Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal


Üröm



Üröm, Kossuth L. u.: 1985-ben, építkezés során 2 kora avar sír került elő. Mellékletek: kard, öwere-tekstb. Leletanyag: SZFM 86. 13. 1-21. SZFMA 2225-86 (Madarassy 0., Tettamanti S.)


Középkor - Óbudaörs falu
Az okleveles forrásokból ismert falu lokalizálására vonatkozó első adat Altmann Júlia 1969-ben végzett feltárásából származik, a csúcshegvi római villa közvetlen közeléből (21273'IIrsz.-ú telek). (ALTMANN 1970) Az 1996-os feltárás mellett a 2005. őszén a Virágosnyereg utcában gázcsőfeketetéshez kapcsolódóan végzett régészeti szakfelügyelet is megerősítette, hogy a lelőhely kiterjedt és összefüggő volt.
Az összesen dokumentált 488 rétegta-ni egység közül az azonosítható korúak 64,5%-a bizonyult középkorinak. A 11-12. századi, feltehetőleg Obudaörssel azonos falunak hét házát, számos kemencéjét, köztük három kemencebokrot alkotó objektumát tártuk fel. A házak szórtan helyezkednek el, irányuk többnyire északkelet-délnyugat. A földbeásott lakóépületek több típusba sorolhatóak. Egyrészt a korban általánosnak tekintett ágasfás-szelemcnes szerkezetű veremházakat bontottunk ki. Másrészt több esetben tártunk fel az előbbiekhez képest valamivel nagvobb alapterületű házakat, melyeknél a gödör sarkaiban is találtunk cölöplyukat.



Az északnyugati kutatási területen az 1996-os ásatási felületek közelében két tömbben, összesen 3300 négyzetmétert kutattunk meg. A korábban tervezett mintegy 3000 négyzetméternyi felület feltárására a tervezett idő és pénz nem volt elegendő, tekintettel arra, bogy a vártnál nagyobb sűrűségben kerültek elő őskori és középkori jelenségek, elsősorban az . szelvénycsoport területén.




Middle Ages - Obudaörs village
The first information on the locality of the village, known from documents, came from Júlia Altmann's excavation in 1969, from the immediate vicinity of the Roman villa at Csiicshegy (lot no. 21273, ALTMANN 1970). Beside the excavation in 1996, the archaeological inspection
the
lying of a gas pipe m viragos
nyereg
Stree
t showed in the autumn of 2005 that the site was extensive and coherent.
Of the documented 488 stratigraphie units that could be dated, 64.5 % were medieval. Seven houses, numerous ovens, among them a feature comprising three ovens were uncovered from the 1 lth-12th e. village identified as Obudaörs. The houses are scattered, most of them oriented northeast-southwest. The semi-subferra-ncan houses can be grouped into several types. One type was the prop-and-purlin structure pit house, a common type in the period, while the other house type comprised a few houses built over a somewhat larger ground surface where postholes were found in the corners of the pits as well.

On the northwest excavation territory; 3300 square meters were investigated in two blocks near the excavation surfaces from 1996. The time and the money were not-sufficient for excavation of the 5000 sejuare meters initially planned since prehistoric and medieval phenomena appeared in a greater amounts then had been anticipated, especially in trench group


ül. Csúcshegy-Solymárvölgy. 1968-ban a III. kerületi Solymárvölgy ben, az Országos Fajta és Termeléstechnikai Kutató Intézet mintakertészetében leletmentést végeztünk. A terület Ny-i részén, a már ismert csúcshegyi villától DK-i irányban kb. 300 m távolságban i. sz. I. századi bennszülött telepnyomokra bukkantunk. A leletmentés során két lakógödröt tártunk fel. Ugyanerről a telekről egy eraviszkusz, kocsijelenetet ábrázoló sírkő is előkerült.
forrás:Németh Margit—Szirmai Krisztina




















forrás:

A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2005-ben (Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006)
  
Próbafeltárás a csúcshegyi római villa környezetében (Havas Zoltán — Kárpáti Zoltán - Szilas Gábor)


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 324
Heti: 1 130
Havi: 3 030
Össz.: 1 808 957

Látogatottság növelés
Oldal: Üröm-Középhegy-Ewrym-Óbudaörs
Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda - © 2008 - 2024 - albaregalis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »