Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

Miért kellett eltüntetni örökre ezt a Királyi Fehér  fővárost?

  • Orosius, spanyol szerzetes krónikaíró 417-ben (nem elírás: 417-ben) ezt írja: „a hunok nemrégiben foglalták el Pannóniát, és az ő országukat Hungáriának nevezik“.


"Miután a hunok Jézus-hitű keresztyének voltak és a Hun Birodalomban már a Kr. u. 326-ig létező Pártos Birodalomból küldött keresztyén (manicheus) hittérítők püspökségeket is szerveztek, a keresztyén hunok voltak a Péter apostol által - a Pártos Birodalomban - Babilónia vallási központtal rendelkező ún. Keleti Keresztyén Egyház védelmezői. (A Pártos Birodalom megszűnésével Antiochia lett a központ, majd Bizánc.)


Miért kellett a Keleti Keresztyén Egyházat a Nyugatitól védelmezni? A Kelet-római Birodalom azért szakadt el a Nyugat-rómaitól, mert megint kiújultak a vallási nézeteltérések. Rómában Szent Pál által alapított katolicizmus vert gyökeret, mely a zsidók thorájára (thora alatt a keresztyén Ó-szövetség értendő) alapította a hitet és annak folytatásaként Messiásnak, azaz politikai szabadítóként ismerte fel a názáreti Jézust. A Péter apostol által alapított Keleti Keresztyén Egyház pedig kizárólag a Jézus által tanított evangéliumokat ismerte el és mentes volt minden judaiságtól. Ez a hit terjedt el egész Ázsiában a hunok között és még a dákok is e vallás szerint követték Jézust."






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 324
Heti: 1 139
Havi: 3 039
Össz.: 1 808 966

Látogatottság növelés
Oldal: Keleti kereszténység
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »