba, és begyűjtötte a pálosokat. Amit lehetett magukkal vittek, beolvasztották, a többit összetörték. A barlang bejáratát két méter vastag betonfallal torlaszolták el és zárták le.



BOLDOG ÖZSÉB

November 13.
*Esztergom, 1200 körül +Pilisszentkereszt, 1270. január 20.

Nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend. a pálosok alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.

Az egykori esztergomi kanonok lelkét és szándékát -- mint minden szentét -- a szenvedések érlelték meg. A tatárjárás idején a válságból kivezető utat az egyéni példaadásban, az engesztelésben, a szeretetben és Krisztus keresztjének különös tiszteletében jelölte meg.

Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Szülei gondos nevelésben részesítették, s az 1028-ban Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúnak jellemzi. Hosszú imák, sok böjt, elmélkedések érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Pap lett. ,,Minden nap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt.'' Gyöngyösi Gergely írja róla: Olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem Isten tetszését vívta ki. Az esztergomi főkáptalan tagjai közé iktatta. A papi zsolozsmát, a szentmise bemutatását annyi áhítattal végezte, hogy mély benyomást tett mindenkire, aki csak látta.

Jövedelmét a szegényeknek osztotta szét, olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Följegyezték róla, hogy ,,egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul'': könyveket írt. Sajnos, a tatárjárás vagy későbbi századok pusztításai ezeknek még a címét is elsodorták. Csak sejtjük, hogy egyházjogi munkákat írhatott, így pl. az akkor fölkapott Gratianus Dekrétumainak magyarázatát, ,,mivel a kánonjog tudományában kiválóan járatos volt''. Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének keresztülvitelét az országra zúduló tatár betörés késleltette. Akkoriban sok remete élt Esztergom környékén, a pilisi hegyekben. Amikor bent jártak a városban, hogy készítményeiket eladják, és azok árából szükségleteikről gondoskodjanak, rendszerint Özséb vendégszerető házát is fölkeresték. A velük való beszélgetés Isten ösztökéje lehetett, ami a magány felé hajtotta.

A tatár pusztítás a fiatal kanonok lelkében komoly szemléletváltozást okozhatott, s még inkább a remeteség felé hajlíthatta. De négy évig még segítenie kellett a rábízottakat testi és lelki felépülésükben. Az óhajtott magányba az út a szenvedések keresztútján át vezetett.

Feladatának a kor sötét történelmi és erkölcsi viszonyai között a lelki élet megújítását tekintette. Örömmel és elismeréssel szemlélte az Esztergomban máris megtelepedett, nemrég alakult két kolduló rend, a domonkosok és ferencesek munkáját, de nem csatlakozott hozzájuk. Úgy érezte, hogy kortársainak még több kell: példaadás az engesztelésre és vezeklésre. Kortársai lelkéhez csak úgy férkőzhet hozzá, ha saját élete föláldozásával utat és irányt mutat. Nem bírálgatta mások fölfogását, csak várt türelemmel, míg Isten kegyelme és az idő meghozza számukra is a megfelelő belátást. Miután négy éven át kivette részét az újjáépítésből, lemondott a kanonokságról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. Már megtanulta, hogy mi a mulandó, mi a maradandó érték, hiszen hamuvá és porrá vált minden nagyszerű alkotás, amelyet a keresztény áldozatkészség hazánkban létrehozott. Azért választotta a remeteéletet, hogy az ima, böjt és engesztelés által esdjen kegyelmet mostoha sorsú nemzetének. Ezzel érseke kívánságát is teljesítette, aki imádságába ajánlotta megyéjét és az országot.

A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a szent keresztet. Ma is ott áll az utódja, talán ugyanazon a helyen, az útszélen: esőmosta, vaskorpuszos, egyszerű feszület. In Cruce salus, 'keresztben az üdvösség': ez volt a jelszava és meggyőződése. Ezért szentelte később az egyesült remeték templomát a szent kereszt tiszteletére. Ezért hívják középkori oklevelek évszázadokon át, még Mátyás korában is intézményét ,,a szent kereszt testvéreinek''. Minden középkori és későbbi pálos templomban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a szent kereszt tiszteletére szentelték. Az ő nyomán szaporodtak el mindenütt a keresztek a Pilisben az utak mentén, házak előtt, erdőmélyen.

Személye a realitás talaján áll, nem szövik át a legendák aranyszálai. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket. Belátta, hogy ő egyedül kevés, önmagában semmi, szükséges az összefogás.

1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a szent kereszt megtalálásának emlékére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott a társas remeték számára, magas fallal körülvéve. Özséb azután sorra járta az országban a nagyobb remetetelepeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez megy, akik már 1225-től közös életet éltek. Elkéri szabályukat, egyesíti a két monostort, és társai őt választják meg első tartományfőnökké. Rómába megy társaival, hogy a szerzetalapításhoz a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze. Sikerül megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál. Az jóváhagyja a rendet, de nem engedi meg, hogy átvegyék Szent Ágoston rendi szabályait, mert a szükséges anyagi feltételek még nem voltak biztosítva. Egyelőre Pál veszprémi püspököt bízta meg az ideiglenes szabályok megszerkesztésével.

Huszonnégy évet töltött Özséb a Pilisen, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét. Remete Szent Pál oltalma alá helyezte, mert mint első remete ő volt ennek az életformának az elindítója. Szerénységében mintegy el akarta hárítani magáról a rendalapítónak kijáró tiszteletet, és Remete Szent Pál palástja alá rejtőzött. De amint láttuk, a rendalapítás teljesen az ő érdeme. Az 1256. évi esztergomi zsinaton mint tartományfőnök vett részt. A zsinati jegyzőkönyvet is aláírta: ,,Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae'' (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele). Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le a rend népies neve: pálosok.

Prohászka Ottokár szép elmélkedésben emlékezett meg a Pilisről mint magyar ,,szent hegyről''. Már történelmünk kezdetén a pogány magyarok áldozatbemutató helye volt; a kereszténység elterjedésével az engesztelés hegye lett. A 12. század végén ciszterci apátság volt itt francia szerzetesekkel, akik zsolozsmáztak és földművelésre tanították a lakosságot. Az 1250-ben alapított Pilisszentkereszt után IV. Béla király átadta a pálosoknak pilisi vadászlakát a Szentlélek tiszteletére (Pilisszentlélek, 1263), a század végén pedig az utolsó Árpád-házi király, III. Endre a Kékes fölötti Pilisszentlászlón alapított pálos rendházat (1290). Mindezek a török pusztításig álltak fenn. A majdnem 150 éves török megszállás a Pilis összes történeti emlékeit eltüntette; a Szent Kereszt-monostor helye is bizonytalan volt. Először a jelenlegi Pilisszentkereszten lévő cisztercita apátság romjait gondolták annak. Méry István régész az 1960-as években Pilisszántótól kb. 6 km-re nyugatra, a kesztölci völgyben föltárta egy 26 m hosszú, 8 m széles csúcsíves templom alapfalait, a hozzá csatlakozó monostor falaival együtt. Ezt egy 1393-ból származó oklevél alapján sikerült azonosítani az ősi szentkereszti monostorral.

Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilisszentkeres





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 365
Heti: 67
Havi: 7 620
Össz.: 1 148 755

Látogatottság növelés
Oldal: Pálosok a Pilisben
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2017 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: sicambria - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »